Platz Bonifác: Apologiai vitatkozások az igazság körül (Budapest, 1915)

ELŐSZÓ. Az embernek szellemi és erkölcsi értékei közül a küzdelem sohasem volt élesebb, mint napjainkban. A tu­dománynak az az iránya, mely a természettudomány terén is elhagyja a pozitiv tények alapját s a költői látásnak terére lép, annyira megsebezte ma tudásunknak egy­néhány ágát, hogy szinte nehéz megállapítani, mi tar­tozik az igaz valóság s mi a költői fantázia körébe. Az egész származástan a költői invencióknak, be nem igazol­ható föltevéseknek, be nem bizonyítható hipotéziseknek alapján áll, és e képzelt, de valóságban nem létező alapo­kon a látszólagos tudásnak hatalmas rendszerei épültek föl. Minden tárgyilagosan gondolkodó elme tudja, látja, hogy a leszármazást sohasem lehet bebizonyítani. De azért tiszteletreméltó elmék is a gondolkodás posztulátumának, követelményének tekintik az általános leszármazás elvé­nek elfogadását. Ameddig a küzdelem objektív eszkö­zökkel foly , vagy bizonyos tételek mint föltevések kezeltet­nek, a tudomány s az ember erkölcsi javai nem szenved­nek kárt. De midőn egészen keltött tényeket bevégzett és tiszta igazságként tárnak föl a nagyközönség előtt, akkor a tudományon is s az ember erkölcsi javán is mély sebek ejtetnek. És éppen ez az irány teljesen az atheizmus lejtőjére lépett, amivel karöltve jár az ember méltóságá­nak leszállítása állati színvonalra. Hogy ez a két tétel az erkölcsi öntudatot, a felelősség érzetét, a magasabb

Next