Az Ujság, 1910. április/2 (8. évfolyam, 90-102. szám)

1910-04-16 / 90. szám

k ezt a közeledést tudomásul vennie, Ma­gyarországnak kell rá válaszolnia. Magyarország válasza csak egyféle lehet. Magyarország a legteljesebb meg­becsüléssel értékeli jövendő királyának a bizalomra és a megértésre való hajlan­dóságát, Magyarország komoly köszönet­tel veszi tudomásul jövendő királyának közeledését, Magyarország örömmel várja és teljes készséggel hajlandó megteremteni azt az új korszakot, a melyhez az első lépés a »Zrínyi« vízrebocsátásánál meg­történt és a melynek az eljövetele egy­formán érdeke Magyarországnak és a dinasztiának. Mert ez a legfontosabb abban, a­mi történt, ez az alapja minden­nek, a­mit a közeledés első fele után még csak bizalommal várunk: a közös érdekek felismerése. Ezzel szemben egé­szen eltörpül az a kérdés, mi gátolta meg a trónörököst abban, hogy már régen közeledjék Magyarországhoz, eltörpül az a kérdés, milyenek voltak a trónörökös érzelmei Magyarországgal szemben ez ideig, sőt eltörpül az a kérdés, hogy mi­lyenek ma az érzelmei. Ha feltámadhat és hangot nyerhet a kételkedés ezeknek az érzelmeknek a melegségében, sőt ha a bizonyítás ked­véért fel is teszszük, hogy a tüntető szívesség nem valamely spontán elhatá­rozás következménye, nem valamely me­leg szimpátiának vagy éppen lelkes sze­retetnek a fellobbanása volt,­­ nem tesz semmit, vagy annál jobb. A megértésnek, a bizalomnak, az állandó harmóniának sokkal biztosabb alapja ,a közös érdekek felismerése, mint akármilyen forró érze­lem. A szimpátia és a szeretet nekünk bizonyára jól esik, de minden szeretetnél sokkal fontosabb a jogaink respektálása, az érdekeink megbecsülése és tiszteletben tartása. Ez az, a­mit Magyarország jövendő királyától vár és a­mit most már joggal remélhet is. Magyarország helyzete nehéz a népek nagy versenyében és különösen marquisba, ki viszonozta is szerelmét: ő tehát nem akart hozzá menni a szegény emberekkel czimboráskodó, pórias modorú, formátlan vi­selkedésű kőfaragóhoz. Az anya nem tágított. Addig gyúrta, sa­nyargatta a leányt, addig ijesztgette mind­nyájuk szégyenével és elkövetkezendő nyo­morukkal, míg a leány megunta a dolgot és végre ráállt arra, a­mit tőle szülei kívántak. E ponton azonban Berthe-nek félelmetes vetélytársa akadt a szerelmes marquis húgá­nak, Louise-nak személyében. A nyílt szemű és hidegen számító Louise hamar felismerte a helyzetet; látta, hogy bátyjának Berthe-tel kötendő házassága a jelen viszonyok között nem hozná meg azt a vagyont, melylyel ők, az elszegényedett nemesek, be akarták ara­nyozni czímerüket. A nagy vagyonhoz most már Vérillac-éknak nem volt semmi közük. Minden Papillon-nak volt a tulajdona. A ra­vasz leány tehát egyet gondolt és elhatározta, hogy ő véteti el magát a kőfaragóval. Majd megpallérozza aztán a durva munkást. A két lány kiveti hálóját és mindenik a maga módja szerint kívánja meghódítani az egyik zavarból a másikba bukdácsoló legényt. El is érnek annyit, hogy ez egyszerű embernek fölzavarják vérét. A sok parfüm és a sok ka­­czérkodás annyira mámorba ejti Papylon-t, hogy ez Berthe-tel szemben egy alkalommal úgy viselkedik, a mint szünt kedvű népgyer­meke korában a maga osztálya pajzán lányai irányában viselkedni szokott volt. Erre aztán az elnökné mama is meg­szeppent, de nem annyira, hogy elfelejtette volna számon kérni a hevesvérű fiútól illetlen viselkedését, melyért most a megsértett leány­nak elégtétellel tartozik. Papillon — habár a nehéz a Habsburgok birodalmán belül, Ausztriával szemben. Nem zárkózhatunk el annak a felismerése elől sem, hogy a magyar király, a­ki az osztrák császári koronát is viseli, ebben a nehéz helyzet­ben egy bizonyos magas semleges­ségre van kötelezve. De legalább is erre a semlegességre, erre az alkot­mányos és törvényes semlegességre számítanunk kell. Legalább azt a bizo­nyosságot kell mindig éreznünk, hogy — a­mint egy politikai szállóige mondja — sok bécsi ellenségünk között van valaki, a­kinek az érdekei közösek a mi érdekeinkkel, a ki jóbarátunk : a magyar király. Legalább egyben kell mindig bi­zonyosaknak lennünk: abban, hogy a magyar korona viselője nem ellensége Magyarország fejlődésének, haladásának, erősödésének, mert felismerte és tudja, hogy önönmagának, dinasztiájának, sőt egész birodalma erejének, nagyhatalmi helyzetének érdeke az erős és gazdag Magyarország. Ha az, a­mi a »Zrínyi« vízrebocsátásá­nál történt, ezt jelenti, akkor a tegnapi nappal csakugyan új korszak kezdődik. Akkor csökken és lassan egészen eltűnik egy bénító aggodalom, egy felesleges, sok erőt lekötő, mindent megmérgező bizal­matlanság, akkor Magyarország nyu­godtan várhatja, mit hoz a jövő, mert a magyar lelket nem kínozza többé az a monstruózus gondolat, hogy a magyar király is ellensége lehet Magyarország­nak. Magyarország örömmel hajlandó rá, hogy a királynak megadja azt, a mi a királyé, ha csak az osztrák császár meg­adja a magyar királynak azt, a mi Ma­gyarországé. AZ ÚJSÁG Szombat, 1910. április 16. BELFÖLD. — A karánsebesi román püspökség. Sok huza­vona után Cristea Miront választották meg karán­sebesi görög keleti román püspökké. A koalícziós kormány Cristea megválasztását megerősítés végett tennisz­játékban mértföldekre kiütötte a lab­dát — nem igen érti, hogy mit akarnak tőle , de annyit mégis megérzett, hogy valami nagy csávában van , és ezért békítően mondja az elnöknének, hogy jól van jól, tudja , már mit kell csinálnia ; mindjárt meg is fogja adni a kért elégtételt, és ezzel szalad a mellékszobába, hogy ott valamit­»megírjon«. Hogy mit irt ott bent, azt nem tudjuk; egy szóval sem árulta el. Nem is ért volna rá, mert íme, megjelent a kastélyban régi szeretője, Birette Balbine kisasszony és magá­val hozta szép, szőke, négy éves fiacskájukat, a pajkos Palikát, ki folyton csak a zongora­­billentyűket akarja verdesni a fényes terem­ben, hol apjára várakozik. Papalon nagy hévvel ölelgeti Balbine kis­asszonyt, kit különben ő maga rendelt ide levélileg. Midőn e kellemes mulatságban — Ligeti Juliska adja a Balbine szerepét — meg­lepik, Papillon kijelenti, hogy ezt a piros­ruhás kis munkásleányt fogja nőül venni, ezt a szelidlelkű, dolgos lánykát, ki hónapokig dolgozott érte, mikor ő sztrájkban volt gaz­dáival szemben. — És az elégtétel ? — kérdi az elnökné­­mama. — Azt már megadtam. Megírtam, — fe­leli hetyke gavallérossággal a vidám kőfaragó — kérdezzék csak meg az itt jelenlevő köz­jegyző urat! A közjegyző fejével bólint és — a füg­göny legördül. Hogy mi volt az az elégtétel? Arról nem értesülünk. Csak úgy homályosan sejtjük, hogy Papalon, dit le juste, tizenöt moliójából köz­­jegyzőneg átengedett talán egyet-egyet a két főbbrangú kisasszonynak — hozományul és hálája jeléül a czélt nem ért flirtelésért. És ezzel minden be van fejezve. Már most kérdjük : igazán így történnek ezek a dolgok az életben ? Ügyet sem vetünk a hirtelen elhalálozott Detouche apó furcsa életregényére, de még arra sem, hogy csodá­latos módon felfedezett fiát ott hagyta a kő­faragó munkában és keresztülvivén a törvé­­nyesítést, megírván végrendeletét, mindezek­ről egy kukkot sem szólt fiának, ki aztán csak apja halála után értesült a törvény útján arról, a­mi vele és érdekében történt. Nem kérünk semmit számon, a­mi a darab kezdetét megelőzte. Az egész több mint különös mesét elhiszszük a szerzőnek. Nem vitatkozunk vele a körül, a­mivel drámáját meg akarja ala­pozni. Legyen az bármilyen elképzelhetetlen, nem feszegetjük valószínűségét. Hordja össze az író bárhonnan a fundamentumához szük­séges nagy köveket nem keressük. Csupán a drámát tekintjük, melyet e különös alapon fölépít, és kérdjük : Igazán így történik ez a história az élet­ben ? Lehetséges-e elképzelni, hogy a kőfaragó, a­kit ily szerencse ér, ily mód lép bele a törvény­­széki elnök családjába és hogy viszont ez elnök ily bárgyú semmi embernek mutatkozik, mikor tenger­nagy érdekek forognak szóban ? És valónak fogadható az, hogy egy franczia mun­kás, akármilyen kőfaragó, kiteszi magát eny­­nyire a nemesek és bourgeois-k vérig sértő le­nézésének ? Az író maga úgy tünteti föl, hogy ennek a munkásnak több a helyes érzése, mint a marquiséknak és a hivatalnokoknak, a­mit szívesen megadunk, mert lehetséges. De ha ez a munkás az egyetlen igazán helyes és tiszta lelkű ember az egész kompániában, elhihető-e, nem akarta a király elé terjeszteni. Apponyi gróf volt közoktatásügyi miniszter vagy másfél hónapig hevertette az aktát. Zichy János gróf közoktatás­­ügyi miniszter, a­mint értesülünk, a választás ellen nem emelt kifogást és Cristea püspökségének királyi megerősítése már legközelebb meg is érkezik.­­ A horvát országgyűlés­ Zágrábból jelentik . Az indemnitási vita során ma Krajnovics Péter koalíc­iós volt az első szónok, a­ki kijelentette, hogy az indemnitást megszavazza. Bosnyák dr. tiszta joggárti szólalt föl az indemnitás ellen. Beszéde során, a­mely a bán ellen irányult, sűrűn támadtak zajos jelenetek és kölcsönös sértegetések Bosnyák és a Szarcsevics-párt között. Bosnyák dr. a szerbek térfoglalásáról szól és azt mondja, hogy a bán vigyázzon, nehogy a történelem előtt kell­jen felelnie azért, hogy azokat támogatja, a­kik a dinasztia ellenségei. Szavai óriási vihart keltet­tek. Ez denuncziáczió ! Maga denuncziáns ! Hazug ! Gazember! — kiabálják Bosnyáknak. Bosnyák sápadtan áll helyén. Popovics Dusán Bosnyák arcza előtt hadonáz öklével. Jelentse azt is Bécs­­nek, hogy Popovics dr. a tartománygyűlés nyitr ülésén denuncziánsnak nevezte önt! A zajban az elnök megszakítja az ülést, a­melynek újból való megnyitása után Kulmer báró a többség nevében kijelenti, hogy Bosnyák beszéde nem egyéb közön­séges denuncziácziónál és alávaló rágalmazás. (Viha­ros helyeslés a többségnél.) Tomasics bán kijelenti, hogy a­mikor a kormányt átvette, egész termé­szetes volt, hogy a horvát országgyűlés és a mérv­adó tényezők minden törekvése az ország és az uralkodó javára fog irányulni. Meg van győződve, hogy Bosnyák a mérvadó tényezők meggyőződésé­ben változást nem fog előidézni, legfeljebb a gyű­lés tekintélyét alacsonyítja le. Pedig ez minden igaz hazafinak a szívén fekszik. Felkéri az ellen­zéket, hogy ne ilyen eszközökkel harczoljon. Star­­csevics Mile dr. kifejti azt, hogy miért vált el Frank József pártjától. A többség helyeslése közben bírálja a tiszta jogpárt kétszínű politikáját és ki­fejti, hogy e párt egyrészről Wekerlével tárgyalt, másrészről itt radikális irányzatot követ. Több interpellác­ió elintézése után az ülést délután öt órakor berekesztik.­­ A bosnyák tartománygyűlés megnyitása. Szerajevóból jelentik, hogy a bosnyák tartomány­­gyűlést júl­ius tizenharmadikán fogja megnyitni az uralkodóház egyik tagja.­­ A szerb kongresszusi választások. A budai görög keleti szerb püspökség közigazgatási választ­mánya május tizenkettedikére tűzte ki a püspökség területén a kongresszusi választásokat.

Next