Pálvi Ede: Az eszményi állam törvénykönyve (Budapest, 1920)
Előszó
A demokrácia és a szocializmus ilyetén megingása, a tökéletesedés világfejlődésének új etikájába, az általános emberi szolidaritás kifejlesztésének lehetőségeibe vetett remény gyökereit tépdeste meg. Egy félszázad óta nem született igaz nagy költő és a művészet is a fantázia, a hangulat és az eszme összekapcsolódásai helyett félszegségeknek és fintorságoknak egymást utánzásává fajult. Mintha földünk forgásában terméketlen világszférákba került volna! Az amsterdami polgármester programmja rezeg ma az ember beteg idegrendszerében; ez a könyv lázadást hirdet ama programm ellen. Azt hiszi ez a könyv, hogy lehet az emberek elméjét és karakterét kiegyenesíteni; lehet a demokráciát a felelősségnek és hozzáértésnek, tehát a karakternek és az intelligenciának két pillérjére felépíteni; lehet kapitalisztikus legeredményesebb termelésnél szocialisztikus legemberségesebb jövedelemelosztást rendszeresíteni, amikor is a kapitalisztikus termelési mód jellegét nem — mint Marx— a munka és a tőke egymással szembeállításában, hanem — éppen ellenkezőleg — az embernek a gépek fölött kifejlődött uralmában látjuk, míg szocialisztikus jövedelemelosztást nem — mint Marx — a magángazdaságok kikapcsolásával, hanem — éppen ellenkezőleg — a magánérdekek általános és igazságos kielégítésével akarunk elérni; lehet nyomort és tudatlanságot, bűnt és fájdalmat megszüntetni; lehet erkölcstant alapítani az okozatiság vas-természettörvényének és az akaratszabadság emberi önállóságának együttesen meglevő és érvényesülő kategóriái mellett. Ez a könyv az új államnak sémáját akarja kifejteni. A régi világ már elutazott, csak mi, akik a régi világban azzal együtt utazunk, nem vesszük észre annak elmozgását és nem készülünk az új világnak és abban mink magunknak is a helyét megtalálni. Ez a könyv programmtervezetet akar építeni a most vajúdó és megszületendő új emberi rend számára. Nem utópia ez a könyv, mert keresztülvihető és mindenki által elfogadható akar lenni, de azért bevallani kénytelen magáról, hogy mégis csak államregény, mert bármennyi engedményt tesz is a keresztülvihetőség és elfogadhatóság gyakorlati kívánalmainak, mégsem tudott és nem is akart kiszakadni a világfelfogásnak abból az egységes szerkezetéből, amely szerint mindannyian testvérek, minden világtörténés ősi nemző okának, a világszeretetnek közös gyermekei vagyunk.