Az Ujság, 1912. február/2 (10. évfolyam, 40-51. szám)
1912-02-16 / 40. szám
Budapest, 1912. X. évfolyam. 10. számi Előfizetési árak: Egész évre..... ... 28 k. f. Félévre ............ 14 »— ‹ Negyedévre ...... 7 »-- ‹ Egy hóra ... ...... 2 »40 ‹ Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. AZ UJSÁG Péntek, február 16.r SZERKESZTŐSEG: Budapest, Rákóczi-út 54. s&‹ Telelőn 86—IS. KIADÓHIVATAL, Budapest, Rákóczi-út 54. sí. Telelőn 162-63 és 53-03. Megjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is. Hómezőken. Irta Váradi Antal. Rikoltó jeges szél söpri Igló utczáit. A hosszú, egyenes középsugár után, a mely minden szepesi város sémája, pisla lámpák virrasztanak, s a vasrácsos ablakokon itt-ott kicsillan a hajnalban kelők mécse. Az utcza néptelen, csak a mi,szánunk csilingelése zavarja a sötét némaságot. Halkan kondul az óraütés. A sivító szél az arczunkba vágja a havat. Lengyel szél. Onnan felülről sípol. Majd a Tátra aljában elcsitul. Vastag gőzfelhőbe burkolva pöfög a gőzgép. Nagy útra készül s haragszik, hogy rohanó útjában itt is megállították. Most robogott be hatalmas dérkoszorújával, jégbajuszával ; olyan, mint egy vörösszemű Mikulás. Ablakain czikornyás hóvirágok. Egy-egy fölriadt utas kaparja a hóbokor ablakra fagyott ágait, hogy a résen kipillanthasson a hideg világba. Almosán olvassa az állomás nevét, azzal visszakuporog a sarokba és próbál álmodni tovább. Hajrá! Gyilkosan éles sikoltással robog neki a tűnő éjszakának a vaslól fújva, gőzölögve, prüszkölve rohan ki a jeges pusztaságba. Szinte éget a meleg az üres kocsiban, melynek a fűtőkészülékét nyitva felejtette valaki, aki bizonyosan álmából rohant ki a tizennyolc, fokos hideg éjszakába. Nekünk jó, mert a fagyos lengyel szél után valóságos szepességi vendégszeretettel nyaldos körül a meleg folyam. Lekaparjuk a sarok jégburkát és még egyszer visszatekintünk a messzeségbe tűnő iglói lámpák felé. Fel a magyar alpesekre ! Megértettük Khuent, s így teljes objektivitással méltányolhatjuk mai beszédét. Nem esünk abba a tévedésbe, hogy békeajánlatra válaszolván, ez a beszéd a békét akarta volna szolgálni. Ebben az esetben ugyancsak szerencsétlennek kellene mondani. De ahogy az ellenzéki vezérekkel való második érintkezéséből láttuk, hogy Khuen az egész békeakcziót csak formaságnak tekinti, melyen mihamarább túl kell esni, úgy beszéde nélkül is a békekérdést már negatíve eldőltnek tekintette, s nem szánta másnak, mint a harczias helyzet tisztázásának. Azt mondta vele körülbelül : én meg fogok veletek verekedni. Halovány szürkület vegyül a mély feketeségbe. A nagy piktor, a természet most keveri a téli hajnal színeit a szürke palotán. Az éjszinbe egy kevés ezüstfehéret, aztán halavány rózsaszint cseppent. Kelet felől mintha szétfolyna az égen ez a színzavar s terjedne felénk. Egyszerre kibukkan észak felé egy hajporozott óriás. A hideg égbe fúrja öklözésre kész gránithomlokát s olyan ijesztően néz le ránk, még sötét szürkületben kóválygókra a maga megvilágosodott sziklaszarvával, mintha haragudnék, hogy zavarják. Mintha tudná, hogy fejedelmi oldalán fogunk mászkálni, mint a hangyák a kavicson. A parányi ember betör az ő szent csöndességébe, amelyet szikrázó jéggel és ordító széllel vett körül; mégse riadunk vissza. Megyünk a hómezőkre. Poprádon, ahol nyaranta zsibongó sokaság tolong a síneken és tízféle nyelven zsong a bábeli zűrzavar, most komoly hajnali csöndesség fogad. Némán száll le az a néhány utas, aki velünk fogja megtenni ezt a kis sarkutazást s nesztelen, hetompította lépésekkel megy a villamos felé, amely ott sárgállik a szomszéd síneken, hogy felkapaszkodjék velünk a Tátra aljába. Ott is barátságos meleg fogad. A vilamos vasutat fűtik. Minden ülés támlájából árad a meleg. Amint nekikanyarodunk a lankás hegyoldalnak, szemünkbe villan a Tátra oldalán megakadt első sugár. Úgy tánczol a behajporozott öreg sziklafőn, mintha bálba készülő garde de dame volna. Végig föl a füredi erdőkig egy sík, tiszta, szűz hómező az egész. Fönt, a rengeteg szikla homlokán mintha kaleidoszkópot játszanék a kelő nap és a hó. Ennek fehér lapjára vetíti a téli hideg hajnal minden színpompáját. Ezüstfehér, hi s Taps és éljen a többség rengetegében. Mert valóban rengeteg volt ma a többség, mikor tapsolt. Khuen is a meggyógyult szemével tán ma látta színről-szinte az ő rengeteg többségét, melyn munka idején le szokott apadni, mint szárazság idején a patak, technika idején el szokott tűnni, mint őrizetlen pillanatban az iskolásfiú. S hogy tud lelkesedni ez a többség, mikor vezérétől hallja, mennyire hatalmas és legyőzhetetlen. S hogy tud helyeselni, mikor többségi véleménynek hallja azt, amiről a beszéd előtt még tudomása sem volt! Hogy ők tudtak volna előbb is véget vetni a komédiának, de nem akartak ! S most akarnak! Pedig csak ezután tűnik majd ki, hogy tudnak-e? * Nagyon zokon veszik Khuen-Hédervárynak, hogy elárulta Apponyi szolgálati nyelv propozíczióját, amelyről csak magánbeszélgetésben szerzett tudomást. Hogy illik-e, nem-e ezt a beszélgetést nyilvánosságra hozni, azt nem firtatjuk. Sőt elfogadjuk, hogy nem illik. De várjon miért kényelmetlen Apponyinak, ha megtudjuk éppen ezt a nézetét, holott sok egyéb nézetét nem röstelli ? Mert éppen erre a propoziczióraa vette igénybe a magánbeszélgetés diszkréczióját ? Ő is érezte, amit mi, hogy ez a propozíczió kicsit nemzeti becsapás is ? Mert ez a propozíczió azt mondja : oly könnyű teljesíteni nemzeti kívánságomat, csak egy kis becsapás az egész. Ha kihagyjátok a törvényből, betehetitek egy rendeletbe. A tanács kitűnő, csak nemzetinek nem mondható. Apponyi nem bánta volna, ha Bécsben követik, de nem úgy, mint az ő tanácsát, hanem saját eredeti osztrák ötletüt. S igazán szép, ha Apponyi még röstelli, hogy neki magyar nemzeti hős létére osztrák ötletei vannak. Andrássy Gyula sincs megelégedve. Sőt elégedetlen. Éles judicziummal azonnal átlátta, hogy Khuen beszéde nem alkalmas békecsinálásra. S azt nem veszi észre, hogy Khuen nem is akar békét csinálni. S nem is hálás érte Khuennak, hogy az nem akar. Pedig még emlékezhetik a saját dogmájára: a békére alkalmas pszichológiai pillanat a legvadabb harcz közepette születik meg. Hát Khuen ezt a pillanatot akarja megszülni — egyenesen Andrássy Gyula számára. Kittien beszéde, de ha éppen megszaladni akartok, hát azt sem bánom. Ez a beszéd veleje és politikai fontossága. A többi mind mellékes. S ehhez a főjelentőséghez éppen csak az a megjegyzésünk, a mit Khuen gróf maga is mondott először, de mi már több ízben: ebben a harczban nem elég győzni akarni, hanem győzni is kell. Ha győz, azaz ha az obstrukczió eszközei és taktikái ellen vannak hatékony eszközei és taktikái, akkor nyert ügye van neki s haszna az országnak, melyet az örökös parlamenti harcrok posványából kimentett. Ezért a miniszterelnök határozatát nem lehet igazság szerint megbírálni, mielőtt végre nem hajtotta. Jósága és jogossága egyaránt a sikerétől függ. Ha győz, igaza volt, ha kudarcot vall, halálos bűnt követett el. Mi csak szkepszissel viseltetünk a miniszterelnök győzelmi sanszai iránt, mert ma már nem hiszszük, hogy kellő erő és terv tudatában várt volna hat hónapig, megkísérelte volna azokat a naiv izolálási törekvéseket, belement volna az Apponyi-féle ajánlatba, s viaskodott volna Bécsben javakért, melyek az ő felfogása szerint nem érik meg a fáradságot. Ha föl van készülve, hiba volt ennyi időt veszteni, ha nincs fölkészülve, nos akkor nem lesz módjában még egyszer hét hónapot meddőségben tölteni. Illendő, hogy azokra a békepontokra is rátérjünk, amelyeket a miniszterelnök részletesen megvilágított. Hiszen ezek körül tombolt két héten keresztül a dög szürkület után lassan bebiborodott, aztán egy-egy aranyvillanás azt árulja el, hogy közeleg valahonnan, messzünnen a sugaras király, aki magasabban jár, mint a Tátra bérczei. Annak aranyos követei ezek a sugarak. Végre mintha olvadt sárgarézzel öntenék el a fagyos szirtoldalt, végigsüt rajta egész pompájában a nap. Azalatt a kis villamos zuzmarás erdők, hólepte száraz páfrányok és magas hófúvások között felzörög a kapuig, melyen őe magyar szokás szerint írva áll, hogy: Isten hozott. . . Ott csikorgó havon, síkos számítón keresztül felkapaszkodunk a hotelig, melynek barátságos, meleg hallja mintha egy darab délvidék volna legyezős szárnyu pálmáival, nyíló virágaival és szép asszonyaival. Persze, ilyenkor minden az idegenek szemlélésére gyűl. Vonatérkezés ilyen helyen mindig esemény. Heti igazgató baráti, kedves üdvözlése után a kolosszális étterembe vonul a sereg és — ősi magyar szokás szerint — bankettezik. Csak rajta, atyafiak. Én meg ősi szokásom szerint szaladok a tömegből és megyek ki a szabadba, a hómezőkre. Nem messzire kell menni. Az ajtótól tíz lépésnyire már rajta vagyok. Térdig érő hóban gázolhatok, ha kedvem tartja, s átvágok a járatlan mesgyén a kápolnának, amely mögött készen áll a masina, hogy az öregeket a Tarajkára vigye. A Tarajka elnevezés a német Kamusnak a fordítása, amely ugyan jobb, mint a Tarpataké, a melynek neve valamikor a völgyi mezőkön mellette fekvő káposztaföldek miatt zipser nyelven Kohlbach volt. A terepfelvevő mérnök Kahlbachnak értette és annak irta be, alivel pedig régi magyar nyelven a kahl, kopasz szó tár ki- Lapunk mai száma 32 oldal.