Az Ujság, 1920. február (18. évfolyam, 28-52. szám)

1920-02-01 / 28. szám

Vasárnap, 1920 február 1. AZ ÚJJSÁG újabb százai lepik el a­ pályaudvarokat, úgy hogy a­ beállott téli kemény időbeli, sem­ lehetett elérni azt, hogy magyar családok ne legyenek kénytelenek a téli hideg szél által átjárt és minden tekintetben egészségtelen vagyonokban lakni. Egyik-másik család öt­—10 gyermekkel la­kik alig csukható vagyonokban, mert a meg­szálló hatóságokat intézkedéseikben csupán a magyarok elleni gyűlölet és kedvetlenség­­ve­zeti. A kiutasított családok ingóságaikat is ma­gukkal hozzák, némelyik 2—3 vagyont is fog­­lal le. (A megszállott területeken vissza­­maradtak.) Azok, a­kik a megszállott területeken érte­sülést szereznek a meg nem szállott területek siralmas állapotairól, számolnak az itteni nehéz helyzettel és ezért sokan kijátszák a román hatóság intézkedéseit, vagy külön engedélyt kérnek az ottmaradásra és nem­ jönnek el­ a meg­szállott területekről, hanem vagy kisebb laká­sokat a város külső részeiben levő villákban másikba vándorolnak. Különösen áll ez Kolozs­várra, a­­honnan eddig közel 17 ezer magyart la­koptattak ki a románok lakásukból. Közülük sokan a város külső részeiben levő villákban vagy kis házakban helyeztek el. 4—5 Családot is egy házban, sokan Zilahra mentek, vagy más közeli községekben húzódtak meg. Tekintettel arra, hogy itt csaknem kizárólag az intelligens középosztályról van szó, ez a kilakoltatás az eddig megszokott életmódjukkal, szem­ben leírhatatlan sok szenvedést és nyomort je­lent rájuk nézve. A kiüldözött közalkalmazottak fizetést sen­kitől sem kapnak, a­kiknek nincs valami va­gyonuk, rendszerint fizikai munkával kényte­lenek megkeresni kenyerüket, hogy az éhen­­halástól magukat és családjukat megmentsék. De­ a megszálló hatóság kegyetlensége és gyű­lölködése sokszor annyira megy, hogy még fizi­kai munkával sem engedik kenyérkeresethez jutni az intelligens m­agyar középosztályb­a .•gyárosokat kényszerítik arra, hogy a munkára •jelentkező közalkalmazottakat a munkából el­bocsássák, ezért azután olyanok is kénytelenek elhagyni régi otthonukat, a­kik ott születtek, vagy ottani illetőségűek. (A menekültek segítése.) A menekültek ellátása érdekében a kor­mány a fővárossal karöltve mindenkor meg­tett minden lehetőt, hogy az otthonukból ki­űzött honfitársaink részére a száműzetés ke­serű kenyerét valamiképp elviselhetővé tegye. A­mikor a menekülés legnagyobb mérveket öltött, 1916 nyarán, Budapestnek 11 iskolája szögált a menekültek befogadására, számos magánlakást ajánlottak föl a menekülteknek s az állam által az arra rászorulóknak nyújtott pénzbeli és ruhasegélyen kívül a társadalom , is megmozdult és sok ezren lelkesedéssel járul­tak hozzá a menekültek részére az újságok és magánosok által megindított gyűjtések ered­ményéhez, a­mi tetemes összeget tett ki, a mel­lett vidékről és Budapestről is ládaszámra ér­keztek a ruhanemű-adományok. Az 1918. év óta úgyszólván állandó menekü­léssel szemben a kormány segítsége is állandó volt, újabb menekült-szállások létesültek, gon­doskodás történt a segítségre szoruló menekül­teknek pénzbeli és természetbeni segítéséről, de míg a belügyi kormány közel százmillió ko­ronát­ fordított a menekültek segélyezésére, a társadalom az utolsó évben egyáltalában sem­miféle formában nem nyújtotta ki segítő kezét, csupán a legutóbbi időben indult meg ismét egy kissé a társadalom szíve, a­mikor köztudo­másúvá vált a vagyonlakók szánandó helyzete, de ez is inkább pénzbeli segélyezésükre irá­nyult, a­mire leginkább volna, szükség, lakás­felajánlás, a budapesti nagy lakásínség mellett, csak elvétve történik. Az államkincstár na­gyobb megterhelést a mostani­­viszonyok között nem hir meg és így a hazafias érzésükért ott­honuktól megfosztott, honfitársaink segítése a társadalom feladata. A kik az otthonukból való kiűzetés nyomorúságát sohasem érezték, a kik a meneküléssel járó szenvedéseket és nélkülö­zéseket sohasem ismerték, hanem a viszonyok­hoz képest aránylag most jól élnek, kell, hogy a maguk jólétéből valamit áldozzanak és eny­­hítsenek a haza­fiságukért­ szenvedő magyarság nehéz helyzetén. Tiber Endre, a menekül­­et ügyeinek ellátására kirendelt kormánybiztos. Az utolsó órák. (Andrássy külü­gy minisztersége. — Hadik vagy Bárczy. — Hogy­a­n készítették elő Károlyiék a forradalmat? — A fátyolos hölgy. — Windischgraetz Lajos herczeg em­lékirataiból. — A . A k­i teli napokban,­­jelennek meg Hattyú, alakjában !Windischgraetz Lajos herczeg emlékiratai. A herczeg ezekben az izgatóati Érdekes írásokban Leplezetlenül elmondja az ország és a trón összeomlásánál a történetet. Mint valami hátborzongató filmdrámában, úgy perdülnek le lelki szemeink előtt Ma­gyarország legszomorubb napjainak ese­ményei, éz itt következő közvetlen hangú csikkben, a Amely az emlékiratok egy­ik leg­­ér­dekfeszítőbb részlete, s a­melyet a, herczeg volt szives nekünk közlésre átengedni, az ■ utolsó órák történetét találja az olvasó. Már­a minden forrong. Károlyi és környezete mind erősebben, nyomulnak előre, a­­ front mögött folyik a lelketlen izgatás és összeomlással fenyeget minden. A király Andrásus Gyula grófot kinevezte külügyminiszterré, s arról van­ szó, hogy Hadik János gróf vegye át Wekerlétől a kormányt. Hadik ingadozik, nem akarja, vállalni, a­ feladatát, s előtérbe lép Bárczy István miniszterelnöksége, a­kit Tisza István is támogatni kész. Folynak a tárgyalások Bárczyval... Délben hivatalom­ba megyek, a legsürgő­sebb ügyek elintézésére. Visszajövet a Lánczhídon találkoztam Ká­rolyival és feleségével. Kiugrom az autóból és hozzájuk csatlakozom. — Most együtt kell dolgoznunk, -­- mon­dom — a vezetés a kezedben van, ha akarod, békésen oldhatjuk meg a helyzetét. Gyere ve­lem Andrássyhoz. Károlyi három hónapja nem lépte át apósa házának küszöbét. Most velem jött. Hidegen fogadták. Apponyi, Vázsonyi s az időközben odaérkezett Hadik nem beszéltek Károlyival. Ő és felesége a családdal az ebédlőbe men­tek, mialatt az urak a szomszédos szalonban ül­tek, hogy tanácskozásaikat folytassák. Andrássy arra akarta rábírni vejét, hogy a kormányt tá­mogassa. Károlyi előbb határozatlannak mutat­kozott, később azonban belement. — Végre megjött az eszetek, — mondta gú­nyosan — végre általános választójog, elvi el­szakadás Ausztriától, azonnali békekötés. — Segíteni fogsz nekünk? — kérdeztem. Kitérőleg válaszolt és végre azt mondta : — Négyszemközt szeretnék Andrássyval beszélni. E­z is póznak, tűnt fel előttem. A helyzet urának érezte magát és azt akarta, hogy vele egyedül tárgyaljanak. Andrássy karonfogta vejét és a szomszéd szobába mentek. E közben Andrássy Ella két leányával — mert ott volt Bal­­­avicini György felesége ié — az ' ebédlőbe igeni és politikáról beszélgetett A'ólük. 'Katinka, Károlyi felesége felállt, a'sza­lon ajtajára, figyelt! a­hol barátaim tárgyaltak. E pillanatban épp Vázsonyi beszélt és a maga temperamentumos módján mondta: — Károlyi Budapest legnagyobb csirkefo­góinak kezében van. Nekünk ugyanaz a, pro­gramúnál­­, mint nekik, nekünk kell megvaló­sítani, nem nekik. Láttam, a­mint Katinka elhalványodott. Berontott a szobába, a­hol* fér­je mostohaatyjá­val tanácskozott, odalép Mihályhoz: Menjünk, el kell mennünk, nincs itt semmi keresni* valónk.­a .• . . Magával vonszolja a szobából, mi elké­pedve maradtunk ott. Délutáni Károlyi Palp­­ricini útján közölte velünk, hogy vissza kell vonnia abbeli nyilatkozatát, hogy kormá­nyunkban együttműködik velünk. Visszautas­­ította azt is, hogy kihallgatáson jelenjen meg a királynál. •­­ E­közben a király a budai várpalotába ér­kezett. Megérkezett Bécsből Burián is, hogy bu­­csukihallgatáson jelenjen meg. Utána Ugrón Gábort és Batthyány Tivadart fogadta a ki­rály, a­kik Károlyi-kormányt ajánlottak és biztosították, hogy­­ nem kerül sor forrada­lomra, kijelentették, hogy meg akarják men­teni a királyságot. — Ők és Károlyié­, az egyedüliek, a­kik fel­tétlen hívei ő felségének. Károlyi neve és a radikális elemek részvétele elegendő lesz a tö­megek megnyugtatására, ama tömegekére, a­melyet hazugsággal, csalárd ígéretekkel akar­tak maguknak megnyerni. Mialatt a Várban ez történt, Károlyi palo­tájában, mint Pallavicinitől értesültünk, együtt ültek a szocziaisták képviselői, azonkívül több újságíró, Diener-Dénes­­József,­ Szemere Leó, Hatvany Lajos. A forradalom részletkérdései­nek szervezéséről beszéltek, a forradalomról beszéltek, a­mi a munkásokat kivéve, vala­mennyiüknek csak üzlet volt, a hatalom meg­szerzésére. Következő reggel egyik bizalmasomtól megtudom, hogy mért vonta vissza Károlyi a kormányban való részvételre vonatkozó ígére­tét, Kun­fi, Landler és Hock kikényszerítették azt az ígéretét, hogy semmiféle kormányban nem vesz részt, a­mely nem tiszta köztáreas-ligi­­kommunista programm alapján alakul. Károlyit ezek az emberei­ tolták. — mondta megbízottam — Károlyi irtózatosan fáj a forradalomtól, teg­nap is sk­ógeresei voltak és k­ények közt jelen­­­­tette ki,­hogy a kommunnistákhaz hű­ marad. Ugyanaban az időben azt mondta a király­nak, hogy ő a korona egyetlen, odaadd, h­ű szol­gája. Andrássyhoz mentem, Andrássy Tiszánál volt, a ki nem hisz a forradalomban. Jön Vá­zsonyi és azt mondja: -- Ez nem népmozgalom, ez a mob. De ha egyszer a mob hatalomr­a kerül, elvesztettük a háborút és elveszett minden. Andrássy a miniszterelnökségre küldött, hogy rábírjuk Wekerlét és az erélyes Szteré­t nyit, hogy a fővárosban hirdessük ki az ostrom­állapotot Útközben mintegy ezer emberből álló menettel találkoztam, a tartalékos tisztek vezetik, kivont karddal... A kardot csak a mö­göttes országrészekben rántották ki. Fronttiszt nem volt köztük egy sem. Egyenesen a várnak vonultak, az általános választójog mellett akar­tak tüntetni. A várral szemben beverték az egyik ház ablakát, leromboltak egy pár ajtót. — A királyt akarjuk hajlani, — ordítottak és addig kiabáltak, mig Hunyady megjelent. — Halljuk a királyt, beszéljen a király. — A király Gödöllőn van. *- mondta Hu­ny­ad­y. A menet visszafordult, de velük szemben egy másik menet jött, katolikus egyetemi ifjúság, a­kik a veszélyeztetett nemzet szolgálatában mintegy kisegítő rendőrségi munkára vállalkoztak. Összeütköztek, ki­sebb verekedés. Autómmal nem juthattam ke­resztül a tömegen, gyalog mentem tovább. A miniszterelnökségen épp ülés volt,­­ a Wekerle­­kormány utolsó minisztertanácsa. Ostromoltam Wekerlét és Szurmayt, védjék meg a várost. Elbeszéltem, mit láttam épp az imént az utczán. Vállvonogatva hallgattak, nem akarták magu­kat munká­jukban zavartatni. Ott ült a minisz­tertanács és ezen a napon, október 24-én, arról tárgyalt, micsoda udvari tanácsosi, királyi ta­nácsosi­ kitüntetéseket kell eszközölni... Köz­ben egy ezeréves történelmi államszerkezet ros­­kadt össze. Andrássytól Zágrábba, Fiuméba telefonál­­tam, majd az osztrák miniszterelnökséget hív­tam fel Bécsben, az AOK-t, beszéltem Waldstattennel, mindenütt érdeklődtem a hely­zet felől, tájékozódtam és tájékoztattam. To­vább tárgyaltunk Bárczyval, Hadikkal, Palla­­vicinivel, Vázsonyival és a követké­li napra szóló kihallgatásról való listát beszéltük meg. Hogy valamennyi párt, képviselőinek meg kell jelen­nie a királynál, természetesen a szoc­ialisták­­nak és radikálisoknak is. A következő napon, október 25-én, jelent meg a hivatalos lapban külügyi osztályfőnökké történt kinevezésem, Andrássynak aznap kellett, letennie az esküt mint, külügyminiszternek. Az udvari emberek telefonon figyelmeztették a szörnyűséges fon­tos dologra, hogy díszmagyarban kell megje­lennie. Andrássy felháborodva telefonálta vissza, hogy most fontosabb dolga van, mint hogy kosztümökbe bújjon. Miközben Andrássy a várpalotába ment, megbeszéltük a szükséges rendszabályokat az esetre, ha Károlyi végérvényesen elhatározza, hogy nem hálad velünk. A helyzet egyre kri­tikusabb lett és ezért a legélesebb rendszabá­lyokra kellett gondolni, a­ nyugtalanság el­fojtására. Felhívtam a külügyminisztérium első osz­tályfőnökét, Flotow bárót, és megkértem, te­gyen meg minden intézkedést az új külügy­miniszter fogadtatására. Pallavicini délelőtt, a Károlyi palotájába ment, beszélt Károlyival, elmondta neki, mi­lyen intézkedéseket határoztunk el ellene. Ká­rolyi kijelentette, hogy ez őrültség, teljesen ő felsége rendelkezésére .31. Aznap délelőtt mégis megalakították a magyar nemzeti tanácsot, a Károlyi-párt, a szocziál­d­emokr­a­t­a­­ p­árt, a radikális párt néhány tagjából­­ és Senyeim­­mer Róza paczifista nőből. Ezeknek az elemek­nek az orosz bolsevistákkal való összeköttetése — az utóbbi napokban Bernből hazaérkezett Szeib­ere Leó újságíró útján — megállapítható. Újból kísérletet tettünk, hogy Budapesten kihirdessék az ostromállapotot. A Wekerle­­kormány nem akar ezért felelősséget vállalni. Ismételt megbeszéléseink során azonban Hadik késznek nyilatkozik, hogy Rakovszky Istvánnal kormányalakítást kísérel meg, s ha, ez sikerül, másnap proklamálh­ató volna az ostromállapot és biztosítva, a főváros rendje. Gödöllőn pedig folynak egymásután a ki­hallgatások. • , Titkos vonalamon a pia­vei csata felől ér­deklődtem. Az AOK-nál értesültem, hogy minden támadást visszavertünk. A honvédelmi miniszter útján azonban megtudtam, hogy a Károlyi-féle szervezetek hatalmukba kerítették a rádió­állomásokat, összeköttetésben államik a fronttal, szakadatlan felhívások mennek a tar­talékban pihenő csapatokhoz, hogy tegyék le a fegyvert és térjenek haza. E napon búcsúzom a közélelmezési minisz­térium tisztikarától. Kőbányán sírtak, vala­mennyien mélyen meg voltak hatva. Ha állam­titkárom, Nagy, igen lendületes beszédben az ország egyetlen demokratájaként ünnepelt ■-­­­s mielőtt még hármat kukorékolt volna a kakas, már elárult és egyik mozgatója volt, a hajtó vadászatnak, mely csakhamar megindult ellenem. Az Andrássy-palota , előtt monstrellhitetés volt, több ezer ember vonult fel zárt sóinkban a palota elé, hogy elutazása előtt ünnepeljék a 3

Next