Az Út, 1949. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1949-08-07 / 32. szám
_______ HÍREK 50 családból áll a kétújfalui egyház. A kis gyülekezet temploma ledüléssel fenyegetett, most 17.500 forint költséggel újjáépítették. Az ünnepi istentiszteleten Szabó Bálint esperes hirdette az igét. A teljes költséget a mindössze 171 lelket számláló gyülekezet adta össze. Aggteleken Tóth János esperes adta át újból használatra a megújított templomot. A gyülekezet 20.000 forintot áldozott erre a célra. Az újáépült templomban az eddig még mindig meglévő székjogot egyhangúlag megszüntették. Bibliai iskolák vezetői részére országos konferenciát rendez Sárospatakon augsztus 8-tól 20-ig a Missziói Munkaközösség. Ezen a konferencián fogják kiképezni a most ősszel megnyíló bibliaiskolák hivatásos vezetőit. A sajóivánkai egyház részére Halász János és neje, Pál Zsuzsanna, Amerikában élő volt gyülekezeti tagok díszes szószéki térítőt adományoztak. Aratási hálaadó istentiszteletet tartott egy learatott búzatáblán, a keresztek között a sajóvelezdi gyülekezet. Bálon, július 31-én nép volt a Patay-kastély parkjában. Szolgált dr. Tusay János, Csorba László, Szabó Dániel, Orday László. 25-én a litsi erdőben gyermekevengelizáció volt Exner Vera és Máráoy István szolgálatával. Mindkét alkalmon több taktaközi gyülekezetből vettek részt. Ormasz Tóth Kálmán csurgói lelkipásztor, énekügyi előadót egyetemes konvent és zsinat elnökségi tanácsa folyó évi július 9-én hozott határozatával, gyülekezeti szolgálatától bizonytalan időre felmentette és az új énekeskönyv bevezesse körüli és más énekügyi tok ellátására, budapesti szolgálatra osztotta be. Új munkájának részletes tervét a budapesti egyházmegye, dunamelléki egyházkerület és a konvent szervei együttesen dolgozták ki és megfelelő módon nyilvánosságra hozzák, hogy szolgálatait az ország minden gyülekezetében igénybe vehessék. Mezőkomáromban a .n^upd,tnz.A,S folytán megüresedett lelkipáston állásra meghívás utján * Pánczél Péter enyingi segédlelkészt választották meg. Tahhátfalun augusztus 2an valsárnap este 17 órakor zenés áhítat lesz a templomban, dr. Ecsedy Adám, Pálnok Lajos és Kosovitz Ferenc szolgálatával. A nagykanizsai gyülekezet jamára egy házaspár díszes úrasztalterítet adományozott, 1200 forint értékben. Ez az adomány, mely a család részéről nem első, mutatja, hogy mit képesek az elvan hívő emberek, akik tudják, hogy csak sáfárai a kezükl tett földi javaknak. Sárvár most megválasztott lelkipásztorát, Szíj RezSőj-én kotja be Győry Elemér püspök. Ez alkalom mait az új gyülekezet templomának alapkőletételi ünnepsége. A kecskeméti egyházmegye Északi Töre lelkészei (Jászberény, Jászkisér Szentmártonkáta, Tápiószele, Pánd, Gomba) Jászberényben és Gombán közi értekezletet és gyűkezeti napot tartottak. Szentmártonkátán körzeti női nap volt július 24-én Zsindelyné Tüdős Klára, Szabó Imre és mások szolgálatával. Nagykáta (Szentmártonkáta fiókegyháza) harangját augusztus 14-én avatják fel. Templomszentelés Igazon. Az igazi gyülekezet most újította meg a háború alatt súlyosan megsérült templomát. Győry Elemér püspök szentelt fel újból és adta át rendeltetésének. Ez alkalommal Eötvös Sándor mezőföldi esperes újszülöttet keresztelt. Ugyanekkor körzeti ifjúsági konferencia volt. Igar, Dég, Mezőszálas, Sáros, Simontornya és Cece ifjúsága vett részt Szolgált Győry Elemér, Andrássy Ferencné és Pécsvárady Béla. Pápán leánykonferencia volt július 25—30-án. Minden nap a Jónáskönyvét tanulmányozták, közösen olvasták az Efezusi levelet és a Zarándok Útja c. könyv néhány részletét. Szolgált Kiss Sándor, Hargita Pál Pataky Ella diakonissza-testvér, Gellért Margit és Pongrácz Magda. Pápán hitmélyítő konferencia lesz augusztus 8—13. napjain. Péter II. levelét olvassák, az egyházi éneklés ügyét tanulmányozzák és fontos teológiai kérdéseket beszélnek meg. Szolgál: Döbrössy Lajos, Csajághy Dezső Csomasz Tóth Kálmán, Müller Kálmán, Pataky László. Evangelizál Bódás János. Nádudvaron gyülekezeti nap volt Tamás Ferenc szolgálatával. Drávagárdonyban gyülekezeti konferencia volt. Nyáry Pál, tb. esperes, pécsi lelkipásztor szolgált. Kitmélyítő konferenciát rendezett Balatonalmádiban a veszprémi egyházmegye missziói bizottsága. Mintegy nyolcvan résztvevője volt. Havonta megismétlik. A csurgóvidéki missziói egyházat bizonytalan időre a csurgói anyaegyházhoz csatolták. Somogyvisontán konferenciát rendez a belsősomogyi egyházmegye női munkájának vezetősége. Augusztus 1—8. között férfiak és ifjak részére, 8—15. között pedig asszonyok és lányok részére. A férfiaknál szolgál: Pomothy Dezső, Kenéz Sándor, Antal Gábor, Vályi Nagy Ervin, Hargita Pál, evangelizál Magay István. A nőknél szolgál: Pomothy Dezső, Pál Istvánné, Pataky Ella diakonissza-testvér, evangelizál Bolla Ferenc. Az Út új barátai A gyulai gyülekezet Július 31-én a gyulai gyülekezetét látogatta meg az Út szerkesztőségének két tagja, Bottyán János és Fekete Sándor. Régi kapcsolatok újultak meg ezzel az alkalommal. Mind az Élet és Jövő-nek, mind az Út-nak több olvasója volt eddig is, de baráti szálak is erősítik ezt a kapcsolatot. Négy gyülekezeti lelkész dolgozik itt. A négy hívő lelkipásztornak az együttes és egymást kiegészítő munkáját érti és szereti a gyülekezet. Bizonyára az ő jó munkájuknak is az eredménye volt az a nagy érdeklődés, amellyel délben a férfiak, este a nők hallgatták az Út munkájáról szóló beszámolókat. A nők érdeklődése szám szerint is hatalmas volt. Alig távozott el valaki a templomból, majd mindenki résztvett a sajtóesten az Út munkáját mind a négy lelkipásztor örömmel támogatja: Nagy Sándor, Kása Ferenc, Blatkay László, Arató Ferenc. Itt említjük meg, hogy Arató Ferencet, az ifjúság lelkészét és atyai barátját megválasztotta lelkipásztorául a nyírábrányi gyülekezet. Szerető barát, jó munkatárs távozik vele Gyuláról. Hívő alázata ismertetésére egyik mondását ide írjuk. Amikor megkérdeztük, hogyan esik neki ez a változás, azt felelte: — Tudtam, hogy Isten nem fogja engedni sokáig, hogy egy helyen négy hívő lelkipásztor is legyen s elküld valakit közülünk más munkahelyre. Kívánjuk, Isten áldása kísérje munkáját az új gyülekezetében is. A reformáció korabeli eredetű gyulai gyülekezet múltjának ismertetésére más alkalommal viszszatérünk. Szenczi Győző lelkészt hívta meg lelkipásztorául a nábrádi egyházközség. -ji 4:5. „A ti szelídlelkűségetek Alir Or (komoly, keresztyén élet folytatásosttok, keresztyénekhez illő angaviseletek) ismert (felismerhető, megtapasztalható) legyen minden ember előtt. Az úr közel! — Valahogyan meg kellene látszódnia a keresztyéneken, hogy az Úr közelségében élnek! Valahogyan halkabbaknak, fegyelmezettebbeknek, teherbíróbbaknak kellene lenniök, valahogyan érezni kellene rajtuk annak az illatát, akiből, akiben és akivel élnek! Valahogyan nekik kellene közel hozni a Krisztust azokhoz, akik nem tudnak róla, akik távol vannak tőlel Valahogy az ő életük a többiek előtt valami szelíd sürgetés kellene legyen. Itt van az Úri Közel van! Téged hív, gyere hozzá! •— De mindezt nem gőgös fenyegetéssel vagy erőszakos tolakodással, hanem úgy, hogy honvágy ébredne a lelkekben (minket látval). Az'Után, aki „közel van“ és szereti őket. Valahogy a „szelíd sürgetés“ ellenállhatatlan kedvessége kellene kisugározzék belőlünk, hogy „látván a mi jócselekedeteinket“ dicsőítsék a mennyei Atyát“ (Mát. 5:16) a Krisztusban, aki bennünk közel jött hozzájuk. 94:6. „Semmi felől ne aggódjaitok (ne töprengjetek a dolgaitokon kishitű gondolatokkal!), hanem kéréseitekkel hálaadással forduljatok Isten felé (minden gondolat és érzés Reá irányuljon) és mondjátok meg neki, közöljétek vele a kívánságaitokat. — Az a mi bajunk, hogy magunk akarunk a bajainkkal megküzdeni, hogy magunk akarjuk őket elrendezni — erre pedig nem vagyunk képesek és felőrlődünk hiábavaló, bolond erőlködésünkben. A mi bajaink, ügyeink nem a mi gondunk, hanem a gazdánké, a mennyei Atyáé, aki a Krisztusban egészen magára vállalta a mirólunk való gondoskodást! Bűnös dolog kínlódni azzal, ami nem reánk van bízva, ahelyett hogy egyszerűen mindent hálaadó szívvel (azért, hogy Reára bízhatjuk, azért, mert ő valóban mindent el is intézi) közöljünk vele és aztán valóban megszabadulva a magunk gondjától, azzal törődjünk, amit ténylegesen ránk bizott az Isten! „Keressétek először Istennek országát és az ő igazságát és ezek (amin eddig aggódtatok) mind (ráadásul) megadatnak nektek.“ (Mát. 6:34). Jézus eme szavai szó szerint így igazak: CSENDES ÓRA VEZETI PILDER MÁRIA Pál apostolnak a filippibeliekhez irt levele m I 4:4 „Örüljetek az Úrban mindenkor; ..._ * 11 ismét mondom, örüljetek!“ Hogy * * t lehet örülni „mindenkor““, amikor annyi gyász, szomorúság és nyomorúság van az életünkben? Betegen, özvegyen, árván, halálos ágy mellett hogy lehessen „őrülni“? Pedig tehet! István vértanú a rájazúduló kövek alatt ujjongott (Csel. 7:54 60), Pál és Silás a filippii börtönben „énekkel dicsőítik az Istent“ (Csel. 16:25), a tanítványok pedig „örömmel menének el a tanács elől, hogy méltókká tétettek arra, hogy az ő nevéért gyalázattal illettessenek“ (Csel. 5:41). Mindez akkor és azért lehetséges, ha nem e magunk sorsával bíbelődünk, hanem az „odafelvalókat keressük“ (Kol. 3:1). Ha a magunk életét-halálát, idős és örökkévaló sorsunkat egészen rábízzuk a gazdánkra, akkor már csak az ő ügye számít és már csak az fontos. Akkor pedig valóban mindig örvendezhetünk, mert győztes Urunk győztes ügyét szolgáljuk s akkor az, ami velünk történik, teljesen átértékelődik (Fi. 1:20; Rám. 8:35 39), új értelmet nyer és „mindenkor“ „igen jó“ — nekünk javunkra van és a Krisztus „magasztaltatik benne“. — Tudsz-e már „mindenkor“ örülni! «AI 4:7- a* Istennek békessége, AUG ID\amely minden értelmet (ezt * s a nyugtalanul kérdező, bűnös gög“ gel fürkésző emberi értelmet“) felül halad, meg fogja őrizni (meg fogja szállni, mint egy erős őrizeti) sziveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban“ Jól figyeljük meg a sorrendet: először a szívet és csak aztán a gondolatokat! Isten először mindig a szívvel beszél: a szívnek kell hozzáférnie és behódolna, a szívet, kívánja magának, a szívünknek kell visszakerülnie hozzá; a szívvel közli a bocsánatát, a szívet önti el a maga békéjével, a szívet gyógyítja meg. S csak a hivő szívből fölfelé beszél a garázda észszel, csak a szíven keresztül világosítja meg a hitetlen értelmet, csak a meghódolt szíven át közli a maga békéjét az értelmemmel is. Isten nem vitatkozik a gőgös észszel, hanem a szivet hódoltatja meg magának s csak ezen az úton lehet hívővé az ellenálló értetem is. Isten nem először a te „intelektuális kételyeidet“ oszlatja el, hanem a szived bűneit fedi föl előtted s ha ez a kezébe adja magát, akkor oldódnak meg magától az értelmi kétségeid is. Az Isten békéje megszállja a szíveden keresztül a gondolataidat is. mm 14:8—9. A világban az a mondás Alir || | járja, hogy „a gondolatok vámmentesek“. Ez azt jelenti, hogy elég ha " külső magatartásunkkal, látható cselekedeteinkkel alkalmazkodunk a közrendhez és közvéleményhez, az, amit gondolunk, az nem tartozik senkire, azokért nem vonhat felelősségre senki. Pál szavaiból valami mást hallunk: roppant fontos neki, hogy a filippibeliek mire gondolnak, mi van a gondolataikban, mi foglalkoztatja őket, ha magukban vannak, mit forgatnak magukban ott legbelől, ahol nem láthatja meg őket senki, csak egyedül az Isten. Mert hát ez az: az Isten ott is lát és hall mindent s őelőtte mezítelenül nyilvánvalóak vagyunk mindig. Jézus szavaiból pedig nagyon világosan tudjuk, hogy ő halálos jelentőséget tulajdonít az elrejtett gondolatainknak és érzéseinknek, mert pont ezek határozzák meg igaz valónkat, előtt, mintha meg is cselekedte volna (Mát. 15:22., Aki gondolatban vétkezik, már olyan bűnös Isten 28.). Amit belül súgnak nekem a szivem gondolatai és indulatai, az egyszer kiáltani fog a háztetőn — a gondolatban melengetett szikra kipattanva pusztító erdőtűzzé válhat! — Te mikre gondolsz?! 4:10—11. Amint a bevezetésben Alita mondtuk, Pál most rátér a levél *k megírásának tulajdonképeni okára: meg kell köszönnie a filippibeliek által küldött szeretetcsomagot. Furcsa módja a köszönetnek: azt mondja, hogy örült az ajándéknak, de nem volt rá szüksége! Nem udvariatlanság ez? S valóban, börtönben ülő rabnak tényleg ne lenne szüksége semmire. Pál azt mondja: „megtanultam, hogy azokban, amelyekben vagyok megelégedett legyek“. Az eredeti szövegben gyönyörű szó áll: „önellátó vagyok“. Nincs szüksége semmire, mert úgy, olyan mélyen bele van kapcsolódva az élet forrásába, a Krisztusba, hogy abból állandó ellátása van. Rajta kívül nincsen szüksége semmire: a szőlőtőkéből élő szőlővessző valóban úgy van ellátva, hogy a Krisztusban— az emberek felé — önellátó. Teljesen független attól, hogy tőlük mit kap vagy mit nem kap, hogy kívül milyen az „ellátása“, merten belül olyan abszolút teljesen és biztosan van ellátva, hogy nincsen többé szüksége semmire! — Te honnan és hogyan vagy „ellátva“? Emberekre szorulsz-e még vagy pedig már Krisztus ellátásból élsz? Mst 4:12. „Tudok alázatos lenni AUG 13 megalázott állapotban élni, tudok bővelködni (jólétben lenni), mindenben és mindenekben ismerős (beavatott) vagyok“... Aki a Krisztusban ilyen „önellátó“, az királyian szabad ebben a világban: nem sajnálja magát, nem csinál tragédiát abból, ha szűkölködik és éhezik, mert a Krisztusban akkor is „el van látva“ mindennel, amikor külsőleg semmije sincs. De nem kell gőgös aszkézist sem gyakorolnia és fölényes fakknak sem lennie, ha egyszer átmenetileg jóllakhatik és külsőleg jól megy a dolga, mert belső „ellátottsága“ mérhetetlenül nagyobb érték, minden külső jólétnél. Nem keseríti meg a nélkülözés és nem rontja el a jólét, mert mindkettőtől független. Egyiktől sem függ a békéje, lelki egyensúlya és embervolta — mert minden kizárólagosan és egyedül Krisztustól függi — óh, mi szánalmas rabjai a külső körülményeknek, mi örökké elégedetlenek és kiszolgáltatottak ... mikor adhatja meg nekünk Krisztus az övéinek boldog „ellátott“ voltát? Még ma a miénk lehetne, ha elfogadnánk Tőle! 1949 AUG. 7—18 Budapesti kitelt Kőbánya. A kőbányai gyülekezetben-minden kedden 7 órakor evangélizációt tartanak. A Pongrácztelepi imaházban minden szerdán 7 órakor bibliaóra van. A Lorántffy Diakonissza Anyaház minden vasárnap délután 4 órai kezdettel bibliaórát tart, melyre a diakonisszaszolgálatot megismerni óhajtó leányokat szeretettel várják. Az anyaház címe: XIV. Ajtósi Dürersor 33. A budai egyházközségben a nyár folyamán minden szerdán este órakor ifjúsági evangélizáció, csütörtökön 6 órakor gyülekezeti bibliaóra van a Szilágyi Dezső tér 3. sz. alatt. Minden szerdán 6 órakor a templomban tartanak istentiszteletet. „Megbotránkoztató szeretet“ címmel újra kapható Péter Jánosnak az elveszett fiú példázatát magyarázó lt. könyve. Ára 4 forint. Megrendelhető i 1 a kiadóhivatalban. I Petőfi-ünnepély Óbudán . A Calvin-utcai kultúrteremben ,július 31-én az óbudai egyház a költő ■ százéves halála évfordulóján Petőfiünnepélyt rendezett. A színpadon óriási Petőfi-kép „Egyenlőség, testvérg riseg, szabadság!““ felirattal. Korűig lőtte minden zöld repkénnyel, piros g és fehér szekfűkkel volt díszítve. A H kultúrterem zsúfolásig megtelt ünügneplő közönséggel. Ott volt a buda- pesti egyházmegye gondnoka, a kedves öreg Benkó Ferenc, aki minden g egyházi megmozduláson ott van. H Az ünnepélynek gazdag programja H volt. Az ünnepi beszédet az óbudai H lelkipásztor, Incze Gábor tartotta az it élő Petőfiről. — Száz évvel ezelőtt g nem tudták elhinni, hogy Petőfi meg- H halt — mondotta. — Az járt szájrólg szájra, hogy él, csak bujdosik. Ma már tudjuk, hogy meghalt, mégis g nem halt meg, hanem él ma is. Hogy g mikor született és mikor halt meg, éz nem is fontos, csak az, hogy élt Istentiszteletek sorrendje a budapesti gyülekezetekben 11949 augusztus 7-én !0 Baross-tér (XIV, Dózsa György- és Istvánmezei-út sarok): 9 (ifj.) és az 11 Szőke Imre, 5 Kovács Lajos. — Szájúszados-úti iskola: 9 (ifj.) és 10 Kovács Lajos. — Buda (II, Szilágyi Dezsőr tér 3): 10 Haypál Béla, 6 Horváth György. — Marcibányi-tér 1: 9 Mirtses Árpád. — Kamaraerdei missziói otthon: 4 Haypál Béla. — Budahegyi vidék (XII, Böszörményi-út 28): 10§ Mirtse Árpád, 6 Jászai Gyula. — g XII, Diana-út 1: 11 Kőmives Dávid, g — Calvin-tér 7: 10 dr. Ravasz László, g Vi 12 egyetemi istentiszt. M. Szabó Imre, 5 Lukáts József, 6 evagenizáció. g — XIII, Frangepán-u. 43, 10 és 6 g György László. — Tomori-úti iskola: — Y-9 Szabó Pál. — Állami kórház .k (Róbert Károly-körút 82): 9 György g László. — Józsefváros (VIII, Salétgrem-u. 5): 9 Alföldi-Boruss Dezső, s Kit Tóth József, 5 Alföldy-Borussáfy Dezső. — Kelenföld (XI, Schönherzt Z.u.): 8 és Vi 11 Sebestyén Andor, g 6 evangélizáció. — Farkasrét (Érdig út 2): Kit dr. Fekete Lajos. — XI, Bartók Béla út 141: HU dr. Szabó Géza. — Klauzál-téri Imaház: 111 és 7 Farkas József. — Bethánia 1 (Vili, Gyulai Pál-u. 9): V10 Farkas József. — Kőbánya (X. ,Gergely-u.) — 10 dr. Böszörményi Ede, 9 Gaál Gegdeon. — Máv-telep: 9 Szalay Mihály, g — Külső-,Józsefváros (VIII, Kőris-u. g 13): Y70 és 5 ifj. Tóth József. — 11 Külső Üllői út (Mária Valéria-telep): GVH és 7 Csákai Gyula. — Óbuda (III, Calvin-u. 4): 10 dr. Incze Gábor, 7 Kovács Dezső. — Áldás—u. 1: 12 Gáspár Béla. — Pasarét (II, Tollrockó-tér 1): 7 és 10 dr. Joó Sándor. — V, Pozsonyi-út 58: 10 Drasgkóczy László, 4 Szántay Ede. — V, Szabadság-tér 2: 10 és 6 dr. Victor János. — Tisztviselőtelep (X, Üllői-út H 90): 10 Fazekas László, 6 dr. Nyíri Sándor. — Gubacsi-úti imaterem: 9 g dr. Nyíri Sándor. — VII, Vilmay királynő-út 7: 8 kiránduló i. t., 19 g ifjúsági, 10 és 5 gyülekezeti. — 1 Zugló (XIV, Rónn-u 197): 10 és 5 g gyülekezeti. — XIV, Nagy Lajos kir.is útja: 10 gyülekezeti. — Rózsadomb “ (II, Bimbó-út 51). HU Éliás József, 10 evangélizáció. I Személyi hír Ifj. Szondy István gibrányi segédlelkészt hívta meg lelkiig pásztorául az őri gyülekezet. | Szemüveg, napszemüveg | Marton-optika LT 3 8 n