Az Ujság, 1910. szeptember/2 (8. évfolyam, 220-232. szám)

1910-09-16 / 220. szám

2 nem érvényesíthetné azt a fölényt, a­melyet kedvező pénzpiac­i konjunktú­ráknál, az államkincstár előnyére, jog­gal érvényesíthet a hitelezővel szemben. Már­pedig legnagyobb érdekünk s a magyar állam pénzügyi presztízsére döntő jelentőségű, hogy az új kölcsönt a kor­mány semmi körülmény közt kedvezőt­lenebb feltételek mellett meg ne kösse, mint a­milyenek mellett a legutóbbi kölcsön-tranzakc­iók létrejöttek. Ehhez annál könnyebben ragaszkodhatik, mi­vel semmi oly rendkívül sürgető okot nem tudunk, mely az új kölcsön­ elha­lasztását kizárná. Ne feledjük ugyanis, hogy a­midőn a kormány ötszázhatvan millióban álla­pította meg a kölcsönösszeget, azt a maximumot vette számításba, a­melyet kedvező pénzpiac­i konjunktúra mellett későbbre halasztható szükségletek fede­zésére is igénybe vehet. A fődolog volt az év végén lejáró 215 millió korona kincstári jegy beváltása s a 100 millió korona folyó­szám­la-kölcsön visszatérí­tése. Ez utóbbi nincs fix terminushoz kötve, s legrosszabb esetben jövő év április haváig halasztható. Az előbbi­nek a prolongálása pedig bizonyára nem fog nehézségbe ütközni. Marad 250 millió korona, melyet járadékkibocsátás útján kell előteremteni. Ez nem oly túlságo­san nagy összeg, hogy a pénzpiac­nak némi könnyebbülésével ne volna elhelyez­hető. De még ha tovább is tartana a kedvezőtlen konjunktúra, a pénzügyi kor­mány inkább folyamodjék ideiglenes pénzszerzési módokhoz, semhogy a pil­lanatnyi helyzet presszióját bármely hi­telező előnyére megkoc­káztassa. Inkább szenvedjenek némi halasztást a beruhá­zások s inkább hozza össze magát a kincstár, de ne tegyük koczkára­ állam­hitelünk nehezen szerzett presztízsét kényszerföltételek elfogadásával. Nagyon pregnánsul fejezte ki ezt a gondolatot egyik nyilatkozatában Lahczy Leó, a A gyöngébb és szegényebb önként aláveti magát az erősnek és gazdagnak, hogy meg­­utalmazhassa életét, vagyonát, felesége és leányai tisztaságát. A midőn az egyénnek kell gondoskodni személye és vagyona védelméről; a midőn nincs hatalom, a melyre a maga meg­védését áthárítsa; a midőn az erőnek s az akaratnak semmi sem szab határt; a védelem, ha arra pozitív, fenyegető szükség nincs, köny­­nyen fajul támadássá. így támadtak világ­szerte az apró zsarnokok; ez a körülmény szülte nálunk is azt a tuc­atnyi hatalmas urat, a­kiket Giovanni Michele fölpanaszol. Nem az a spec­ies, a­mit az olasz kondot­­tierének hívott, de sokban hasonló hozzá s nálunk a XVI. századnak legsajátosabb típusa. Az egész ivadék harczban, halálos veszedel­mek között nőtt föl. Már csecsemősírásukba csatazaj vegyült. Ostromolt várakban, fegy­veres szolgák között játszták gyermekjátékai­­kat. Megszokták korán vér és seb izgató lát­ványát. A haláltól nem félnek, sokszor állottak vele szemközt; ragadozását naponként látták. A gyerekszobából útjük a csatamezőre vezetett. A szakadatlan háború, az örökös csatáro­zás nyers, önhitt katonává növelte az egész ivadékot. Mindenkinek magáról kellvén gon­doskodnia, megszokták, hogy a maguk érdekén kívül semmivel se törődjenek. Az erőnek s az elszánt akaratnak nem igen volt korlátja és gátja. Gonoszságot gonoszságra halmozhattak megtorlatlanul , mert az egymással versengő királyok nem lakoltathatták a bűnöst, de fizethették busásan az árulást. Ilyen körül­mények között ezek a talpig vasba öltözött, bő vérű, vakmerő katonák, ámbár állásuknál, vagyonuknál, családi hagyományaiknál fogva a jog s a törvény védelmére voltak hivatva, Kereskedelmi Bank elnöke, azt mond­ván, hogy a pénzügyminiszternek nem szabad a szilárd magyar államhitelt erő­próbának kitenni. Számolnunk kell a fennálló pénzszűkével s addig nyújtóz­­­­kodnunk, a­meddig a takaró ér. Egyáltalán megnyugtató, hogy ille­tékes pénzügyi körökben abszolúte nem veszik tragikusan a franczia kölcsönterv elejtését. Bizonyos átmeneti nehézsége­ket látnak a pénzviszonyok legközelebbi alakulásában, de sem attól nem tarta­nak, hogy az állam financziális zava­rokba juthat, sem attól, hogy kölcsön­­szükségletét — habár változott formá­ban — ne fedezhesse. A főszempont min­den komoly és számbavehető tényező előtt az, hogy hitelképességünk csorbát nem szenvedett s nem is fog szenvedni. Akár botlás, akár mulasztás történt, ma már nem használnak a rekriminácziók. A­kiket illet, vonják le a kellő tanul­ságokat, egyebekben pedig nyugodjanak bele, hogy államfinancziáink baj nélkül úszták meg a franczia süppedéket s tér­jünk a dolog fölött napirendre. AZ ÚJSÁG Péntek, 1910. szeptember 16. BELFÖLD. — A Duna—Tisza-csatorna. A kereske­delmi minisztériumban a Duna—Tisza-csa­­tornára vonatkozó törvényjavaslatot most fe­jezik be. Hieronymi Károly kereskedelmi minisz­ter — a­mint értesülünk — a javaslatot, mi­helyt elkészül, a törvényhozás elé terjeszti. A tervezet lényegét már több ízben említet­tük. A költség mintegy ötven millió korona. Az összeget a miniszter öt évre osztatja be.­­ A honvédelmi miniszter Bécsben. Hazai Samu honvédelmi miniszter ma Bécsbe utazott s két napig marad ott. A közös hadügyminisz­terrel értekezik alighanem az idei fegyvergyakor­latokra vonatkozólag beérkezett jelentésekről. — Kálmán államtitkár látogatásai. Kálmán Gusztáv kereskedelemügyi államtitkár két napig Bécsben volt. A közös minisztereknél, az udvari méltóságoknál, a közös főszámszék elnökénél és az osztrák kereskedelemügyi miniszternél tett rablókká vedlettek, s habozás nélkül követ­tek el mindennemű erőszakot. Balassi Meny­hért és Nyáry Ferencz, a megye akkori fő­ispánjai megosztoznak Hont megyén, hogy an­nál kényelmesebben rabolhassák ki. A két Podmanyicki , János és Ráfael Trencsén, má­sok Zemplén megyén osztozkodtak meg hasonló czélból. Egész sereg­várban nevelték a lovas banditát. Ezek bekóborolják a környéket, rabolnak, gyilkolnak személyválogatás nélkül. A megyék, néha az országos főkapitány, más­kor a királyi zsoldos hadak vezére alatt meg­­zabolázásukra indulnak , de nem igen bírnak velük. Kitűnő guerilák, jó előre megszállják a szoros utakat, a sűrű bozótot vagy erdőt, a­honnan védhetik magukat biztosan és rá­csaphatnak a zsákmányra kényelmesen. Ki­irtásukra nem volt mód. Megtorlatlanul rabol­ták, gyilkolták az utasokat, kivált az előkelő, vagyonos nemeseket s a gazdag városi polgá­rokat. A diéta a közbiztonság érdekéből elren­delte tehát, hogy a Felvidéken, a­hol legtöbb volt a panasz, az utak két oldalán az erdők kétszáz ölnyi területen a szomszédos megyék jobbágyai által kivágattassanak. Hogy az effajta dolgok nem eshettek meg háború és vérontás nélkül, könnyen elképzel­hetni. Annak az ivadéknak szükséges volt a dulakodás, nem tudott ellenni a kiomló vér izgató látványa nélkül. A midőn kifogytak mindennemű ellenségből, ha ugyan megesett valaha, viseltek háborút egymás ellen. Hol nyáran, hol titokban szakadatlanul egymás megrontásán dolgoztak. Földúlták vagy el­foglalták egymás várait, fölkonczolták vagy fogságba hurczolták egymás családját és csat­lósait. Ha megkímélték az életet, nem részvét­ből, nem emberszeretetből tették, hanem a nagy vakság reményében. Leleményben ki­fogyhatatlanok, az eszközökben épp oly ke­véssé válogatósok, mint az olasz Borgia és Sforza fajzat. A méreg s az orgyilok lesben állott az élet ellen épp úgy, mint a kard s a mordály-puska. 1535-ben Bakics Pál meghívta Török Bálintot lakvárába Péter-Pál napján ebédre. Nagy társaság szedte magát tele fű­szeres ételekkel. A háziúr egészségére sok erős bort ittak meg. Alkonyat tájban Török Bálint haza indult s kocsijában elszunnyadt. Szunyó­­kálásából hatalmas szekerezőcsapás hangja ri­asztotta föl. Szerencséjére a csapás nem őt, csak a kocsi oldalát találta. Aztán látta, hogy Deli Pál, Bakics egyik hadnagya, elmenekül a bozótban. A szives vendéglátót ezért ki­­hivatta egy szál kardra, de Ferdinánd király szigorú parancsára elállottak a viadaltól. Vi­lágiak, főpapok egyaránt alkusznak és vásárt tartanak az életre, mihelyt akár az érdek, akár a boszu parancsolja. Kecheti Márton veszprémi püspök és Thakossy István ellen­ségei voltak Török Bálintnak. Az utóbbinak volt is oka a haragra, mert Török Bálint jó­szágait bitorolta. A püspök azt tanácsolta, hogy a bitorlót gyakoltassa meg. Erre Tha­kossy magához hivatta Bethlen Miklós nevű szolgáját s igy szólott hozzá: »Mondanék neked valamit, ha megesküszöl, hogy örökre titokban tartod. Fiam, tudod, hogy birtokaimat Török Bálint elfoglalta. Most aztán Márton veszprémi püspök úrral sokat tanakodtunk arról, hogy veszthetnék el Török Bálintot ? Elvesztésére jobb módot annál nem találtunk, mintha átn kö­vetjük mordály­puskával. A püspök úr azt mondja, hogy Olaszországban sok embert látott iyen puskával átallövetni s még ha állottak is mások a gyilkos mel­­látogatást, a mire hivatalba lépése óta csak most nyílt alkalom. Ma visszaérkezett Budapestre.­­ A választói jogért. A választójog országos szövetsége a nyár folyamán Bánffy Dezső báró el­­nöklésével tartott több végrehajtóbizottsági ülé­sén az Őszi nagygyűlések előkészítésével foglal­kozott. A legelső választójogi nagygyűlés szep­tember 18-án Szatmárott lesz, a­hol a szövetség képviseletében Bánffy Dezső báró v. b. 1­1., ifj. Erdélyi Sándor, Kelemen Samu orsz. képviselők, és Brauner Mór dr. ügyvéd fog beszédet mon­dani. Szeptember 25-én Kaposvárott, Békés­csabán és Kispesten lesznek a szövetségnek gyű­lései. A választójogi szövetség eddig huszonöt városban és pedig Kassán, Szegeden, Erzsébet­­falván, Soltvadkerten, Losonczon, Lugoson, Nyer­­gesújfalun, Újpesten, Kecskeméten, Jászberény­ben, Czegléden, Sopronban, Resiczán, Mezőtúron, Nagyszombaton, Pécsett, Nyitrán, Győrött, Szé­­chenyi-telepen, Szombathelyen, Pápán, Székes­fehérvárott, Nagykikindán, Verseczen tartott nagy­gyűléseket és az általános, egyenlő 6n titkos vá­lasztói jog érdekében a képviselőházhoz intézendő kérvényeket legközelebb nyújtják be a parlament­nek. Nemcsak a Justh-pártnak, de a munkapárt­nak több tagja is vállalkozott e kérvényeknek a képviselőházhoz való benyújtására.­­ A gazdapárti gyűlés programmja. Az ország,­gyűlési függetlenségi és 48-as gazdapártnak szeptember tizennyolc­adikán Szakoson tartandó szervezkedő nagy­gyűlésén Szemere Kálmán, Szabó István, Berczegh Sándor és Notári János képviselők beszélnek. A bűn és a koalíczió. — Tiszta jogpárti és klerikális fúzió. — Tomasics Miklós bán és a horvát koaliczió között való viszony sehogy sem akar tisztázódni. A koaliczió bizottsága trialisztikus színezetű pro­­grammot dolgozott ki, a­melyet azután a koaliczió nevében egy huszonnégytagú gyűlés tegnapelőtt magáévá tett. Tomasics bán egy bécsi újságíróval beszél­getve, azt mondta, hogy a koalíc­iós programm­a­trialisztikus színezete az irányadó körökben a lehető legrosszabb benyomást keltette. A most kidolgozott programoiét azonban nem kell ko­molyan venni; ez a programm, ha meg nem vál­toztatják, nem szolgálhat a kormánypárt alap­jául. Reméli a bűn, hogy azok, a­kik ehhez a többé-kevésbé utópisztikus programoihoz ra­gaszkodnak, vagy kimaradnak a választásoknál

Next