Az Út, 1949. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1949-07-03 / 27. szám

1949. JÚLIUS 3—9. BibL­­­ata vím£ many XXII.­­ázsef kiddíattatt tekénete Legutóbbi számunkban (június 26— július 2) a Bibliaiskola rovat legutolsó oszlopában egy sajnálatos és nagyon za­varó sajtóhiba maradt a szövegben. Kér­jük ,,tanítványainkat“, hogy­ igazítsák ki: a 2. lapon, az 5. oszlopban, alulról szá­mítva a 10. sortól kezdve így hangzik a helyes szöveg: ..Itt és a következőkben akkor írjuk az ÚR szót nagybetűvel, ami­kor a Szentírás eredeti héber szövegében nem az egyszerű „Úr“ szó (héberül ’ádon, ’adonáj), hanem Istennek az ószövetségi szent neve, a héber JAHVE (régi, hely­telen olvasása szerint ,,JEHOVA“­ név áll.“ A lábjegyzet az 1. oszlop alulról számított 4. sorában található ÚR szóhoz tartozik. Legutóbb Jákob történetét ismer­tettük. Ott hagytuk el, hogy Jákob családjával együtt útrakel Bétel felé. Az ellenséges lakosság között Isten különös gondviselése oltalmazza Já­kobot és családját; el is jutnak Lúzba, azaz Bételbe. Ott is oltárt épít és megemlékezik Bétel Istenéről. Itt, Rebeka halála után, Isten ismét meg­jelent neki álmában, mert ezt számí­totta igazi visszatérésének Mezopotá­miából (héberül: Paddan-Arám-ból) . Innen indult el egyszer, itt tett volt fogadást: ide kellett visszaérkeznie, Bétel Istenéhez (35:9—15). Nem sokkal ezután meghalt Ráhel, Beimoni, azaz Benjamin fia szülése közben (35,16 kk.). Innen Jákob, az­az Izrael, újra délfelé vonul. Mamié­ban, „ahol Ábrahám és Izsák tartóz­kodtak vala“ (37:27 v. ö. Gén. 22), még egyse­r találkozik atyjával, Izsák­kal, aki még megláthatja Jákob-Izrael népes családjában Isten Ígéretének beteljesedését. Izsák az élettel betel­vén — megelégedetten és megbékél­­ten hunyja le szemét (37:27 kk.). Jákob Izsákot az ország déli részé­ben temeti el Ésau jelenlétében. In­nentől kezdve a szentíró figyelme el­fordul Ésautól és Jákob családja tör­ténetét tárja föl előttünk. Családi csendélet­ ű bevezetése a Jákob-Izrael családja történetének, amelyben József alakja áll a középpontban. Ne zavarja meg olvasóinkat az, hogy itt most Gén. 37. fejezete , figyelmes elolvasására, azután pedig arra kérjük meg, hogy szánja rá magát arra, hogy a Biblia nyomában átrendezi emlékeit „az aranyos kis Józsefről“, aki ugyebár olyan „jó kis fiú volt, hogy soha sem piszkolta el ruháját s ezért mindig kapott is új ruhákat“... akinek „a testvérei oly gonoszok voltak, hogy szegényt eladták Egyiptomba ...“ Mert hiszen igy tanultuk már a leg­első vasárnapi iskolában, ugy­e? Jó fiú volt-e József! A 37. fejezet 2. versében azt olvas­suk, hogy a 16 éves József — a Bib­lia világában szinte férfinak számító legény — együtt őrzi testvéreivel Já­kob családja jószágállományát. Négy anyától származó féltestvérsereg ez a 12 fiú! Bizony nincsenek jó békes­ségben. József bojtár­a Bil­a és Zilpa (Jákob ágyasai) fiai mellett. Jákob azonban őt szereti legjobban, a fél­árvát, Ráhelnek, a hosszú ideig meddő asszonynak a fiát. Meg is volt rá az oka. József hízelgő természetű volt atyjával szemben és — amint ez 37­2 eredeti héber szövegéből kiderül­t— hazahordta atyjának a bátyjairól szóló rágalmakat. Több volt, mint besúgó; megrágalmazta bátyjait. Élt­hető, ha atyja, az öreg Jákob, az ősi „csak te vagy az én jó kis fiam“ szel­lemében „minden fiánál jobban sze­rette Józsefet... és cifra ruhát (hosszú, előkelő köntöst, amely mun­kára alkalmatlan) csináltatott neki“ (37:3). Tehát Jákobnak József volt a gyengéje és József tudta ezt. Az atya ezzel igazságtalan volt többi gyermekeivel szemben. Érthető, hogy a többi testvér viszont emiatt gyű­lölte Józsefet. (Itt meg lehetne állni és gondolkozni azon, hogy hány szülő vétkezik egyik vagy másik gyer­mekének pártos szeretetével s veti el közöttük a gyűlölség magvait.) De József ezenkívül hencegő ter­mészetű is volt. Elbizakodott a maga kiváltságos helyzetében. Sőt ezzel sem elégedett meg, hanem amikor csak lehetett, ingerelte, bosszantotta test­véreit. Ezért mesélhette el nekik ál­mait. Az a kor másként gondolkozott az álmokról, mint a mai ember. Mi az álmokban semmiséget látunk. A lélektannal foglalkozók tudják, hogy álmainknak megvannak a tudatalatti okai. Vágyaink, félelmeink stb., öltöz­nek föl lelkünk tudatalatti világának rejtekhelyeire elraktározott képru­hákba és ágálnak álmaink színpadán. Az álmokat egy bizonyos mértékig meg is lehet fejteni. A József kora azt hitte az álmokról, hogy a) vagy az istenek helyezik az ember lelkébe, vagy pedig b) a gondolatok benne vannak az ember lelkében, képessé­geiben s azért álmodja azt az ember, mert lelkében az álmodott dolog való­ság, hatalom, és ha istenek vagy em­berek útját nem állják, valósággá lesz az álom. A hajlongó kévék és a hajlongó csillagok a közismert ókori keleti hitregére, mítoszra cé­loznak. Az egyik babiloni istenről szólnak hasonlóan a mítoszokban. A 12-es kéveszám az állatkor 12 csillag­képét jelenti. A 11 csillag meghajlása a nappal és holddal együtt a 12. előtt még világosabban mutatja, mire cé­loz József: ahogy a 11 csillagkép és a nap meg a hold (apa-anya) meg­hajoltak Marduk isten előtt, úgy fog­tok ti valamennyien meghajolni én előttem. De ez már atyjának is sok és haragosan kérdezi Józsefet: „Avagy elmegyünk-e, én és a te anyád és a te testvéreid, hogy meghajtsuk ma­gunkat előtted a földig?* József a fejére nőtt az egész családnak. Test­vérei még jobban irigykedtek: József nem álmodhatta volna ezeket az ál­mokat, ha nem lenne lelkében az erő is hozzá — ez az ókor emberének a gondolkodása. Atyja is rágódik a dol­gokon. Várjon mi lesz e fiúból? Kik adták el Józsefet! Ezer közül kilencszázkilencvenkilenc ember azt feleli, hogy: ...4 testvérei". Nézzük meg, igazuk van-e? — Az események az „álmok“ után gyorsan peregnek. Jákob egyszer bátyjai után küldi Józsefet. „Mikor távolról meg­látták ... összebeszélének, hogy meg­ölik“ (37:18). íme, idevezetett a pár­tos atyai szeretet! Ruben okossága megmenti a haláltól (37:21 kk). Az a terve az üres ciszternába (,,kul“-ba) vetett Józseffel, hogy majd idejekorán kihúzza és futni engedi. Józsefet be­levetik testvérei a ciszternába és odébb mennek nyájuk után. Valahol egy domboldalon falatoznak, amikor észreveszik, hogy egy izmaelita kara­ván jön Gileádból (azaz észak felől, tehát a testvérek legeltetőhelyének a vidékén áthaladva Egyiptom felé tart). Hamar készen van a terv: el kell adni a legényt Egyiptomba. Miközben azonban így tervezget­nek, nem veszik észre, hogy időköz­ben a „kút“ mellett elhaladt egy másik karaván is: „... midianita kereskedő férfiak és kivonták és fel­húzták Józsefet a kútból és eladták Józsefet — t. i. a midianita kereske­dők — az izmaelitáknak húsz ezüstért, azok pedig — t. i. az „izmaelita ke­reskedők —• elvitték Józsefet, Egyip­tomba“ (37,25. és 28. verséből ezt szépen megállapíthatja a figyelmes olvasó). Tehát a Midián földjéről (amely Palesztinától délre terült el), észak felé tartó midianita kereskedők azok, akik kihúzzák Józsefet. A test­vérek, akiknek a figyelmét leköti a nyáj, meg az észak felől föltűnő ka­raván, nem veszik észre, hogy dél­­felől is jön egy karaván és hogy a midiamiták kihúzzák Józsefet. Bizo­nyára nem is látták a kutat a dim­­bek-dombok miatt. Abban az időben egy karaván és egy kútbavetett magá­nos ember találkozása azt jelentette, amit napjainkban az országúton ha­ladó cigánykaraván számára egy száz­­forintos bankó, József talált pénzzé vált. A két karaván találkozik, ezüst csörren és József gazdát cserél... Rúben későn érkezett (37:29 kör.). Józsefet ki akarta húzni a kútból, mielőtt a testvérek odaérnek és ter­vüket meg tudják valósítani, de a kút már üres volt. Hogy mennyire nem a testvérek adták el Józsefet, az abból is látszik, amit I. Móz. 37:29. v.-től kezdve olvashatunk. Rohan vissza a többiekhez és jelenti: „Nincsen a gyer­mek ...!“ — Ha a testvérek adták volna el ez nem történhetett volna így. De nem ők adták el, hanem a mi­dianita kereskedők az izmaelit ke­reskedőknek, akik Egyiptomba vit­ték. Ez a példa is mutatja, hogy a Bibliát ismerni kell és nem elég a kész hit mellett a gyer­mekkorunkban egyszer rosszul meg­tanított és megtanult bibliai történe­tet „ismertnek“ venni és bibliaolva­sás közben átlapozni. Hány tanítónéni vétkezett ezen a „mesetörténeten“, amikor a tanítványainak (kétbalkezes pedagógiával) „kiszínezte“ a bibliai történetet: holdsugárból szőtt minta­kisfiút hazudott József személyében a gyermekek elé, hogy a végén sum­mának kigürcölhesse belőle a „tanul­ságot“. „Vigyázzatok a ruhátokra, mert akkor nektek is szépet vesz édesapátok__“ Holott itt egy szép családi tabló van, amelyen az em­beri jellemek csupa sötétek. De — Isten gondviselése és üdvterve ott áll ez események fölött. Sőt többet mond a Biblia: beléjük van szőve. S ha majd mindenki megkapja jellemére Isten kezéből a „jutalmát“, ki fog de­rülni az Isten terve is. A József-tör­­ténet: Isten története velünk, bűnös emberekkel. Pákozd­y László­ Az „Élet és Jövő" és „az Út" régi előfizetőihez, terjesztőihez és elvesőihez Értesítjük az Élet és Jövő és az út előfizetőit, hogy a két régi lap egyesülése után előfizetéseiket az Új lapnál javukra írtuk. A befize­tett összeg erejéig tehát zavartala­nul kézhez kapják országos refor­mátus hetilapunkat. Ha — ilyen­kor elkerülhetetlen — expediálási hiba miatt a kézbesítésben va­laki zavar történt volna, kérjük, szíveskedjenek jelenteni s azon­nal orvosoljuk. . A csoportos előfizetők, bizomá­­­­yi eladók és iratterjesztők ugyano­lyan feltételek mellett kaphatják és terjeszthetik az új lapot, mint a régieket. Kérjük továbbra is ed­digi buzgó segítségüket.­­ Akiknnek hátralékuk van, azok­­nak szeretettel tudomásukra hoz­zuk, hogy tartozásukat a két régi lap az új lapnak átadta. Az Élet és Jövő, vagy Az Út csekkjén telje­síthetik kötelezettségüket.­­ Mindkét lap előfizetői —­ akár van tartozásuk, akár nem —­ a legutóbb megjelent számban csek­ket kaptak. Hátralékos előfize­tőink ezeket a csekklapokat fel­használhatják az előfizetési díj beküldésére. Számonkénti vásárlóinkat kér­jük, olvassák szorgalmasan az új hetilapot és lehetőleg lépjenek elő­fizetőink sorába, mert így olcsób­ban és pontosabban jutnak olvas­mányukhoz. (Előfizetési díj ne­gyedévre 14.— forint, félévre 22.— forint.) Kedves Előfizetőink, Terjesz­tőink! Fogadják bizalommal és szeretettel a magyar református­­ság egyetlen országos hetilapját, hordozzák imádságaikban, terjesz­­szék és hozzanak érte áldozatot. Isten áldja meg szeretett egyhá­zunkat, egyházunk sajtószolgála­tát, tabunk minden barátját és ol­vasóját hivő szívvel és engedelmes élettelt Szerkesztőbizottság Három egyházközség alakult Cegléden Református egyházunk tömb­gyüle­kezetei­ mint Debrecen, Hódmezővá­sárhely, Békés és a többi, felismerve a több önálló gyülekezet életéből ára­dó melegebb testvéri közösséget, a nagy tömbök élő gyülekezetekre való eloszlásának útjára léptek. Ezt cse­lekedte ezelőtt néhány hónappal a négyszáz éves­ múltú neves ceglédi gyülekezet is. Ez év április 30-án végrehajtotta egyházi törvényünk és zsinati határozatunk rendelkezéseit, és három önálló egyházközséggé alakult. Már 1938. óta három egyházrész­ben élte életét, de most közigazgatási­lag és szervezetileg is útjára bocsáj­­totta ezt a három gyülekezetét. Ceg­léden tehát három egyházközség szol­gál : 1, nagytemplomi egyházközség. I Lelkipásztora Büki Zsigmond (lelké­­­szi hivatala Iskola­ u. 1.), 2, felszegi I egyházközség. Lelkipásztora Kőváry I László (lelkészi hivatala Iskola-u. 1.), I 3. újvárosi egyházközség. Lelkipászto­ra Balogh György (lelkészi hivatala Petőfi­ u. 6.) A három egyházközség szabályrendeletben kifejezésre juttat­ta a további kölcsönös szeretetre és együttműködésre való hajlandóságát. Mindhárom egyházközségnek kb. öt­ezer tagja van és mindegyiket negy­ven tagú presbitérium kormányozza. Temploma egyelőre csak a nagy­templomi egyháznak van, a felsze­gtek temploma most épül az újvá­rosiaknak 1939-ben gyülekezeti háza épült. Mindhárom egyházközség te­rületén lelki megújulás tapasztalható, — írja a „legöregebb“ ceglédi lelki­pásztor, Bükki Zsigmond. Egyre több a bibliaolvasó, imádkozó, úr­­vacsorázó lelkek száma. Az egyház­­községek vezetőségének az a re­ménysége, hogy az új életformában mindhárom egyházközség hívei na­gyobb felelősséget éreznek egyházuk iránt s szolgálatukat eredménye­sebbé teszi Isten Lelke. A keresztyén egyh­ázak feladata világszerte a Zsebéltetés szo­lgálatát végezni Azt amerikai methodisták egyik vezetője Budapesten Egy héten át Magyarországon tar­tózkodott G. Evans Hopkins, az ame­rikai methodista egyház külmissziós osztályának titkára. Elutazása előtt ezeket mondotta az Egyházi Tudósító munkatársának. — Majdnem egész Európát bejár­tam most és természetesen elsősor­ban az egyházak élete érdekelt. Úgy látom, hogy a keresztyén egyházak feladata világszerte megkeresni a test­vériség útját és az igazi békéltetés szolgálatát végezni. — Egy hét alatt Magyarország sok részét bejártam és mindent megnéz­hettem, amit látni kívántam. E köz­ben nagyon megszerettem a magyar népet. Mind az egyházi, mind a vi­lági hatóságok részéről a legszívélye­­sebb fogadtatásban volt részem. Na­gyon megerősödtem abban a nézetem­ben, hogy a nyugat és kelet közötti vitában semmit sem oldana meg a háború és hogy ez a háború nem is elkerülhetetlen.­­ Nagy örömmel tapasztaltam, hogy a magyar methodista egyháznak most olyan szabadságban van ré­sze, mint ezelőtt soha. A múlt rend­szer a methodista egyházat nem is­merte el, a népi demokrácia azonban az elismert egyházak sorába emelte az itteni methodista felekezetit. • G. E. Hopkins szerdán Belgrádba utazott, onnan Szófiába. Brutus fiai Tarquinius római király uralmát nagyon megelégelte a nép. De megelégelte már a királyságot is. Ezért a királyt száműzte, s a ki­rályság helyébe a köztársaság lé­­pett. Ezzel új világ kezdődött Ró­­mában Kr. e. 509-ben. A nép veze­tését mint konzul Brutus vette a kezébe. Eddig egymást érték a la­komák. A nép egy része verseny­­játékkal és vadászattal töltötte ide­­jét. Az előkelők magukhoz ragad­ták a főbb és előkelőbb hivatalo­kat. Erkölcstelenség uralkodott a városban. De most az új világgal új élet kezdődött. Az eddigi világ helyébe igazság, munka, józan élet, s becsület lépett. Róma népe nehe­zen tudta fejét ebbe az igába haj­tani. Tarquinius nem mondott le a trónjáról. Szeretett volna visszake­rülni. Ezért igyekezett ígéretekkel a maga számára megnyerni az if­júságot, amelyik lázongott az új világ ellen. A szervezkedésnek a köztársaság megdöntésére irányuló merénylet lett a következménye. A lázadók között ott volt Brutus két fia is. Ott állnak a lázadó fiúk az atya előtt. Brutus lelkében nagy vihar dúl, hisz előbb — fiairól nem tudva — halált hirdetett. Most egymásra borulnak az apa és a fiúk, s fájdalmasan zokognak a nép előtt. A nép könnyekre fa­kadva ezt kiáltja: „Száműzd őket mind, de ne öless meg senkit.“ Brutus homlokán sűrűbbre húzód­nak a ráncok, s kimondja a halá­los ítéletet fiai fölött is. A hóhérok előlépnek. Brutus kimondja a szót: A vétkesek lakóijának! Bru­tus arcán egy izom sem rándul meg, amikor szeme előtt hull a porba két szép fiának a feje. Bru­tus a hajthatatlan római jellemnek örök példaképe. Nem felejtik el soha. Beszélnek róla örökké. Amint egykor Brutus gyermeke, úgy állok majd én is Istenem előtt. Lázadók voltak, s én is az vagyok. Nem mondhatunk mást, mint Dá­niel: „Pártot ütöttünk ellene“. (9:9) Akarva és akaratlan az Ő uralmá­nak megdöntésére szövetkeztünk. A pártütés kezdődött az Édenben, folytatódott a történelmen keresz­tül és én is csak ezen az ösvényen járok. A pártütőre pedig csak a ba­ját várhat. Nincs mentség számá­ra. Számomra sem! Felhangzik Istenünk ítéletet kez­dő szava: „No, jertek, törvénykez­­zünk, azt mondja az Úr!“ (És. 1:18.) Összeborzad a lelkünk. Hang­zik a figyelmeztető kiáltás: „Íme. Istenetek hosszúra jön, az Isten, aki megfizet.“ (És. 35:4.) Hangzik a fenyegető felszólítás: „Készülj Is­tened elé, óh Izrael!“ (Ám. 4:12.) Lelkemből előtör Ésaiás rémült kiáltása: „Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok." (6:5.) Kétségbeesésem között meg­jelenik előttem­­, a Megkoroná­zott és hallom a szót: „Íme, az Is­ten ama báránya, aki elveszi a vi­lág bűneit." (Jn. 1:29.) Hallom a diadaléneket: „Megsebesíttetett bű­neinkért, megrontatott a mi vét­keinkért, békességünknek bünteté­se őrajta van és az ő sebeivel gyó­gyulunk meg.“ (És. 53:5.) Oda áll Isten és az ember közé a Megváltó és csak ennyit mond: Érettem Atyára kegyelmezz! Van Megváltónk, aki szeretett minket és önmagát adta érettünk, bűnös gyermekiért. (Gál. 2:20.) D. F. A Üres diákok találkozója a budapesti teológián Kedves és­ nem mindennapi talál­kozó színhelye volt a múlt héten a budapesti teológia akadémia dísz­­terme. Az évzáró ünnepélyen megje­lentek a 10, 20, 25, 30, 35, 40, 45 év­vel ezelőtt végzett lelkipásztorok. Az egybegyűlteket Pap László teo­lógiai igazgató üdvözölte: — Krisz­tus vére által mindnyájan, akik itt végeztünk, egybe vagyunk kapcsolva. Nem formaságból hívtuk egybe ezt a találkozót, hanem hogy ennek az együvétartozásnak kifejezést adjunk. Ahogy a családban is mindig a leg­kisebb kezdi a köszöntést, elsőnek a tíz évvel ezelőtt végzettek nevében Körpöly Kálmán kezdte az üdvözlést. — Megfáradtan jöttünk haza, hogy ráboruljunk az apa kezére, aki taní­tott, nevelt. — Köszönjük a belénk­­plántált magot. Sokat elfelejtettünk belőle a mindennapi küzdelemben, de a cél: Soli Deo Gloria kitörülhe­­tetlenül megmaradt lelkünkben. Fónyad Dezső monod lelkipásztor a húsz éve végzettek nevében állott fel. — Sok megpróbáltatáson ment keresztül ez a díszterem, ahova visz­szajöttünk. Színes ablakai összetör­tek. De a kegyelmes Isten nyitott előttünk egy olyan ablakot, amelyen felfelé nézhetünk és hálát adhatunk Őneki. A huszonöt évesek nevében Ecsedy Aladár esperes köszöntött: — Nem annak örülünk, hogy a lelkek engednek nekünk, hanem hogy ne­veink fel vannak írva a mennyben. Harminc évvel ezelőtt, 1919-ben csak egy diák végzett, Kuthy Béla szolnoki vallástanár. A harmincöt éve végzettek nevé­ben Muraközy Gyula Kálvin-téri lel­kipásztor emelkedett szólásra. — Előttünk halott tanári kar­­van és a régi csöndes, nyugodt világ. Mégis mi ebből a csendes szigetből lázadozva jöttünk ki. Úgy éreztük, romok kö­zött állunk, amelyet újjá kell élesz­teni, evangélizálni. Nagy lázadás volt utunk. A lázadás megmaradt bennünk, de most nem kifelé, hanem befelé magunkkal szemben. A negyven évvel ezelőtt végzettek­ből Kovács Károly szomorú szívvel jelenti, hogy csak öten vannak élet­ben. A mi időnkben a teológia kevesebbet nyújtott, mint ma De szeretésből, türelemből a mai teológia se adhat többet, mint a régi adott. Utolsónak Hörömpő Ferenc pócs­­megyeri lelkipásztor állott fel. Negy­venöt évvel ezelőtt végzett. — Az emlékezés aranyhídján megjelenik előttem a régi teológia képe. Fogya­tékos volt, de mi csak szépnek, ked­vesnek, megszenteltnek látjuk, mert ott töltöttük eliramodott ifjúságunk legszebb éveit. Áldott legyen a pu­ritán papnevelés ősi tűzhelye! A nagy díszteremben mindenki csendesen, megilletődötten hallgat. Amint nézem boldogan a fiatal csil­­logószeműeket, együtt a barázdás­arcú vénekkel, úgy érzem, ez az öröm halvány derengése annak az örömnek, amiben odafent lesz ré­szünk, amikor majd a végső talál­kozón mindnyájan, hiánytalanul megjelenünk. Beliczay Angéla 7 Tuzséron június 19-én Kiss Ai­tal Jenő és Szabó Mihály gyülekezeti napot tartott.

Next