Az Ujság, 1910. április/1 (8. évfolyam, 77-89. szám)
1910-04-01 / 77. szám
a____________________________ nem szavazza meg a román szerződést, mi gyárosok csak olyat, a ki megszavazza. A tisztviselők a pragmatikát követelik a jelölttől, az operai muzsikusok a fizetésemelést. Elsősorban mindenki a maga érdekkörével törődik s annak idelégítése vagy mellőzése szerint érvényesítijogát mint polgár az állam ügyeinek alakulatában. Egyetemes szempont, kérdések, melyek az összességet mint összességet érdeklik, ma inkább az alsó néposztályok maszlagolására, mint a polgári társadalom csoportosítására alkalmasak. Maradiság volna sopánkodni egy stádiumon, mely a fejlődésnek nagyobb, vagy legalább is későbbi foka, s mely az idő folyásával kérlelhetetlenül be kellett hogy következzék. A mai politikai helyzetben azonban súlyosnak kell ezt a stádiumot ítélnünk, mert a mai helyzet nem a természetes fejlődésnek a terméke, hanem éppen ellenkezőleg, s mint nem természetes állapot, kétszeresen érezteti az ellentétet a társadalmi érdekmegoszlásnak természetes jelenségével szemben. Tisza István szenvedelmes lelkesedéssel fordult az összes politikai pártokhoz s intette őket az elválasztó momentumok mellőzésére. Mi a pártellentét a polgári érdekellentétekhez képest ? S ha a politikai ellentéteknél a felhívás hatástalannak mutatkozott, mit lehetne remélni az olyan szózattól, mely az érdekellentétek felfüggesztésére hívná föl a polgárokat ? Hajlandó-e a mészáros olcsóbban mérni a húst csupán azért, mert az alkotmány nagy érdeke ma egy nagy többséget kíván meg, mely a Justh-féle politikai kvázi radikalizmusnak véget vessen ? Aki a kormányhoz közeledik, már a maga külön érdekei számára remél valamit, mintha ez lenne a perdöntő kérdés és nem az a veszedelem, mely a részletérdekeken felül az országot fenyegeti. Tovább kell mennünk : a választójog kérdése ma a legelső kérdés és voltaképpen ennek sem volna szabad szerepelnie, míg el nem dőlt: lesz-e normális parlamenti élet, lesz-e kormány, mely munkaképes többségre támaszkodva, egyetértésben a koronával vezetheti az ország ügyeit ? A napstapi választásoknak tisztán és egyedül arra kellene felelniük : Justhéknak van-e mandátumuk a nemzet nevében az ellentéteket kiélezni s a vitás bankkérdésből alkotmányválságot csinálni, vagy Khuepéknak-e, akik azt mondják a nemzetnek sokkal fontosabb a normális munkaellátás, mint a kétes értékű pörlekedés, melynél a pert meg lehet ugyan nyerni, de hasznát látni semmiképpen sem lehet. Kár, hogy a politikában a politikusok a kérdéseket nem egyszerűsítik a főmomentumra, melynek eldöntése nélkül minden egyéb kérdés amúgy is hiába vetődik föl. Mit ér a mozgalom a választójogért, ha közben kisül, hogy az uj képviselőház úgysem foglalkozhatik vele, akár azért nem, mert Justhéknak többségük lett s ezért a korona nem engedi őket dolgozni, akár mert Khuennak nem lett akkora többsége, hogy Justhék kegyességére szorul a munkálkodása lehetősége ? Mit ér a választásokon érvényesülő agrárbefolyás, ha a megválasztott képviselők összessége amúgy sem jut abba a helyzetbe, hogy vállalt obligójának eleget tehetne ? Nem győzzük a közvéleményt eleget erre a momentumra figyelmeztetni. Oly mindegy ma minden egyéb, míg erre a főkérdésre az eredmény meg nem felelt. 8 a felelet mellett oly csekélység, hogy minden egyéb hogyan került ki a választás küzdelméből. Hát számít-e túl sokat például a román szerződés megkötése, vagy meg nem kötése amaz előny vagy kár mellett, hogy a parlamentáris élet biztosítva van-e, vagy elveszett ? S szabad-e a polgároknak lelkiismereti kötelességévé tenni, hogy ha pedig a román szerződés m meg nem akadályozható, akkor inkább fordulj0t1 fel minden ? Hiszen éppen ez az alloskodás jellemzi Justhékat! Ez a bank miatt fordítana föl mindent, másoknak ilyen bálványa a balkáni kereskedelmi politika, ismét másoknak az általános szavazati jog, avagy a nyolcórai záróidő! Köztudottá kellene válnia, hogy mindezekről a dolgokról későbben vitázhatunk, veszekedhetünk, sőt verekedhetünk. Addig azonban a helyzet komolyságát elhomályosítja mindenki, aki másról beszél, mint az alkotmány nagy és főbenjáró kérdéséről. Osváth (gúnyosan tempózva) : Megengedi, hogy ezt a talált százast előbb eltegyem! (A pénzt visszateszi a tárczába.) Rennerné (türelmetlenül nézi a jelenetet). László (nevet) : Pokoli fiú ! Osváth (a tárczát végre zsebre téve): A szegények megajándékozzák Nagy Galeottát ! Klára (hirtelen, nagyon élesen): Nem szeretem az imitált Galeottókat, akik megfizettetik magukat a rágalomért! Nem is hiszek nekik ! Osváth : Igaza van, nagyságos asszonyom ! Mindig gyanús az olyan rágalmazó, aki nem önzetlenül rágalmaz. De nem is hinni kell a rágalomban ! Csak meg kell hallgatni. Rennerné: Hát halljuk már ! Hiszen egy óra óta lessük, hogy meghallgassuk. Osváth : Már mondom ! Tudja méltóságod, hogy miért nem volt még megfésülve Zilzerné ma reggel, mikor nála jártak ? Rennerné: Na hallja! Bánom is én a frizuráját, ha egyebet nem tud felőle ! Osváth: Na ne mondjon üget! A barátnőnk frizurája mindig érdekel ! Rennerné : Akkor is, ha nincsen ? Osváth : Különösen ha azért nincsen, mert egész délelőtt csomagolt, hogy végiig elhagyja a családi tűzhelyet, mint Nóra . . . Azaz hogy nem egészen úgy, mint Nóra ! László : Lehetetlen ! Rennerné : Mi az ? Mit beszél maga ? Osváth: Azt újságolom, hogy Zilzerné ma reggel ott hagyta az urát. És pedig nem a maga jószántából. Rennerné : Ej, ugyan menjen ! Osváth : Szavamra így van ! Rennerné: Na de ne mondjon ilyeneket! Hiszen én ma reggel beszéltem vele ! Osváth: Úgy van, ahogy mondom ! László : Te ! Ez komoly ? Osváth : Amilyen komoly egy huszárfőhadnagy csak lehet egy férjre nézve ! László: Lehetetlen ! Rennerné (fölpattanva) : Nyéky főhadnagygyal ? ! (Diadalmasan.) Végre ! De én tudtam ! Megmondtam előre ! Fölháborító volt már, amit műveltek ! (Hirtelen Osváth felé.) Na, és ... és mondja ! Hogy történt ? Zilzer ? Na ! Mondja ! Mondja hát! Osváth : Hát... tudja .. . félre lehetett érteni a helyzetet! Klára (élesen közbevág): Nem gondolja, hogy az, amit maga itt beszél, az . . . az .. . Osváth (nagyon nyugodtan) : Azt akarja mondani, hogy hitvány dolog az, amit művelek ? Klára (felvonja a vállát, félrefordul és hallgat): Rennerné : Ugyan ne pózoljon mindig ! Osváth: Nem póz ! Én csak kellemes akartam lenni, mert nem sejthettem, hogy a tisztességes asszonyok nem ítélik el a becstelen asszonyt, akit az ura elkergetett. Rennerné (élénken, Klárához): Te ! De tényleg, kedvesem. Már most mit csinálunk ? ! Azzal a személylyel csakugyan nem lehet többet érintkezni ! Klára : Én nem tudom még, miben vétkes az az asszony. Én nem ítélek így. Nem tudok ! Nem is akarok ! Rennerné: De hiszen hallod! (Élesen.) Különben tégy úgy, szivem, ahogy gondolod ! Én a magam részéről megválogatom, hogy kit fogadok el a házamnál. És engedj meg, kedvesem ... Csak nem akarod magad elszigetelni, hogy társasága legyen Zilzernének ? ! Klára : Én nem tudom még, hogy leszek-e társasága Zilzernének, de ha valaki ezért elmaradna tőlem, hát én annak utána nem mennék. Rennerné (pikkozva, csaknem élesen): Ne vedd rossz néven, szivem, de ha igen könnyen adsz túl a jó embereiden !... László (fölényes, mentorkodó hangon): Ej, hiszen arról szó sem lehet ! (Klárához.) Maga, Klárika, nem ítélhet ebben. A maga tisztasága meg sem érti, hogy mi az emberi szennyes. Maga abban az asszonyban üldözött ártatlanságot lát most, pedig az csak egy léha némber, aki rajta vesztett. Annak a nőnek itt, a maga közelében nem lehet keresni valója többet és én meg is fogom óvni tőle . . Osváth : Azért, mert rajtavesztett ? László (idegesen Osváthoz): Azért ! És téged nagyon kérlek, Sándor, ne csinálj tréfát az ilyenekből, mert Klári elhiszi azt, amit mondasz és ferde helyzetekbe kerülhet a naivságával. Azt az asszonyt csak nem lehet fogadni többet ? ! Ez bizonyos S 2. JELENET. Előbbiek. Elekes. Elekes (jobbról jön): Kérem, ügyvéd úr, az öreg Zentmayer van itt és kéreti a képviselő urat az irodába. László (élénken): Zentmayer ? ! Rennerné : Na, ez a lánya miatt jött! Elekes: Igen. Bogdányi Zilzerné ő nagysága is vele van. Rennerné (fölpattanva, gőgösen): Akkor én megyek ! Semmi kedvem találkozni vele. (Kalapját veszi és sietve öltözködni kezd.) Klára : De kérlek, édes ... Osváth (gúnyosan mosolyog). László : De kérem, méltóságos asszonyom ! Hiszen odaát vannak az irodában. Ez csak nem látogatás ? ! Bizonyosan a válópor miatt AZ ÚJSÁG Péntek, 1910. április 11 BELFÖLD. A kormány és a sajtószabadság. Félhivatalosan jelentik, hogy a kormány fölvette programmjába, hogy a sajtószabadság kérdésében a legszabadelvűbb módon viselkedik. Ennélfogva Székely Ferencz dr. igazságügyminiszter átvizsgáltatta az ügyészség által izgatás czímén megindított valamennyi pert, mégpedig nemcsak azokat, amelyekben szoczialistákat, hanem azokat is, amelyekben nemzetiségieket vádolnak izgatással. Amelyekben nem látnak büntetendő cselekményt, azokban megszüntették az eljárást. A fiumei kormányzóhelyettes Budapesten, Fiuméból jelentik: Wickenburg István gróf kormányzóhelyettes hivatalos ügyekben Budapestre utazott. Jelentést tesz a miniszterelnöknek a választási eshetőségről is. A jelölések. (Tömeges installáczió: Justh Gyula Ungvárott.) Ehnen -Héderfay Károly gróf miniszterelnök, Hieronymi kereskedelemügyi miniszter, Lukács pénzügyminiszter és Jeszenszky Sándor államtitkár ma délelőtt csaknem két óra hoszszáig értekeztek. A két gazdasági miniszternek fölajánlott képviselőjelöltségek voltak a megbeszélés főtárgyai. A jelölésekkel meglehetős lassan haladnak. A főispánok, akiknek a kormány e tekintet-