Bebel, August: Életemből I-III. rész (Budapest, 1922)

Életemből I. rész - Előszó

Sok elv­társamnak az a kívánsága, hogy írjam meg emlékirataimat, megegyezik a saját terveimmel. Ha az ember a viszonyok kedvezése folytán befolyásos pozícióba jutott, akkor joga van a nagy tömegnek ahhoz, hogy meg­ismerje azokat a körülményeket, amelyek ezt eredmé­nyezték. A hamis vádak és ferde ítéletek nagy száma azonban, amelyekkel olyan gyakran elhalmoztak, szintén azt látszanak igazolni, hogy a nyilvánosság előtt kell, hogy kimutassam azt, mi az igazság. Ennek első föltétele az őszinteség és az igazság. Ellen­kező esetben egészen céltalan dolog, hogy az ember a sa­ját életéről valamit közzétegyen. Akármilyen párthoz vagy oldalhoz tartozzék is ezeknek a följegyzéseknek az olvasója, nem teheti nekem azt a szemrehányást, hogy bármit is eltitkoltam vagy elferdítettem volna. Az igaz­ságot még olyan esetben is megmondtam, amikor bizton nem egy olvasó azt gondolja majd, hogy okosabban tet­tem volna, ha elhallgatom. Ezt a fölfogást nem helyes­lem. Hibátlan ember nincsen és gyakran a hiba beisme­rése érdekli leginkább az olvasót s teszi képessé a helyzet helyes megítélésére. Miután az igazságot akartam megírni, ezért lehetet­len volt emlékezőtehetségemre támaszkodnom. Az emlé­kezet néhány év múlva cserbenhagyja az embert. Még az olyan események is, amelyek mély benyomást tesznek az emberre, idő múltán és különféle szuggesztió hatása alatt egészen más formát öltenek. Ezt nemcsak magamon, de másokon is igen gyakran tapasztaltam. Megesett velem, hogy barátaimnak vagy ismerőseimnek teljes jóhiszemű­séggel beszéltem el elmúlt évek eseményeit s aztán az ezekre vonatkozó egykorú levelek akadtak a kezembe, amelyek egészen másképen írták le ezeket. Ez arról győ­zött meg, hogy a bírónak sohasem szabadna a tanúj ré-

Next