Az Ujság, 1916. szeptember (14. évfolyam, 243-272. szám)
1916-09-24 / 266. szám
Vasárnap, 1916. szeptember 24. AZ UJBiG apa gyermekkorából. ■ « ~ Dán elbeszélések. — (Folytatás.) (10 ) Gyors.'In elszakítottam a zsineget és lebontottam a papirost. Igen, tényleg vadászfegyver volt. Egy ugrással édesapám nyakába kapaszkodtam és féktelen örömmel össze-vissza csókoltam. Gondold csak el, Zsuzsikám, egy olyan kis fiú, mint amilyen én voltam, egy igazi fegyvert kaptam, amivel foglyokat, vadludakat és még nyulat is lőhettem, és amely sokkal szebb és tökéletesebb volt, mint Pál bátyám régi, rozsdás puskája. Semmivel sem szerezhettek volna szüleim nagyobb örömet, mint ezzel az ajándékkal és boldogan ígértem édesapámnak, hogy óvatos és gondos leszek. Ettől a pereztől fogva senki sem látott fegyverem nélkül. Nem tudhattam, mikor téved udvarunkba vércse, héjjá, és azért mindig magammal hordtam fegyveremet, hogy megboszuljam magam, amiért nemrégiben legszebb galambjaimat elrabolták. Amikor mindegyik gyermek kibontotta a papirosból az ajándékait, bevonultunk az ebédlőbe és ott a nagy asztal köré ültünk. Lottót játszottunk és Harang és Kalapácsot. Amikor megelégeltük ezt a játékot, akkor apával, anyával más társasjátékot játszottunk, amelyet szüleim Horsenben tanultak. Ezt játszották a szálloda behavazott utasai a hosszú téli estéken. Meggyujtottak egy szál gyújtót és sorba adták a körben ülőknek. Közben egy versikét mondtak és a kinél a vers vége előtt elhamvadt a gyújtószál, az zálogot adott. Amikor ezt is meguntuk, teát ittunk, de akkor már olyan késő volt, hogy nekünk gyermekeknek le kellett feküdnünk. Nagyon későn aludtam el ezen az éjszakán. Mindenféle gondolat kavargott a fejemben, de mindig visszatértem az én nagy örömömhöz és folyton arra gondoltam, hogy holnap már puskával a vállamon fogom lesni a vércséket. Egyszerre csak Pál, akivel egy szakában aludtam, megszólalt : — Alszol, öcsikém? !. — Nem, mit kívánsz?— Azon gondolkodom, szép idő lesz-e holnap. Élj ősz velem halászni? — Nem tudom, Pál, de én nem mehetek veled, mert én vadászni megyek. Azután elaludtam vállamon a fegyverrel, amit suttyomban becsempésztem az agyamba és úgy aludtam reggelig, mint a bunda. Ez volt a legboldogabb karácsony estém, pedig nem is volt karácsony. A megfejtők közt öt könyvet sorsolunk ki. Megfejtette:............................................................... Lahia:---------.— -------------—,———------------,,----------— Egy estélyi ruhából két kis gyermek részére lehet teljes öltözetet készíteni. Itt a toalett öltöztessétek fel a két kis erdélyi menekültet. V II. Jég és hó könyít. Ma elmeséltem neked, hogyan éltünk, mi gyerekek, a vidéken hóban, fagyban. Ne gondold, hogy ott is a szobában töltöttük a nap nagy részét, mint itt a városban tesz szűk. Ő nem, mi legalább oly sokat voltunnk a szabadban télen, mint nyáron. Hólabdáztunk, hóembert faragtunk, korcsolyáztunk, szánkáztunk, lovagoltunk, madarakat fogtunk és vadásztunk. Hóembereket, olvadáskor a legjobb mintázni, mert akkor a hó jól összeragad. Először egy hógolyót csináltunk, azt addig görgettük a hóban, amíg olyan nagy lett, hogy el se bírtuk. Akkor a földre állítottuk, tetejébe tettünk egy kisebb golyót és a közöket befedtük puha hóval. Ez volt a hóember teste. Tetejébe egy még kisebb golyóttettünk, ez volt a feje. Egy kis lapáttal szépen megformáltuk és két széndarabból szemet csináltunk neki. Krumpli volt az orra és sárgarépából lett a szája. ?.rí Két fát befedtünk hóval, az volt a karja. Ma sok hó esett, egész családot formáltunk belőle i hóembert, hóanyát és kis hógyerekeket, még hókutyákat, malaczokat is és bárányokat is készitettünk, 1 ',4*■ — No és milyen szép házakat építettünk ! Mind-nyájan nagy hógöröngyöket gurítottunk egy tisztásra. A mikor a közöket keményre fagyott hóval kitöltöttük és a tömbök szilárdan álltak, megvolt a ház alapja. Erre még sok havat lapátoltuk és ásóinkkal megpaskoltuk, hogy keményen álljon. Amikor már valóságos kőhegyet készítettünk,m ásóinkkal, kapáinkkal házat formáltunk belőle. Azután akkora lyukat vájtunk a közepébe, hogy mindannyian belefértünk. Oldalába kis ablakokat vágtunk és azon keresztül néztük a havas világot. Egyszer olyan nagy házat építettünk, amelyben két szoba is volt, még pedig egymás felett. Az alsó szobából hólépcső vezetett az emeletre. A ház előtt is csináltunk lépcsőt, azon felmehettünk a háztetőre és onnét bújtunk egy kis nyíláson keresztül a szobába. Ezt a nyílást befedtük fával és arra havat hintettünk, hogy a fa ne lássék. Amikor ezt megcsináltuk, meghívtuk a házitanítót, hogy tekintse meg a nagy művet. Nyugodtan felsétált a házra, mivel nem tudta, hogy a tetején nyílás van és szépen lebukott fejjel lefelé a felső szobába. Mivel a tanító elég súlyos volt, a felső szoba padlója beszakadt, a falak összeomlottak és a tanító valóságos lavinába került. Nekünk se kellett több ! Sikítva,nevetve szaladtunk, ahogy a lábunk bírta,, a gonosztett színhelyéről a házba. • Amikor a tanító kis idő múlva felkászolódott és utánunk jött, olyan volt, mint ,egy eleven hóember. Szüleinkhez ment, hogy panaszt emeljen, ellenünk, de olyan nevetséges figura volt így lucskosan, piszkosan, hogy még szüleim is nevettek, amikor meglátták. Később azonban mindnyájan megkaptuk a magunkét a rossz tréfa miatt ésmegígértük, hogy sohase fogunk többé ilyet tenni." A kertben volt egy kis tó, azon korcsolyáztunk. Kilapátoltuk a havat és azon csúszkáltunk. Ha nem havazott, akkor kimentünk a nagy rétre, amely a fjeldtől a tengerig húzódott. A rét télen víz alatt állt és amikor ez keményre fagyott, pompás jégpálya lett belőle. Egymértföldnyi területen korcsolyáztunk, amíg a fjordhoz értünk, ahol már mély volt a víz. A jégkéreg itt vékony és göröngyöd volt. Ha szél fújt, kis vitorlát vittünk magunkkal. Ez fára feszített vászondarabból készült, amelynek a közepén két vászonakasztó volt, ebbe dugtuk a karunkat és a vitorla úgyállt rá Tétünkön, mint az angyalok szárnya. 25