Az Ujság, 1919. november (17. évfolyam, 143-167. szám)

1919-11-08 / 149. szám

Szombat, 1919 november 8 AZ Ú­JSÁG- Liszt- is kenyirinsig Budapesten. f£i pessels nsßsa sfiiteneSc, a maiinak et®m eg’öln­ek.J — J az Újság tudósítói átél. — Az ország fővárosában október közepe óta alig lehet kenyeret kapni. Ugyanígy vagyunk a liszttel. De ha akad olyan ház­tartás, a­hol valamelyes lisztkészlet található még, ennek a készletnek alig vehetik hasznát, mert a pékeknek nemcsak lisztjük, de fájuk sincs, a­m­vel a kemenczéket süthetnék, hogy a magánháztartások kenyerét megsüssék. Tehát se liszt, se kenyér, se fa. A baj fő oka a szén­­hiány, a­mely teljesen megbénította a malmok üzemét. A prognózis azt jelzi, hogy a nyo­morúságban némi enyhülés várható, mert az utolsó huszonnégy órában befutott egy szén­­vonat, mely a malmok szénszükségletét ideig­­óráig fedezi. Hogy mi vár ránk, ha ez a szén­készlet is elfogy, erre a kérdésre nem merünk még gondolatban sem válaszolni. S mialatt aludtul a tömegek éh­ség-kiáltása hallatszik, fönt még mindig magas politikát csinálnak. A nép békét és kenyeret kér s válaszul azt a megnyugtató nyilatkozatot kapja, hogy a kormány mindenben egységes. Kenyér helyett ez is valami. (Malomiparunk helyzete és a lisztellátás.) Ez évben ig­en jó termete volt Tiszántúl, holott a háború alatt még a vetőmag se termett meg. A fővárosi malmok tehát arra nézve indí­tottak tárgyalásokat, hogy nagyobb mennyi­ségű búzát hozhassanak fel e területekről. Ezek a tárgyalások teljes sikerrel jártak, mert Kisújszállás, Mezőtúr, Debreczen és Csaba vi­dékéről tízezer van­gion gabona felhozatalára nézve tudtak megegyezést létesíteni s abból jelentékeny rész már útban is van. A gyűjtés, valamint a felhozatal munkáját a Haditermény végezte, melynek tiszántúli szervezete teljes épségben maradt meg. A fővárosi malmok helyzetét néhány jel­lemző adattal megvilágíthatjuk. E szerint az itteni búzamalmok napi kapac­itása 350 vagyon s a főváros és környékének napi szükséglete 50 vagyon liszt, vagyis a mai kiőrlés arányá­ban 58 vagyon búza. A jelenlegi nehéz viszo­nyok között a tulajdonképpeni czélnak azt kell tekinteni, hogy a fővárosi malmok legalább ezt állítsák elő. A megoldásra nézve konc­entrá­­c­iós egyezmény történt a malmok között, a­mi annyit jelent, hogy mindössze három-négy ma­lom legyen üzemben. Ezekben a fentebbi búza­mennyiség megőrléséhez tatai vagy dorogi szénből 70—75 tonna volna szükséges, melynek előteremtése aligha okozhat lényeges nehézsé­get. Itt említjük meg azt is, hogy a fővárosi malmok 2000 munkásából mintegy 1200 mun­kást bocsátottak el s csak az okvetlenül szük­séges személyzetet tartották vissza. A vidéki nagymalmok helyzete ugyanaz, mint a fővárosiaké s legfeljebb azt lehet saj­nálattal megállapítani, hogy leszerelés folytán lényegesen megcsökkent a számuk. A vámmalmokkal van a legnagyobb baj, mert ezek bőven kiadhatnák az ellátatlanoknak szükséges lisztet, ha az őrlési és elvámolási ren­delet­eket a malomipar és közönség kívánságai­hoz képest sürgősen megváltoztatnák. A közép- és kismalmok nem láthatták el magukat előre hajtóanyagokkal, valamint tech­nikai czikkekkel, úgy hogy ezek beszerzése most alig leküzdhető gondot okoz. Erre nézve elég három jellemző adat: A középminőségű­ magyar szén ára 1913-ban 2.60 K volt, most pedig 80 K. A gázolaj (Diesel-olaj) 1913-ban q-ként 7.50—17 K, most 500—800 K. Motorhajtó benzin volt 23—32 K, ma pedig 1000—1500 K szintén q-ként. Ezért kénytelenek az ilyen malmok üzemüket nagy­részt szüneteltetni, úgy hogy csak a vízimalmok­ dolgoznak, melyeket viszont a kormánybiztosok minden csekélység miatt lezáratnak. (Márfeer közélelmezési tanácsos a kény­ér­enségről.) Igen sokan vannak, a­kik az átmeneti kenyér­­inség egyik okát abban látják, hogy a községi kenyérgyár üzeme sem képes most annyi kenyeret szolgáltatni, mint máskor. Ez azonban súlyos tévedés. A községi kenyérgyár, a­mint nekünk Márker Aladár tanácsos mondotta, ma­ is éppen úgy hatvanezer kilogramm kenyeret süt, mint más­kor. A gyár üzeme zavartalanul működik. A fő­város lakosságának körülbelül napi 370.000 kilo­gramm kenyérre van szüksége. Ennek a szükség­letnek harmadrészét fedezi a Budapesten dolgozó három kenyérgyár: a községi-, az Erzsébet- és a Bánd-féle gyár. A szükséglet többi részét a pék­mesterek, illetve a háztartások maguk fedezik. A most fellépett kenyérinségnek az az oka, hogy a pékek nem kapták meg a részükre kiutalt kenyér­­lisztszükségletet, mert a szénszállítás megakadásá­val a malmok nem őrölhetnek. A mai napon már befutott egy zárt szénvonat s ha a szénszállitás ismét rendszeresebbé válik, úgy a kenyérellátásban mutatkozó bajok rövidesen megszűnnek. (A pékek panasza.) Spolarits Károly pésztagyáros, a híres Spo­­larits-czég egyik tagja, apja távollétében a kö­vetkezőket mondotta: — Budapesten ma azért nincs kenyér­, mert a malmok nem őrölnek. Nem őrölnek pedig azért, mert nincs búza és nincs szén. Az utóbbi hiánya miatt ma minden üzem szenved, búza pedig azért nincs, mert nincs felhozatal. A­mit a malmok felhoztak most legutóbb, az Buda­pest egész búzakészlete. Ezt a gabonát tegnap őrölték, ma zsákolják, szombaton kiosztják. Ez a liszt elegendő legfeljebb öt-hat napra. Ha addigra nem jön újabb búzaszállítmány, Buda­pest napokig kenyér nélkül marad. Várunk ugyan száznyolc­van vagyon búzát, nekem is ötven vagyont kellene kapnom, de istenem, mi már annyit vártunk és annyi ígéretet kaptunk. A fahiány a pékek üzemét zavarja. Fa nincs, 110—130 koronáért kínálja a lánczkereskedelem, ilyen faárral a pék azonban nem dolgozhatik. Nagyon szomorú a helyzet s bizony a tél kü­szöbén még nagyon szomorú napok várnak Budapest népére. Beszéltünk a Krausz Testvérek sütőüzem egyik főnökével is. Mutatta a Központi Liszt­hivatalnak szóló lisztutalványokat mintegy százhúsz zsák lisztről, a­melyek beváltatlanul jöttek vissza október 29-ike óta. Természetesen a péküzem szünetel. Sütésre elfogadnak kenye­ret, mert szénnel sütik a kemenczét és sikerült az utóbbi napokban szenet szerezniük. A kör­nyékről valósággal vándorolnak az asszonyok a klauzál-utczai sütődébe, szalmafonatos kosa­rakban hozzák a kenyértésztát, hogy megsü­t­­tessék, mert másutt még a sütés is szünetel. Ma már ácsorgás sincs a péküzletek előtt, mert az üzletek ajtajain ott lóg a tábla. A nők mostoha gyermeke. írta Wallesz Jenő. Szegény Weininger Ottó tehát mégis járt valamikor fotográfusnál. És,mikor a fény­képész émelyítő udvariassággal rászólt : sies­sék mosolyogni, kérek kissé vidámabb arezot«, — szegény Weininger tehetetlenül bámult maga elé és kétségbeesve ostromolta önmagát : «Mosolyogni, vidámabb arezot vágni ? . .. Édes istenkém, hogyan tudjam én mindezt össze­hozni ?« És nem mosolygott és nem erőltetett magára vidámabb arczet még a fotográfia ked­véért sem. A fényképe olyan, a­milyen ő maga volt a valóságban. Ilyennek láttam, ilyennek ismertem. Szomorú volt és bánatos, mint az a kép, melyet nagyhírű könyvének huszonket­tedik kiadásához mellékelt mostanában a ki­adó. Igen, ilyen volt, mondom én, a ki ismer­tem őt ; igen, ilyennek képzeltük őt, mondják azok, a­kik könyvét olvasták, a­nélkül, hogy az írót ismerték volna. Mindig komornak, mély gondolkozásúnak volt kikészítve, s ha szabad ezt a kifejezést használnom, egészen csinos kis garderobje volt komor, mély gondol­­kozású és világfájdalmas arczokból. Mint világ­fáj­dalomfi mindig a legkorrektebb külsővel jelent meg az utczán, társaságban és épp ily korrekt volt a külsője, mikor a fotográfusnál jelentkezett : fanyar szabású száj, lemondóan mélázó szemek, hanyag testtartás. Pedig mind­össze is csak huszonhárom éves volt, mikor mell­belőtte magát, huszonkettő, a­mikor feGeschlecht und Charactere czímű könyvét megírta. Persze, az embert sok mindenre kötelezi a világszemlélete, még többre az életfilozófiája. És mit kezdhetne a saját külsőjével egy ifjú, a­ki még csak huszonkét éves és máris azt mondja a filozófus nagyképűségével a nőről, hogy még a legmagasabban álló nő is sokkal alacsonyabban áll, mint a legalantabb álló férfi. A­ki ilyet mond, nagyon szerencsétlen vagy nagyon boldogtalan lehet, de az sincs kizárva, hogy Csak nagyon érdekesnek akar látszani. Bizonyos, hogy Weininger Ottó sze­rencsétlen volt és boldogtalan. Istenem, mi egyéb is lehetne egy ifjú, a­ki még csak huszon­két éves és már­is tudományos nézőpontból foglalkozik a nővel. Hol az a huszonkét éves ifjú, a­kit a tudomány érdekel és hol az a hu­szonkét éves fiatal ember, a­ki a nőt tudomá­nyos szemmel nézi ? Ebben a korban az ifjú epedve nézi a nőt és szereti őt. Gyarló-e az, vagy tökéletes, nem igen érdekli. Csak azt látja, hogy a szeme igéző, az ajka kívánatos, a válla csábító. És csak azt érzi, hogy szeretni jó és csókolódzni csupa üdvösség. És miért lenne hitvány, alávaló, minden jellem nélküli az, a­kitől ennyi jót és szépet, ennyi édeset és üdvözítőt kap ? Valami nagyon megkeseríthette Weininger Ottó szájaizét. Ezt a valamit így foglalhatjuk össze : a rókának savanyú volt a szőlő, mert magasan csüggött. Weininger Ottóra minden ráfogható, csak az nem, hogy csinos, kellemes külsejű ifjú lett volna. Csúnya volt, nagyon csúnya. Igaz, a gondolatai mélyen szántottak, de hol az a fiatal leány, a­kit mély gondolatok annyira érdekeljenek, hogy azok kedvéért elfelejtkezzék a férfi kellemetlen külsejéről. Fiatal leány­ok, izzó vérű asszonyok szépeket akarnak hajlani, szépeket és kellemeseket, de nem világot döngető bölcseségeket. Szép vagy és én szeretlek — ez oly egyszerű és mégis töb­bet mond a nőnek, mint a legmagasabban szárnyaló gondolat. De az ifjú Weininger nem tudta ezt a pár egyszerű szót kimondani. Nem csinos és nem is okos, »—■ mondották a leányok és igazuk volt. Mert a ki nem csinos, attól tízszer annyi szépet várnak, mint a délezeg, szemrevaló ifjútól. Tízszer annyi szé­(Mit mond a „Háztartás" ?) A mikor már mindenütt nehézségekbe üt­között a jegyek beváltása, a Háztartás Fo­gyasztási Szövetkezet fiókjaiban még rendsze­rint hozzá lehetett jutni liszthez vagy kenyér­hez. Ez most pár hete megszűnt. A Háztartás épp oly kevéssé tudja kielégíteni vevőközön­ségét, mint Budapest többi­ üzletei. Megkérdez­tük a szövetkezet igazgatóságát, hogy mi az oka a kenyér- és lisztmizériának. A következő fel­világosítást kaptuk : — A malmok szénhiány miatt nem őröl­nek. A meglévő lisztkészlet elfogyott s a fő­városi liszthivatal nem utalhat ki számunkra újabb kvantumot azon egyszerű okból, mert nincs. Kenyér­lisztet hat hete nem kaptunk. A községi kenyérgyár annyira redukálta szállí­tásait, hogy a­melyik fiókunkba ezelőtt 100—150 darab kenyeret juttatott, oda ma mindössze 15—20 darabot küld. Ilyen körülmények között nem lehet csodálni, ha a közönség nagy része nem képes a jegyeit beváltani. Set, mert a fiatal leány csak a szép mondás­tartja okosnak. És itt keletkezett az ellensé­geskedés. Mert Weininger viszont csak az okosat tartotta szépnek. Különben is az okos­sága volt a legfőbb átka. Sok okosat gondolt ki a nőről, s ha nem is talált, a­mit kieszelt, azzal nem sokat törődött. Megkonstruálta magának a legrettentőbb nőtípust és azt mondta : látjátok, a nőben meg van a lehetőség, hogy odáig sülyedjen, a­hova én akarom. És ki­formálván a maga bordájából Évát, ő, az új teremtő, elégtétellel kiáltotta : Hát szerethe­tem-e én, a férfi, ezt a nőt? És nem szerette. Savanyú volt a szőlő. De há­t érdemes volt-e Weininger Ottónak ily apró konfliktus miatt ennyire félreverni a harangokat ? Érdemes-e valakiről, a­ki még a legalantabb álló férfinál is alacsonyabban áll, egy harmincz íves könyvet írni ? Harmincz év ! Az ember szinte érzi, hogy minden oldalon újból és újból agyon kell vernie a nőt, mert az minduntalan feltámad a kalapács alatt és az arczába mosolyog. Nem, nem bír a nővel, ő maga is érzi, hogy nem tudja eléggé agyon­verni, hát ir és ir és végül mellbelövi önmagát. Megölte a nő, a­kit darabokra tépett. Azaz hogy nem is a nő, de a saját elmélete ölte meg, a­melyhez lekötötte magát. Éreznie kellett, hogy nő nélkül nem tud élni, nővel meg nem szabad élnie, mert ez beleütköznék nagy kínnal felépített tudományos elmél­etébe és nevetsé­gessé tenné őt. Hogyan szeressen ő egy egész világ szeme láttára egy siőt, ha erről azt­ mondta valamikor, hogy még a legtökéletesebbje is hitványabb a leghitványabb férfinál. De ha a nő ilyen hitvány, ugyan micsoda ő, a férfi, a­ki még ily hitvány teremtés nélkül sem tud élni. Valószínű, hogy nem volt normális. Mert normális férfi nem veszi se magát, se a nőt ily komolyan. Ma nincs kenyér. ”

Next