Az Ujság, 1912. szeptember/2 (10. évfolyam, 220-231. szám)
1912-09-17 / 220. szám
. Senki előtt se legyen azonban titok az a rendkívüli nehézség, amibe a zászló és czimer kérdésének helyes és végleges megoldása ütközik. A két államban, de a két államnak egymás közötti viszonyában ugyanis nemcsak a hadsereg és haditengerészet szín- és jelvény kérdései a rendezetlenek, hanem rendezetlen sok minden más is, amit közönségesen feszegetni nem szokás, de amit mégis meg kell oldani egyszerre, hacsak azt nem akarjuk, hogy a viszályos kérdéseket egy ponton megoldván, a többi ponton újra meg újra kiüsse a fejét az államjogi külsőségek rendezetlensége. Ami annál kellemetlenebb volna, mivel ezek a külsőségek korunkban valami nagy reális értékkel ugyan nem bírnak, azonban fölmerülésük mégis fölébreszti mindig egyrészről a hegemónia gondolatát, másrészről pedig azt az érzékenységet, amit a jogaiban megrövidített félnek, nekünk, még csak rossz néven sem lehet venni. Itt csak röptében érintjük meg a szükségképpen rendezés alá eső kérdések főcsoportjait: 1. A királyi ház czimerének és lobogójának kérdése oly értelemben, hogy a magyar király és fejedelmi háza e minőségben ne használja az ausztriai császárság jelvényeit. Tehát vagy külön magyar királyi jelvényeket használjanak — ami a magyar történetnek és államjognak legjobban megfelelne, — vagy pedig oly önálló családi jelvényekkel éljenek, amelyek Ausztriában épp oly kevéssé bírnak állami (nemzeti) standard jelentésével, mint Magyarországon. 2. Az előbbinek megfelelőleg s a standardok szétválasztása érdekében határozódjék meg Ausztriában is, hogy micsoda tulajdonképpen Ausztria állami czimere és lobogója ? A kétfejű sas és fekete-sárga-e, vagy pedig az eddig Habsburg-Lothringen czimerpajzs és a vörös-fehér-vörös ? 3. Határoztassék meg, hogy a közös hadsereg eddigi czimere (kétfejű sas) és színe (fekete-sárga) az ausztriai részen megmaradjon-e ? De mindenesetre az, hogy a hadseregnek magyarországi része, vagyis az 1867 : XII. t.-cz. 11. §. szerint: »a magyar hadsereg«, államiságunknak megfelelőleg, milyen jelvényeket kapjon és azokat a másikkal egyesítve, együtt, vagy külön alkalmazzák-e ? 4. E rendezéssel egyben állapittassék meg, hogy Horvát-Szlavonországokat az 1868 : XXX. t.-czikkben foglalt nemzeti autonómiájukhoz és honvéd-lobogójukhoz képest megilleti-e a külön nemzeti szín használati joga (a czimere semmiképp) a hadsereg ott kiegészített csapatainál ? 5. Oldassák meg a haditengerészet jelvény-kérdése is, ahol tudniillik nem az osztrák sasos és fekete-sárga jelvények vannak, hanem a vörös-fehér-vörös hadi lobogó és a Habsburg-czimerpajzs, mely részben az alsó-ausztriai örökös tartomány színe és jelvénye is. 6. Meg kell oldani a két állam szuverenitásának, de egyben e részben való közösségének feltüntetése mellett is a közös minisztériumok, követségek, konzulságok és minden néven nevezendő közös hatóságok jelvény kérdését is. 7. Meg kell állapítani Bosznia-Herczegovinában s esetleg a majdan megszerzendő más országokban is külön Magyarország és külön Ausztria szuverenitásának jelvényeit, a fejedelmi ház jelvényeivel való összezavarás és egymás sérelme nélkül. Íme a kérdések nyersen és túlzás nélkül, azzal az iparkodással föltéve, hogy a megkezdett rendezés kimerítő és teljes legyen. Tehát ne hagyjon maga után semmi nyílt sérelmet, amelynek megoldása a szinte történeti nevezetességű keserűségeket a két állam közt megmeg fölébreszsze. ví * Kétségtelen azonban az egész kérdéskomplexum derékrésze 3 -ig és haditengerészet jelvény-1. fG■;■“ Éduk szerencsés megoldása az elvi mezségeket azonnal eldöntené a többinél ■ és mintája lenne a többi intézménynél is rendezés módjának, így tehát ebben a pillans?’TM6 a kérdés áll előttünk égés- . 1* . egében. Maga a kilenczes b,'1;' ,1 t- czélba ennél többet. A közé nincsen, amint sokan vélik, fekete -■ rs', lobogója. Ilyenek tulajdonképpen a jelzőlobogók, kardbojtok, sapka-kokárdák,mórok és katonai tárgyak színei, noha a tábori szereket az utóbbi években már a mimikri okából szürkére festik. Az ezredek, illetőleg zászlóaljak lobogója fehér vagy sárga selyemből van és csak a lobogók széle van jobbára vörös-sárga-fekete színnel beszegélyezve, a mi a régi német birodalom színeiből való. A Habsburg-ház a német birodalmi császárságot elvesztvén, s helyébe az ausztriai császárságot állitván (1804.), egyebek közt hadseregbeli jelvényeit is kénytelen volt átalakítani. Korább, a mikor Mária Terézia férjének trónraléptével egyedül csak magyar királyné maradt, a hadseregben sűrűn voltak magyar alapú és czimera lobogók is, vegyesen a régi birodalmi lobogókkal. Most azonban az új császárság 1806-ban ,mégpedig a császárság jelvénye gyanánt (ahová névleg Magyarországot is besorozták) a régi birodalmi kétfejű sast fogadta el, mégis a feje körül való gloriála nélkül és úgy, hogy a kétfejű sas mellén nem többé a birodalmi keresztet, hanem a Habsburg-ház családi czímerét alkalmazták, ami még ma is ott van az osztrák kétfejű sas mellén. Ugyanakkor az új osztrák császárság lobogója gyanánt a fekete-sárga lobogó lett kihirdetve. A hadsereg emblémáit legutolszor 1836-ban rendezték, még pedig császári utasítással, ami természetesen Magyarországra is kiterjedt. Ez a rendelet állapította meg végleg a dinasztia családi színét is, czimerét is. És mivel ez nem a kétfejű sas és nem a fekete-sárga szín, hanem az említett családi herczegi czimerpajzs és a vörös-fehér lobogó , nincs benne semmi kétség, hogy a dinasztiának magyar királyi viszonyaiban a kétfejű sasos standardnak, akármilyen színű mezőben vagy szegélylyel is, soha helye nem lett volna. Viszont világos gondoltak: »Minket is befogad a Jasukuni Jinja ! És a Jasukuni Jinjában, a szent mikádó templomában szombat óta egy lélekkel több van. Oda vonult be Nogi generális is, aki önként halt meg Mutshuhito mikádóért. Vele együtt halt a felesége is. De az asszony halálát nem szabad összetéveszteni a férfi önkéntes utolsó cselekedetével. Japán nyelven »kaneji« a feleség neve, annyit jelent ez a szó : »a ház belseje«, jelképéül annak, hogy ha egy lány férjhez ment, megszűnik kifelé való élete, ő lesz a ház lelke, belső élete, akinek minden gondolata csak a háza, férje és gyermeke. Noginak mind a két fia elesett a háborúban. Üres lett a ház, csak az asszony maradt benn férjével, de büszkék és megelégedettek voltak, mert mindkét fiuk lelke a Jasukuni Jinjában van, a mikádóért haltak meg, és a mikádó szerette Nogit, talán legjobban minden tábornoka közül, hiszen őt küldte ki az angol király koronázására is, és Nogi boldogan, nyugodtan élt a császár szeretete árnyékában. Most meghalt a császár . . . Érdemes-e még tovább élni az öreg szolgának ? Nem lesz-e jobb, ha a másik világon Nogi fogadja mélyen meghajolva előtte, parancsára lesve. És mi újat hozhat már neki az élet ? Dango zaka kertjeiben a kiku (krizantémum) virágünnepén fiatalok tolonganak a forgó bábjátékok körül, az Ueno lótuszainak, a híres cseresznyefasor virágzásainak soha többé felhőtlen lélekkel nem örvendezhet, a nagy példák is kihalnak a japánok világából, illő és szükséges, hogy aki a háborúban az első volt és nem félt a haláltól, az ne féljen ettől a békében sem és haljon meg a mikádóért. És Nogi bizonyára kiült kis kertjébe, előtte csöpp findzsában a sárga, kesernyés tea és sokáig, részletesen megfontolta mindazt, amit tenni fog. És határozván, maga elé hívta feleségét és neki is megmondta, hogy mi a teendő. És az asszony tudomásul vette. Nem is sírt, nem is szomorkodott, még csak nem is sóhajtozott. Hiszen olyan természetes. Nogi, a nagy generális tudja, hogy meg kell halni a mikádóért, meg is hal érte, a hű és jó feleségnek, a ház belsejének pedig meg kell halni a férjéért. Mert Nogi volt felesége parancsolója, ura, aki ha önként eltávozik a földről, feleségének követni kell őt, hiszen a sinto vallás és a buddhizmus Indiából jött, ahol a feleség máglyán égetteti el magát férje után. De a mikádó negyven év előtt eltiltotta a harakirit és Nogi még halálában is engedelmeskedik a mikádónak. Nem harakiri, de méreg. Mutsuhito temetése napján hal meg a mikádóért, a Kudan-térre kerül a lelke, ahol az egyik oldalon a háború borzalmainak, a másik oldalon pedig a háború dicsőségének van a temploma. Európa pedig megdöbbenve áll a kettős öngyilkosság előtt, mely mint egy Shakespearetragédia fináléja, fenséges és komor gyászával a lelkekbe markol. Mindenkit az az érzés fog el, hogy mégis más az a Kelet, és hogy hiába tanulják el Európa minden technikai készségét, a lélek legmélyén mégis egészen mások maradnak. Valóban mások. Nogi tábornoknak és feleségének halála a feudalizmus leghatalmasabb hőskölteménye. A mikádóért halt meg. Senki és semmi másért , csak a mikádóért. A tábornok a császárért, az asszony, a másik szolga, a férjéért. És a bécsi japáni nagykövet ijedten magyarázza az intervenció újságírónak, hogy ezzel a felfogásával Nogi egyedül áll, hogy a többség egészen másképpen gondolkozik. Pedig nem igaz, Nogi halála a legnagyobb agitáczió a sintoizmusért, a császárért és a császári hatalomért. A japáni nagykövet tudja ezt, de szégyenli bevallani, fél, hogy Európa nem tartja majd a japánokat eléggé európaiaknak. Nogi halálában a keleti világnézet nyert kifejezést ; kétezer éves erkölcsök és felfogások, amelyeket Európa nem változtathat meg. Európa adhat kettős öngyilkosságot szerelem, nyomor, betegség, őrültség okából, de feudális szempontokból soha. Európa legmagasztosabb kettős öngyilkosságát a múlt évben követte el a franczia Lafargue-házaspár és ez a Nogi-pár öngyilkosságával párhuzamban teljesen megvilágítja a fehér és a sárga fajt. Lafarguék szoczialisták voltak, jómódú emberek, s mikor a férj elérte hetvenedik születésenapját, öngyilkos lett. Szerinte hasznos munkát már nem végezhetett, az erősek, hasznosak és fiatalok, a termelők elől szívott el levegőt, tért , tehát feleségével együtt, közös akarattal megölték magukat. Nem kellett nekik tovább az élet. Ők a szabadság legvégső konzekvencziáját vonták le, a legszabadabbak voltak, mert derűsen, nyugodtan és megelégedetten rendelkeztek nekik immár fölösleges életük fölött. Ez a progresszív és küzdő fehér faj. Nogi és felesége a császárért, a feudális uralomért haltak meg. Ez a legmélyebb érzésű, a lelkek gyökerében lakozó szervilizmus. Csak a Kelet termelhette. Lafarguék halála a legnagyobb szabadság, Nogiék halála a legnagyobb szolgaság. Mind a két öngyilkos pár egy eszméért halt meg és ez a két eszme intézi külön-külön Európa és Ázsia sorsát. AZ ÚJSÁG Kedd, 1912. szeptember 17.