Az Ujság, 1914. november (12. évfolyam, 273-302. szám)

1914-11-01 / 273. szám

Vasárnap, 1914. november 1. AZ ÚJSÁG A török-orosz viszony megszakítása esetén az olasz nagykövetség veszi át az orosz érdekek képviseletét. Az olasz nagykövetségen már orosz dragomán működik. Konstantinápoly, október 31. Az orosz konzulátus ma este kitűzte az olasz zászlót, jeléül annak, hogy Olaszország átvette az orosz állampolgárok védelmét. Róma, október 31. A Stefani- ügynökség jelenti Pétervárról mai kelettel . Miután Török­ország megkezdte az ellenségeskedést Orosz­ország ellen, az orosz kormány az orosz kon­zulokat utasította, hogy Törökország területét hagyják el és az orosz állampolgárok védelmét Olaszország diplomác­iai képviselőire bízzák. Az orosz nagykövetség utasítást kapott, hogy Konstantinápolyt hagyja el. Az olasz nagy­­követség felkéretett, közölte Törökországgal, hogy Oroszország a területén lévő török állam­polgárokkal egészen úgy fog bánni, mint Török­ország a területén élő orosz állampolgárokkal. A foglyul ejtett orosz tengerészek: Konstantinápoly, október 31. Az elfogott orosz tiszteket és matrózokat, valamint az elfogott orosz szénszállító gőzöst Kavakba, a Boszporus felső részére vitték. Nem lesz hadüzenet. Berlin, október 31. Az itteni török nagy­követség közli, hogy hivatalos hadüzenet eddig még nem történt, de talán nem is lesz rá szük­ség, mert az ellenségeskedések kitörése után fölösleges minden hadüzenet. Tegnap este a török nagykövetség berlini palotája előtt hazafias, rokonszenves tünteté­sek voltak. Ezrekre menő közönség vonult a nagykövetség palotája elé. A török nagykövet megjelent az erkélyen és rövid beszédet inté­zett a közönséghez. A fekete-tengeri ütközet részletei. Konstantinápoly, október 31. Az Agence Otto­mane által kiadott félhivatalos kommüniké a tegnapi tengeri ütközetet a következőképpen írja le : Mialatt október 27-én és 28-án a török flottá­nak egy egészen kis része a Fekete-tengeren gya­korlatozott, az orosz flotta, a­mely eleinte min­denüvé követte a török flottát és annak gyakor­latait megakadályozta, október 29-én valóban megkezdte az ellenségeskedéseket, a­mennyiben megtámadta a török flottát. A támadást követő harczban a török flotta a Prut nevű ötezer tonnás aknalerakó hajót, a­melyen 700 akna volt, elsülyesztette. Egy orosz torpedónaszád súlyosan megsérült. Egy szénszál­lító hajót a törökök lefogaltak. A Chairet-i-Millije török torpedózuzó által lanszírozott torpedó elsülyesztette az 1100 tonna tartalmú Kubanec nevű orosz ágyunaszádot. Egy másik, a Muavenet-i-Millier torpedózuzó által lan­szírozott torpedó megrongált egy másik orosz part­védő hajót. Harmincz tisztet és hetvenkét matrózt, a­kik az elsülyesztett és megsemmisített orosz hajókhoz tartoztak, a törökök megmentettek és foglyul ejtettek. A török flotta, hála Istennek, nem szenvedett kárt. A harcz a török flottára kedvező helyzetben tovább tart. A császári kormány a legerélyesebb formában tiltakozni fog az orosz flottának eme, flottánknak csak egy jelentéktelen kis része ellen intézett ellen­séges magatartása miatt. A tegnapi fekete-tengeri ütközet, a­melyről a közönség csak ma értesült, az egész városban nagy szenzácziót keltett. A törökök háborúja szent háború, Berlin, október 31. A berlini Lokalanzeiger egy munkatársának mondotta egy előkelő török személyiség : — Azzal, hogy Törökország a Bajrám ünnepén, a muzulmánok legnagyobb ünnepén kezdi meg Oroszország ellen az ellenségeske­dést, annak adja tanúságát a padisah, hogy a meginduló háború az egész mohamedánus világ szent háborúja lesz, minden igazhivő harcra a muzulmánok ősi ellenségei, a moszkoviták, az angolok, a francziák ellen. A törökök egész hitükkel osztoznak Németország és Ausztria- Magyarország győzelmi reményében. A berlini török nagykövet a háborúról. Berlin, október 30. Ma este nagy tünte­tések voltak itt Törökország mellett. Este fél­­kilenczkor a potsdami téren több kocsi haj­tatott keresztül német és török zászlókkal díszítve. Az egyik kocsiban Jusszuf Ivio bey, török rendkívüli követ ült. Ez beszédet inté­zett az egy­begy­űlt óriási közönséghez, mely­ben kifejtette, hogy elérkezett az idő, hogy leszámoljanak az izlám elnyomóival. A mo­hamedánok még emlékeznek Vilmos császár­nak Szaladin szultán sírjánál tett kijelentésére a háromszáz millió mohamedán iránti baráti érzelmeiről. A törökök tudják, mit jelent Né­metország a kulturvilág számára és hogy mit köszönhet Törökország a németeknek katonai, gazdasági és társadalmi téren. Ma, a­mikor Németország az irigység egész világával áll küzdelemben, Törökország az oldala mellé áll. A padisah fölhívását a legtávolabbi ország­részekben is meg fogják hallani. Jusszuf beszéde végén a német és osztrák-magyar hadsere­geket, valamint Vilmos császárt, I. Ferencz József császárt és királyt és a török szultánt éltette. A menet ezután a török nagykövetség elé vonult, a­hol Tsehe­pel követségi tanácsos meg­jelent a palota erkélyén és nagy lelkesedéssel beszélt a török-német-osztrák-magyar fegyver­­szövetségről. Mahmud Muktar pasa nagykövet rövid beszédében rámutatott arra a kölcsönös szimpátiára, a­mely Törökország és Német­ország között fennáll és kijelentette, hogy a mai tüntetés igen szívélyes visszhangra fog találni Törökországban és még szorosabbra fogja fűzni a két állam egymáshoz való viszonyát. A nagy­követ beszédét­­a tömeg nagy lelkesedéssel fogadta. Nagy tüntetések Konstantinápolyban, Konstantinápoly, október 31. A mai Bajrám­ünnep alkalmából már a kora reggeli órákban nagy háborús tüntetések voltak a török fővárosban. Több ezer főre menő tömeg járta be a­­város utczáit 6s örömének adott kifejezést a török flotta győzelmei fölött. A német és az osztrák-magyar nagykövetségek előtt is lelkes tüntetések voltak. A szultán és a kedive, Konstantinápoly, október 31. Az egyip­tomi kedive részt vett a Bajrám-ünnep alkal­mából megtartott fogadáson és a kézcsóki szertartáson. A szultán különös kedvességgel tüntette ki a kedivét. Megdöbbenés és lelkesedés Orosz­országban. Kopenhága, október 31. Pétervárról jelentik". A hír, hogy a törökök megtámadták a Fekete­­tenger kikötővárosait, előbb megdöbbenést oko­zott, azután lelkesedést keltett Pétervárott. A tömeg a Nyevszkij Prospekten hazafias tünteté­seket rendezett. Aknák az ázsiai török partvidéken. Berlin, október 31. Kopenhágából táviratoz­tak . Törökország hivatalosan közölte a semleges KOBOZ KRÓNIKÁJA. Túlerő tört már megint Diadalutunkba, Már megint csak félsikert Ért sok hősi munka. De azért a túlerő Nem a világ vége, — Van az két hónapja már, Sőt már ezer éve. Már mikor bejött ide a Honfoglaló Árpád,­­ Őt is ellenségek itt Túlerővel várták. S ha Zsolt s Taksony hadai Dúltak vakmerően, Ellenük is napnyugat Volt nagy túlerőben. Utóbb, mikor már hadat.­­ Ránk is kelet indít, Túlerőben a tatár S a török volt mindig. A­.túlerőt két Hunyad Apasztani kezdte, De Mohácsnál túlerő­ben az ország veszte.­­Aztán dupla túlerő A török s az osztrák. Túlerővel a magyart Darabokra osztják —■ S mikor mégis ég a dacz A swacz kebelben : Hányszor vérzünk újra el Nagy túlerő ellen ! S ha már győz egy túlerőn Görgey vaskarja, Jön még egy nagy túlerő S kardját kicsavarja. Lám, a muszka túlerő, Nekünk az sem újság. Végzet már, hogy a magyart Nagy túlerők sújtsák. Túlerő és túlerő Ezer éven átal ! Más nép, kit e végzet ér, Százszoros halált hal. De ím, ezer éve már Túlerőtől gyúrva, El magyar, áll Buda még S harczol mindig újra. Hi Harczol és a túlerőt Egyre jobban győzi, Véle frigyben a világ Legkülömb vitézi. Túlerők már ellene Ezek is valának — S most ezek sem engedik Konczot a halálnak, így, de, muszka túlerő Százszor is nyomul rá, Végre is a túlerőn Hős erő lesz úrrá. Mert ha mindig túlerőt Zúdít ránk a végzet : Túlerőn is győzni kell A magyar vitéznek ! Az avaron. Irta Lövik Károly. Baj György hajnali két órakor érkezett meg a kis vasúti állomásra, a­melynek csönge­­tyűje, akárha egy eltévedt bárányka nyakán csüngene, félénken zörgött a végtelen éjsza­kában. — Maga az, György . — kérdezte egy női hang a ködben. — Én vagyok. De miért áldozta fel az­­ éjjeli nyugalmát ? Magas termetű, föltárt gallérú, fiatal asz­­szony állt előtte, kötött pamut-kalapban, lo­va­gló­kertyűben, látszólag átjázva a hosszú várakozástól. Átmentek az állomási épületen és beszálltak a kocsiba, egy apró, kosárvessző­­ből font alkalmatosságba, a­milyenekben az állatkertben kocsikáztatják meg a városi gyer­mekeket. A lovak nekiindultak a sáros országúinak, a­melyet sűrű, erős szagú köd bástyázott körül. Késő ősz volt, a félig kopasz fákról egy-egy nyirkos levél hullott ráj­uk ; maguk a fák nagy, fenyegető foltoknak tetszettek. A lovacskák prüszköltek, a kerekek visszhangja messziről verődött vissza , mintha egy titokzatos, vég­telen országban jártak volna, és nem tudnák, hová lyukadnak ki a ködben. Csípős hideg volt, Baj György is föltűrte a kabátja gallérját ; úgy tetszett, mintha máris eltévedtek volna és ellenkező irányban hajtanának. Olga, a­mint mondta, hat hét óta nem látott csizmás embert és most egyszerre akarta ki­pótolni mindazt, a­mit a közelmúltban elmu­­laszott. Gyorsan beszélt, de a hangja nyugodt volt . Baj Györgynek úgy rémlett, hogy valak 3

Next