Az Ujság, 1912. augusztus/2 (10. évfolyam, 194-206. szám)
1912-08-16 / 194. szám
Budapest, 191?. X. évfolyam. 194. szám. Péntek, augusztus 16. Előfizetési árak 9 Egész évre _ _ 28 k. — 1. Félévre_____14* — » Negyedévre ....... 7 » — » Egy hóra » „ ... 2 » 40 * Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi út öl. 38» Telefon 56—16, KIADÓHIVATAL. Budapest, Rákóczi útc 51. SS. Telefon 162-63 és 18 03. Megjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is. ROVÁS: Gyászlobogó a függetlenségi pártkör ablakában ... Milyen Ízetlenség ! Micsoda póz ! Olyan Ízetlenség és olyan póz, amilyen volt a kordon előtt való szónoklás és a csak az erőszaknak való engedés. Ezt átlátjuk mi, átlátják még sokan. De nem látják át mások, sőt nagyon sokan mások nem látják át, s itt veti el a sulykot Lukács Lászlóval az egésznőapárt. Mert hogy ezeket a pózokat joggal jelentéktelenségeknek, s olcsó színészkedéseknek lehessen tartani, ahhoz az értelmi czenzusnak már behozva kellene lennie. Mégpedig nem annak a minimálisnak, melyet Lukács az ő választóreformjánál kivánni fog, hanem annak az igen magasnak, melynek ő maga megfelel. Ha csupa Lukács László hallgatná, akkor beszélhetne egy teljes megokoltan Lukács László. Ha mindenben egyetértenénk Lukács Lászlóval, azzal a passzusával, mely a történtekért a felelősséget az ellenzékre hárítja, sohasem azonosíthatnók magunkat. Lehet igaz, hogy ő akart velük megegyezni, de ők nem akartak, de hát mint faktum ez is őt terheli, mert nem ismerünk felelős ellenzéket s felelőtlen miniszterelnököt. Ők lehetnek bűnösök, de nem lehetnek felelősek. S egy miniszterélnök mindenről felelős, arról is, amiben nem hibás, ő átvett egy helyzetet adott tényezőkkel, adott emberekkel és adott taktikákkal. Neki ezekkel a tényezőkkel kellett politikát csinálnia, s nem írhatja elő az ellenzéknek, milyen legyen és hogyan viselkedjék vele szemben, különben nem vállalja a felelősséget. Azt mondhatja, hogy ilyen viszonyok mellett így kellett eljárnia, de hogy így járt el, azért a felelősséget viselnie kell. « * Törökkanizsán nem volt politikai gyülekezet. Oda Tisza István baráti látogatásra ment, s a község mégis összeverődött üdvözlésére. S mint magánember fogadván a szimpátia megnyilatkozását, nem politikai köszönetet mondott, hanem a politikában száraz ember megnyitotta szíve zsilipjeit és megkapó lírával reagált. Kemény férfiasságát áthatotta az érzelem, s szót adott az önérzetének és a nyugodt lelkiismeretének. Akármelyik ellenzéki ember sokkal szebben szavalt volna és sokkal élelmesebben használta volna ki az alkalmat. Ám egyikük sem lehetett volna úgy megelégedve a hatásával és önmagával. Köz£azdasé-i rikkancsok. írta Győry Loránd. A szellemi rikkancsok természetrajzát majdnem minden nagyvárosi ember ismeri. Bőszült üvöltéssel rohannak ki a szerkesztőségek kapujából. A leggyorsabb lábúak felkapnak a villamosvasutakra, menetközben csomagonként ledobják a boulevard-lapot a megállapított csomópontokon várakozó korosabb társaiknak (esetleg főnökeiknek) s 10—15 percz alatt utczasarkon, téren, vendéglőben, kávéházban, mindenhol süvöltve hasitja a levegőt ez a szó : — Estiujsága napazestammplatt! A szellemi rikkancs sorsa nem igen hálás. A kinek már van újságja, rámordul: »Ne ordits, te !« Akinek azonban még nincs újságja, az jobban ordít fájdalmában, mint a rikkancs. »Nem jön a kis maszatos ! Meddig várjam még !« Kevésbé ismert a közgazdasági rikkancsok biográfiája és különféle válfaja. Talán legismertebbek a pikoló, a czukorkaírások s a virágárusleányok. A pikoló (másként: borfiú, férfi, szódaboy, fröcsöscsecsemő stb.) emberi lény, melynek három pár jellegzetes végtagja van. Két pár aktív, egy pár passzív. Aktívok a két kéz s a két láb, passzív a két fül. A kezével italt hoz, a lábával nyargal. A két fül, mely itt-ott kopoltyúvá korcsosul, gyakrabban azonban merész méreteket ölt, nem annyira önrendelkezésű testrész, mint inkább szolgalmi jog (servitus). A pikoló féllábával rendesen a sűrítésben, félfülével pedig a főpinczér — a főúr — kezében van. A fül normális körülmények között nem tart lépést kis gazdája fejlődésével. Mert míg a pikoló küleme kicsiny, s az azt borító öltöny (a frakk, a spenczer és az álspenczer vagy levágott frakk) rendesen vagy szűk, vagy tülbő, addig a kisfülü pikoló csak mint akváriumi ritkaság látható itt-ott. A fül emelkedő irányzata akkor kezd megállapodni, midőn a pikolóság tavasza lehullatta a szenvedés fehér virágait s a felszabadult fröcsöscsecsemő már maga is kipróbálhatja kisebb tejtestvérein »A vén czigány« e mély értelmű sorát: »Húzd, ki tudja meddig húzhatod.« Ah ! Az első aktív fülhúzás : édes az, mint az első szerelem ! Elégtétel az átélt czimpanyomorért! Kielégülés és oly édes érzelem, melynek kellemes bizsergését a felserdült pikoló még hotelier korában is gyengéden ápolja szivében. A czukorkaárusok s az élelmiszerek apró kis lovagjai majd az utczán, majd a moziban, az állatkertben, a vasúti állomásokon süvöltenek : »Fríísis vizát táschéck !« »Binom czukorkát, nápolyi szeletet, csokoládét, hüsnöt, savanyú czukrot, erős czukrot, — majomeledelt tessék !« A füzesabonyi állomás Laczi fiúcskája (ki ma ugyan már másfelé pályázott el) hány ezer embernek kínálta produktumait ! S mily félelem töltötte el az utasok lelkét, midőn kínálásának végén úgy dörgött az utolsó két szó, mint az örök átok : »Alma, narancs, sonkás zsemlye, vajaspogácsa, pozsonyi patkó, ááádka-szelet, egri siller, ÜVEGES BORRA !« A Laczi a végső két szót már megüresedett szemekkel üvöltötte. Üvöltötte szezonban és szezonon kívül. Akár volt alma, narancs, akár csak sonkás zsemlye és aáádka-szelet lapított a kosarában. A virágárus leánykák, Flóra gyermekei, rendesen túl vannak azon a korhatáron, melyen belül a leányka elnevezésre némi joggal reflektálhatnának. Mert, legalább is az utczasarkokon, oly virágosanyát láthatók minálunk, hogy őket látva tűnik fel csak igazán a természet csodaszépsége. Mint a százados tölgy A munkapárt sajtóját rosszul vezetik. E sajtó reklámirozásai az okai, hogy a nagyenyedi beszámolóban mindenki csalódott. Ez a beszéd, így, ahogy van, lehetett volna egy a sok között, lehetett volna illetékes számadás a miniszterelnök részéről, s mint ilyen, pártállás és igazságérzet szerint hol tetszésre, hol visszatetszésre találhatott volna. Ám a munkapárti sajtó heteken keresztül izgatta az étvágyat: Nagyenyeden a miniszterelnök ismertetni fogja a végleges választóreformot, amivel lehetetlenné teszi majd az ellenzéknek a további háborúskodást, lévén ez a reform oly liberális, hogy okvetetlenül ki fog elégíteni mindenkit. E beharangozás után nem beszédet vártunk, hanem fordulatot és tájékoztatást. S a fordulat is elmaradt, a tájékoztatás is elmaradt. Arról a kérdésről, melyre mesterségesen fokozták a kiváncsiságot, a miniszterelnök nem óhajtott nyilatkozni, s amit mégis mondott a választóreformról, az még az eddigi általánosságokon túlmenve általánosítás volt. Denikre, ami körül az ország veszekszik, marakszik, az most is titok maradjon az ország előtt, ha ugyan nem titok még maga előtt a miniszterelnök előtt is. Pedig a külső beállítás is valami korszakosat sejtetett. Száznál több munkapárti képviselő kísérte a miniszterszilfid termetéhez, úgy simul hozzájuk asztalnagyságú kosárkájuk, s oly bájos és megtévesztő a látvány, midőn iszalag módjára csavarodik reájuk az a »gurtni«, mely a kosarat, a locsolót, az ollót, a termőföldet és a pálmaházat tartja, ott, a hol a kötény kezdetét veszi. De hát igazi virágárusleánykák, leánygyermekek nincsenek Budapesten ? Vannak, de azok már nem gyermekek, hanem a megélhetés áldozatai. Elvirágzott virágok. Rózsa már csak a kezükben van és nem az arczukon. Közgazdasági rikkancsok, ti a megélhetés emberkéi s a jövő munkásai, urulatok szeretnék egy-két szót mondani a társadalomnak én is. Szelíd ez a szó és humoros, de talán meghallja, sőt talán meg is hallgatja egy-két ember, egy-két anya s egy-két törvényhozó. Azt a szegény kis pikolót hányán szidják, hányán csípik, hányán ütögetik ! Bizonyosan van olyan szabadkőművesszerű néma pikolótekintet-váltás, mely azt mondja: »Testvér, iramodj, hozd azt a sört, mert jön a mérges törzsvendég ! Az pedig részben bemárt a főpinczérnél, részben direkt rugással fizet. Csupán borravalóval nem fizet.« És a pikoló iramodik, ha tud. Ha nem álmos, ha kis bendőjén kivételképpen ott lóg a »megtelt« táblácska, szóval ha a konyhagőz s a vendéglő le nem gyötörte, el nem sorvasztotta. A pikoló rohan. A pikolónak rohannia kell, mert hiszen ma az idő is úgy rohan, hogy már a fizetőpénczért sem így csalogatjuk többé magunkhoz : »Fizetni!«, hanem csak azt mondjuk : »Fizet!« Az egy pohár kőbányai sör bevallásánál csak annyit mondunk : »1 kő«, az egy korsó, a nagy pilseni fizetésénél pedig : »1 kis pili«. Szóval ha pénzben nem takarékoskodhatunk, takarékoskodunk fia szótagokkal. A pikoló tehát rohan. Pedig a pikoló kis fiú. Legfeljebb 10—15 éves. Hát pedig a pi- Zárszó. Azt talán mégis én tudom jobban, hogy 1909 végén miért nem vállalkoztam. Tisza István: Lapunk mai száma 22 oldaL. A nagyenyedi beszámoló.