Az Ujság, 1920. augusztus (18. évfolyam, 182-206. szám)

1920-08-04 / 184. szám

A külföldi kiutazás megszigorítása. (A belügyminisztérium legújabb rendelkezése.) Mint Az Újság illetékes helyen értesül, a kor­mány a külföldre, nevezetesen a Csehországba való beutazást legújabban megszigorította. A MFTK-hez, továbbá a határrendőrségekhez kiadott utasítások sze­rint ezentúl Pozsonyban csak azok szállhatnak partra, a­kiknek erre a belügyminisztérium illetékes osztálya külön engedélyt adott. Eddig magyar útlevéllel és cseh beutazási engedélylyel mindenki szabadon kiutazhatott Csehországon át külföldre. A jövőben ez a megszorítás kétségkívül le fogja csökkenteni az utasok számát, mert a belügyminisztérium a kiutazáshoz szükséges külön engedélyt csak indokolt esetben fogja megadni. Az új rendelet, mihelyt a határrendőrségek megkapják, már életbe is lép.­ ­ — Vannak e­ég be­csületes emberek. A múlt­kor a villamosról utánam fut egy egészen szegényes külsejű ember. — A tár­ozója uram! — Kétszáz korona volt a tárczában, kivettem az egészet és odaadtam neki. — No akkor az job­ban járt mint ön. — Miért? Ő kapott ajándékba kétszáz koro­nát, én pedig egy na­gyon szép tárczát. -s Tombor alezredes felségárulási pere. A buda­pesti hadosztálybíróság Rácz Gábor tábornok elnöklé- jével ma délelőtt kilencz órakor kezdte tárgyalni Tombor Jenő vezérkari alezredes ügyét. Az ügyészség Tombort felségárulás bűntettével vádolja, mert mint a hadügyminisztérium csoportfőnöke és később, mint a hadügyi népbiztosság vezérkari főnöke, majd a szer­vezési csoport főnöke a bellázadást előmozdította. Tombor azzal védekezik, hogy a szoczialisták néphad­sereget akartak. Stromfeld erre tervezetet dolgozott ki, hogy hogyan lehetne Pogány embereit kiküszöbölni a hadseregből. A Károlyi-rezsim alatt Soós tábornok szintén dolgozott ki tervezetet ilyenféle értelemben. A bizalmi testületekről szóló értekezleten Friedrich el­nökölt. A polgári kormány alakulása ellen azért fog­lalt állást, mert felelősséget érzett bajtársaiért. Min­denkor a fegyelmezett hadsereg­­érdekében dolgozott. A bizalmi testületek, ellen szólalt fel. Működésében ha­zafias szempont vezette, a területi integritást akarta visszaszerezni. Nem ajánlotta Bőhmnek, hogy kikiált­sák a proletárdiktatúrát, csak fenyegessék meg vele az entente-ot. Az a vád, hogy a tanácsköztársaságot szolgálta, sok ezer tiszt ellen felhozható. Háromne­gyed kettőkor az elnök a tárgyalást berekesztette. — Ügyvédek a jogbiztonságért. A budapesti ügyvédi kamara ma tartott rendkívüli­ választmányi ülésén Papp Jó­zsef dr. megemlékezett a fővárosban történt szomorú esetek­ről. Baracs Marczell dr. elnök pedig ismertette a felterjesztés tervezetét," a­melyet a választmány a kormányzó úrhoz, a nemzetgyűléshez, a miniszterelnökhöz és az igazságügy­miniszterhez egyhangú határozattal intézni fog. — Atlétikai verseny. A Keresztényszoczialista Magán­­tisztviselők Országos Szövetsége augusztus 14-én, délután 4 órakor a margitszigeti sporttelepen országos atlétikai ver­senyt rendez. — Erdős Armand meghalt. Bécsből kapjuk a hírt, hogy Erdős Armand, az Elbemühl osztrák lapkiadó-vállalat igaz­gatója, a már félév előtt szerzett spanyol nátha következ­ményeiben meghalt. Budapesten sokan ismerték. Sok éven át volt az Egyetértés kiadótulajdonosa. — Adományok. Felvidéki sorsüldözött úricsalád részére Weiner nővérek Ujkécske 50, Kerkapoly Zoltán Dömsöd 20, özv. Huszár Kálmánná Budapest 10, Tamás Henrik Budapest 20, Tóth József Csurgó 80, Walder Mihály Tamási 30 K. Eddig kimutattunk 900 K-át. Összesen 1110 K. — A népbiztosok bünpöre. A mai tárgyaláson Búza Barna folytatta tanúvallomását. Ismerteti a Berinkey-kor­­mány lemondását és az utolsó minisztertanács eseményeit. Azt hitték, hogy Károlyi tiszta szoczialista­ kormányt fog csinálni és a­mi történt, nekik volt a legnagyobb meglepetés. Ezután a védők intéztek hozzá kérdéseket. Nagy György dr. védő kérdésére elmondja a Lánczhíd előtti tüntetés részleteit, ő, valamint Fényes is,­meg akarta akadályozni, hogy a tömeg Budára felvonuljon, Friedrich azonban­­az ablakhoz­ ugrott és kikiáltott: »­Tetsvéreim, menjünk Budára !« Elmondja, hogy a komiin kitörése idején az intelligens emberek gyengén visel­kedtek, például a földmivelésügyi minisztérium tisztviselőkara is kitűzte a vörös jelvényeket. Vallomására, az ügyész indítvá­nyával ellentétben, megeskették. Bíró Lajos, a gyűjtőfogház volt helyettes igazgatója volt a következő tanú, a­ki elmondja, hogy kik érintkeztek a letartóztatott kommunistákkal. Mayer Ödön gyűjtőfogházi tiszt szintén ebben az ügyben tesz vallo­mást. A tárgyalás két órakor véget ért. — A színházak mai előadásai. Fővárosi Nyári Színház : Pillangó főhadnagy (s/17). — Fővárosi Orfeum : Luna asz­­szony (7). — Budapesti Színház : Márton, te csalsz ! (7). — Jardin: Kié a gyerek ? »Steinach !« (­8). — Tüntetés a bécsi községi adók ellen. Bécsből táviratoz­tak . Tegnap délután Bécs egész kereskedővilága tiltakozott a terrorisztikus községi adók ellen. Délután fél négy órakor bezárták az üzleteket és a kávéházak és vendéglők nagy részét is. Gyűlést tartottak, a­melyen határozati javaslatot fogadtak el és követelték a községtanács szocziáldemokrata többségének lemondását. — Házasság: Kulpin Mihály Békéscsabáról házasságot kötött Sonnenfeld Ilonkával Gyuláról. (Minden külön értesítés helyett.) Knöpfler Rezsinkét eljegyezte Hollender Henrik rövid­áru nagykereskedő (Debreczen). Szegő Miksa és Stein Irén házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) — Holnapra lesz víz Budán. A vízművek munkás­csapatai éjjel-nappal szakadatlanul dolgoznak, hogy a víz­­csőrepedés által okozott budai vízhiányt megszüntessék. Buda egyes részein már ma is volt víz. Mint a vízvezetéki ügyosztálytól értesülünk, holnap reggelig Buda egész t­erü­­­letén helyreáll a rendes vízszolgáltatás. " — Hajókirándulások. Holnaputántól kezdve kedden kivételére mindennap estefelé hajókirándulásokat rendez­nek a Dunán a hadifogolyakczió javára. A Petőfi­ térről indul mindenkor a hajó, hetedfél órakor délután, s tizedfél órakor tér vissza. A közönség a záróráig még tovább is a hajón maradhat, a­hol meleg konyha, balfér és c­ukrászda is lesz." — Halálozás: Kende János dr. rendőrségi kerületi kapitány, tartalékos vadászfőhadnagy hétfőn hajnalban 32 éves korában a háborúban szerzett betegségében meghalt. Egyike volt a legrokonszenvesebb és legképzettebb rendőr­­tisztviselőknek. A kerepesi temető halottasházából e hó 4-én délután 145 órakor kisérik utolsó útjára. —­ Milliós csalás. Az Országos Iparbank hamisított aláírása csekklapjain Stefanics Iván Fere­nc­z banktisztviselő egy millió koronát vett fel az Oszt­rák-Magyar Banktól és azután feleségével együtt megszökött. A nyomozás folyamán, mikor kiderült, hogy a csalást­­ követte el, megtalálták hátra­hagyott levelét, a­­melyben beismeri tettét, kijelenti, hogy társa nem volt és terhes adósságai kényszerítették a csalásra. Kiderítették, hogy autón szökött meg Budapestről, való­színűleg megszállott területre. — Betörők a leányfalui templomban. Ma éjjel a leány­falui katolikus templomban betörők jártak és sok érték­tárgyat magukkal vittek. A tetteseket keresik. Nyilt-fér. A rovatban IU ',U'.uikért'nem vállal felelősséget a szu­lisszlőnég. CRÉPE ZEFIRU szmnitott ára: FÉRFIING „ _ 4»»al, IV., Kátvin-tér 3. sz. 8,51 Csehországba és vissza utazom. Megbízásokat elfogadok.Óvadékkal rendelkezem. Bővebbet 7­73. ad FOG korona 22 kar. aranyból T 00 K helyett 500 Fw-tól amerikai kancsukban... 250 K. helyett. 1OOK-tól foghúzás : GROSSMANN S. Budapest, VII., Erzsébet­ körut 50. Nagyobb vidéki városban teljesen felszerelt szérmvasvizgyári berendezés villanyerőre berendezve 20.000 drb. porczel­­lán patootzárog V., 1, l­/­ literes üveggel eladó, esetleg üvegek külön is. Bővebbet: Budapest, Perellngyár, IX., Rakáca-tér 5. Szappangy­­ári berendezés kisebb vagy nagyobb, megvételre kerestetik. Ajánlatok lehetőleg személyesen szer­dától — péntekig délután 3-5 óra közt Meteor-szál­ló czimre kéretnek. Erzsébet-körut­­ban GYERMEKE­­­I f­'ranczia attrakezió t rscwetlista filmen öt | j Kezdete: felvonásban. — A főszerepben : Ro-1 I 7*9 és 10 órakor. tofiwwe# a legszebb párisi filmstar. ■—­ Üzlethelyiséget, souterpaint átvennék DIDOT-BOTTIN, PARIS KERESKEDELMI ÉVKÖNYV, 124. ÉVFOLYAM Magyarol­/digi : f­­inn aláírásommal és a franczia főkom­­g misszióriátya által lebélyegzett igazolványokkal vannak ellátva . ÓVAKODJUNK A CSALÓKTÓL! HENRI MARTON a »Didot-Bottm« vezérképviselőjel Magyarország, Jugoszlávia és Ro-­ mánia részére, Battania-szálloda. i Crtl ID1 11 1 A Budán, Délivasut-vagonban, villj- i v/ U M­­­ via LM m­ostól 2 perez, tel­jesen új, modern épület, 9 szoba, házmester-lakás, összes mellékhelyiségek, garago, villany, gáz, telefon, beköltözhető, vaza 1.400.000 korona. Vállalkozás, Teréz-körút 12. Telefon 137—91. Figyelmeztetek mindenkit, hogy fiamnak Kelemen Chohn­ Ernőnek ne hitelezzen, mert érte semminemű felelősséget nem vállalok. . . w J­ohn Manó, 940 Budapest—Í Kisbár­apáti. Telefon: Legelőnyösebb az Telefon: 27‘89 Európai 27-89 Ára- és Podgyászbiztositó Rt. Podgyászbiztosító Rt. Kötvényei! Válthatók az összes állomásokon, a Menetjegyirodában, a tár­saságnál és számos más elárusítóhelyen. A biztosítás lakóatól­­lakásig érvényes és kiterjed a részleges lopásra és sérülésre is. Központi Iroda, Budapest, V., Eötvös­ tér 2. (Generáli-hoz.) Jegyezzünk részvényeket az Első Magyar Farmgazdaság­ és Ipari Részvénytársaságnál mely intézmény a hadiinségeseket és menekülteket juttatja otthonhoz és ekszisztencziához. Olcsó élelmiszerrel látja el az élelmezéssel foglalkozó intézményeket. Nemcsak hazafias cselekedet, ha részvényeket jegyez, ha­nem kitűnő és biztos tőkebefektetés. Erősíti a nemzeti alapon felépülő Magyarországot. Alaptőke­­ 5 millió korona.­­ Alapítási iroda: Bud­­pest, VI., A Andrássy ut 66. II.em. 15. Iparvállalatok, üzemek, szanatóriumok, szállodák, élelmezéssel foglalkozó intézmények, internálások részére különös előnyt jelent a részvény­jegyzés, mert ily módon biztosíthatják maguknak az összes élelmezési czikkeiket. Részvények jegyezhetők az alapítási irodában (Budapest, VI­ .kerület, Alusrássy­ út 66. szám, II. eme­­let 15.), a magyar kir. postatakarékpénztárnál és fiókjainál. Egy darab részvény Jegyezni lehet lev£l­ára 21 & korona. * bem bejelentéssel is. Fehér női ftAES/ Schäfer, divatcipő Évek óta jól bevezetett elsőrendü vidéki ersegms és dieSailistákn­ál fű­s­zeres gsfaf" matt- és rövidárultransbali megbízásokat eladásra vállalok. Jutalék megbeszélésre. Telefonhívásra jövök. Tel. 97-35 ________ 12 P. Fiunevelőintézet Bantraftát és áe­deóst rászéra. prasir.Mua tríqvar,. Bud­opast. Atospuía tíaloi-id­exa 11. 1920. AZ ÚJSÁG VIII- 4. 3 . Alapította: Gajári Ödön. Felalón adarkepztők: ÁGAI BÉLA ÉS KÓBOR TAMÁS. Laptulajdonos: A2 UJJÉSISVÉNYJÁB5&5Á8a ' Közgazdaság. Az áru- és értéktőzsde. A tőzsdei üzlet ma élénkebb volt és az irányzat is megjavult Különösen a Magyar hitel és a Déli vasút emelkedett, az utóbbi kedvező berlini hírekre. A korlátpiac­on is inkább emelkedő tendencziát mutatott az irányzat, bár a forgalom itt nagyon mérsékelt maradt. A Nasiczi elővételi jogáért 2950—2650 koronát fizettek. Az utót­őzsdén és délután is tovább szilárdult az irányzat. Dél­után Déli vasútban 615-tel kötöttek. A mai árhullámzás így alakult: Magyar hitel 1747—89, Osztrák hitel 855*—70, Ipar 570­—­ 75, Hazai 620—25, Hermes 400, Angol-magyar 880—90, Forgalmi 560, Földbirtok 1020—50, Jelzálog 486—87, Ker. hit. 465—63, Leszámítoló 777—85, Olasz 402—10, Mercur 420—30, Ken. K. 6400—50, Bosnyák 780—88, Belvárosi 705—15, Nenyzeti 610, Lipót 293—95, Fővárosi 2000, Általános 1000, Központi 1830—­ 40, Hazai 19.410­—90, Franczia 530, Borsod 2300—280, Concordia 1800—30, Gizella 1530—70, Hungária 1810—790, Viktória 5200, Lőrinczi 825—70, Észak 2300, Szászv. 2670, Kohó 2500­^ 50, Izzó 515—25, Drasche 1600—95, Magnezit 4700—680, Kő­­szén 66­60—40, Kerámia 1000­-10, Salgó 5510—675, Unkánk 4150—05, Athenaeum 2020—,40, Kóbing 2370 90, Csák# g36__40, Fegyver: 13800­-90, Ganz 15.000—4700, Ganz srd­L 3205—195, Láng 730—50, Lipták 340—44, Rima 2946 3000, Schlick 718—30, Baróti 1180—170, Bónt 1480, Brassói 3600—20, Chinoin 2240—25, Izzó­ 2000—1980, Papit 2340—80, T. szesz 3500—600, Flóra 2360—420, Goldberger 1220—15, Guttmarut 1200—_75, H. fa ex 4950, Majorosok­ 1240, Klotid 2190, Ügetsz. 850 Erdő 1340—70, Őstermelő 925, Gummi 2660—50, Vasi 1­­000—20,­Városi 1000, Nemzeti fa 1500—25, Nasiczi ex 11.000— 100, Lichtig 1360—50, Olaj 2770, Fircusz 420, Szlavón 3300— 290 Atlantica 4051­, Közúti 1415—28, Déli 561—92, Levantó 3800—50, Államv. 3150—265, Tröszt 1230, Auer 1630. Valutapiaci : Napóleon 658—50, font 672—70, dobál SH__72 frank 1345—50, márka 450 V,, ljra 985—70, rubel 317—12, lei 416—31, szokál 350—48, svájezi 3050—3000, frank­ dinár 880—90. Zürichben jobb a budapesti, mint a bécsi kifizetés. Mai zürichi táviratunk szerint a budapesti kifizetés 3.40-el zárult. Ezzel szemben Bécs 3.37 és félre csúszott le, vagyis 2 és fél ponttal csökkent a budapesti kifize­­tés alá. , , , Externa Kereskedelmi r.­t. név alatt múlt hó 26-an vállalat létesült a nyugati áltempli felé irányuló külkereske­delem lebonyolítására. A vállalat alaptőkéje egyelőre 10 millió korona ; alapítók a Magyar Szövetkezeti Központok Áruforgalmi r.-t. Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, Magyar Város- és Község­ Fejlesztési r.-t. és a Magyar Élelmiszer­­szállító és Árukereskedelmi r.-t. Szentesi Takarékpénztár. Ez az 1869 óta fennálló inté­zet a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankkal érdekközösségi viszonyt létesített. Lefoglalták a czement- és mésztermelés egyharma­­dát. Egyes vállalatok minden czementet külföldre ex­portáltak, a­mi a belföldön áruhiányt és, magas czement­­árakat eredményezett. Ezt elkerülendő, a kormány a czement- és mésztermelés egyharmad részét most zájt alá helyezte és ennek szétosztását egy erre a czélra ki­nevezett bizottságra bízta. A bécsi tőzsde. (Zárlat.) Májusi járadék 89, Februári járadék 91, Magyar koronajáradék 92,75, Magyar aranyjáratok 250, Töröksorsjegy 1505, Angiobank 721, Osztrák hitel 924, Magyar­­bank­ 920, Bankverein 769, Magyar hitel 1751, Magyar jelzálog­­bank 515, Landerbank 898, Osztrák­-magyar bank 5060,­ Unió­bank 779, Zlvno 1536, Adria 9950, Gőzhajó 8810, Kassa-oderbergi 1305, Árlamvasút 3285, Déli vasút­­678, Klotild 2050, Siemens 1499 Alpesi 2995 Bánya és kohó 8100, Foltén 3850, Krupp 1405, Poldikohó 2358, Prágai vas 6250, Rima 2875, Skoda 2140, Fegyver 2120, Salgó 5370, Magyar általános kőszén 6950, Daimler 1068, Ruston 2149, Apolló 4040, Fanto 16.950, Kárpáti 10.500, Galiczia 23.000, Schöller 6700, Magyar vasúti forgalmi 1015, Merkúr 826, Budapesti fa 1165, Dollár 198, lei 481, Ufa 1030. Külföldi devizajegyzések: Zürich (Zárlat.) Berlin 13.65, Prága 11.75, Belgrád 31.50, Zágráb 7.70, Budapest 3­.40, Varsó 2.90, Bécs 3.37, lé osztrák bélyegzett 3.50.

Next