Az Ujság, 1908. szeptember/2 (6. évfolyam, 222-234. szám)
1908-09-16 / 222. szám
k lennének elegen, akik ezt is elfogadnák politikai nektárnak. De a szabadelvűség dolgában a nemzeti társadalom érzékenysége már fölébredt. A liberalizmust el lehetett gázolni az emberekben, de mint a magyar politika és nemzeti egység egyetlen lehetséges vezérelvét, kiölni lehetetlen. Ismételjük: a fúziót sem Kossuth Ferencz, sem Andrássy Gyula nem képzelte másképp, mint a néppárt kirekesztésével. Ha tehát a néppárt politikusai a katolikus nagygyűlés alkalmával azzal kényeskedtek, hogy nekik a fúzió nem kell, az nem viccz. Ők már tudják régen, hogy a fúziónak ők sem kellenek és igy Molnár János kanonoknak is könnyű volt a zászló becsületéről beszélni. Bezzeg nem beszéltek igy 1906 április 9-én, a mikor még nem volt kezükben a hatalom és organizálva sem voltak. Tehát: koalicziós fúzió liberális alapon, néppárt nélkül, sőt a néppárt ellen ! Igen, dehát lehetséges ez ; képzelhető ez ; megcsinálható ez ? A koalíció negyvennyolcas-hatvanhetes kavarék-politikája, amelyet a nemzetnek sem ez, sem amaz a politikai közönsége nem ért meg, az egyház pedig a főpapokkal, papokkal és egész veszedelmes szervezetével együtt üldözőbe vesz. Tehát a koalíció eddigi néptömegei fordulnak ellene. És ellene a szoczialisták hatalmas, szintén jól szervezett tömege is. Ellenben ki van mellette ? A pretoriánusok, a lekötelezettek, a várományosok, a kapaszkodók és a politikai lelkiismeretükben lerongyoltak. Erre a gyülevészre pedig még kéthetes politikai rendszert sem lehet fölépíteni, akárhogy nyilatkozna is meg egyszerre a koalicziós apostolok feje fölött a bearanyozott kéregpapirosból készült liberális szentlélek. Most már a koalicziós fúzió számadása egészen tiszta. A 67-es kisebbség és 48-as többség a legagyafúrtabb Programm és a legordítóbb liberális hitvallás mellett sem képes olyan fúziót csinálni, amivel ezt a szerencsétlen országot a bajból kihúzhatná. Lehet azonban, hogy mégis megcsinálják a hatalom eszközeivel, s az eddig alkalmazott pimasz terrorral , de erről az alakulásról kettő egészen bizonyos. Az egyik az, hogy az országnak abszolúte semmi érdeke nem fűződik hozzá, hanem csak a bécsi érdekek és csak a mostani képviselői csoportok érdekei. A másik az, hogy az ilyen fúzió semmiféle állandósággal nem kecsegtet. A liberális nemzeti társadalmat nem kapja meg, ellenben a fölsegített klerikálizmus egész hatalmával megrohanja. A szocziális és klerikális tömegek két tüze közé kerül és elpusztul. Utána pedig a klerikálizmus következik. Milyen fúzió lehetséges tehát ? Semmilyen, aminek ez a neve, vagy a tartalma. De lehetséges más. Az ország minden liberális nemzeti elemeinek koncentrálása egy új, tiszta elvi alapokon nyugvó párttá. Vagy bár két párttá is, hacsak mind a kettő egy a nemzeti állam megmentésének és a szabadelvű haladás biztosításának közös gondolatában. Nem arról van szó, hogy a régi liberális pártot kellene föltámasztani. Ilyesmi csak Jairus leányával történt meg, azóta se. De szó van arról, hogy az elárult és kiüldözött magyar demokratikus és liberális elemeket elő kell trombitálni búvóhelyeikről. A protestáns magyarokat és a liberális,, európai gondolkozású katolikusokat meg kell menteni az ultramontánok macskakörmei közül. A nemzeti egység és az egyetemes hazafias érdekek lobogóit ki kell tűzni megint. És szervezni kell a magyar nemzeti egység pártját a nemzeti politika égető veszedelmeinek leküzdésére. Ám vegyenek részt benne azok is, akik a mostani koalíczióban is meg tudták tartani magyar szabadelvűségüket. Hogyan lehet ezt az országra nézve egyedül fontos fúziót megcsinálni, ha már a »fúzió« szóhoz ragaszkodunk. Úgy, hogy a koalíció mind a két pártja likvidál, mint a vállalkozó, aki üzletét jól-rosszul befejezte. Tehát föloszlik az Andrássyféle alkotmánypárt is, a Kossuth Ferenczféle függetlenségi párt is. És átadják az önrendelkezés jogát annak, akitől kicsalták a nemzetnek. Határozzon maga a nemzet a maga sorsa fölött és maga a nemzet csinálja meg a nemzeti egység liberális elemeinek fúzióját. Ez volna az egyetlen becsületes fúzió. Tehát minden másféle fúzió lehetséges, csak ez nem. Valamikor majd ez is lehetséges lesz , de akkor már későn lesz. A két nagy malomkő a nemzeti politikát egyre őrli, őrli.. . olyan ruhadarab, amely akkor a legszebb, a mikor nincs meg. És tanulja meg azt is, — ilyen vén csacsi már magától tudhatná — hogy a nap nem arra való, hogy belenézzenek, s az ingváll nem arra való, hogy tanulmányozzák. Végül még egy tanácsot adok magának. Talán hasznára lesz. — Csupa fül vagyok, asszonyom. — Tudom. Különben nem volna szüksége ilyen tanácsokra. Nos hát, ha ön egy asszonyt valaha az életben ingvállban meglát, akkor bátran letépheti róla az ingvállat is. Éreztem, hogy valami nagyot kell mondanom. — Asszonyom ! Nem halok meg addig, amíg önt ingvállban nem láttam. Kinevetett. — Egyetlenegy czélja lesz ezentúl az életemnek. Hogy önt valamikor meglepjem ingvállban. Erre még jobban nevetett. — Hogy némely ember azt hiszi, hogy örökéletű lesz a földön. — Mégis asszonyom. Ha valaha elérem életczélomat, ha valami csuda valóságra váltja legmerészebb álmomat, szóval, ha elérem azt, hogy önt valaha ingvállban meglátom, — mi lesz akkor a jutalmam ? — Csacsi! Hát akkor még jutalom kell ? De mégis, mivel annyira lehetetlen dolog, amelynél lehetetlenebb nincsen is. Ígérek magának valami jutalmat. A legnagyobbat, amit ígérhetek. Ha valaha meglát ingvállban, szó nélkül lekapcsolhatja az ingvállamat. Kezet csókoltam és elmentem. Fiuk, ami ezután következett, legizgalmasabb szaka volt az életemnek. Csupán ahhoz az időhöz hasonlíthatnám, amikor Afrika vadonaiban az emberevők hajtóvadászatot tartottak reám. Csakhogy ez még érdekesebb volt, mert itt nem a vad voltam, hanem a vadász. Minden lehető és lehetetlen időpontban betoppantam ő nagyságához. Megvesztegettem a házmestert, az inast, a komornát, hogy szabad bejáratom legyen a szép asszonyhoz. Jöttem korán reggel, jöttem későn este, jöttem ünnepeken és hétköznapokon, színház előtt és színház után. Mindig hiába. Egy örökkévalóságig tartott ez a hajsza. Legalább egy hónapig. Ekkor feladtam a küzdelmet. Meg is mondtam a szép asszonynak. — Asszonyom, elindulok harmadik utamra a föld körül. Elmegyek Afrika vadonaiba is, az emberevők közé. Mégis csak jobb, ha ők vadásznak én reám. A szép asszony nevetett. — Egy búcsúlátogatásra azonban eljön ? Ugye eljön búcsúzni ? Például holnap délután négy órakor. — Eljövök asszonyom ! Mikor lementem a lépcsőn, szigorúan összeszidtam magamat. — Kapitány, kapitány, te egy javíthatatlan bolond vagy. Minek neked ez a búcsúlátogatás ? Hogy nehezebb legyen az elutazás ? Hogy teljesen átérezd a vereségedet ? Nem fogsz elmenni a bucsúlátogatásra, kapitány! Csakhogy — hiszen már mondtam fiuk — én nem tudok hazudni. Tökéletesen hiányzik belőlem ez a képesség. Hogy úgy mondjam, s invakja vagyok a hazugságoknak. Másnap délután pont négy órakor kifogástalan redingotban bekopogtattam ő nagyságához. Mikor beléptem, meg kellett fogóznom az ajtófélfában. Szédültem a látványtól, amely elém tárult. A szép asszony piruló arczcal, lesütött szemekkel fogadott. Ingvállban volt. Hát ezért halasztódott el a világkörüli harmadik utam.* A csúfképű piktor kacsagott, hogy a könyei potyogtak. — Ha nekem ezt a történetet el kell hinnem, akkor inkább kivándorlók. A kapitány szigorúan nézett rá : — Ezúttal igazad van. Hiszen én magam se akartam hinni a saját szemeimnek. Én is kábult voltam, mint akit fejbeütöttek. Ugyanaz az érzésem volt, mint amikor egy siouxindián tomahawkja érte a koponyámat. Utóbb azonban mindent megértettem. Illetőleg megkérdeztem a szép asszonytól: — Maga kegyetlen, maga gonosz szivü hogy tudott velem ilyen kegyetlenül bánni egy hónapon keresztül ? — Én ? — Igenis ön. A napnak minden órájában és minden perezében lázasan vártam a boldog pillanatot, amikor először meglátom ingvállban. S ön mindig kijátszotta vágyaimat. — Mert maga csacsi. Maga egy vén csacsi. Először is én nem szoktam ingvállat hordani. Vagy csak nagyon ritkán. Azután — itt ravaszul mosolygott , hogy fogadhattam volna magát ingvállban, amikor soha se tudtam előre, hogy jön ? ... *. így aztán már csakugyan nem hittük el a történetet. ASS ÚJSÁG Szerda, szeptember 16. BELFÖLD. A képviselőház szeptember huszonkettedikén, kedden, déli tizenkét órakor tartja első ülését, melynek egyetlen tárgyát a következő ülés napirendjének megállapítása képezi. Addig, amíg a delegácziók összeülnek, a bizottságok a már beterjesztett, de még elintézetlen törvényjavaslatokat fogják tárgyalni. — A delegáczió. A nagy hangon emlegetett akadályok, amelyek miatt a delegácziók ülésszakát szeptember végére kellett halasztani, úgy látszik, kisebbek hírüknél. A delegácziókat — amint értesülünk — október negyedikére hívják össze, ezen a napon lesz a budai királyi várban a delegácziós ülésszak megnyitása. A főrendiház és a képviselőház már szeptember huszonharmadikán megválasztja delegátusait, akiket a kormány már ki is jelölt. Mivel a képviselőház delegácziós tagjai jórészt tagjai a pénzügyi bizottságnak, valószínű, hogy a delegácziós ülésszakban ez a bizottság keveset foglalkozik a jövő évi költségvetéssel. Az interparlamentáris konferencia. Az interparlamentáris csoport magyar tagjai — mint Berlinből jelentik — ma, kedden délben érkeztek Berlinbe. Apponyi Albert gróf közoktatásügyi miniszter Érsekújvárod csatlakozott a magyar csoport tagjaihoz. Apponyi ma automobilon kocsikázott a városban, s leadta névjegyét Szögyén-Marich Lászlónál. Délután a magyar csoport