Az Ujság, 1915. október (13. évfolyam, 273-303. szám)

1915-10-01 / 273. szám

! Péntek, 1915. október T." AZ Ú­JSÁG nagy ennek a ténynek, hanem kiválóan fontos az erkölcsi hatása is. Nálunk, mert megszoktuk a folytonos győzelmeket, minden részletsiker­telenség, minden defenzív természetű mozdu­lat, vagy csupán az előretörés holtpontra jutása szinte végzetes hatással van a kedélyekre. El vagyunk kényeztetve. És a­mikor Vol­­hyniában egy időre megakadt térfoglalásunk és az orosz czár nevével életre galvanizált had­sereg megszállotta egy-egy állásunkat — a kedélyek végképp lehangolódtak. Viszont Orosz­országban a parányi eredmények igen előnyö­sen befolyásolták a közhangulatot. Most azután annál nagyszerűbb az eredmény, mert a Styr felől fenyegető átkarolásunk elől végképp visz­­szavonuló orosz hadseregben a czár személyét éri vereség. Ez pedig nagy baj és súlyosan be­folyásolja azt a va banque játszmát, a­melyet a czári presztízs serpenyőbe ejtésével játsza­nak ma. . Egyébként ma a Kormin-patak mentén négy tisztet és ezer főnyi legénységet fogtak el csapataink roham közben, északibb részeken pedig, Hindenburg tábornagy hadcsoportja ugyancsak ennyi foglyot ejtett, miután áttörte az orosz frontot Smorgonnál. Az orosz front eseményei ma nem azt a gyors tempót, nem azt a viharos előretörést mutatják, a­mihez azelőtt szokva voltunk. Ez azonban csak azt jelenti, hogy a legfelsőbb hadvezetés ma más szándékot táplál, mást akar, mást tervez és erre az időre stagnáczió áll be az orosz fronton. Nagyszerű erő és had­vezérlő képesség kell ahhoz, hogy ezt a stag­­nácziót olyan módon intézzék, hogy az ellen­ség azért folytonos nyugtalanítás, állandó meg­lepő fordulatok és oldalozó mozdulatok által képtelenné váljon az átcsoportosításra és vissza ne nyerhesse akczióképességét. Győzelmes hanczaink esz Dünaburg körülzárolása. K­ertin, szeptember 30. (Saját tudósítónk táv­irata.) A Deutsche Tageszeitung-nak jelentik Dános­ból . A Temps pétervári híre szerint a németeknek Dünaburg körül tartó szívós offenzívája arra vall, hogy a németek igen fontosnak ítélik Dünaburg gyors elfoglalását, így akarják a Svienziany előtt álló orosz sereget megelőzni. Ha ez a németeknek sikerül, akkor az orosz fronton ismét keresztül törtek. További orosz visszavonulás: Paris, szeptember 30. A Journal-nak az orosz főhadiszálláson lévő munkatársa, Nodeau jelenti : Lehetséges, hogy az oroszok tovább is vissza fognak vonulni és újabb területeket fognak az ellenségnek átengedni. Azzal vigasz­talja olvasóit, a­kiket az orosz sereg állítólagos nagy győzelmei után való új visszavonulása bizonyára meglepett, hogy a németek had­m­­űvelet bázisuktól eltávolodtak, ellenben az oroszok egyre közelebb jutottak tartalékaik­hoz. Ezért a németek pillanatnyi új sikere a végleges győzelem nézőpontjából jelentéktelen. Az oroszok nem kapnak japán katonákat. Stockholm, szeptember 30. (Saját tudósítónk távirata.) A Ruszkoje Szlovo szófiai jelentése szerint a japán miniszterelnök a Kobe Jushn c­ímű lap tudósítójának kijelentette, hogy bár Japán az európai háborút mint az ő érdekeit közvetlenül érintő eseményt fogja fel, mégis azt az orosz álláspontot, mely szerint Japán köteles az entente támogatására csapatokat küldeni Európába, nem teheti magáévá. A kölcsönkolduló oroszok, Kopenhága, szeptember 30. (Saját tudósítónk távirata.)" A liberális Gyen szerint Visnyegradszki, az orosz nemzetközi bank igazgatója, nem sokkal azelőtt, hogy Barth pénzügyminiszter Londonba érkezett, táviratban arról értesítette Rothschild lordot, hogy Oroszországban a zsidók immár teljes egyenjogúságot élveznek. A Gyen megjegyzi, hogy ez a hazugság, mely­nek ezér­ta kétségtelenül az volt, hogy a londoni pénzügyi embereket az orosz kölcsön iránt fogé­konyabbá tegye, az orosz kormányt kényes hely­zetbe hozza. Miklós nagyherczeg napiparancsa a kaukázusi sereghez. Rosendaal, szeptember 30. (Saját tudósítónk távirata.) Az Independance Beige közli Miklós nagy herczegnek a leginkább doni kozákokból álló kaukázusi sereghez intézett napiparancsát. A napi parancsban a következők állanak : »A kozákok­nak a győzelembe vetett hite nem csökkent Ugyanazok vagytok, kiket 1914 májusában lát­tam, mikor előrelátva a Németország elleni háborús szemlét tartottam fölöttetek és megállapíthattam hogy a véretek még nem vált vízzé és még most is jól értitek azt, hogy miképpen kell megverni az ellenséget.« Minisztertanács az orosz főhadiszálláson. Pétervár, szeptember 30. (Pétervári táv­irati ügynökség.) A czári sátorban a czár elnök­lésével minisztertanács volt. A helyzet Minszkben. Stockholm, szeptember 30. (Saját tudó­sítónk távirata.) A Birsevija Vjedomoszti sze­rint a minszki rendőrség kora reggeltől késő estig 18-—35 éves férfiakat keres, hogy ezeket a fronton való munkálatok elvégzésére kény­­s­zerítse. A személy- és teheráruforgalmat be­szüntették. Csak a posta működik még. A Minszkből való menekülés így nagy nehéz­ségekbe ütközik. A város területén számtalan fényszórót állítottak fel, melyek német repülő­gépeket kutatnak. Nincs egyetértés Boremykin kabinetjében. Kopenhága, szeptember 30. (Saját, tudó­sítónk távirata.) A liberális orosz lapok Bark pénzügyminiszternek Londonból érkező, a duma egybehívására vonatkozó sürgönyét úgy ma­gyarázzák, hogy a kabinetben nincsen egyet­értés és Bark nincs az elnapolás mellett. Bark nézetét állítólag Szaszonov is osztja. Oroszországban behívják a 17 éveseket. Genf, szeptember 30. (Saját tudósítónk táv­irata.) Az itteni orosz konzulátus katonai szolgá­latra hívja be a 17 éves orosz honpolgárokat. In­ás Enke. Irta Karinthy Frigyes. Én magamat nem ismerem : ez a szó,, hogy Én, ködös, rejtelmes, tragikus homályt jelent, felvillanó tüzekkel, tompa fájdalom, vagy dia­dalmas öröm. Mások Énje világosan, éles kör­vonalakban áll előttem vagy mögöttem, meg­­nagyítva vagy megkicsinyítve az én Énem lencséjén keresztül, de e lencse maga üveg , láthatatlan, önmaga eltűnik, mikor láthatóvá tesz másokat. Magamat sokszor kerestem s magammal sokszor tusakodtam a sötétségen keresztül, de csak kifejezhetetlen, szorongó indulatok, éles fájdalom, nyugtalan gyönyör válaszolt, mikor kérdeztem. Magamat nem ismerem. De ismerek vala­kit, a­ki bennem lakik, a­kivel én sohase be­szélgettem, a­ki gyakran megszólal, hetykén és hangosan, nem törődve azzal, hogy én még egyszer se válaszoltam neki, hogy szégyelem és zavarban vagyok miatta, mint valami ne­veletlen kölyök miatt társaságban az illedel­mes szülő. Most, hogy beszélek róla, csodálkozva veszem észre, hogy még nevet se adtam neki, annyira haragszom rá, annyira igyekeztem mindig, hogy elhitessem magammal, hogy ő nincs. Pedig ő van. Minek nevezzem ? Én­nek csak nem, hiszen ő nem én vagyok, ő egészen kicsike, ő az Énke, de nem szeretném, ha velem azonosítanák. Énke egy kicsike ember, akkora mint a mutatóujjam. De mégse kicsike gyerek, hanem egy csöpp ember, borotvált arczú, fürge, mozgékony, gúnyos, elbizakodott mo­solylyal, szemtelen szemekkel. Térdnadrág van rajta és selyemharisnya, mint egy kis márki, vidám, gúnyos, hetyke, czinikus, hitetlen. Kerek és gúnyosan túlzott mozdulatai van­nak, fölényesen alázatos, udvarias, néha el­képesztően arczátlan. Nem ismer ünnepi perczeket, meghatódást, megilletődést, a csön­det nem szereti, a kínos szünetekbe hangosan hahotázik. Nem tudom, hol tanyázik, néha a fejembe van, agyvelőmre ül és lábacskáit lóbázza, fütyörész. Néha a kezembe bújik, ujjaimat rángatja, ülök szembe valakivel, tisztes, derék úri­emberrel és komolyan, ille­delmesen beszélgetünk, ő ott van az ujjamban és rángatja, hogy fogjam meg a fülét annak az urnak, egészen váratlanul, vagy az orrát, vagy fricskázzam meg. Énke mindig ébren van, de beszélni ren­desen olyankor kezd, mikor nekem a legkel­lemetlenebb, legkínosabb, mikor csöndre, figye­lemre, áhítatra volna szükségem. Énke csak hozzám beszél, soha máshoz nem szólt még. Kiszemelt magának, úgy látszik, és elhatározta, hogy czéltalan, vidám kis életének egyetlen programra jó engem boszantani, za­varba hozni. Voltam már néhányszor úgy, hogy felolvadt és kiáradt a szívem, forró szeretet töltött el és fájdamas vágy, hogy elmondjak magamról mindent barátnak, szeretőnek , oda­adjam magam, maradék nélkül, hogy megsze­ressenek, megsajnáljanak, látod, ez vagyok. Ilyenkor kutattam magamban, megindultan, alázatosan, tisztán. Kutattam magamban és rábukkantam Énkére is és rángatni, nógatni kezdtem: no hát, beszélj te is, mutasd be magad, hajolj meg, hiszen te is hozzám tar­tozol. De ő ilyenkor makacsul, arczátlan mo­­solylyal hallgatott, s ha megszólalt, hozzám beszélt csak, nem a másikhoz, hadd abba már, mondja szemtelenül, fölényesen, nem látod, milyen komikus va­n ? Most be akarod csapni őket, hát nem látod ? De engem nem csapsz be, papa, nem szégyeled magad, engem akarsz becsapn ? Hiszen ismerlek,­­ micsoda szenti­­mentalizmus ez, milyen szamárság, de hát csináld, ha, kedved van hozzá. El kell hallgatnom, mert nincs fegyverem vele szemben. Én szeretem a szép, sima, ki­fejező szavakat,­­ a mélyértelmű igéket, az artisztikus fordulatokat, szeretem a tragikus szavakat, mert hiszem, hogy ezek fejezik ki az életet. Az ő szótára aljas, c­inikus, szemér­metlen, közönséges, perverz élvezettel gyűjtö­geti az útszéli kiszólásokat, a tömör és hetyke, zamatos jelzőket, összeszedi és habozás nélkül használja a csavargók, rasszok, durva emberek, parasztok, katonák szókincsét, az argot-t, barátja a hitetlen, alantas külvárosi csőcselék, a romlott rikkancsgyerek, a hitetlen városi zsidó, a züllött cseléd, a kávéházi ügynök. Szótárát ezektől lopkodta­ össze Enke, ezekkel a szavakkal rémíi meg, ejt kétségbe, picit el éppen olyankor, mikor a legszebb, legmélyebb, legzengőbb szavak kristályát keresem magam­ban. Legmélyebb perczeimet tette tönkre, mikor közeledtem az élet értelméhez : a fájdalomhoz. Igaz hogy sokszor ezzel mentette meg puszta, pogány, állati életemet. Kamaszkoromban nap­lót írtam magamról és magamnak, hogy ne olvashassa senki más, csak én. De mikor a végső igazságot le akartam jegyezni magamról: ő volt az, a­ki megszólalt: no, tatuska, — mondta — ezt ne írd le, mit szól hozzá az, a­kivel el akarod olvastatni ? Még kiábrándul belőled és nem hiszi el, hogy az vagy, a­kinek látszani szeretnél. De hiszen én éppen nem azt akarom— erősködtem kétségbeesve. Jó, jó.

Next