Az Ujság, 1908. április/1 (6. évfolyam, 80-92. szám)

1908-04-01 / 80. szám

Szerda, április 1. AZ ÚJSÁG lehetősen valószínű, hogy fölvetődik az audien­czián a függetlenségi párt egy részétől folyton siettetett az a törekvés is, hogy a kormányzatot a függetlenségi párt vegye át.­­ A delegácziók és a tiszti fizetés. Egy esti lap nyomán mi is közöltük, hogy a delegácziókat a tiszti fizetés kérdése miatt őszre halasztják és hogy ebben a Reichsrath pártviszonyaira való tekintettel az osztrák miniszterelnök is közre­működik. Ma ezt a hírt félhivatalosan megc­á­­folják. A delegácziók május végén ülnek össze a tiszti fizetésemelés, illetőleg az idei közös költ­ségek tárgyalására, megszavazására. Hogy akkorra a mi állami költségvetésünk tető alá kerül-e, az még nem bizonyos.­­ A balpárt és a függetlenségi párt. A főváros hetedik kerületi függetlenségi pártjának vasár­napi értekezletéről a kormány félhivatalosai rész­letes tudósítást közöltek, a­melyből a dolog érdemi részét mi is regisztráltuk. Tausig Gyula magán­­hivatalnok ma ezzel a tudósítással szemben nyi­latkozatot tesz közzé; ebben a többek között ezeket mondja : »Nem igaz, hogy a termet zsúfolásig megtöltötte a közgyűlésen megjelent tagok tömege, mert összesen 54 tag volt jelen. A lelkesedés a pártkör iránt oly nagy, hogy 958 állítólagos tag közül csak 54 tag volt kapac­i­­tálható a megjelenésre. Nem igaz, hogy én az indítvá­nyomat, akár a balpárt, akár Lengyel Zoltán képviselő úr biztatására, vagy tudtával nyújtottam be. A­ki ennek ellenkezőjét állítja, az hazudik. Nem igaz, hogy én kény­telen voltam az izgatott hangulat és fenyegetések elől távozni. Már 1007 november 16-án bejelentettem a párt­körből való kilépésemet, az elnökség azonban erre a be­jelentésre épp úgy nem válaszolt, mint nem válaszolt több mint három­száz, kilépését bejelentő más, volt pártag­nak ; engem a közgyűlésre meghívtak, ott megjelentem, a szóban forgó indítványokat megtettem és egy interpellá­­cziót benyújtottam. Mikor a kör titkárától azt hallottam, hogy nem vagyok már köztag, eltávoztam, mert mint idegennek, nincs ker­esni­valóm a körben , de nem szökve, hanem nyíltan. Félnivalóm nem volt, mert sokkal jobban ismerem e kör műharagját, semhogy félnék tőle. Ez a pártkor két év­ig, a két országgyűlési választás és községi választás alatt Lengyel Zoltán képviselő urat úgy erköl­csileg, mint anyagilag kizsákmányolta ; két évig ő volt az, a­kinek nevével az országos pártot beházalták és két évig az ő nevével és az ő ajánló leveleivel akart Földiák úr mandátumhoz jutni ; arról azonban Lengyel Zoltán nem tehet, hogy Földiák urat jobban ismerik az ország­ban, mint saját pártkörében. Még két kérdésem van: 1. A vasárnapi hűhó akar talán a kapott tízezer koronának a nyugtája lenni? 2. Hol voltak a közgyűlésen szónokló képviselő urak a második Barabás-választásnál, vagy akkor a párthűség őket nem kötelezte, mikor alelnökük és pártjuk becsületéről volt szó? Egyelőre elég ennyi, ha azonban kívánják, többet is szolgálhatok.« Tausig Gyula magánhivatalnok kérdése nyo­mán azonban már más kérdés is felmerül : kitől kapta a kör a tízezer koronát és miért kapta? — A húsvéti szünet. A Nagy Emil-féle indítvány első pontja feletti vitában a balpárt részéről még Szappanos István és Hoffmann Ottó fognak felszólalni, a nemzetiségiek részéről pedig Petrovics István és Dam­ján Vazul. Tekintve a beadott módosítványok számát, előrelátható, hogy már a kérdés feltevése körül is nagy vita lesz. A balpárt tagjai azt mondják, hogy a névszerinti szavazáshoz szükséges aláírásokra a nemzetiségi pártiak támogatását semmi esetre sem akarják igénybe venni. Inkább lemondanak a névszerinti szavazás kéréséről. A nemzetiségi pártiak szintén csak a maguk erejére akarnak támaszkodni. A házszabályrevízió sorsa és ezzel kapcsolatban a nemzetiségi párt képviselőházi magatartása ma Wekerle Sándor miniszterelnököt is foglalkoz­tatta, ki az ülés bezárása előtt tanácskozott Justh Gyulával a Ház ünnepi szünete dolgában. Ha a vita az eddigi mederben folyik, akkor — a kormány terve szerint — a Ház húsvéti szü­nete csak nagycsütörtöktől húsvét hétfőig tart.­­ A horvátok. Egy zágrábi híradás úgy szó­lott, hogy a horvátok Budapestre jönnek és a nemzetiségiekkel együtt megobstruálják a reví­ziót. A Budapesten időző horvát képviselők ma a Ház folyosóján megc­áfolták e híresztelést és kijelentették, hogy társaik nem jönnek most Budapestre. Nikolics Vladimir volt osztályfőnök ma nyilatkozik egy zágrábi lapban, s kijelenti, hogy Bécsben magándolgai miatt járt, nem poli­tikai kérdésekben. Az Obzor holnapi száma fentartja azt a Im­sét, hogy akkor, a­mikor Nikolics Vladimir Bécsben időzött, Josipovich Imre volt miniszter szintén Bécsben volt és emlékiratot adott át a nemzeti párt részéről a kü­ herezegnek. A választásokat megelőzőleg a parasztpárt vezérét, Radics Istvánt, a programmbeszédében foglalt izgatás miatt letartóztatták és ellene bűn­vádi eljárást indítottak. Radics megválasztatása után az Egyetem­ térre pártgyűlést hívott össze, melyet azonban a rendőrség betiltott. Ennélfogva egy sörcsarnokban gyűltek össze, a­hol Radics azt bizonyítgatta, hogy a harctban Horvátország sokkal erősebb, mint Magyarország, mert a horvá­tok testvéreikkel, a szerbekkel, 15 millió lelket számlálnak a 9 milliónyi magyarsággal szemben. Mert ő törvényhozó, annak pedig mostanában nem kötelessége a törvényt ismernie. Az összefér­hetetlenségi bizottság egyebet nem tehet, mint hogy megfosztatja mandátumától. Csak egy eset­ben tehet mást, ha Szokoly Tamás bebizonyítja tudatlanságát, az inkompatibilitási törvényben való járatlanságát. Ez esetben nyolc­ napot adhatnak neki a megyei tisztség és a mandátum között való választásra. .. Márc­ius 15. és április 11. Nagy György hatpárti képviselő ma a képviselőházban indítványt jegyzett elő az iránt, hogy a képviselőház utasítsa a kormányt, hogy terjeszszen elő törvényjavaslatot, a­mely az április 11-ikét nemzeti ünneppé nyilvánító 1895: V. törvényczikket eltörli és márczius 15-ikét avatja nemzeti ünneppé. előadást. A Rondella a Régi posta-utcza Duna felőli végén állt, a Hacker-terem pedig a Király­ és Dob-utcza közötti házak egyikében. Szüleim is, mint minden szépnek pár­tolói, hűségesen látogatták az előadásokat, s olykor nekem is kijutott a szerencse. (Néném akkor már férjnél, testvéreim pedig kicsik voltak. Azért emlegetem csak magamat.) A ma­gánéletben is láthattam színészeket, mert szü­leim meghívták ebédre az ismerősöket: Mu­rányit, Murányinét (született Lefébvre-leány, franczia eredetű), Kantomét, Dérynét, Udvar­helyit, ennek nejét, meg Benke Józsefet (Jókainé atyját) s Tóth Istvánt. — Ah, Benke, Benke ! Mért hozott maga minket Magyarországra ? (Benke volt tudni­illik az, a­ki az Erdélyből való ki­jövetelre buzdítá őket.) — Mi rosszat tettem hát ezzel ? — zúgo­lódott Benke. — Rosszat, nagyon rosszat! Mert Erdély­ben többé meg nem elégszünk ! — válaszolt a mindig elmés és nagyon szép Murányiné.« Teréz néninek annyira tetszett a szép Murányiné, hogy mindenáron hasonlítani akart hozzá. Ha egyebekben nem, legalább neki is legyen olyan szép íves szemöldöke, mint Murányinénak, s egyszer, titokban, a tükör előtt, remegve az izgatottságtól, dús, széles szemöldökét ollóval kezdte .Murányi-félére nyírni. Az egyikkel el is készült, mikor aztán a mama meglepte, s büntetésül­­ nem en­gedte a másikat utána nyírni, hanem kétféle szemöldökkel kellett szégyenkeznie hetekig, míg a másik annak rendje és módja szerint utána nem nőtt. Hja, a primadonnák már akkor is sok bajt csináltak. Ebbe az időbe esik az első magyar szép­­irodalmi almanach megjelenése Pesten. 1822-ben Trattner Tamás kiadónál megjelent az Auróra, Kisfaludy Károly korszakot alkotó szerkesz­tése alatt. A hatás nem maradt el. Lelkes felbuz­dulás és egy egész raj fűzfapoéta. Nem volt az a literátus ifjú, a­ki ne irt volna egy-két verset, hogy azzal imádottját ostromolja, vagy a varrókosarába csempészsze. A szerelem kez­dett megrimesedni. Prózai udvarlókat már nem is láttak szívesen. Társas összejövetelek alkalmával a ma­gyar családokban verseket olvastak fel, és ha ezek meg voltak zenésitve, el is énekelték azo­kat, együttesen. Ebből az időből való a »Szép Lenka vár a part felett . . .« zenéje s a »Szép fiad, ha él-e, Hol van s merre tért ? . . .« Melyet annyiszor hallottam a kert almafái alatt, vagy gitárkisérettel anyám házában magam is. A »Képeddel alszom el.. .« is ebben az időben lett népszerű. »Ki ver fel súlyos álmomból. . . s az »Ott, hol a Mátra ölén epedőn szól gyak­ran a pásztori síp .. .« Egyáltalán, a szerená­dok kezdtek divatba jönni, s a mostani Károlyi­kerttel szemben lakó öreg táblabíró arra a rémítő zenelármára ébredett egy este, hogy valami amoroso az ablak alatt fújta Schubert »Ständchen«-jét : Leise flehen meine Lieder . .. s éktelen haragra gyu­ladva, leöntött az ablak­ból, utána kiáltva a zengőnek, hogy : — Mizerabler Kerl . . . Werd ich dir geben singen Svájneráj für manne Tochter von Leisen und Flöhen! Hogy az irodalmi szereplés nem volt valami nehéz dolog ebben az időben, arra példa a Teréz néni esete, a­ki egyszer egy rejtvényt csinált nagy titokban, de valaki elorozta a fiókjából s elvitte a »Hasznos Mulatságok« (a Kulcsár István lapjának szépliteraturai melléklete) szerkesztőségébe, a­hol is nagy büsz­kén kiadták. »És ime, — mond Teréz néni — mintha valami jeles munka került volna ki elmémből, valaki érte egy tömjénző verset csúsztatott emlékkönyvembe, a »Hazai Tudó­sítások« (Kulcsár lapja) pedig köszöntő verset írt hozzám. Az én koromban ily kevés kellett a dicsőséghez .. .« Már 1825-ben Vörösmarty e versét éne­kelték szék­ében : »Nyugszik a szél, csendes a hab, De szivemben zaj vagyon...« Fáy Andrástól pedig, a Karacs Teréz pél­dájára, ezt: »No sírj, lánykám, hogy a végzés Elválaszt minket...« Milyen nagyokat sírtak anyáink és nagy­anyáink ezen zöngedezések mellett! Nagyon csekély okokra könybe lábadtak a szemek. Könnyen meginduló kor volt az, de jól mondja a Romeo-beli szolga : »Ha könnyen fölindulsz, könnyen el is szaladsz !« Nem is volt tartós a lelkesedés, s ha olyan hivatott emberek nem őrizték volna a német Pest egyes zugaiban a magyarság vesztatüzét, kialudt voksa az rövid időn. A Fáyék háza volt az egyik erős mentsvára a magyarságnak. Fáy András a József-utczában vett magának házat. Akkor Tavasz-utczának hivták. Abban a házban ünnepelték az András­­napokat, melyekre a pesti magyarság eleje és az akkori írói világ egészben hivatalos volt. Teréz nénénk 1825-ről ezt írja jegyzeteiben:­­ Mandátum és megyei tisztség. Biharmegye főispánja legutóbb Halász Lajos és Szokoly Tamás képviselőket kinevezte megyei tiszteletben fő­ügyészekké. Ez nem fér össze a képviselői mandá­tummal, s Halász Lajos rögtön le is mondott a megyei tisztségről. Szokoly Tamás azonban elfo­gadta a kinevezést, a hivatalos esküt is letette. 3 . A földmivelésügyi minisztérium új állam­titkára. A hivatalos lap holnapi száma közli, hogy a király a földmivelésügyi minisztérium admini­sztratív államtitkárául Ottlyk Iván miniszteri tanácsost nevezte ki. Ottlyk Iván 1881 óta áll állami szolgálatban, a­mikor az Andrássy-kabinet pénzügyminisztere és a későbbi miniszterelnök, Lónyay Menyhért gróf titkárául alkal­mazta. Rövid időre ezután Kemény Gábor báró, akkori földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter minisz­teri fogalmazóvá nevezte ki és ebben a minőségében a minisztérium több osztályában szolgált. 1889-ben minisz­teri titkár, 1893-ban osztálytanácsos lett. Mint főtiszt­viselő előbb az állategészségügyi, majd a közgazdasági osztályt vezette, de tevékenységének legnagyobb része 1890 óta a kereskedelmi szerződési tárgyalásokra esett. Ő volt a földmivelésügyi miniszter megbízottja a ki­egyezési és a kereskedelmi szerződési tárgyalásokban. 1901 júliusában lett czímzetes miniszteri tanácsos, 1904 februárjában valóságos miniszteri tanácsos. Az 1905-ben Rómában tartott nemzetközi kongresszuson, mely a római mezőgazdasági intézet felállítására vezetett, ő volt a magyar kormány egyik képviselője. Részt vett a leg­újabb kiegyezés előkészítésében is. A Széll-Kürber-féle kiegyezés megkötése alkalmából a Lipót-rend lovag­keresztjét, 1906 áprilisában a Ferencz József-rend csillagos középkeresztjét kapta. Érdekes, hogy az új államtitkár kitűnő gyorsíró is.­­ Szerb püspöki konferenczia. A szerb püs­pöki konferenczián — a­mint Karlóczáról jelen­tik — Gruics Mihály károlyvárosi püspök a kon­­ferenczia beleegyezését kérte ahhoz, hogy mivel Brankovics pátriárka nem nevezett ki helyettest, ő, Gruics, mint a metropóliai tanács legidősebb püspöke és alelnöke, azzal hívhassa össze a metro­póliai tanácsot, hogy abban csupán a kongresszus összehívása határoztassék el. A püspöki kon­ferenczia ezt az indítványt nem fogadta el, hanem kimondotta, hogy a metropóliai tanács, ha egybe­hívják, valamennyi folyó ügyet intézze el. A püspöki konferenczia Wekerle Sándor miniszter­­elnöknél táviratilag sürgeti a korábbi konferen­­cziák határozatainak elintézését. A legközelebbi

Next