Pauler Imre: Az Ethikai determinismus elmélete (Budapest, 1890)
I. Történeti áttekintés
a) a természetbölcseleti irány rendszere : a physikai determinismus; b) a speculatív bölcseleti irány hitvallása: az indeterminismus ; c) az összeegyeztető bölcseleti irány elmélete: a syncretismus. A physikai determinismus az egyetemes okság, törvényesség és kényszer sanctiója. Szerinte ok, törvény, kényszer uralkodik az egész természetben, tehát az erkölcsi világban is, s az okság ez egyetemes törvénye alól az ember sem vonhatja ki magát. Akarata épen ezért korán sem az a független, korláttalan, indeterminált «szabad akarat», amely kénye-kedve szerint mindent akarhat, és pusztán tetszése szerint határozhatja el magát pro et contra , hanem az a determinált akarat, amelynek irányát, elhatározásait tisztán physikai okok, az úgynevezett motívumok befolyásolják és physikai törvények szabályozzák, mint bármely más physikai hatások működését. Nem így az indeterminismus, mely egészen ellenkező álláspontról fogja föl a dolgot, s az önkényes akarat elvét proclamálja. Ez elmélet szerint az erkölcsi és társadalmi élet tüneményei, már természetüknél fogva annyira különbözők a physikai világ tüneményeitől, hogy sem ugyanazon methodus, sem azonos, habár egyébként egyetemes elvek szerint sem fejtegethetek, hanem merőben külön törvények és okok hatása alatt állanak. Az ember akarata, egy magasabb tehetség, amelyet végelemzésben csak a saját önkénye, az indifferens liberum arbitrum vezérel,... s a ratio helyett a voluntas mozgat: pro rationes voluntas. Míg a föntebb jelzett harmadik theoria arra a nehéz munkára vállalkozott, hogy talán sikerülhet összeegyeztetni e két ellentétes irányt, és közvetítő úton oldani meg a kérdést? Miért ne lehetne ketté választani az egységes emberi természetet, és mereven szemközt állítani egymással az