Az Ujság, 1918. szeptember (16. évfolyam, 204-228. szám)
1918-09-01 / 204. szám
i Vasárnap, 1918. szeptember 1. AZ VJKAO megnövekedése azt a természetes veszélyt rejti magában,’s hogy mindazoknak a szláv aspirációknak, a melyeknek rgészen a hazaárulásig és a nagyzási hóbortig menő megnyilatkozásaival alapjában lépten-nyomon találkozunk, természetes támogatója lesz. És ez az, ami Magyarországra nézve közönyös egyáltalában nem lehet. A csehek hódítási vágya kiterjed a magyar-tót vármegyékre. A délszláv aspirácziók csak Magyarország testének megcsonkításával elégíthetők ki.’Vájjon lehetséges-e ilyen körülmények között az osztrák-lengyel megoldást magyar szempontból a lengyel kérdés egyedül üdvözítő megoldásának tekinteni. Ha a lengyel kérdést külpolitikai vonatkozásában tekintjük, ott megint csak azzal a ténynyel kell számolnunk, hogy Nagylengyelország a hármas monarchia külpolitikájára domináló befolyást fog gyakorolni. Az pedig nem lehet közönyös elsősorban Németországra nézve. Szteréyi nem megy Abbáziába. Néhány lapnak az a híre, hogy Szterényi József báró kereskedelemügyi miniszter szeptember 7-én üdülés végett Abbáziába utazik, mint illetékes helyről értesülünk, sem felel meg a valóságnak. A nyugati fronton az ellenségfolytatta áttörési kísérleteit. ■ — Jk' németek msarövidítették frontiukat Ypsim és Lahassée közt. — Az ellenség letámadását az arras— cambrait út mindkét oldalon lévő frontra intézte, teljesen sikertelenül. — Franczia tömegtámadások Noyantól északra meghiúsultak. — Új franczia támadások Noyantől kétoldalt s az Oise és az Aisne közt. — A németek Soissorsszal északra előreugró frontrészeiket letompították. Súlyos harczok szintere volt a tegnapi napon is a nyugati front. Fock entente-generalisszimusz tegnap újólag megkísérelte, hogy megrögzött tervét — a német frontot Arras—Cambrai irányában áttörni — megvalósítsa. Az ententeseregek erőfeszítése ezúttal is hiábavalónak bizonyult és rendkívül súlyos ember- és anyagveszteségen kívül előnyöket nem tudtak kivívni. Az Arrastól keletre fekvő frontszakasz volt a harcz gyypontja, hol az angolok és kanadai csapatok egész napon át tömegtámadásokat intéztek, melyeket nagyszámú pánczélos kocsi vezetett. Míg a délelőtt folyamán főleg az arras— cambrai-úttól délre kb. 10 km. arczvonalszélességben kísérleteztek az angolok a friot áttörésén, addig a főlökés a délutáni és esti órákban az említett úttól északra elterülő frontra irányult, ugyancsak kb. 10 km. széles frontszakasz ellen. .Sehol ezen frontszakaszon nem sikerült az ellenségnek a német vonalakat csak egy lépésnyire is visszanyomni. A németek helyenként közelharczban és ellentámadásokkal teljesen meghiúsították az ellenség terveit. Különösen a rommá lőtt Heudécourt faluért folyt,erős küzdelem, mely falu kétszer is gazdát cserélt, de végül mégis,német birtokban,maradt. Gyalogosított német lovascsapatoknak egy a harcz lecsillapodása után végrehajtott bravúros ellentámadása Hendercourtból még Bullecourt falut is német birtokba juttatta. A Bapaumetól északkeletre és keletre végrehajtott angol tömegtámadások, , úgyszintén Comblestől keletre és a Sorométól északra véghezvitt angol előtörések teljesen sikertelenek maradtak és csak az angol veszteségek fokozására szolgáltak. Angol szövetségeseihez mérten a francziák sem maradtak adósok a hozott véráldozatokban és a sikertelenségben. Az Oise mellett fekvő Noyontól keletre és, ezen várostól északra Libermontig terjedő frontszakasz ellen intézett franczia tömegtámadások részben már a német lövegek tüze által, helyennként pedig közelharczban és ellentámadással hiúsíttatott meg. Chevilly falu — mely átmenetileg franczia kézbe került — kemény harczok után újólag a németek birtokába jutott. I Soissonstól északra a németek Fa sírra előreugró frontszakaszukat kényszer nélkül a Juvigny— Bucy le Long vonalába vették vissza. Ezen letompítás által az említett frontszakasz 4—5 kilométerrel megrövidült és a védelem szempontjából előleyösebbé vált. A nyugati front többi szakaszain a bapezini tevékenység mérsékelt maradt, kivéve a Lys d Lawe folyók menti részlegelőtöréseket és az Aillitte folyó menti arczvonalon lefolyt tüzérsejz harczokat melyek alkalmasint az Arrastól keletre végreheejtött főtámadást czélozták megkönnyíteni. Az áttörési kísérletek folytatását a követő apokban is várhatjuk és remélhető, hogy ezek is, úgy mint a tegnapi csatanap, az Aentente-csaaji J átok véres vereségével fognak végzetli-,...^ Szentesített törvények. Ő felsége auguáztus hó 29-én a sójövedékre vonatkozó törvények némely rendelkezéseinek és a vámvonalon át behozott só után fizetendő engedélyilletékeknek és a vámnak megváltoztatásáról szóló 1918: XIII. t.-cz.-et szentesítette. Az új törvény kihirdetésének napján lép elfifdigusa, hivatalos lap vasárnapi számában jelenik megg. És anyja fehér tenyerén sem érezhette többé magát, gyermekálomban utazni, enyhülés felé, a meleg felhőt végtelen hatalmú kcszék tépték ki alóla és legfeljebb bánata és vergődése lebegtette, rázkódtatta, mint egy mélyből felszökő és múlni nem akaró zokogás. Tehetetlenül húzta le tekintetét ebédasztal mellett apja sápadt hallgatag arczáról. ..* ... * Az idő meghozta neki azt az erőt, amelyet eleinte önmagában hiába keresett. Egy napon apja szemei közé nézve eztmondta : — Azt hiszem, apám, neked nem tesz jót ez a sok éjszakázás. Mikor olyan sokáig itthon maradtál nap-nap után esténkint, hát akkor egészen nekipirult az arczod és hízni kezdték ívem sajnálod az egészségedet ? Apja ránézett, egy perezre újra látta arcán átvonulni azt az elsötétülést, mely anyja életében oly gyakori volt. S látta, hogy elgondolkozva, de megzavarodva elsiklik róla a tekintete, elhárító mozdulatot tesz s annyit mond : . — Na- Ugyan. S kissé félrehúzott szájjal, gőgsően és fentebbségesen otthagyja a faképnél. De most már makacsul ragaszkodott a barczhoz, melyet alázatosan megindított.. Minden nap valami alázatos, de kérlelhetetlen megjegyzést tett, apró kéréseket hullajtott el. Szelíd szemrehányásokat kockáztatott meg. Apja azonban gőgösen és félvállról utasított vissza minden próbálkozó beavatkozást az életébe. Türelmét vesztette és akkoregyszer azt mondta : — Apám, gondolj szegény anyára, meny-Kiire nem szerette,az ilyesmit. Ha most,itt lenne, hogy fájna neki, milyen szomorú lenne. Hiszen ő nem ment el, itt van, a lelke és emléke itt él, a bútorokon, a szobákban, mindenütt. Hát mit kínozod ? Apja indulatosan válaszolt : — Mi közöd neked ehhez ? Mit törődsz te ezzel ? Hogy mersz te, egy gyermek, az apja dolgaiba beleszólni ? Összevonta a szemeit, merően ránézett. — Vagy talán, — kérdezte vontatottan — vagy talán át akarod venni az anyád szerepét ? Fájdalmas hidegség szorította le az ajkait, nem tudott szólani. Az apja folytatta : — Kiállhatatlan kezdesz lenni. Gyűlölöm az ilyesmit. Förtelmes dolog. Ezek a csendes, alávaló, gyűlöletes szemrehányások. Később mondta, valamivel melegebben .: — Neked egy kötelességed van. Hogy jó és engedelmes fiam légy és engem a jóságoddal és engedelmességeddel megörvendeztess. Hallgatott, érezte, hogy nincs tovább ereje, nincs ereje ellentmondani, szelíden összeszorítja száját, mint anyja tette és lehajtja fejét. •-■' ’Mf ■ ’•• • ’ - * — Hátha így lehetséges lesz — gondolta és az járt eszében, amit apja utoljára mondott neki. Megfeszíti minden erejét, hogy a jóságával és a szelídségével örömöt hozzon neki. Akkor talán ... magához tér ő is ... Közelebb kerülnek egymáshoz ... ez a jóság ... ezek az ő általa adandó örömök talán megállítják útjában. '*' -Ragyogó bizonyítványokat hozott haza az egyetemről. Pályadíjakat nyert, nyelveket tanult, büszkesége volt az egyetemtéri háznak. Ebből a büszkeségből azonban alig valami furakodott el hazáig, apig szívéig és ami el is jutott odáig, hamarosan elpárolgott, mint egy legkönnyebb mámor gőze. Látta és érezte ezt és kétségbeesetten viaskodott józan éjszakáin azzal a tudattal, hogy nem bir győzedelmeskedni. Fáradságba hullt napjai után ezek az éjszakák voltak azok, amik valójában s mindennél jobban meggyötörtek. A nagy üres halottan hallgatag szobákon át mintha anyjának halki panasza sugároznék feléje. »Nem bírod ? Gyönge vagy ? Gyönge, mint én voltam. Vagy még sokkalta gyöngébb, olyan . . . olyan, mint apád.« Az éjszakában minduntalan, bárhová nézett, gyönge feledhetetlen kék mécsesek gyuladtak ki és rája vetítették egy búcsúzó szent asszony utolsó vergődő könyörgését. Egy fantom, mely némelykor fullasztó bőségü volt, máskor meg dermesztő hidegségül, vékony és végtelen karjait nyújtogatta utána és vonszolta, tépte magához öntudatát, erejét, nyugalmát, egész lelkét. Anyjának szenvedése, küzdelme, remegése átköltözött már egészen hozzá. Kibírhatatlalanok kezdtek lenni éjjelei, a szelid sötétség, mely mindenki másnak pihenést hoz, lassan mindenki elalszik, bent a házban a cselédek és künn a városban mindenki, aki nyugalmat akar, csak lehajtják fejüket a hűvös párnára és sóhajtanak és szemük megtelik a sötétség, gél és a lelkük megtelik az aláereszkedő nyugalommal. És karjuk mozdulatlan ívén az álom felhőjét szorítják magukhoz. Csak ő nem. Csak neki nem lehet. Csak ő nem tud. Neki a sötétség teli van nyugtalan, ködyörgő kék mécsesekkel. , - ^ r ., ■ ■ . * .... . Egyszer azután nem bírta tovább. Apja elment és ő is nekivignít * fekete éjszakának. 3