Az Ujság, 1925. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

1925-01-04 / 3. szám

16*AZ ÚJSÁG ♦ VASÁRNAP, 1925 JANUÁR 4 A HÉT írja A. L. Az év története. Az Újság már közölte kronolo­gikus sorrendben az év történetét. Az 1924-ik év momentuozusabb eseményeit. Most pedig itt közöl­jük az év furcsább eseményei közül a legfurcsáb­bakat: — Két úr fontos és sürgős ügyben keresi Göm­bös Gyula fajvédő, ellenzéki vezér urat. Órákig várakoznak reá a fajvédő klubban, tűvé teszik az egész várost, mindenütt keresik. Csak éppen az nem jut az eszükbe, hogy Bethlen István gróf mi­niszterelnöknél keressék. — Sylveszter éjjelén egy szolid nyárspolgár berúgott és elolvasván a lapokból, hogy Rakovszky belügyminiszter a községi választások bizottsága tagjaivá nagyobbára Wol­ff pártiakat nevezett ki, lelkesültségében azt kiáltotta: Apja fia,­­­ Smith Jeremiás az ország szanálása érdeké­ben a többterm­elést sürgette. Nem volt lehetséges a tavaszi szárazság miatt. De őszkor megindult az aranycső és akkor főtanácsosokból túltermelés következett be. — Az igazságügyi orvosi tanács X. Y. keres­kedő elmebeli állatsorának megvizsgálását ren­delte el, mert a házbéremelést az előre nem lát­ható kiadások rubrikájában könyvelte el. — Az öreg Tihany is megbolondult. Amikor a turisták beléje ordították, Förstert ő azt ordította vissza: Schultzer — Egy hites bécsi művész-család nem értett egyet Eugén D'Albert zongoraművész Beethoven és Bach értelmezésével. Ellenben lelkesült öröm­mel fogadta őt, mint kérőt, ötödik háztűznézése alkalmából. Tessék: itt a plattform. Csillapítható fájdalom­mal észleljük, hogy az egységes párt és az ellen­zék a „haragszom rád‘‘ című társas­játékot játsza az ünnepek alatt. Ok: az új házszabály. Az ellen­zék azt mondja: Inkább a passzív rezisztencia, mint hogy az óra percmutatójára figyelve beszél­jünk. Tisztelettel ajánlunk egy béke-plattformot. Az expedienst megadta hozzá felejthetetlen kortár­sunk Deutsch Willy, a kitűnő zongoraművész, aki séta közben a vele csevegő barátainak azt szokta mondani: — Várjatok meg itt a kapuban vagy öt percig, csak felszaladok az emeletre egy zongora­órát adni. Ezen az alapon egy verzátus nemzetgyűlési el­nökkel a mellényzsebben kitűnően meg lehet kötni a békét az ellenzékkel. A tíz perc helyett egy órai beszélő időt kell engedélyezni. Az ügyes elnök aztán — á la Deutsch Willy — az egész órá­ból öt percet csinál a városi órák metódusa sze­rint javított óramutató segítségével. Végre mégis csak a forma a lényeg. A papíron meg lesz az egy órai beszélő idő. Az ellenzék ezt a béke ked­véért elfogadhatja. Hiszen Wolff Károly úr pél­dája igazolja, hogy öt perc alatt — még ha sem­mit sem mond is, — de beszélni sokat lehet. Chopin Minuten-Walter-ját megfelelő technikával egy perc alatt lehet eljátszani. És egy Chopin- Walter igazán legalább is olyan szép, mint egy sokorópátkai interpelláció. *u Evés közben jön meg az étvágy a filoszemitiz­­musra. Intranzigens, fajvédő lapból ollózuk ki a következő hírt: Teljesen valótlan az a hír, hogy az ébredő egyesület brriketjén kormányzósértő ki­jelentés történt. Az illető képviselő pohár­ köszön­tőjében csupán annyit mondott: Nem elég érzel­mileg velünk lenni, de ezt tettekkel is kell bizo­nyítani. Egyébről szó sem esett. Kihallgatták a kiszolgáló pincéreket is — köztük a zsidó pincé­reket is —, de egy sem akadt, aki valami terhelő vallomást tett volna. Ebben az eseményben csupán annyi az érde­kes, hogy az ébredő egyesület banketján zsidó pincérek is szervíroznak. Tehát a holtpontra ju­tott nyomozásból közöljük a következő indisz­kréciót: A nyomozó. Mondja csak Jacques pincér, ma­gának, mint zsidónak volt annyi bátorsága, hogy ezd­íjja és ezer ébredő között éjjel kiszolgáljon és védtelenül önmagát kiszolgáltassa a veszedelem­nek? A pincér. Kérem, bizalom bizalmat szül. Ha ők nem féltek attól, hogy levesükbe ciánkálit szórok, akkor én sem félek attól, hogy tálalás közben iga­zoltatnak. Nem olyan gusztusos ez étkezés köz­ben. A nyomozó. Milyen egy ébredő bankot elhe­lyezkedés szempontjából? A pincér. Ugyanolyan, mint a legtöbb más vendéglős. Van egyszerűbb, olcsóbb menü. Ez a vörösterítékes asztal, aztán az elegánsabb: a fehérterítékes. De az Isten sok ébredőnek felvitte a dolgát. Akik még 1918-ban és 1919-ben a vörös teríték mellett hangoskodtak, ma a fehér teríték­nél terpeszkednek. A nyomozó: És minő a menüjük? A pinér: Kétféle leves van. Fehér és barna le­ves. A fehér levest erőlevesnek (& la militarizmus) írjuk be az étlapba. A nyomozó: És az ébredő urak melyik levest rendelik inkább? A pincér: Túlnyomó többségük a fehér erő­levest rendeli. A barnát, a hamis levest alig kéri valaki. Az erőlevest népszerűen, fehérterror­levesnek is írjuk az étlapba. Ezért van olyan nagy fórja. A nyomozó: És a­ toasztokat mikor kezdik meg? A pincér: Mint egyéb banketten. A sült tálalása után. A nyomozó: És mi a kedvenc sültjük? A pincér: A szíriai kappan. De nem tudják jól kimondani. A szájuk úgy van dedresszírozva, hogy folyton­ szíriai kappant rendelnek. A nyomozó: És most térjünk át a lényegre. A gyanúsított nemzetgyűlési képviselő mondott-e toasztjában olyasvalamit, ami a kormányzósértés bűntettének alkatelemeit magában foglalná? A pincér: Ilyesmit nem vettem észre. Én csu­pán azt észleltem, hogy a gyanúsított képviselő úr valakinek az egészségére ürítette a poharát. De később aztán olyan gyakran ürítette a poha­rát, hogy azt már ellenőrizni nem is lehetett volna, hogy közben szól-e, avagy nem szól-e va­lamit? A nyomozó: Egyénileg önnel szemben a ban­ketten hogyan viselkedtek. A pincér: Ha a töpörtős-túrós csusza igen íz­letes volt és pláne, ha az adag mennyisége is bő­séges volt, akkor azt mondták, hogy én egy kivé­tel vagyok az idegen nemzetiség között. A nyomozó: Meddig tartott a bankér? A pincér: Hajnalban ébredtünk. A nyomozó: Mi az, hogy ébredtünk? Maga is ébredő? A pincér: Igenis, kérem. Éjfélkor egy Méhély nevű öreg profeszor úr kezdett beszélni valami­­biológiáról és a vér átütő erejéről. Attól — val- Hajnali négy órakor abbahagyta és akkor —­láskülönbség nélkül — mindnyájan elaludtunk, valláskülönbség nélkül — mindnyájan feléb­redtünk. tt forgalom felszabadítása és a gyáripari termelés. Drágaság, irracionális gazsdálkodás és bizonytalanság az egész vonalon. Gyáripari körök a vámtarifa életbelépteté­sét még mindig átmeneti helyzetnek tekintik. Sem a termelés, sem a fogyasztás nem rendez­kedett be véglegesen azokra a viszonyokra, amelyeket a vámvédelemnek az új tarifában biztosított mértéke jelent. Addig, amíg egyik szomszédunkkal — mondjuk Csehországgal — meg nem kötjük a kereskedelmi szerző­dést, a forgalom felszabadítása az ipari ter­melés szempontjából teljes bizonytalanságot jelent. Csak az első szerződés megkötése után tudunk számot vetni azzal, hogy az új vám­tarifa mennyire véd, illetve az autonóm vám­tételek a kereskedelmi szerződéseken keresz­tül hogyan alakulnak át a gyakorlatban s nem kerül-e sor az ipari érdekek feláldozására a mezőgazdasági érdekekkel szemben. Ipari körök felfogása szerint a behozatal lényeges emelkedésére nem lehet számítani. Az utolsó hónapokban a kötött forgalom már csak fikció volt, mert az egyes külforgalmi bi­zottságok, amelyek az export-import ügyeket intézték, olyan kontingensekkel dolgoztak, amelyek mellett igazi tilalomról alig lehetett szó. Egyedüli kivétel ez alól a gépipari kül­kereskedelmi bizottság volt. Valószínű, hogy a felszabadítást követő hónapban behozata­lunk emelkedni fog, utána azonban — mint azt a részleges felszabadítások alkalmával ta­pasztaltuk — visszaesés következik be. A be­hozatal lényeges emelkedésére nemcsak azért nem lehet számítani, mert a korlátlan im­portnak magas vámok állják az útját, hanem azért sem, mert a rossz termés és az általános pangás miatt a belső fogyasztás megcsappant és így a belföldi piac csökkent felvevőképes­sége maga állít korlátot a külföldi áruk tö­meges beözönlése elé. Gazdasági köreink egyébként megütközés­sel látták, hogy a kormány csak olyan áru­cikkek vámját mérsékelte, amelyekben ipari termelésünk hosszú idő óta pang, míg a ter­melés és fogyasztás szempontjából egyaránt fontos árucikkek vámjának mérsékléséről csak a küszöbön álló gazdasági tárgyalások alkalmával lehet szó. Így tehát ezek az ipar­ágak a cseh szerződés életbeléptetéséig — amire csak ez év őszén kerülhet sor — a vámvédelemnek azt a túlzott mértékét élve­zik, amit nem kértek s amire nem is számí­tottak. Ez a körülmény legkevésbé sem al­kalmas arra, hogy elősegítse a gyárak racio­nális gazdálkodását és gátat vessen a drága­ság további fokozódása elé. SS gépipar a Sietl 56 órás munkaü­tót szeretné visszaállítani. A magyar gépipar jelentése az ü­zemredukció­­ról. — A termelést hátráltatja a drága étel is. — A kereskedelmi szerződésektől várják a termelés fokozását. — A gépipar a kedvezőtlen viszonyok dacára az elmúlt hat év alatt óriási fejlődést mutat. A Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesülete most adta ki az elmúlt 1924. évről szóló jelentését, amelyben beszámol a vasipar aktuális problémáiról, a munkásügyekről, az ipari hitel, az ipari devizák, a külkereskedelem, a vámtarifa, a vasúti szállítási tarifa és egyéb kérdésekről. Az elmúlt 1924. év a jelentés szerint nem volt kielégítő, amit a legjobban az bizonyít, hogy az 1923 novemberben a vasiparban foglal­koztatott 50.284 munkással szemben 1924. év augusztusában a munkáslétszám már csak 40.837, vagyis a visszafejlődés 18,79%. Ezek a szám­adatok azonban nem mutatják a ■jelenlegi reduk­ció hű tükrét, mert a gyárak nemcsak jól fel­fogott üzleti érdekből, hanem hogy megmaradt munkásaik életlehetőségét biztosítsák, nemcsak munkáselbocsátással, hanem a munkaidő csök­kentésével is redukálták üzemeiket. Vannak gyá­rak, amelyek ma csak öt napot, vannak, ame­lyek csak négy napot, sőt vannak egyesek, ame­lyek már csak három napot dolgoznak. A jelen­tés beszámol ezután az elmúlt év sztrájkmozgal­mairól és arra a konklúzióra jut, hogy a 48 órai munkaidővel nem fogják a hazai gyárak a ver­senyt megállni a külfölddel szemben, különösen, ha kedvezőbb termelési viszonyokkal és 48 órá­nál többet dolgozó versenytársakkal kell meg­küzdenie. Meg kell tehát majd barátkozni mun­kásoldalon is azzal a gondolattal hogy nyáron legalább 56 órát kell hetenként dolgozni. Az ipari hitelről szólva, míg a békében a gyáripari vállalatok körülbelül 6%-os hitelt él­veztek, ezzel szemben az elmúlt esztendőben a 70%-os hitel — kamatokat és költségeket bele­számítva — általános volt. Ezt a hitelt — mi­helyt a korona stabilizálódott — a gyáripari ter­melés nem bírta el. Ugyanekkor a nyugati gyár­ipar — beleértve Ausztriát és Csehországot — a 2%-os hitelt is sokalja. Az elmúlt hónapok során ugyan lépésről-lépésre csökkentek a hitel költségei, de ma még mindig 30—40% között mozognak, így még mindig elviselhetetlenül sú­lyosak a termelésre. A drága hitelek főleg az ipar versenyképességét teszik próbára, éppen ezért minden tényezőnek össze kell fogni a hitel olcsóbbítására. Az ipar devizaellátásának nehézségeit ismerteti ezután a jelentés. A gyárak általában két okból vol­tak kénytelenek az üzletkötéstől tartózkodni. Az egyik az volt, hogy nem rendelkeztek a külföldi nyersanyagok megvásárlására szükséges devizák­kal; a másik pedig az, hogy az exportból befolyó devizákat 30 százalékkal alacsonyabban kellett beszolgáltatniuk, mert ebben az időben ilyen kü­lönbözet is mutatkozott a hivatalos és a korona tényleges külföldi értékelésének megfelelő deriva­­árfolyamok között. Az ipar nagy örömére szol­gál az, hogy a szanálás terén eljutottunk a De­vizaközpont intézményének leépítésére. A külkereskedelmi forgalom az elmúlt évben a kivitel fokozás felszabadításának jegyében folyt le. 1924-es év a szanálással kapcsolatban meg­hozta az első felszabadításokat is a behozatali forgalomban. Az iparnak nincsen súlyosabb kifo­gása az ellen, ha a kormány az új autonóm ma­gyar vámtarifa tételeinek életbeléptetésével egy­idejűleg a forgalmat szabaddá teszi. De általános kereskedelempolitikai szempontokból kifogásolni lehet azt, ha egyoldalúan olyan cikkek behozata­lát szabadítja fel a kormány, amikor ugyanazon fajtájú magyar gyártmányú cikkeknek a külföld országaiba való szabad bevitelére nincsen semmi biztosíték. Ilyen intézkedés volt például 1924 kö­zepén a patkószegek behozatalának felszabadítása. A magyar vas- és gépipar az egészséges viszo­nyok kialakulását csak a kereskedelmi szerződé­sek megkötésétől reméli. A magyar-jugoszláv ke­reskedelmi szerződés megkötése a legtöbb kedvez­mény elvének alapján éreztetni fogja hatását. Ez annál örvendetesebb, mert a magyar vas- és gép­iparnak Jugoszlávia ma még fontosabb piaca, mint volt a békében. Jelentékeny exportterületnek te­kinthető különösen elektromos ipari termékekben és a gépipar finomabb gyártmányaiban Lengyel­­ország is. Érdekesen növekvő vásárló szerepét játssza Magyarországgal szemben — mondja a je­lentés — Spanyolország és Olaszország is. A vámtarifa-fejezetben az évkönyv arra a megállapításra jut, hogy a magyar gépipar a nyersanyagbeszerzés szempontjából önhibáján kí­vül olyan kedvezőtlen helyzetbe került, hogy az álammal szemben a védővámok tekintetében jog­nál támaszthat fokozottabb igényt. Másfelől tekin­tetbe kell venni azt is, hogy a gépipar helyzete a gyártmányok elhelyezése szempontjából is válsá­gos lett. Megszűntek azok az állami szükségletek, amelyek összefüggésben voltak Magyarországnak, mint egy világhatalom részének beruházási pro­ MULATSÁGOK. -1- CharitébáL A Charité-poliklinika orvosi kara létesítendő kórháza javára január 31-én a Gellért-szállóban rendezi ezidei bálját, mely a farsang kimagasló eseményének ígérkezik. A ren­dezőség állandó permanenciában van, hogy a meghívókat írásbeli vagy telefonkérésre az ér­deklődők címére eljuttathassa. (VI., Csengery­­utca 69. Telefon 5—49.) + A Bölcsészbál közönségének a legragyo­góbb meglepetésekben lesz része a február 4-én a Gellért-szálló összes termeiben tartandó Böl­csészbálon. A rendezőbizottság karöltve a többi ifjúsági bálok rendezőivel, a legnagyobb agilitás­sal dolgozik azon, hogy az évek óta szünetelő Bölcsészből a legteljesebb sikert arassa. Meghí­vók iránti kéréseket naponként délelőtt 12-től 1-ig intéz el a bálbizottság a Bölcsésztanhallga­­tók Segítő Egyesülete helyiségében (Vill., Mú­­zeum-körút 6—8. II. udvar).­­A Közgazdász-bál, mint az idei farsang szezonnyitó bálja, kedden, e hó­r­ikán lesz a fővárosi Vigadó összes termeiben. A rendező­bizottság már a mai nap átköltözött új irodájába, a Hungária-szállóba, ahol vasárnap, hétfőn és kedden reggel 9 órától este 8 óráig található. A biztottság ezúton kéri fel a bálon megjelenni szándékozókat, hogy a helyszínei­ való torlódás elkerülése végett jegyeiket már most váltsák ki. A bizottság pontos megjelenést kér, mert a véd­nökök és háziasszonyok ünnepélyes fogadtatása és bevonulása alatt a vendégek felvonulása szü­netel. + Estélyi és táncruhák Holzer divatházában, IV., Kossuth Lajos­ utca 9. gramot­jéval: a hadsereg, a haditengerészet, a ha­­­józás, a posta- és távirdaigazgatás, a vasút, a­ szárazföldi és vízi úthálózat szükségleteivel. Máról-holnapra elvesztettük legjobb fogyasztói piacunkat, a Bácskát, Bánátot, Felső- és Kelet- Magyarországot és Erdélyt. Ilyen körülményeik között a gépiparnak új cikkek és gyártmányok után kellett néznie, így kezdték meg gyáraink a lőszer, fegyver, tábori konyha gyártása helyett az ekék, általá­­­ban mindenféle mezőgazdasági gépek, vadász-, puskák, konyhafelszerelési és háztartási cikkek gyártását. A haladás ezen a téren az elmúlt hat év alatt valósággal bámulatos. A jelentés szerint éppen a nemzeti munkavédelem szempontjából fáj­dalmasak azok a támadások, amelyek a vám­tarifát és annak egyes tételeit eddig a kereske­delem és gazdaközönség részéről érték. Azok, akik szabadkereskedelmi jelszavak mellett a vá­mok eltörlését vagy lefaragását hirdetik, elfelej­tik, hogy ezzel szemben az egész világ ipar­védelmi, illetve munkavédelmi irányban fejlődik. • Végül megállapítja a jelentés, hogy a MÁV, igazgatósága honorálta az iparnak a belföldi for­galomban szállítandó nyers- és üzemi anyagok olcsóbb díjtételmegállapítására vonatkozó kíván­ságait, úgyszintén az egyes cikkekre méltányos exportdíjszabítsokat is állapított meg. a főváros és a font Mat uzsora. Irta Walles Antal dr., ny. m. kir. zálogházi aligazgató. A főváros tanácsa, amint Az Újság is közölte, felterjesztést intézett a kereskedelmi miniszterhez, amelyben felkéri a kormányt, hogy a lombard­­kölcsön és a heti pénzüzletben egyre fokozódó visszásságok és visszaélések elkerülése céljából az ügyet sürgősen rendezze s a törvény inten­cióinak megfelelő rendeletet bocsásson ki. A törvény, amelyre hivatkozás történik, az 1881. évi XIV. t.-c. Ennek jo­g-a kimondja, hogy kézizálogra való kölcsönadási üzletet iparszerü­­leg csak az illetékes iparhatóság által megadott engedély mellett szabad folytatni. Ez egészen világos. Ehhez magyarázó ren­deletre nincs szükség. Minden olyan lombard­­ü­zletet, amelyet iparengedély nélkül folytatnak, a főváros saját hatáskörében megszüntethet, be­zárathat. Hogy ez eddig nem történt meg, sőt a lapok telve vannak oly cégek hirdetéseivel, amelyek külön engedély nélkül foglalkoznak lombard­­ü­zlettel, annak igen érdekes magyarázata van. A bankárengedéllyel bíró cégek és amelyek a pénz- és hitelforgalom közvetítésével foglal­koznak, a lombardüzleteket azon az alapon von­ják üzletkörükbe, mert az általános jogi felfogás is az, hogy a lombardüzlet is a bankügyfelek közé tartozik. Vagyis a bankárengedéllyel bíró cégek kézizálogra jogosan adhatnak kölcsönö­ket. Annál is inkább, mert a jogi felfogás sze­rint a közönséges kézizálogkölcsönügyletnél, amelyről az 1881. évi XIV. t.-c. rendelkezik, a zálog rendszerint használt dolgokból, ruha­­nemüekből, fehérnemüekből, használt ékszerek­ből stb. áll, holott az ő igazi üzletük az úgy­nevezett árulombard Ami alatt értik a keres­kedő és iparos üzletében vagy műhelyében levő mindennemű új árura való kölcsönnyújtást. Ezzel a magyarázattal folyik az árulombardi­­­rozás. Holott egészen nyilvánvaló, hogy a lom­­­bardirozás legfőbb tárgyai az új árukon kívül használt ékszerek, szőnyegek, zongorák, búto­rok, sőt ruhanemüek is, különösen prém- és bőranyagból, de fehérnemüek és minden oly tárgy, amelyre az 1881. évi XIV. t.-c. szerint kü­lön engedély nélkül kölcsönt adni nem volna szabad. A közölt magyarázat tehát nagyon is sántít és mindenképpen indokolt volna a kormány eré­lyes beavatkozása, annál is inkább, mert a heti 2-4 százalékos kamatszedés sehogyan sem felel meg a mai gazdasági helyzetnek, sőt teljesen az uzsora jellegével bír. Valószínűleg ez indította a főváros tanácsát is arra, hogy sürgős intézkedést kérjen a kor­mánytól. De viszont kissé furcsa színezetet ad a ta­nács felterjesztésének az a körülmény, hogy ugyanakkor a kézizálogüzletet nyitni óhajtó fo­lyamodók kérvényeit olyan javaslattal terjeszti fel a miniszterhez, amely semmiképpen sem al­kalmas a helyzet megváltoztatására. A tanács határozata szerint ugyanis 600 millió készpénzbiztosíték letétele és a kihelyezett köl­csönök után évi 15%-os kamat felszámítása mel­lett volnának az engedélyek kiadhatók, holott a háború előtt elégséges volt 20 000 aranykorona (300 millió papírkoronai óvadék és engedélyezve volt 12—18%-os díjszedés. A gazdasági helyzet megváltozását és a tanács álláspontjának lehe­tetlenségét talán legjobban megvilágítja az az egy példa, hogy a kézizálogügyletek után szed­hető 12—18%-os díj szedését akkor engedélyezte a kormány a magánzálogházaknak, amikor az ál­lami zálogházak 9%-os kamatot számítottak és amikor a takarékbetétek után a bankok 2,5% évi kamatot fizettek Ma az állami zálogházak évi 18%-os kamatot és igen jelentékeny kezelési költséget számítanak fel, a zálogházi közvetítők pedig még külön közvetítési díjat is szednek, a kötött betétek után pedig a bankok általánosan 15—18% kamatot fizetnek. A logika legelemibb érvényesülése szerint is tehát aki tőkéjét takarékpénztárban helyezi el, nagyobb és biztosabb jövedelmezőséget ér el, mintha kézizálogüzletet folytat azon az alapon, amelyen azt a tanács javasolta. Amikor tehát a főváros egyrészt meg akarja szüntetni az uzsoraügyleteket, másrészt pedig lehetetlenné teszi a legális kézizálogüzletek fel­állítását, a legnagyobb ellentétbe került önma­gával, így már csakugyan szükség van a kormány beavatkozására. A kereskedelemügyi miniszternek ugyanis tudnia kell, hogy az uzsoraügyletek azért szaporodtak el, mert a főváros területén levő ál­lami zálogházak a közönség igényét nem tudták kielégíteni. Nem változtat ezen az sem, ha az ál­lam a zálogházi közvetítők­­számát szaporítja. Nem változtat pedig azért, mert a közönségnek az a része, amely bizonyos okok miatt idegen­kedik ezen intézményektől és egy másik része, amely árulombardot vesz igénybe, nem fordul sem az állami zálogházakhoz, sem azok közvetí­tőihez. Hogy miért nem, annak több oka van. Itt csak egyet említünk és­­pedig azt, hogy az ár-

Next