Az Ujság, 1908. szeptember/2 (6. évfolyam, 222-234. szám)

1908-09-16 / 222. szám

k lennének elegen, a­kik ezt is elfogadnák politikai nektárnak. De a szabadelvű­ség dolgában a nemzeti társadalom érzékeny­sége már fölébredt. A liberalizmust el lehetett gázolni az emberekben, de mint a magyar politika és nemzeti egység egyetlen lehetséges vezérelvét, kiölni le­hetetlen. Ismételjük: a fúziót sem Kossuth Ferencz, sem Andrássy Gyula nem kép­zelte másképp, mint a néppárt kirekesz­tésével. Ha tehát a néppárt politikusai a katolikus nagygyűlés alkalmával azzal kényeskedtek, hogy nekik a fúzió nem kell, az nem viccz. Ők már tudják régen, hogy a fúziónak ők sem kellenek és igy Molnár János kanonoknak is könnyű volt a zászló becsületéről beszélni. Bezzeg nem beszéltek igy 1906 április 9-én, a mikor még nem volt kezükben a hatalom és organizálva sem voltak. Tehát: koalicziós fúzió liberális ala­pon, néppárt nélkül, sőt a néppárt ellen ! Igen, dehát lehetséges ez ; képzelhető ez ; megcsinálható ez ? A koalíc­ió negyven­­nyolc­as-hatvanhetes kavarék-politikáj­a, a­melyet a nemzetnek sem ez, sem amaz a politikai közönsége nem ért meg, az egyház pedig a főpapokkal, papokkal és egész veszedelmes szervezetével együtt üldözőbe vesz. Tehát a koalíc­ió eddigi néptömegei fordulnak ellene. És ellene a szoczialisták hatalmas, szintén jól szer­vezett tömege is. Ellenben ki van mel­lette ? A pretoriánusok, a lekötelezettek, a várományosok, a kapaszkodók és a politikai lelkiismeretükben lerongyoltak. Erre a gyülevészre pedig még kéthetes politikai rendszert sem lehet fölépíteni, akárhogy nyilatkozna is meg egyszerre a koalicziós apostolok feje fölött a be­aranyozott kéregpapirosból készült libe­rális szentlélek. Most már a koalicziós fúzió szám­adása egészen tiszta. A 67-es kisebbség és 48-as többség a legagyafúrtabb Pro­gramm és a legordítóbb liberális hitvallás mellett sem képes olyan fúziót csinálni, a­mivel ezt a szerencsétlen országot a bajból kihúzhatná. Lehet azonban, hogy mégis megcsinálják a hatalom eszközei­vel, s az eddig alkalmazott pimasz ter­rorral , de erről az alakulásról kettő egé­szen bizonyos. Az egyik az, hogy az ország­nak abszolúte semmi érdeke nem fűző­dik hozzá, hanem csak a bécsi érdekek és csak a mostani képviselői csoportok érdekei. A másik az, hogy az ilyen fúzió semmiféle állandósággal nem kecsegtet. A liberális nemzeti társadalmat nem kapja meg, ellenben a fölsegített kleri­­kálizmus egész hatalmával megrohanja. A szocziális és klerikális tömegek két tüze közé kerül és elpusztul. Utána pedig a klerikálizmus következik. Milyen fúzió lehetséges tehát ? Sem­milyen, a­minek ez a neve, vagy a tar­talma. De lehetséges más. Az ország min­den liberális nemzeti elemeinek konc­en­­trálása egy új, tiszta elvi alapokon nyugvó párttá. Vagy bár két párttá is, hacsak mind a kettő egy a nemzeti állam meg­mentésének és a szabadelvű haladás biz­tosításának közös gondolatában. Nem arról van szó, hogy a régi libe­rális pártot kellene föltámasztani. Ilyesmi csak Jairus leányával történt meg, azóta se. De szó van arról, hogy az elárult és kiüldözött magyar demokratikus és libe­rális elemeket elő kell trombitálni búvó­helyeikről. A protestáns magyarokat és a liberális,, európai gondolkozású katoli­kusokat meg kell menteni az ultramon­­tánok macskakörmei közül. A nemzeti egység és az egyetemes hazafias érdekek lobogóit ki kell tűzni megint. És szer­vezni kell a magyar nemzeti egység párt­ját a nemzeti politika égető veszedelmei­nek leküzdésére. Ám vegyenek részt benne azok is, a­kik a mostani koalíczióban is meg tudták tartani magyar szabadelvű­­ségüket. Hogyan lehet ezt az országra nézve egyedül fontos fúziót megcsinálni, ha már a »fúzió« szóhoz ragaszkodunk. Úgy, hogy a koalíc­ió mind a két pártja likvidál, mint a vállalkozó, a­ki üzletét j­ól-rosszul befejezte. Tehát föloszlik az Andrássy­­féle alkotmánypárt is, a Kossuth Ferencz­­féle függetlenségi párt is. És átadják az önrendelkezés jogát annak, a­kitől ki­csalták­­ a nemzetnek. Határozzon maga a nemzet a maga sorsa fölött és maga a nemzet csinálja meg a nemzeti egység liberális elemeinek fúzióját. Ez volna az egyetlen becsületes fú­zió. Tehát minden másféle fúzió lehet­séges, csak ez nem. Valamikor majd ez is lehetséges lesz , de akkor már későn lesz. A két nagy malomkő a nemzeti poli­tikát egyre őrli, őrli.. . olyan ruhadarab, a­mely akkor a legszebb, a mikor nincs meg. És tanulja meg azt is, — ilyen vén csacsi már magától tudhatná — hogy a nap nem arra való, hogy belenézzenek, s az ingváll nem arra való, hogy tanulmányozzák. Végül még egy tanácsot adok magának. Talán hasznára lesz. — Csupa fül vagyok, asszonyom. — Tudom. Különben nem volna szüksége ilyen tanácsokra. Nos hát, ha ön egy asszonyt valaha az életben ingvállban meglát, akkor bátran letépheti róla az ingvállat is. Éreztem, hogy valami nagyot kell mon­danom. — Asszonyom ! Nem halok meg addig, a­míg önt ingvállban nem láttam. Kinevetett. — Egyetlenegy czélja lesz ezentúl az életemnek. Hogy önt valamikor meglepjem ingvállban. Erre még jobban nevetett. — Hogy némely ember azt hiszi, hogy örökéletű­ lesz a földön. — Mégis asszonyom. Ha valaha elérem életczélomat, ha valami csuda valóságra váltja legmerészebb álmomat, szóval, ha elérem azt, hogy önt valaha ingvállban meglátom, — mi lesz akkor a jutalmam ? — Csacsi! Hát akkor még jutalom kell ? De mégis, mivel annyira lehetetlen dolog, a­melynél lehetetlenebb nincsen is. Ígérek magá­nak valami jutalmat. A legnagyobbat, a­mit ígérhetek. Ha valaha meglát ingvállban, szó nélkül lekapcsolhatja az ingvállamat. Kezet csókoltam és elmentem. Fiuk, a­mi ezután következett, legizgal­masabb szaka volt az életemnek. Csupán ahhoz az időhöz hasonlíthatnám, a­mikor Afrika vadonaiban az emberevők hajtóvadá­szatot tartottak reám. Csakhogy ez még ér­dekesebb volt, mert itt nem a vad voltam, hanem a vadász. Minden lehető és lehetetlen időpontban betoppantam ő nagyságához. Megvesztegettem a házmestert, az inast, a komornát, hogy sza­bad bejáratom legyen a szép asszonyhoz. Jöt­tem korán reggel, jöttem későn este, jöttem ünnepeken és hétköznapokon, színház előtt és színház után. Mindig hiába. Egy örökkévalóságig tartott ez a hajsza. Legalább egy hónapig. Ekkor feladtam a küz­delmet. Meg is mondtam a szép asszonynak. — Asszonyom, elindulok harmadik utamra a föld körül. Elmegyek Afrika vadonaiba is, az emberevők közé. Mégis csak jobb, ha ők vadásznak én reám. A szép asszony nevetett. — Egy búcsúlátogatásra azonban eljön ? Ugy­e eljön búcsúzni ? Például holnap délután négy órakor. — Eljövök asszonyom ! Mikor lementem a lépcsőn, szigorúan összeszidtam magamat. — Kapitány, kapitány, te egy javítha­tatlan bolond vagy. Minek neked ez a búcsú­­látogatás ? Hogy nehezebb legyen az elutazás ? Hogy teljesen átérezd a vereségedet ? Nem fogsz elmenni a bucsúlátogatásra, kapitány! Csakhogy — hiszen már mondtam fiuk — én nem tudok hazudni. Tökéletesen hiányzik belőlem ez a képesség. Hogy úgy mondjam, s in­vak­ja vagyok a hazugságoknak. Másnap délután pont négy órakor ki­fogástalan redingotban bekopogtattam ő nagy­ságához. Mikor beléptem, meg kellett fogóznom az ajtófélfában. Szédültem a látványtól, a­mely elém tárult. A szép asszony piruló arczc­al, lesütött szemekkel fogadott. Ingvállban volt. Hát ezért halasztódott el a világkörüli harmadik utam.* A csúfképű piktor kacsagott, hogy a könyei potyogtak. — Ha nekem ezt a történetet el kell hinnem, akkor inkább kivándorlók. A kapitány szigorúan nézett rá : — Ezúttal igazad van. Hiszen én magam se akartam hinni a saját szemeimnek. Én is kábult voltam, mint a­kit fejbeütöttek. Ugyanaz az érzésem volt, mint a­mikor egy sioux­­indián tomahawkja érte a koponyámat. Utóbb azonban mindent megértettem. Ille­tőleg megkérdeztem a szép asszonytól: — Maga kegyetlen, maga gonosz szivü hogy tudott velem ilyen kegyetlenül bánni egy hónapon keresztül ? — Én ?­­ — Igenis ön. A napnak minden órájában és minden perezében lázasan vártam a boldog pillanatot, a­mikor először meglátom ingváll­ban. S ön mindig kijátszotta vágyaimat. — Mert maga csacsi. Maga egy vén csacsi. Először is én nem szoktam ingvállat hordani. Vagy csak nagyon ritkán. Azután — itt rava­szul mosolygott , hogy fogadhattam volna magát ingvállban, a­mikor soha se tudtam előre, hogy jön ? ... *.­­ így aztán már csakugyan nem hittük el a történetet. ASS ÚJSÁG Szerda, szeptember 16. BELFÖLD.­ ­ A képviselőház szeptember huszonkette­dikén, kedden, déli tizenkét órakor tartja első ülését, melynek egyetlen tárgyát a következő ülés napirendjének megállapítása képezi. Addig, a­míg a delegácziók összeülnek, a bizottságok a már beterjesztett, de még elintézetlen törvényjavas­latokat fogják tárgyalni. — A delegáczió. A nagy hangon emlegetett akadályok, a­melyek miatt a delegácziók ülés­szakát szeptember végére kellett halasztani, úgy látszik, kisebbek hírüknél. A delegácziókat — a­mint értesülünk — október negyedikére hívják össze, ezen a napon lesz a budai királyi várban a delegácziós ülésszak megnyitása. A főrendiház és a képviselőház már szeptember huszonharma­­dikán megválasztja delegátusait, a­kiket a kor­mány már ki is jelölt. Mivel a képviselőház dele­gácziós tagjai jórészt tagjai a pénzügyi bizottság­nak, valószínű, hogy a delegácziós ülésszakban ez a bizottság keveset foglalkozik a jövő évi költ­ségvetéssel.­­ Az interparlamentáris konferencia. Az interpar­lamentáris csoport magyar tagjai — mint Berlinből je­­lentik — ma, kedden délben érkeztek Berlinbe. Apponyi Albert gróf közoktatásügyi miniszter Érsekújvárod csatlakozott a magyar csoport tagjaihoz. Apponyi ma automobilon kocsikázott a városban, s leadta névjegyét Szögyén-Marich Lászlónál. Délután a magyar csoport

Next