Az Ujság, 1910. március/2 (8. évfolyam, 63-76. szám)
1910-03-16 / 63. szám
Szerda, márczius 16. Budapest, 1910. Vill. árfolyam. 63. szám. E1őfix*téal iraki Egész évre____28 k. — Félévre_____14 » — » Negyedévre _ „* 7 » — » Egy hón _ „ _ 2 * 40 « Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér.AZ UJSÁG SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Bükesdt 54. SS. Telefon 66—1«. KIADÓHIVATAL, Budapest, Rákóczi út 54. sz. Telelőn 162—63 is 68—03. Megjelen hétfő kivételivel minden nap, Ünnep után is. ROVÁS. Meg van immár állapítva, hogy az országgyűlést márczius huszonkettedikén oszlatják föl, nem Fabricziussal, hanem József királyi herczeg közreműködésével, aki a király személyét helyettesíteni fogja. Tehát itt sem lehet darabontságról beszélni. A koalicziós urak fölroboghatnak a várba s meghallgathatják a királyi trónbeszédet. Elvük már nem tiltja, mert már ismételten robogtak föl a királyi várba, hol trónbeszédet hallgatni, hol pezsgőzni. De tehetik azt is, hogy elvből nem mennek föl s a királyi trónbeszédet nem hallgatják meg. Ebben az esetben az ideális programainak hódolnak. Mihelyt a hatalom kisiklik az ujjaik közül, a hazafiak rögtön idealistákká lesznek.» Kár vett negyvennyolczban annyira lelkesülni a sajtószabadságért, melynek védelmében most a legjobbakat a sárba rántják alávaló rágalmazók. Ezt a gyönyörű nézetet fejtette ki na Apponyi Albert s mi nem kritikával, hanem csak kommentárral akarunk a kultúra e nyugalmazott lángbajnokának megnyilatkozásához szolgálni. Tetszik, sőt illik tudni, hogy a legjobbak, a kikre céloz, ő, s az alávalók, akik a legjobbakat bántják, mi vagyunk. Ezt elhibázták 1848 márczius tizenötödikén és sajnos, ezt Apponyi többé meg nem korrigálhatja 1910 márczius tizenötödikén. Hála Istennek, sóhajtjuk mi alávaló önzéssel, mert nagyon meg vagyunk elégedve, ha alávalóknak néz bennünket az a lángitélet, mely a legjobbakat az Apponyiakban ismeri föl. * Justh Gyula lehet gyönge politikus, szenvedelmes demagóg, de okvetetlenül szavahihető ember. Ha tehát Zomborban ő kijelenti, hogy a Khuen-rezsim máris meghalt és kiszenvedett, nem szabad és nem illik tőle erre becsületszavát venni. Ő mondja, ő tudja: így van. Ezek után akárcsak ne is nézzünk a miniszterelnöki palota felé, ne is érdeklődjünk, mit mivel Khuen Bécsben s mit Tisza Aradon. Nem mivelnek semmit. Végük, nincsenek. S ha választásokat imnák ki, az csak az ő nevetséges fontoskodásuk, de nem igaz. S ha munkapárti többség kerekedik ki a választásokból, az is fantom, jelentőség nélkül való, mert hiszen Khuen már nincsen s a munkapárt meghalt, mielőtt megszületett. A zombori kijelentés után voltaképpen Justhnak már csak két dolga volna : kijelenteni, hogy ő győzött, s megcsinálni az önálló bankot és szétverni a szoczialistákat, akik a győzelem után már nem keltenek. Kezdjük elől. írta Kálnoki Izidor. Hiszen szép az élet alapjában. Mondhatnám, nagyon szép. De azért nem hibátlan, nem tökéletes, nem végig harmónia. Olyanforma, mint egy kirándulás. Néha hosszabb, néha rövidebb, az egyiknél járt utakon visz végig, a másiknál rengetegben. Megyünk, járunk, kelünk, egyszer fölfelé, máskor lefelé, síkon is végig, pihenőt is tartunk. Néha fázunk, máskor izzadunk, egyszer kaczagunk, egyszer sírunk, élvezünk virágillatot, hallgatunk madárdalt. Közbe néha megcsíp a szúnyog, megmar a kígyó, véresre harap a sors veszett kutyája. A végén elázik minden kirándulás, csak hamarább az egyik, később a másik. Már ez szerencse dolga. Apró kellemetlensége sok van, de nagy, komoly hibája csak egy van az életnek. Hogy se az egészet, se az apró részleteit nem lehet újra kezdeni, élülről. Ha az úgy volna, hogy az ember mindent kipróbál, mindent megkísérel, mindenbe belefog, s ami nem sikerül, azt szépen elölről kezdi, akkor minden jól volna. Nem lehet a dolgokat újra kezdeni, ez az élet hibája. Ismertem egy embert, aki nagyon boldogtalannak hitte magát. Mert semmi dolga se sikerült egészen. Én mégis azt hiszem, hogy ő volt a legboldogabb ember a világon. Mert mindent újra kezdett, élülről. Kicsi gyerekkorunkban együtt jártunk a kis iskolába. A fiú volt a legszebb valamennyi között, a legjobban öltözött, a leggondosabban fésült. Csokorba kötött nyakkendője is volt, s olyan esze, mint a tűz. A tanító az első sorba ültette, s mindig neki magyarázott. Mégis megbukott a fiú, mert mindig máson járt az esze, mint ami körülötte történt. Végig ötöse volt a bizonyítványban. Más gyerek ilyenkor keservesen sír, ő hangosan kacsagolt. — És mit, hát baj is az ? Elölről kezdem az iskolát. Vas konzekvencziával folytatta ezután a tanulmányait. Vas konzekvencziával annyiban, hogy tudniillik minden osztályban megbukott és mindeniket élőbről kellett kezdenie. Valamikor az iskolának mégis vége lett. Az emberek, már nagy általánosságban, úgy húsz esztendős korukig tanulnak és iskoláztatják magukat. S aztán lesz mindenikből valami, már a szerint, hogy mi ment bele ez alatt a húsz esztendő alatt a fejébe. Az egyikből fiskális lesz, a másikból csizmadia, a harmadikból földesúr. Az én legényemből nem lett semmi. Illetőleg lett belőle egy nagy darab kamasz, erős, széles, nagyszemű, simaképű, hangos szavú. Azt gondolta, legjobb lesz a színészettel próbálkozni. A színészet az valami különös dolog, se nem mesterség, se nem tudomány, se nem művészet. Valaki tanulhatja az élete végéig és sohase tanulja meg. Más meg nem is próbálja tanulni, mégis tudja. Egy igen nagy művésznőt ismertem, aki nem tudott se írni, se olvasni. A szobalánya addig silabizálta előtte a szerepeit, amíg megtanulta a szavakat. S úgy játszott, mint egy istennő. Mondom, komédiás lett a fiú. Rossz komédiás. Irgalmatlanul rossz komédiás. Még inasszerepekben is kifütyülték. Egy szép napon kilökte a direktora. Addig tartogatta, amíg a publikum mulatságot talált benne, hogy valakit kifütyülhessen, de amikor alaposan ráuntak, akkor kidobta a derék direktor. — A hagymaszezon elmúlt, öcskös, most már csakugyan nem tarthatom magát. A fiú egykedvűen fogadta a sorscsapást. — No semmi. Majd elölről kezdem az életet. Felcsapott rajzolónak és festőnek. Eleinte egészen jól ment a dolga. Senki se tudta, hogy mi legyen a képe, hát azt mondták rá, hogy jó dolog. De a jó dolgait senki se vette meg, miáltal neki lett rossz dolga. ’ Új életet kezdett, író lett. Újságíró és költő. Ezen a pályán nagyon sokáig maradt. Ezen a pályán nehezen jönnek rá, hogy ki mennyit ér. Ezen a pályán a kicsinyek néha többet mutatnak, mint a nagyok. Olyan jó dolga kezdett lenni, hogy megházasodott. Mondom, szép fiú volt, erős, tagbaszakadt. Kapott asszonyt is, meg pénzt is. Más embernél ilyenkor elfogy a pénz és megmarad az asszony. Nála az asszony ment el, a pénz maradt meg. Az asszony egy tüzértiszttel ment el. — Kellemetlen a dolog — mondta a fiú másnap a redukcióban. — Nagyon kellemetlen. Újra kell kezdenem az életemet. És újra kezdte. Tudniillik elvált az aszszonytól, még egyszer megnősült. Az alkoholról és a házasságról igen nehéz leszokni. A második felesége másmilyen volt, mint az első. Tudniillik nem szökött meg tüzértisztekkel. Itthon maradt huszártisztekkel. Szóval ő is nagy súlyt fektetett a fegyvernemre. Letört ideálok. Az ideálok még élnek, úgy ahogy. De az idealisták nem láthatók sehol. Ezt a benyomást kapja az ember, ha az utóbbi évek szabadságünnepeit látó szemmel nézi. Márczius tizenötödikére még mindig emlékszünk, a tizenkét pont se ment még feledésbe, s az a hősi korszak is kegyeletes emlékünkben van, a mely a szabadság születése napját követte. Csak a hangulat nincs meg ez ünnephez, s nincsenek meg a hozzávaló emberek. A »szokásos lelkesedésből«, amelylyel régebben megünnepelték Magyarországon márczius tizenötödikét, csak a »szokás« maradt meg, a lelkesedés bizony nagyobbára elpárolgott. S ha mélyére megyünk e jelenségnek, s kutatjuk valódi okait, rá kell jönnünk arra, hogy a márczius tizenötödiki ideálokat az újabb idők folyamán sokszorosan kiforgatták való tartalmukból. Uj és gyakran fonák értelmezést adtak azoknak a politikai divatok, a pártérdekek és az osztályfelfogások. Az 1848-iki históriai emlékű márczius tizenötödikének tartalmát és fogalomkörét egységesen érezte s egyformán értette meg annak a korszaknak egész nemzedéke. A kik lelkesedtek érte, tudták, miért lelkesednek, s akik féltek tőle, tudták, miért félnek. Ma, ahány politikus és politikai iskola, annyiféle az értelmezése, a magyarázata a márcziusi eszméknek. Innét van, hogy a legreakciósabb szárnytól a legradikálisabbig, minden párt és minden osztály magáénak vallja és hirdeti azokat, csak bele- vagy kimagyaráz mindent, ami neki tetszik, vagy nem tetszik. Hol van ma egységes felfogás, egyértelmű állásfoglalás a márcziusi pontozatokról ? A népképviselet, amiről 1848-ban apáink és dédapáink ábrándoztak, mivé lett az utóbbi évtizedben ? Ma, ahány párt és érdek, annyifelé magyarázza a népképviselet elvét, s csinálja hozzá a maga választói reformprogrammját. Maga a parlamentarizmus halálos sebeket kapott a másfél évtizedes obstrukciótól. A parlamentáris rendszer kinövései, intézményekben és személyekben, mennyire le- Lapunk mai száma 32 oldal