Sz. D. Szazónov: Végzetes évek. Emlékiratok (Budapest, 1928)
Bevezetés
meg a békét az emberiségnek, amiben ma, azt hiszem, még akkor sem kételkedhetnének többé megalkotói, ha sikerült volna is életbe léptetniök e szerződés összes határozatait, amelyek közül nem egy kikerülhetetlen nemzetközi összeütközések csíráit hordja magában a távolabbi vagy közelebbi jövő számára. Mi várja Európát még és várjon meg fogják-e menteni újabb megrázkódtatásoktól olyan intézmények, mint az 1919-iki békekonferencián kidolgozott Népszövetség, amely szellemére nézve sokkal jobban illik a tizennyolcadik század politikai utópiáihoz, mint a jelen vaskorához? Erre a kérdésre senki sem adhat határozott választ. Csak az az egy világos mindenki számára, hogy az emberiség borzasztó betegségben szenved és gyógyulásának órája még nincsen közel. Ha hosszú habozás után, amit a kedvezőtlen külső körülmények tesznek érthetővé, mégis arra határozom el magam, hogy visszaemlékezéseimet papírra vetem és elmondom, hogyan érlelődött fokozatosan a katasztrófa, milyen állapotban érte Oroszországot és mit tett az orosz kormány, hogy elhárítsa, a hazám és kortársaim iránti kötelességem tudata vezet, akik számos külföldi forrásmunkából hiányosan vagy helytelenül vannak tájékozódva ezekről az eseményekről. E források közül azok, amelyek a velünk ellenséges táborból erednek, az orosz kormány szerepét, magától értetődően, rá nézve kedvezőtlen megvilágításba helyezik; de a többi, elfogulatlan vagy velünk rokonszenvező forrás sem ad feleletet egy csomó olyan kérdésre, amelyet jogosan tesz föl a mai gondolkodó Oroszország azoknak, akik 1914-nek és a rá következő éveknek végzetes eseményeiben tevékenyen részt vettek. Lehetséges, hogy emlékirataim szaggatottságuk