Az Ujság, 1923. július (21. évfolyam, 147-170. szám)

1923-07-03 / 147. szám

Kedd, 1923 juMus 1 AZ UJSAS ták, hogy ha a császár megtudja a lázadást, vissza­riad attól, hogy saját fia ellen fegyverrel menjen és így fegyverdörrenés nélkül megtörténhet a szakadás? Nem tudom, de kétlem, hogy eljön-e valaha az idő, amikor Rudolf tettének oka kiderül. Huszonnégy év telt már el azóta, hogy a császárné vonakodott elfogadni és kihallgatás nélkül elitélt. Az idő megenyhítette a keserűséget, amit akkor érez­tem és ha ma visszagondolok reá, — úgy tetszik, bi­zonyos igazság van néném részén. Talán hasonló körülmények között én is úgy cselekedtem volna. He mégis nagyon szomorú volt, kitaszítva lenni an­nak a nőnek életéből, akit oly bensőleg szerettem —• és akinek bizalmát olyan híven megőriztem ... Több mondanivalóm nincsen! Negyedik rész. Végszó a lezárt aktasorozatról: szomorú királytragédia aktasorozata ezzel le­záródik. De nem minden időkre. A történelem örökké kutat és feltár. Hosszú évezredek után is kiássa a fáraók sírját, nyomára jön ismeretlen titkoknak és gyarapítja a világ történelmi tudását. Rudolf királyfi megrendítő sorstragédiájának is vannak még isme­retlen és homályos részletei. Lehet, hogy ezek min­denkorra homályban maradnak, ámde valószínűbb, hogy egyes adatok és akták még utólag is napfényre kerülnek. Noha harmincnégy esztendeje történt a ma­gyar királyfi végzetes katasztrófája, mégis vannak az eseménynek még élő tudói és részesei, akik előbb­­utóbb még megszólalhatnak és tanúságot tehetnek a történelem ítélőszéke előtt. Iratok, akták, feljegyzé­sek pedig bizonyosan vannak még az udvari levéltár­ban, a Vatikánban, egyes családok birtokában. Év­tizedek, esetleg évszázadok múlva is napfényre ke­rülhetnek feljegyzések, okmányok, levelek, hiteles akták. Egy azonban bizonyos és nem fog megváltozni soha. ,az itt közölt leírás hitelessége szinte kétségbe­vonhatatlan és a lényegen az idők során se fog vál­toztatni semmit bármely utóbb napfényre kerülő újabb részlet. (A legendák és mesék megdőltek.) Talán akadnak még némelyek, akik ma is ma­kacsul vallják és hirdetik: — Nem hiszek semmi írásnak, vallomásnak, ak­tának, mert eleinte sokat hazudtak, ferdítettek és szé­­pítgettek még hivatalos és udvari körök is. Itt nem öngyilkosság történt, hanem bűntett. A trónörököst annak idején meggyilkolták: bosszúból, féltékenység­ből vagy politikából történt-e a gyilkosság, majd ki fog derülni. Ámde lehetetlen, hogy ez a nagy szellemű, hatalmas tradíciókban felnőtt, végtelenül geniáns em­ber, a leghatalmasabb trón várományosa úgy halt volna meg, mint egy szerelmes kis diák, vagy egy szentim­antális boltoslegény. (Holnapi számunkban folytatjuk.) K­teolc embert vett őrizetbe a rendőrség a Club-kávéház elleni bom£s@m­igénysei miatt. Összefogdostták az összes britanitásokat. Lesevics László eltűnt Budapestről. A szombatról vasárnapra virradó éjjel újabb meg­döbbentő merényletet követtek el a fővárosban. Ugyanakkor, amikor a sorozatos merényletterv nyo­mán a rendőrség a legnagyobb eréllyel igyekszik ren­det teremteni, nyugtalankodó csoportok a zavaros­ban halászva, kihívóan, mintegy keztyűt dobva a rendőrségnek, kézigránátot hajítottak az ablakon ke­resztül a Club-kávéházba. A rendőrség megindította a nyomozást, ma késő éjszakáig azonban, amikor e sorokat írjuk, eredményre nem tudott bukkanni. A megdöbbentő merényletről és a rendőri vizsgálatról részletesen az alábbiakban tudósítunk: Hogyan történt a merénylet ? Szombaton éjjel egy óra előtt a Club-kávéház Csáky­­utcai frontjának negyedik ablakánál ült egy ügyvédekből álló társaság, amelynek ez volt a rendes törzsasztala. A kassza melletti asztalnál ült Katona József, a kávéház tu­lajdonosa, akit a Club-kávéházban történt első két me­rénylet óta többizben megfenyegettek, mert a rendőrsé­gen felismerni vélte a merényletek elkövetőit. A kávéház­ban már csak kevesen voltak, amikor egy óra tájban a Csáky­ utcai front negyedik ablaka óriási csörömpöléssel bezúzódott és a nyitáson keresztül egy kézigránát repült be a kávéházba. A gránát annál az asztalnál esett a földre, ahol az ügyvédek és a tőkések ültek. A vendégek ijedten ugrottak fel és menekültek a kávéházból. A grá­nát azonban szerencsére nem robbant fel. A kávéház telefonjai — mint az első két merénylet alkalmával is —egész éjjel nem működtek, sőt az egész házban és az egész környéken nem jelentkezett a köz­pont, így csak későn lehetett értesíteni a főkapitányságot és csak éjjeli félháromkor ért a helyszínre a rendőri bi­zottság a rendőrség robbanási szakértőjével. A nyomozás azonnal megindult. Kihallgatták a szemtanukat, akik azonban semmi pozitív adatot nem tudtak adni a tette­sekről. für­yen volt a kézigránát? A kézigránát Lorci szakértő véleménye szerint szok­ványos csőgránát. Gyújtózsinórját az elhajítás előtt kirán­tották, a funkciós gyújtó jó állapotban volt, de a gyújtó­­zsinór nem gyújtotta meg, mert valószínűleg nedves he­lyen való állás miatt a benne lévő lőpor nem tudott meg­gyulladni. A robbantószer körülbelül 65 gramm súlyú, a robbantó töltés kétgrammos, a gyújtó jó állapotban van. A kézigránát ugyanolyan szerkezetű és ugyanolyan tartalmú,­ mint aminőt hónapokkal ezelőtt konzerv­dobozba csomagolva Rassay Károly nemzetgyűlési kép­viselőnek küldtek. Ugyanilyen gránátot használtak a Club-kávéház ellen elkövetett régebbi merényleteknél, az Athenaeum-nyomda lerombolásánál, a Ferenc József­­laktanyában, az ébredők, székháza, a Markó­ utcai törvény­szék fogháza ellen elkövetett merényletnél, ugyanezt hasz­nálták a Britanniában és általában mindenütt ott, ahol az úgynevezett felelőtlen elemek büntetlenül akcióba léphettek. Csupán az Erzsébetvárosi Kör elleni merény­letnél használtak más robbantóeszközt, ott tudvalevően óraműre állították be a bombát." A kézigránát német gyártmányú, amelyet a mi had­seregünk utoljára 1918-ban használt a Piave melletti har­cokban. Amikor a háború véget ért, a kézigránátok egy része a szökött katonák kezére jutott. A Károlyi-forra­dalom idején a kommunisták a Magyarországon át vissza­vonuló Mackensen-hadsereg muníciós készletéből rabol­tak el nagymennyiségű hasonló kézigránátot. Amikor Kun Béla uralma összeomlott, sok ilyen kézigránát az el­lenforradalom jelszavaival takarózó terrorcsapatok bir­tokába jutott, amelyek immár évek óta hátráltatják a konszolidációt. A rendőrség és a katonaság számos esetben tarton már házkutatást és a többi közt egy ismert társadalmi egyesület helyiségeiben is talált hasonló bombákat. Nem egyszben foglaltak le nagymennyiségű fegyvert és muní­ciót olyanoknál, akiknek nem volt fegyverviselési enge­délyük. Bizonyos helyeken azonban el sem jártak, mert tudták, hogy úgyis magasabb hatalmakkal találják szem­ben magukat. Összefogt­assák a régi merényletek gyanúsítottjait. A rendőrség gyanúja azokra hárul, akik az előbbi merényletek alkalmával már az igazságszolgáltatás kezére kerültek, de részint amnesztia útján, részint kétségtelen bizonyítékok híján szabadlábra kerültek. Elsősorban a Club-kávéház elleni régebbi merényletekkel gyanúsította­kat vették elő. Mint emlékezetes, a Club-kávéház elleni merényleteket egy szervezett banda követte el, amelynek vezére egy vendéglős volt, az V. kerületi ébredő szervezet vezető alakja, aki egyszerűen konkurensétől akart meg­szabadulni. Ez a vendéglős annak idején fogságba került ugyan, de a büntetés elől megszabadult. A rendőrség újra előállította a merényletekkel gyanúsítottakat, kivéve azt a vendéglőst, akinek néhány nap óta nyoma veszett. Eddig huszonnyolc ember került a rendőrség elé, akik a Club-kávéházi merényletekkel kapcsolatban gya­núba kerültek. Legtöbbjük azonban teljes alibit igazolt. Bebizonyították, hogy már egy-két év óta teljesen távol­tartják magukat minden politikai mozgalomtól, tisztes­séges foglalkozás után néztek és szánják-bánják régi bű­neiket. A Club-kávéházi embereken kívül a britanniások felé is terelődik a rendőrség figyelme. Aki csak lakója volt a Britanniának és azóta foglalkozás nélkül lézeng a fővárosban, azok a politikai detektívcsoportok razziái útján a rendőrség őrizetébe kerültek. Ott van a többi kö­zött a halálra ítélt, de amnesztiát kapott. Rumbold Attila és a Club-kávéházi események egyik főhőse, Ily László. Rajtuk kívül előállítottak néhány diákot és jelentéktelen állásokban lévő magántisztviselőket, akik szegényes fize­tésük ellenére igen nagylábon éltek. Hogy miből, azt a rendőrség még nem tudja. Végül a rendőrségen vannak többen olyanok is, ak­ik résztvettek a nyugat-magyar­országi felkelésben, nem annyira hazafias érzésből, mint inkább kalandorvágyból és főként azért, hogy harácsolni próbáljanak. Keresték Lesovics Lászlót is, de nem talál­ták. Hirtelen eltűnt a fővárosból. Minden pozitív nyom díjján nyomoz a rendőrség. A rendőrség megállapítása szerint a merénylet né­hány perccel éjjeli egy óra előtt történt. A kézigránátot a sötét Csáky-utcából dobták be a kávéházba. Néhány perc­cel előbb haladt arra a Csáky-utcában posztoló két rendőr és úgy látszik, hogy a merénylők éppen azt vár­ták meg, amíg a rendőrök elmennek. Személyleírás a tet­tesekről nincs. Ebben az időbe­­ alig volt járókelő a Csáky­ utcában. Mindössze egy tanú jelentkezett. Ő sem látott semmit, de a kérdéses időben az utca közepéről olyan hangot hallott, mint amikor egy vasszerkezetet fel­húznak, majd sustorgás ütötte meg a fülét. Egyesek látni vélték, hogy egy-két fiatalember egy óra tájban a Lipót­­körút felé szalad, mások meg azt mondják, hogy a Csáky­­utca felé, de ez a futás nem volt menekülésszerű, hanem inkább azt a látszatot keltette, mintha valaki nagyon sietne hazafelé. Azok, akik bent voltak a kávéházban és akiknek az életére törtek a merénylők, semmit sem tudnak mondani. Első rémületükben természetesen saját magukra gondol­tak és nem arra, hogy a merénylők után szaladjanak. Am­ikor végre magukhoz tértek, a sötét utca üres volt s a merénylőknek teljesen nyomuk veszett. A rendőrség feltevése szerint a merénylet végrehaj­tásában nem sokan vehettek részt. A közvetlen tettes a rendőrposztok elvonulása után működésbe hozta a kézi-, gránátot és bedobta a kávéházba. Néhány társa figyelő­ő­ként állhatott a Lipót-körút és Csáky-utca sarkán, to­vábbá a mellékutcák betorkolásánál, hogy baj esetén jelt adhassanak a főtettesnek. Kihallgatták mindazokat a rendőröket, akik a Lipót­ körúton és tájékán teljesítettek szolgálatot, de egyikük sem látott semmi gyanúsat. Ez könnyen meglehet, hiszen a kézigránát kabátzsebben ké­nyelmesen elfér. Az előállítottak lakásán házkutatást tartottak, de nem­ sok eredménnyel. Egyiknél-másiknál találtak Mannlicher­­töltényt és revolvergolyót, összesen ötven darabot, de erre vonatkozólag azt vallották, hogy a háború idejéből ma­radt meg. Kézigránát, ekrazit, vagy valamilyen más rob­bantóanyag nem került elő. Ez a kétnapi nyomozás igen sovány eredménye. Az előállított emberek közül a rendőrség ma estig nyolcat vett őrizetbe. A nyomozás iránt nagy érdeklődést tanúsítanak a kabinet tagjai s a rendőrség ma több ízben informálta a miniszterelnököt, a belügyminisztert és az igazságügyminisztert. Megint rendcsinálást ígér a rendőrség. Ma éjszaka a rendőrség razziát tartott igen sok he­lyen, főleg olyan egyesületek helyiségeiben és vendég­lőkben, ahol gyanús múltú társaságok szoktak találkozni A razziát kora éjje­l kezdték meg és hajnalban még min­dig folytatták, így a razzia eredménye csak holnap dél­előtt lesz megállapítható. A rendőrség egyik vezető em­berének nyilatkozata szerint a kormány, illetve a rendőr­ség el van tökélve arra, hogy — még akkor is, ha az ed­digi nyomozás nem vezetne eredményre — feltétlen ren­det teremt és megszabadítja a fővárost mindazoktól, akiknek nevei négy év óta annyiszor szerepeltek a rend­őrség politikai osztályának jegyzőkönyveiben. Több mint száztíz név van proskribálva, ezek viselőit összefogdos­­sák és a toloncházba viszik. A vidékiek szülőföldükre ke­­rülnek, a budapesti illetőségűek ellen a munkakerülőkről szóló törvény alapján megindítják az eljárást és bünteté­sük elszenvedése után újra meg újra előveszik őket mind­addig, amíg rendes és tisztességes foglalkozás után nem néznek. A Kovács-testvérek ügye. A rendőri nyomozásnak eképen csak egy nogath eredménye van. Bebizonyult, hogy a legújabb merénylők egy pillanatig sem állottak összeköttetésben a Kovács­ testvérekkel és társaikkal, hanem teljesen különállóan dolgoztak. A Kovács testvérek ügye még mindig foglalkoztatja a rendőrséget. Megállapították, hogy bár mindenki tudta, hogy a Reismann-gyilkosság ügyében gyanúba kerültek, mégis sok olyan előkelő személyiséggel állottak összeköt­tetésben, akiknek becsületéhez és jelleméhez kétség nem fér, de akik politikai elfogultságból támogatták Kovácsért akcióit. A belügyminisztérium bámulatos gyorsasággal hagyta jóvá az általuk alakított egyesületek alapszabá­lyait, egy szentéletű szerzetes pedig, aki a kommunizmus idején sok hasznos szolgálatot tett az ellenforradalom­nak, a királyi család egy sarját bírta rá, hogy Kovácsék egyesületének fővédnöki állását elfogadja. A gyűjtésnél Kovácsék gyakran hivatkoztak magasrangú köztisztvise­lőkre. Mint értesülünk, Kovácsék ügye a nemzetgyűlésen is szóba kerül. Az ellenzék egyik tagja interpellálni fog és foglalkozni fog Prónay Pál nyilatkozatával, amelyet a mi­nap közöltünk, annak a rendőrség ellen irányuló éles hangjával, egyben pedig rá fog világítani az előkelő ös­­­szeköttetésekre, amelyekre Prónay Pál céloz és amelyek lehetővé tették, hogy a Kovács testvérek zavaros múltjuk ellenére is gyűjtési engedélyt kaptak és a rendőrség és városi hatóságok bélyegzőivel ellátott gyűjtőívekkel behá­lózták az egész országot. Ma délután a Club-kávéházban. A budapesti közönségnek igazán nagyszerűek az ide­gei. A Csáky­ utcában a kávéház előtt állnak isz emberek, mutogatják egymásnak a nagy üvegablak gyermekfej­­nagyságú lyukát és mutogatják, hol is állhatott a me­rül­­ő? Bent a kávéházban ezalatt folyik a rendes ká­véh­ázi élet. Az asztaloknál ülnek a vendégek. A merény­let céltáblájának, az állandó asztaltársaságnak is itt van néhány tagja. Természetesen a merényletről­ beszélgetnek, de már éppen nem izgatottan. Az ablak alatt, a tátongó lyuk alatt pedig egy szőke hölgy ül és újságot olvas. Az újságból olvassa a merénylet történetét. Egy szemtanú a sz­erényletről, Deutsch Viktor dr., az ismert kitűnő jogász, így mondotta el a merénylet lefolyását munkatársunknak. — Régi jogász vagyok, sok tanú vallomását hallot­tam, de ha tanú valamely eseményről oly kevés tényt tudna elmondani, mint amennyit én a merényletről, hát azt mondanám az illetőről, hogy ott se volt. — Késő volt már, a kávéház néhány lámpáját már el is oltották. Mi ott ültünk régi törzsasztalunknál öreg bo­hém, agglegények. Öten voltunk, négy férfi és egy nő. Piactunk kívül mindössze egy társaságra emlékezem, kik ott voltak. Az asztalunk talán öt-hat méternyire van a Csáky­ utcai ablakoktól. — Fényes Rezső barátommal éppen arról beszélget­tünk, hogy azok közül, kik együtt jogászkodtunk, kiből mi lett. Például Nagy Emilből igazságügyminiszter. Ebből ez, abból az. Ekkor egyszerre pukkanás­ jelet hallottam és rögtön utána ü­vegcsörömpölést. Néhány üvegszilánk oda­repült hozzánk. Felpillantottam és az ablakon megláttam a nagy lyukat. Valaki elkiáltotta magát: »Belőttek.« És tényleg valamennyiünknek az volt az első gondolatunk, hogy belőttek. Magam fölé is néztem a tükörre, nem tört-e az is össze. Közbe valaki kirohant a Csáky-utcába, visszaszaladt és akkor kiáltotta csak egy hang: »Bomba!« Ekkor néztünk le a földre és néhány lépésnyire tőlünk ott feküdt döglötten a bomba. Nem is füstölgött már. Szétszaladtunk. A nők sikoltoztak. Néhányan a ház ud­varára rohantunk, mások az utcára. De hamarosan bent voltunk ismét. A bomba még ott feküdt mindig. Az egész esemény nem tartott tovább három percnél, ‘ 3

Next