Alföldi Iparlap, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886-05-23 / 21. szám

ALFÖLDI IPAR LAP, 1986. május 23. sőt azon tudatban, hogy ők úgy is megtanulnak és tudni fognak, a gyakorlati munkát keleti lomhasággal vetették meg. Alig van rá eset, hogy ha csak igen kis korától bele nem neveltetett a gyermek valamely iparág ismeretébe, hogy abba alapos mélységgel s megfelelő szenvedélylyel, kitartó szorgalommal behatolt volna. Ezt a mélységet, ezt az alaposságot nélkülözi mai iparéletünk. Ehhez járul még azon körülmény, hogy a szalmaláng­gal és keleti kényelemmel ténykedő magyar faj mellett a még fölületesebb iparos hajlamú zsidóság is belekapott hazánkban az iparüzletekbe, s azon csekély alapossági szel­lemet, a­mit a német czéhek beplántáltak, egészen kiölte a prókátor és lateiner világ által szentesített, már eltörült, de nyomaiban és következményeiben majd csak 30 év múlva el­törülhető 1872-ik évi ipartörvény. Hányszor szólaltunk föl ezen törvény merényletszerű intézkedései ellen szelíden és az alkotmányos polgárhoz illő tisztelet hangján. De hát erre a fölszólalásokra szüntelen az volt a válasz, hogy el­fogultak vagyunk. Majd ne lassan-lassan az idő nekünk ad igazat. Az mit sem tesz, hogy egész szorgalmas munkáséletünk összes gyümölcse utána vesz. Most újra ki kell mondanunk, hogy a szakképesség követelő beigazolásának törvénybe igtatása egyetlen állam­ban sem oly sürgős, mint nálunk, a­hol már lehetne ipar s van iparczikkfogyasztás, de nincs annak megfelelő terme­lés, a­hol van kultúra, tudomány és polgárosodás s vannak ehhez mért igények. Kemény a kalapács nyele, de neki kell szorítani az urfiakat, s lesz a mai két elemből igen jó iparos elem s a tudománynyal fog a tőke szorosan szövetkezni s a munkával. May­er: Kisiparosoknak, iparossegédeknek a postatakarék­pénztárak érdekében. (Folyt.) A m. kir. postatakarékpénztár közvetitő hivatalai mind­azon postahivatalok, melyek a magy. korona területén a miniszter által a postatakarékpénztári teendőkkel meg van­nak bízva; ezen hivatalok a takarékpénztári ügyeket a postaszolgálatra nézve előirt rendes hivatalos órák alatt tartoznak elintézni s minden ily ügyben közvetlenül a taka­rékpénztárnak vannak alárendelve. A m. kir. postatakarékpénztár idővel a magy. korona területén kiterjedő egész postahálózatra fog kiterjesztetni, — egyelőre a külső szolgálat közvetítésével 1886. február 1-én 700 postahivatal fog megbizatni, melyek azután a szük­séghez és egyéb körülményekhez képest folyton havonkint újabbakkal fognak szaporittatni. Minden közvetitő hivatal fogad el betéteket és teljesít visszafizetéseket. Betevő mindenki lehet, még a kiskorúak is; minden egyes betevő részére az első betét alkalmával egy saját nevére szóló betétkönyvecske állíttatik ki, melybe minden további betét és visszafizetés, valamint tőkésített kamatok bejegyeztetnek. A legkisebb betétösszeg 50 kr, de hogy a tőkegyűj­tés a szegényebb néposztálynak megkönnyíttessék, 5 kros levélbélyeggel ellátott takaréklapok kaphatók minden levél­­jegy-elárusító­­helynél, mely takaréklapokra további 45 kr áru bélyeg reá ragasztatván, az mint 50 kros betét bármely közvetitő postahivatalnál elfogadtatik.­­ A betét­ maximum nincsen korlátozva, de csak 1000 frtig kamatoztatik s ezen összegig a betét a törvény értel­mében nem foglalható le és arra zálog vagy megtartási jog sem szerezhető. Az 1000 frton felüli összeg nem kamatozván ; ha a betevő követelése ezen összeget meghaladja, a takarékpénz­tártól írásbeli fölszólítást kap, hogy az 1000 forintot meg­haladó összeg felől intézkedjék. Ha a takarékpénztárhoz eme fölszólításra 30 nap alatt válasz nem érkezik, úgy a betevő javára az 1000 forintot meghaladó összegért magyar állampapírokat vásárol. Minden egyes betevőnek jogában áll a törvényben fölsorolt vagy megállapítandó értékpapíroknak számlájára leendő vásárlása végett a postatakarékpénztárhoz fordulni, mely ezen vásárlást díj nélkül eszközli. A vásárolt értékpapírok a betevő kívánságára vagy posta útján megküldetnek, vagy pedig részére a postataka­rékpénztárnál díj nélkül megőriztetnek. Utóbbi esetben a betevő részére betétéről járadék­könyvecske állíttatik ki. A letett értékpapírok esedékes kamatai a postataka­rékpénztár által vétetnek föl és mint új takarékbetét a betevő javára könyveltetnek. Minden betevő csak egy könyvecskével birhat, egye­dül a szülők vannak följogosítva gyermekeikért azok 14 éves koráig betéteket eszközölni s azok nevét helyették alá­írni, úgyszintén ezek nevében a visszafizetést is fölvenni; 14 éven túl azonban a szülő aláírása a gyermekével helyet­tesítendő­ el; hasonlóképen, ki a kéreg alját keresztül szúrja, akár­milyen keresztülszúrás után is, két dénárt tartozik fizetni ; végre pedig, ki a talpat be nem dörgöli, hat dénár bünte­tést fizet. „11. Minden csizmadiamester-inas, különösen ha tizen­négy­ esztendős, teljes négy évig, de ha idő­sebb, három évig inaskodik egyfolytában s a mester köteles neki ruhára morva­posztót adni; az ilyen inasok azonban mind a mestert, mind hitestársát vagy bárki mást is illő tiszteletben tartoznak részesíteni az isteni parancsolat értelmében. Tiszteld atyá­dat és anyádat. „12. Minden inas szegőd­tetésekor egy forintot köteles a társulat pénztárába fizetni s mesterével egyetemben egy pint borra való költséget letenni, mit fölszabadításakor ha­sonlóképen tennie kell. „13. Ha a tanuló csupán két évi inaskodásban akar a mesterével megállapodni, az esetben 18 rénus forintot köteles neki fizetni, még­ped­g a felét rögtön az egyezség alkal­mával, a maradék részt pedig fölszabadulásakor. „14. Akadnak tanulók, kik a mesterséget mestereiknél pontosan ki nem tanulják s tanuló-levélért a czéhmesterek­­hez kénytelenek folyamodni ; ennélfogva kik mesterségüket jól kitanulták, egy évig, kik nem tanulták ki alaposan, két évig tartoznak a föntemlitett tanuló-levélért szolgálni. A 15. csizmadiamester-legénynek heti bére 20 dénár, úgy azonban, hogy naponkint két pár csizmát (de már tol­dozott szárat) tartozik elkészíteni, százat pedig ugyancsak naponként négyet köteles megtoldozni, de viszont meg van engedve neki, hogy minden harmadik héten egy egész napot a saját hasznára fordíthasson. TÁRCZA. A losonczi csizmadia-czéh 1722-ben. Irta: RÁcz Sámfi. (Folyt.) „8. Találkoznak a foltozó mesterek közt is, kik mes­terségüket meg nem illető munkával haszonlesésből jog­talanul foglalkoznak; ennélfogva ha valamelyik foltozó varga a csizmadiák előleges ítélete ellenére a sarokban háromszoros varrással, azaz istikkel, a szárban pedig kettős varrással kiállított sarut mer készíteni, visszavonhatatlanul saruinak elvesztésével bűnhődjék, nemkülönben egész készletének elvesztésével bűnhődjék minden más állású vagy mesterségű ember is, ki a városi vásárokon innen vagy túl csizmadia-keresetet, vagy ilyenfajta más üzletet folytatni mer. „9. Ha pedig a mi tisztességes társulatunk valamelyik tagjáról az a hír keringene, hogy undok vétkekkel, p. o. házasságtöréssel, lopással, emberöléssel vagy egyebekkel fertőzi be magát, mint gyanúba vett ember mindaddig, mig ki nem tisztázkodik s régi becsülete helyre nem áll, társu­latunkból kizárva maradjon. „10. A műlátó több öregebb mestert maga mellé vévén, minden második héten köteles a többiek munkáit megvizs­gálni, a­mikor is ha valami hibát talál, a munka készítőjét, a többi mesterek megbecsülése szerint elmarasztalja ; neve­zetesen, ki a varrófonállal a talpat ugyn keresztül szúrja, hogy a varrófonál kívülről is látszik, öt dénárban marasztaltassék

Next