C. R.: A háborús nagyhatalmak. Szerbia és a szerbek (Budapest, 1915)

II. A török invázió. Azonban a kulturális fejlődésnek még ezen kez­detleges lépéseit is nemsokára elfojtják. A vég­elgyengülésben szenvedő Bizánc viszályai hozták létre azt a katasztrófát, amely Európa délkeleti ré­szeire végzetessé vált. Kantakuzenos János bizánci császár 1354-ben az ozmán törököket Ázsiából segít­ségül hivta, hogy a polgárháborúban ellenfeleit le­győzhesse. A török hordák Kallipolisban a görög partvidéket megszállták, de többet nem vonultak el, hanem elrabolták a partvidéket s azután tovább nyomultak nyugat felé. A szerbek nem tudták elő­nyomulásukat meggátolni. 1389-ben a rigómezei üt­közet a szlávok rettenetes vereségével végződött. A bizánciak, akiket a megsemmisülés fenyegetett, Európa segítségéért könyörögtek és 1396-ban Zsig­­mond magyar király, nagy hadsereggel, amelyben magyarok, továbbá lengyelek, szerbek, csehek, né­metek, franciák és angolok voltak, a törökök ellen vonult, de Nikopolisnál vereséget szenvedett. Baja­­zid szultán a győzelmet nem tudta teljesen kihasz­nálni, mert közben Timur mongol kán Kisázsiából előnyomult. 1402-ben Angola mellett a török hadse­reget elpusztították. Azonban a mongolok ismét el­vonultak és a törökök megállták a helyüket. A nyu­gati államok tétlenek maradtak, a keresztes hábo­rúk ideje véglegesen elmúlt. Csak Magyarország és a lengyelek, akiket a legközvetlenebbül fenyegetett a török veszedelem, készültek minden erejükkel az új hadjáratokra. A lengyelek IV. Vladislav alatt ha­talmas hadsereget küldtek délre, mialatt a bizánci flotta a velenceiek segítségével a törököket meg akarta gátolni abban, hogy Ázsiából segédcsapato­­ k 5 —

Next