Az Ujság, 1919. november (17. évfolyam, 143-167. szám)
1919-11-08 / 149. szám
Szombat, 1919 november 8 AZ ÚJSÁG- Liszt- is kenyirinsig Budapesten. f£i pessels nsßsa sfiiteneSc, a maiinak et®m eg’ölnek.J — J az Újság tudósítói átél. — Az ország fővárosában október közepe óta alig lehet kenyeret kapni. Ugyanígy vagyunk a liszttel. De ha akad olyan háztartás, ahol valamelyes lisztkészlet található még, ennek a készletnek alig vehetik hasznát, mert a pékeknek nemcsak lisztjük, de fájuk sincs, amvel a kemenczéket süthetnék, hogy a magánháztartások kenyerét megsüssék. Tehát se liszt, se kenyér, se fa. A baj fő oka a szénhiány, amely teljesen megbénította a malmok üzemét. A prognózis azt jelzi, hogy a nyomorúságban némi enyhülés várható, mert az utolsó huszonnégy órában befutott egy szénvonat, mely a malmok szénszükségletét ideigóráig fedezi. Hogy mi vár ránk, ha ez a szénkészlet is elfogy, erre a kérdésre nem merünk még gondolatban sem válaszolni. S mialatt aludtul a tömegek éhség-kiáltása hallatszik, fönt még mindig magas politikát csinálnak. A nép békét és kenyeret kér s válaszul azt a megnyugtató nyilatkozatot kapja, hogy a kormány mindenben egységes. Kenyér helyett ez is valami. (Malomiparunk helyzete és a lisztellátás.) Ez évben igen jó termete volt Tiszántúl, holott a háború alatt még a vetőmag se termett meg. A fővárosi malmok tehát arra nézve indítottak tárgyalásokat, hogy nagyobb mennyiségű búzát hozhassanak fel e területekről. Ezek a tárgyalások teljes sikerrel jártak, mert Kisújszállás, Mezőtúr, Debreczen és Csaba vidékéről tízezer vangion gabona felhozatalára nézve tudtak megegyezést létesíteni s abból jelentékeny rész már útban is van. A gyűjtés, valamint a felhozatal munkáját a Haditermény végezte, melynek tiszántúli szervezete teljes épségben maradt meg. A fővárosi malmok helyzetét néhány jellemző adattal megvilágíthatjuk. E szerint az itteni búzamalmok napi kapacitása 350 vagyon s a főváros és környékének napi szükséglete 50 vagyon liszt, vagyis a mai kiőrlés arányában 58 vagyon búza. A jelenlegi nehéz viszonyok között a tulajdonképpeni czélnak azt kell tekinteni, hogy a fővárosi malmok legalább ezt állítsák elő. A megoldásra nézve koncentrációs egyezmény történt a malmok között, ami annyit jelent, hogy mindössze három-négy malom legyen üzemben. Ezekben a fentebbi búzamennyiség megőrléséhez tatai vagy dorogi szénből 70—75 tonna volna szükséges, melynek előteremtése aligha okozhat lényeges nehézséget. Itt említjük meg azt is, hogy a fővárosi malmok 2000 munkásából mintegy 1200 munkást bocsátottak el s csak az okvetlenül szükséges személyzetet tartották vissza. A vidéki nagymalmok helyzete ugyanaz, mint a fővárosiaké s legfeljebb azt lehet sajnálattal megállapítani, hogy leszerelés folytán lényegesen megcsökkent a számuk. A vámmalmokkal van a legnagyobb baj, mert ezek bőven kiadhatnák az ellátatlanoknak szükséges lisztet, ha az őrlési és elvámolási rendeleteket a malomipar és közönség kívánságaihoz képest sürgősen megváltoztatnák. A közép- és kismalmok nem láthatták el magukat előre hajtóanyagokkal, valamint technikai czikkekkel, úgy hogy ezek beszerzése most alig leküzdhető gondot okoz. Erre nézve elég három jellemző adat: A középminőségű magyar szén ára 1913-ban 2.60 K volt, most pedig 80 K. A gázolaj (Diesel-olaj) 1913-ban q-ként 7.50—17 K, most 500—800 K. Motorhajtó benzin volt 23—32 K, ma pedig 1000—1500 K szintén q-ként. Ezért kénytelenek az ilyen malmok üzemüket nagyrészt szüneteltetni, úgy hogy csak a vízimalmok dolgoznak, melyeket viszont a kormánybiztosok minden csekélység miatt lezáratnak. (Márfeer közélelmezési tanácsos a kényérenségről.) Igen sokan vannak, akik az átmeneti kenyérinség egyik okát abban látják, hogy a községi kenyérgyár üzeme sem képes most annyi kenyeret szolgáltatni, mint máskor. Ez azonban súlyos tévedés. A községi kenyérgyár, amint nekünk Márker Aladár tanácsos mondotta, ma is éppen úgy hatvanezer kilogramm kenyeret süt, mint máskor. A gyár üzeme zavartalanul működik. A főváros lakosságának körülbelül napi 370.000 kilogramm kenyérre van szüksége. Ennek a szükségletnek harmadrészét fedezi a Budapesten dolgozó három kenyérgyár: a községi-, az Erzsébet- és a Bánd-féle gyár. A szükséglet többi részét a pékmesterek, illetve a háztartások maguk fedezik. A most fellépett kenyérinségnek az az oka, hogy a pékek nem kapták meg a részükre kiutalt kenyérlisztszükségletet, mert a szénszállítás megakadásával a malmok nem őrölhetnek. A mai napon már befutott egy zárt szénvonat s ha a szénszállitás ismét rendszeresebbé válik, úgy a kenyérellátásban mutatkozó bajok rövidesen megszűnnek. (A pékek panasza.) Spolarits Károly pésztagyáros, a híres Spolarits-czég egyik tagja, apja távollétében a következőket mondotta: — Budapesten ma azért nincs kenyér, mert a malmok nem őrölnek. Nem őrölnek pedig azért, mert nincs búza és nincs szén. Az utóbbi hiánya miatt ma minden üzem szenved, búza pedig azért nincs, mert nincs felhozatal. Amit a malmok felhoztak most legutóbb, az Budapest egész búzakészlete. Ezt a gabonát tegnap őrölték, ma zsákolják, szombaton kiosztják. Ez a liszt elegendő legfeljebb öt-hat napra. Ha addigra nem jön újabb búzaszállítmány, Budapest napokig kenyér nélkül marad. Várunk ugyan száznyolcvan vagyon búzát, nekem is ötven vagyont kellene kapnom, de istenem, mi már annyit vártunk és annyi ígéretet kaptunk. A fahiány a pékek üzemét zavarja. Fa nincs, 110—130 koronáért kínálja a lánczkereskedelem, ilyen faárral a pék azonban nem dolgozhatik. Nagyon szomorú a helyzet s bizony a tél küszöbén még nagyon szomorú napok várnak Budapest népére. Beszéltünk a Krausz Testvérek sütőüzem egyik főnökével is. Mutatta a Központi Liszthivatalnak szóló lisztutalványokat mintegy százhúsz zsák lisztről, amelyek beváltatlanul jöttek vissza október 29-ike óta. Természetesen a péküzem szünetel. Sütésre elfogadnak kenyeret, mert szénnel sütik a kemenczét és sikerült az utóbbi napokban szenet szerezniük. A környékről valósággal vándorolnak az asszonyok a klauzál-utczai sütődébe, szalmafonatos kosarakban hozzák a kenyértésztát, hogy megsüttessék, mert másutt még a sütés is szünetel. Ma már ácsorgás sincs a péküzletek előtt, mert az üzletek ajtajain ott lóg a tábla. A nők mostoha gyermeke. írta Wallesz Jenő. Szegény Weininger Ottó tehát mégis járt valamikor fotográfusnál. És,mikor a fényképész émelyítő udvariassággal rászólt : siessék mosolyogni, kérek kissé vidámabb arezot«, — szegény Weininger tehetetlenül bámult maga elé és kétségbeesve ostromolta önmagát : «Mosolyogni, vidámabb arezot vágni ? . .. Édes istenkém, hogyan tudjam én mindezt összehozni ?« És nem mosolygott és nem erőltetett magára vidámabb arczet még a fotográfia kedvéért sem. A fényképe olyan, amilyen ő maga volt a valóságban. Ilyennek láttam, ilyennek ismertem. Szomorú volt és bánatos, mint az a kép, melyet nagyhírű könyvének huszonkettedik kiadásához mellékelt mostanában a kiadó. Igen, ilyen volt, mondom én, a ki ismertem őt ; igen, ilyennek képzeltük őt, mondják azok, akik könyvét olvasták, anélkül, hogy az írót ismerték volna. Mindig komornak, mély gondolkozásúnak volt kikészítve, s ha szabad ezt a kifejezést használnom, egészen csinos kis garderobje volt komor, mély gondolkozású és világfájdalmas arczokból. Mint világfájdalomfi mindig a legkorrektebb külsővel jelent meg az utczán, társaságban és épp ily korrekt volt a külsője, mikor a fotográfusnál jelentkezett : fanyar szabású száj, lemondóan mélázó szemek, hanyag testtartás. Pedig mindössze is csak huszonhárom éves volt, mikor mellbelőtte magát, huszonkettő, amikor feGeschlecht und Charactere czímű könyvét megírta. Persze, az embert sok mindenre kötelezi a világszemlélete, még többre az életfilozófiája. És mit kezdhetne a saját külsőjével egy ifjú, aki még csak huszonkét éves és máris azt mondja a filozófus nagyképűségével a nőről, hogy még a legmagasabban álló nő is sokkal alacsonyabban áll, mint a legalantabb álló férfi. Aki ilyet mond, nagyon szerencsétlen vagy nagyon boldogtalan lehet, de az sincs kizárva, hogy Csak nagyon érdekesnek akar látszani. Bizonyos, hogy Weininger Ottó szerencsétlen volt és boldogtalan. Istenem, mi egyéb is lehetne egy ifjú, aki még csak huszonkét éves és máris tudományos nézőpontból foglalkozik a nővel. Hol az a huszonkét éves ifjú, akit a tudomány érdekel és hol az a huszonkét éves fiatal ember, aki a nőt tudományos szemmel nézi ? Ebben a korban az ifjú epedve nézi a nőt és szereti őt. Gyarló-e az, vagy tökéletes, nem igen érdekli. Csak azt látja, hogy a szeme igéző, az ajka kívánatos, a válla csábító. És csak azt érzi, hogy szeretni jó és csókolódzni csupa üdvösség. És miért lenne hitvány, alávaló, minden jellem nélküli az, akitől ennyi jót és szépet, ennyi édeset és üdvözítőt kap ? Valami nagyon megkeseríthette Weininger Ottó szájaizét. Ezt a valamit így foglalhatjuk össze : a rókának savanyú volt a szőlő, mert magasan csüggött. Weininger Ottóra minden ráfogható, csak az nem, hogy csinos, kellemes külsejű ifjú lett volna. Csúnya volt, nagyon csúnya. Igaz, a gondolatai mélyen szántottak, de hol az a fiatal leány, akit mély gondolatok annyira érdekeljenek, hogy azok kedvéért elfelejtkezzék a férfi kellemetlen külsejéről. Fiatal leányok, izzó vérű asszonyok szépeket akarnak hajlani, szépeket és kellemeseket, de nem világot döngető bölcseségeket. Szép vagy és én szeretlek — ez oly egyszerű és mégis többet mond a nőnek, mint a legmagasabban szárnyaló gondolat. De az ifjú Weininger nem tudta ezt a pár egyszerű szót kimondani. Nem csinos és nem is okos, »—■ mondották a leányok és igazuk volt. Mert a ki nem csinos, attól tízszer annyi szépet várnak, mint a délezeg, szemrevaló ifjútól. Tízszer annyi szé(Mit mond a „Háztartás" ?) A mikor már mindenütt nehézségekbe ütközött a jegyek beváltása, a Háztartás Fogyasztási Szövetkezet fiókjaiban még rendszerint hozzá lehetett jutni liszthez vagy kenyérhez. Ez most pár hete megszűnt. A Háztartás épp oly kevéssé tudja kielégíteni vevőközönségét, mint Budapest többi üzletei. Megkérdeztük a szövetkezet igazgatóságát, hogy mi az oka a kenyér- és lisztmizériának. A következő felvilágosítást kaptuk : — A malmok szénhiány miatt nem őrölnek. A meglévő lisztkészlet elfogyott s a fővárosi liszthivatal nem utalhat ki számunkra újabb kvantumot azon egyszerű okból, mert nincs. Kenyérlisztet hat hete nem kaptunk. A községi kenyérgyár annyira redukálta szállításait, hogy amelyik fiókunkba ezelőtt 100—150 darab kenyeret juttatott, oda ma mindössze 15—20 darabot küld. Ilyen körülmények között nem lehet csodálni, ha a közönség nagy része nem képes a jegyeit beváltani. Set, mert a fiatal leány csak a szép mondástartja okosnak. És itt keletkezett az ellenségeskedés. Mert Weininger viszont csak az okosat tartotta szépnek. Különben is az okossága volt a legfőbb átka. Sok okosat gondolt ki a nőről, s ha nem is talált, amit kieszelt, azzal nem sokat törődött. Megkonstruálta magának a legrettentőbb nőtípust és azt mondta : látjátok, a nőben meg van a lehetőség, hogy odáig sülyedjen, ahova én akarom. És kiformálván a maga bordájából Évát, ő, az új teremtő, elégtétellel kiáltotta : Hát szerethetem-e én, a férfi, ezt a nőt? És nem szerette. Savanyú volt a szőlő. De hát érdemes volt-e Weininger Ottónak ily apró konfliktus miatt ennyire félreverni a harangokat ? Érdemes-e valakiről, aki még a legalantabb álló férfinál is alacsonyabban áll, egy harmincz íves könyvet írni ? Harmincz év ! Az ember szinte érzi, hogy minden oldalon újból és újból agyon kell vernie a nőt, mert az minduntalan feltámad a kalapács alatt és az arczába mosolyog. Nem, nem bír a nővel, ő maga is érzi, hogy nem tudja eléggé agyonverni, hát ir és ir és végül mellbelövi önmagát. Megölte a nő, akit darabokra tépett. Azaz hogy nem is a nő, de a saját elmélete ölte meg, amelyhez lekötötte magát. Éreznie kellett, hogy nő nélkül nem tud élni, nővel meg nem szabad élnie, mert ez beleütköznék nagy kínnal felépített tudományos elméletébe és nevetségessé tenné őt. Hogyan szeressen ő egy egész világ szeme láttára egy siőt, ha erről azt mondta valamikor, hogy még a legtökéletesebbje is hitványabb a leghitványabb férfinál. De ha a nő ilyen hitvány, ugyan micsoda ő, a férfi, aki még ily hitvány teremtés nélkül sem tud élni. Valószínű, hogy nem volt normális. Mert normális férfi nem veszi se magát, se a nőt ily komolyan. Ma nincs kenyér. ”