Riehl Alajos: Bevezetés a jelenkor filozófiájába (Budapest, 1922)
Első előadás
attól való testében, hogy újra természetfilozófiai kalandokba talál bonyolódni, eltiltotta magát a gondolkodástól. Klasszikus példát, vagy ahogy az orvos mondaná, egy «szép esetet» idézhetek erre. Mayer Róbertet, az energia (vagy mint akkor mondták: az erő) megmaradása tételének első fölfedezőjét azzal vádolták, hogy a metafizikával kacérkodik, tisztán abból az okból, mert tételének bizonyításában nemcsak a tapasztalatra és kísérletre hivatkozott, hanem a gondolkodás törvényeire is. Van ugyan ennek az iránynak is filozófiája, de nem mint ilyet emlegették, mert nem filozófiának nézték. És mégis az a dualisztikus, magyarán kétlaki tan, mely szerint «anyag és erő» a valóságok önmagukban, az sem volt egyéb metafizikánál, csakhogy rosszabb metafizika, mint bármely más, melyet a filozófiai spekuláció rendszerre kimódolt. Azóta a helyzet tökéletesen megváltozott. Széles körökben újra fölébredt az érdeklődés és a megértés filozófiai kérdések és vizsgálatok iránt, nem utolsó helyen magában a természettudományok körében. Ami röviddel azelőtt még hallatlan lett volna, most megtörtént: egy kiváló fiziológus 1872-ben .A természetmegismerés határairól beszélt, sőt a kárhoztatott és valóban könnyen félreérthető «metafizikai» szó is fölbukkant 1894-ben egy fizikusnak hátrahagyott művében. Hertz Henrik, akinek az elektromagnetikus fényelmélet kísérleti bebizonyítását, az elektromos sugarak és fényhullámok azonosságának kimutatását köszönjük, ezt írja mechanikájában: «Semmiféle kétséget, mely elménkre hatással van, nem oszlathatni el azzal, hogy azt metafizikainak mondjuk; minden gondolkodó elmének, mint ilyennek, vannak olyan szükségletei, melyeket a természettudós metafizikaiaknak szokott nevezni.» A természetmegismerés haladásával a filozófia régi kérdései, az emberi gondolkodás legfőbb és legátfogóbb kérdései is megint maguktól föltűntek és újból való vizsgálatra hínak föl. És ennek így kellett lenni. Minél inkább s bármely területen közeledik cél ?