Alföldi Iparlap, 1885 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1885-02-14 / 7. szám
Uj évfolyam, III. év 7. szám. ALFÖLDI IPARLAP. 1885. február 14. Azért örömmel üdvözlöm önöket, hogy e kör iránti érdeklődésüknek oly szép számban adják jelét. Mielőtt e közgyűlés tárgyainak részletezésébe bocsátkoznék, általánosságban megemlítem, hogy úgy az önök bizalmával megtisztelt igazgató-választmány és tisztviselőség, mint magam és elnöktársam a lefolyt évben az alapszabályok rendelkezéseinek szigorú szem előtt tartásával kötelességeinket hiven betöltöttük s minden rendelkezésünkre állott eszközt fölhasználtunk a kör és tagjai anyagi és szellemi igényeinek lehető kielégítésére. Nem tagadhatjuk azonban, hogy ezen törekvéseinkben akadályozva voltunk a körnek régebbi kinnlevő követeléseinek behajthatlansága miatt, ugyannyira, hogy az igazgató-választmány indíttatva érezte magát, az 1880., 1881. és 1882. évi hátralékos volt köztagok tartozásainak behajtását a kör ügyészére bízni. Mielőtt azonban az igazgató-választmány ezt tette volna, a hátralékosokat megrostálván, két részre osztotta: behajthatók és törlendőkre. Ezek szerint 111 szelvény találtatott behajthatónak, 89 pedig — részint az illető adós elhalálozása, részint a városból lett elköltözése, részint pedig elszegényedése folytán — teljesen behajthatlannak. Tartottunk a múlt évben egy közgyűlést és 8 igazgató választmányi ülést. A tisztikarban az év folyamán némi változás történt, a mennyiben szeretett tagtársunk Olajosi Ferenc jegyző elhalt, kinek helyét az ig.-választmány Babos Elek tagtársunkkal töltötte be. Lengyel Péter könyvtárnok pedig időközben ezen állásáról lemondván, helyét Magyar Károly tagtárs úrral töltvén be. A kör tagjai közül a múlt évben összesen 11-en haltak el: Balogh János, Faludi József, Ivánkovits Ferenc, Lenhárd József, Magyar József, Olajosi Ferenc, Pap István, Tepli Mátyás, Veszelka Péter, Benák János és Wein Gusztáv. — Nyugodjanak békében. A városból elköltöztek 9-en : Adler István, Farkas Gergely, Gál Márton, Hölgyi Antal, Petrovszki Ferenc, Szívós Zsigmond, Somogyi Gyula, Túri József és Tiborcz Péter. Ellenben a múlt év folyamán fölvétetett 17 új tag: Kis József, Schlisser Károly, ifj. Felmayer János, Török Kálmán, Kalló Antal, Ivánkovits Albert, Kunfalvi Nándor, Kenderesy Szabó Pál, Polgár László, Polner János, Mayer Miklós, Schaffer Márton, Simonovits József, Tóth Béla, Rácz Ferenc, Sipos Dezső és Szűcs Béla urak. A múlt évi pénztárállás megvizsgálására Szántó Leánder elnöklete alatt Harcz Lajos, Bódvay Pál és Magyar Károly urak küldettek ki, kik azt teljesen rendben levőnek találták. Ennyit tartottam szükségesnek körünk múlt évi ténykedéséről általánosságban megemlíteni. Körünk vagyoni állására nézve van szerencsém jelenteni, hogy a pénztár állását, valamint az ez évi költségelőirányzatot Priváry János úr pénztárnok fogja előterjeszteni. A könyvtár állásáról, valamint annak múlt évi forgalmáról Schmikli István könyvtárnok úr fog részletes jelentést tenni. A kör vagyoni állását Heszler József igazgató úr fogja előadni. Midőn ezekben elnöki jelentésemet megteszem, úgy a magam és elnöktársam, valamint a tisztikar és ig.-választmány nevében megköszönöm a minket megtisztelő bizalmukat s a számadások előterjesztése, illetve elfogadása után kérem a szokásos fölmentés megadását. Szeged, 1885. február 8-án. Rainer Ferenc, elnök. Olvastatik a pénztári jelentés: Kimutatás a szegedi polgári iparos és gazdasági kör 1884. évi pénztár-állásáról. Bevétel: Az 1884. évi tármaradvány 96 frt 80 kr. Szelvények: az 1880/2. évről 20 db és az 1883/4. évről 600 db, összesen 626 db 626 „ — „ Kártyajátékból befolyt . . 173 „ 90 „ Biliárdjáték jövedelméből . 135 „ 91 „ Beiratási dijakból 17 tag után.............................. 17 „ „ Báljövedelemből . . . . 28 „ 12 „ Hírlapok elárverezéséből . 51 „ 25 „ Fűtés és világítási hozzájárulás az ipartársulat által ............................. 81 „ — „ Összesen 1209 frt 98 kr. Kiadás . Évi házbérben .... 300 frt — kr. Gondnok 12 havi fizetésében 180 „ — „ Hírlapok előfizetésére . . 112 „ 85 „ Nyomtatványokra . . . 28 „ a Lakrészadó fejében . . . 10 „ „ Légszeszvilágitásra . . . 175 „ 56 „ Tűzifa-vétel és vágatás 70 „ 90 „ Könyvek vásárlására . . 28 „ 12 „ Kártyavételre .... 78 „ 20 „ Biliárdra........................ 14 „ 97 „ Jegyző tiszteletdijában félévre............................. 25 „ — „ Pénztárnok tiszteletdijában 50 „ — „ Könyvtárnok tiszteletdijában .............................. 50 „ „ Bélyegekre........................ 3 „ 24 „ Különfélékre.................... 29 „ 10 „ Összesen 1154 frt 54 kr. Összeegyeztetés: Összes bevétel .... 1209 frt 98 kr. Összes kiadás....................1154 „ 54 „ Levonva a kiadást a bevételből, marad . . . . 55 „ 44 „ Követelés : Az 1880/2.évről szelvényekből per alatt van 91 db, az 1883. évről van kiváltatlan 60 db, az 1884. évről van kiváltatlan 134 db, összesen van 285 db kiváltatlan szelvény. Az 1883. évi zárszámadáskor volt összesen 363 db kiváltatlan szelvény. Leíratott: Az 1879. évről szóló 61 db szelvény mind leíratott, az 1880/2. évről szóló 200 db szelvényből leíratott 89 db, összesen leíratott 150 db. Per alatt van 91 db szelvény, melyhez hozzáadva az 1883/4. évről kiváltatlan 194 dbot, van összesen 1885. évi február hó 5-én 285 db kiváltatlan szelvény. Kelt Szegeden, 1885. febr. 5-én. Priváry János, közpénztárnok. Az igazgató-választmány által kiküldött s aláirt bizottság a számadást az illető tételekre vonatkozó okmányok alapján megvizsgálta s helyesnek találta. Szegeden, 1885. február 5-én. Szántó Leánder Harcz Lajos számv. b. elnök, szület. Magyar Károly ellenőr. Tudomásul vétetik s a fölmentés megadatik. Olvastatik a könyvtári jelentés : Tekintetes közgyűlés ! Van szerencsénk a tekintetes közgyűlésnek a polgári iparos és gazdasági körnek könyvtára állását az elmúlt évről a következőkben bejelenteni. Az elmúlt 1884. évben a könyvforgalom részen 2516 kötetet. Magyar Károly úr adományozott a könyvtár részére két drb könyvet, nevezetesen : Szabadság, egyenlőség, testvériség, vagy mi a szabadkőművesség alapelve, és az 1866-iki hadjáratok ismertetése. A könyvtár bevételei és kiadásai a következő tételekből áll: u. m . Bevételek: Az 1883. évről fönnmaradt összeg.............................2 frt 47 kr. Késedelmi krajcárok és könyvjegyzékért befolyt . . . 12 frt 20 kr. 194 db szelvényből . . Az egylet pénztárnokától a könyvtár gyarapítására . 28 frt 12 kr. Összesen: 42 frt 79 kr. Kiadások : 300 darab jegyzék nyomásáért kifizettetett....................3 frt 50 kr. Könyvkötőnek könyvek bekötéséért két számlára kifizettetett .............................9 frt 60 kr. Egyéb apró kiadásokra . . . „80 kr. Összesen : 13 frt 90 kr. A kiadást a bevételből levonva, maradt a könyvtár gyarapítására a múlt évről fönnmaradt összeggel . . 28 frt 89 kr. Megemlítésre méltó végre, hogy a könyvtárban ezidőszerint 985 db könyv áll az olvasóközönség rendelkezésére. Ezzel jelentésünket bezárva, maradunk kiváló tisztelettel Magyar Károly, Schmikli István, h. könyvtárnok, könyvtárnok. Tudomásul vétetik. Igazgatói jelentés : Heszler József igazgató jelenti, hogy a köz vagyonállományában semmi lényeges változás nem történt, amennyiben azonban az ingóságok használata által némi értékcsökkenés állott be: az igazgató-választmánynyal egyetértőleg ajánlja a t. közgyűlésnek, hogy a múlt évi 1880 főt 50 krt tevő vagyonértékből 20 százalék értékcsökkenés címén üttessék le s az ingóságok értéke 1504 hassék elő. Elfogadtatik. frt 40 krral Olvastatik a folyó évi költségelőirányzat : Bevétel : 1884. évről tármaradvány Meglevő 360 tag után, 10 százalék leszámítva (7255 frt 44 kr. szelvény) . . • • Az 1880/2. évről szóló szelvényekből 91 db (50% leszámítva).................... Remélhető 20 tag fölvétele 45 ra ,, után............................. Remélhető (20 tag) tagsági 20 „ — „ díjban........................ 30 „ — „ Biliárdasztal jövedelméből . 135 „ „ Kártyajáték „ 170 „ „ Bál jövedelméből remélhető 25 — „ Hírlapok elárverezéséből . Az Ipartársulat fűtési és vi-50 „lágitási illetékében . . Előre nem látható rendki-80 „ — „ vüliekből.................... Az 1883/4. évről hátralékos. 100 „ — „ Összesen . . Kiadás : 1373 frt 44 kr. Évi házbérben fizetendő . 300 frt — kr. Gondnok évi fizetése . . Hírlapok előfizetésére . . Légszeszvilágitásra . . . 176 „ „ Tüzelőanyag beszerzésére 70 „ — „ Nyomtatványokra . . .95 — „ -» „ Kártyavételre...................15 „ „ Biliárdasztal fönntartására 50 „ — „ Könyvtár gyarapítására . 72 „ - „ Jegyző tiszteletdija . . 50 „ — „ Pénztárnok tiszteletdija . 50 ,, — ,. Könyvtárnok tiszteletdija . Előre nem látható rend 50 ,. — .. kívüliekre................... 50 ,, — „ Összesen . .1262 frt — kr. Összeegyeztetés : Összes bevétel .... 1373 frt 44 kr. Összes kiadás .... 1262_„ — „ Marad tartalék . 111 frt 44 kr. Kelt Szegeden, 1885. évi febr. 8-án. Szántó Leánder Priváry János számv. b. ev. közpénztárnok. Harcz. Lajos szület. Elfogadtatik. Elnök kéri a jegyzőkönyv hitelesitésére egy 5 tagú bizottság kiküldését, kéri továbbá, hogy miután a múlt évi közgyűlés jegyzőkönyve néhai jegyző betegsége s későbbi elhalálozása folytán nem készült el, annak elkészítése iránt való intézkedést is. Jelen közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére kineveztetnek: Schlauch Károly, Kiss Gyula, Lábdi Antal, Varga László és Vitkó Antal. A múlt évi közgyűlés jegyzőkönyvének elkészítésével jegyző megbizatik, melynek hitelesítésére a múlt évi közgyűlés által kiküldött Battancs Ferenc, Bódvay Pál, Vinkovits Károly, Róth Róbert és Kiss Gyula urak kérendők föl. Következik a tisztújítás. Elnök jelenti, hogy elnöki tiszte befejeztetvén, kéri a gyűlés további vezetésére egy korelnök választását. Általános éljenzéssel újra megválasztatik. A tisztikar közfelkiáltással következőleg alakul meg: Tiszteletbeli elnök Pálfy Ferenc. Elnök Rainer Ferenc. Alelnök Szántó Leánder. Igazgató Heszler József. Jegyző Babos Elek. Ügyész Nyilasy Pál. Pénztárnok Priváry János. Ellenőr Magyar Károly. Mielőtt a választás tovább folyna, Ferenczi János emel szót. Örömmel tapasztalja, hogy a kör korlátolt anyagi viszonyai mellett is a könyvtár évről-évre szépen gyarapodik , továbbá a kör tagjainak számaránya és a könyvtár terjedelméhez képest aránytalanul nagy forgalmát. E szép eredményt a kör buzgó könyvtárnokainak, különösen pedig Schmikli István első könyvtárnok ügyszeretetének tulajdonítja. Ajánlja egyhangú megválasztatását, Közfölkiáltással megválasztatnak : Schmikl István első, Lőcsey Mihály és — Bódvay Pál úr ajánlatára — Battancs Ferenc úr másodkönyvtárnokoknak. Következik a 36 választmányi tag megválasztása. Elnök indítványára szavazatszedő bizottsági tagokat kiküldetnek: Ferenczi János elnöklete alatt Schlauch Károly, Battancs Ferenc, Kunfalvi Nándor, Kertész Sándor, id. Szmolényi Nándor és Lábdi Antal. A választás eredményéről a bizottság a következő jelentést teszi: Tekintetes közgyűlés ! A kiküldött szavazatszedő bizottság bevégezvén munkálatát, van szerencsénk tisztelettel jelenteni, hogy összesen beadatott 40 szavazatlap a választmányi tagságra. E szavazatok összességéből nyert: Balogh István........................40. Neubauer József ................... 40. Náder Alajos.............................40. Stein Antal.............................40. Schütz Antal ........................40. Sziráki József.........................40. Auer József..................................39. Kalmár István........................39. Kiefer Godefréd ...... 39. Lemle Miklós.............................39. Lantos József ........................ 39. Rainer Károly........................39. Szarvák Mihály........................39. Schlauch Károly....................39. Ádám Ferenc.............................38. Bódvai Pál..................................38. Ferenczi János........................38. Ivánkovics Károly...................38. Juhász György........................38. Molnár János.............................38. Nigrényi Pál.............................38. Priváry Pál.............................38. Schütz János ........................... 38. Balogh Ferenc........................37. Id. Felmayer János .... 37. Harcz Lajos..................................37. Somogyi János........................37. Auer György ....... 36. Bakay Nándor........................36. 648 „ ?? 180 „ „ 115 g y