Alföldi Iparlap, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1887-10-09 / 41. szám
Előfizetési föltételek: helyben, házhoz hordással vagy vidékre posta útján. Negyedévre . 1 frt. Fél évre ... 2 frt. Egész évre . . 4 frt. Egyes szám ára 8 kr. ~ 'V .v ^ Szerkesztői iroda: Templom-tér, 8-ik szám, a „Szegedi Ipartestület“ háza, hova a kéziratok küldendők. '■? áJ .-. fo.fP——,— , . - - • J- r " J" “.' VT-ik évfolyam. 1887. 41-ik szám. Szeged, október 9-én. Kapható a kiadóhivatalban.ALFÖLDI IPARLAP. A SZEGEDI S TÖBB HAZAI IPARTESTÜLET ÉS IFJÚSÁGI EGYLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. JELIGE: MUNKA ÉS TUDOMÁNY. Főszerkesztő: Bakay Nándor... Felelős szerkesztő: Palotás'Fausztin. *1'V' Főmunkatárs: Babos Elek. Kiadóhivatal: Engel Adolf könyv- és könyomdája, hova az előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések: 16-od oldal 8-ad , 4-ed Fél ;17 . 3.50 . 6.A 4 hasábos petitsor ára soronként 4 kr. Bélyegdij mindenkor 30 kr. A miniszter levele. Államférfiaink közül ma egy sincs, aki a magyar nemzeti műveltség előmozdítása, a társadalmi és szellemi élet fölvirágzása érdekében hathatósabban buzgolkodnék, mint Trefort kultuszminiszter. Nagy tehetségének elismert európai műveltsége szabja meg az irányát, amely tisztán nemzeti, mert a nemzet beléletében ágazik szét; ott, a legméltóbb helyen akarván érvényesíteni azokat a magasztos eszméket, amelyeket a gyakorlati élet, az anyagi jólét és fölvirágozás, a nemzeti erők egyöntetű fejlesztésének érdekében minden nevezetesebb alkalommal oly törhetlen szívóssággal s meggyőzőleg hirdet. Ilyen alkalom a tanév kezdete is, a midőn a szülők a gyermek sorsa fölött döntenek. A pályaválasztás nehézségeit feledteti a szülők önző szeretete, akik, csekély kivétellel, azt hiszik, hogy gyermekeik csak az úgynevezett tudományos pályán fognak boldogulhatni. Kevés azoknak a helyesen gondolkozóknak a száma, akik gyermekeiket még a fejletlen korban iparos- vagy kereskedő pályára szánják. Trefort levelét élvezettel olvashatja mindenki, akinek érzéke van a társadalmi élet föllendülése iránt, akit egy nemesen gondolkodó államférfiú szép eszméi nem hagynak hidegen. Az iparos, a kereskedő megtalálja abban a magára vonatkozó részt, habár röviden, de olyan határozott formában, amelynek értelme fölött egy pillanatnyi kétsége sem lehet. A levél, mely a „Budapesti Szemle“ szerkesztőjéhez van czímezve, egész terjedelmében a következőleg hangzik : „Tisztelt szerkesztő úr ! Minden tanév kezdete alkalmul szolgál nekem arra, hogy a magyar társadalmi életre vonatkozólag néhány, mindig egyenlően megújuló észletet tegyek. Ez észletek egyike : az előszeretet a gymnáziumi oktatás iránt. Ha ez előszeretetben a tudomány iránti szeretet tükröződnék vissza, örvendetes jelenségnek kellene azt tartanom. Ámde látom, hogy e jelenségnek valódi alapja nem ez előszeretetben, hanem a kézimunka lenézésében, hogy úgy mondjam, megvetésében áll. A kézimunka pedig nemcsak, hogy a társadalomnak okvetlenül szükséges, hanem az egyént is becsüléshez, vagyonhoz juttatja. Ehhez járul, hogy a munka az ész közremunkálkodó tevékenysége nélkül el sem képzelhető. Vájjon a könyvkötő, az óvás, az asztalos munkássága nem jár-e legalább is annyi szellemi tevékenységgel, mint azon alárendelt hivatalnoké, aki naphosszat de papiro ad chartám másol, vagy bizonyos schemák szerint paperassokat rendez? Vájjon nem lehet-e az, aki foglalkozására nézve kézműves, észjárására és modorára nézve műveit ember? Társadalmunk, úgy látszik, azt tartja, hogy: nem. És e ferde fölfogás vagy álszégyen okozza azt, hogy szegény szülőknek gyermekei, akiknek a tanuláshoz sem tehetségük, sem pedig kedvük nincsen, kénytelenek, saját szerencsétlenségükre, az állam és a társadalom kárára , az úgynevezett iskolázott pályákra lépni. Ez, valamint az ezzel azonos alapon nyugvó hajlam, szokás vagy erkölcsnek közgazdasági életünkben sok káros következményét láthatjuk. Ha a művelt külföldet szemléljük, mindenütt nagy iparos-, kereskedő- és bankházakat találunk, amelyeket egymásra következő nemzedékek kitartó munkája — az egyes családok és a társadalom hasznára — valódi hatalmakká fejlesztett. Nálunk ily példák alig léteznek. A legtöbb iparos és kereskedő, a kezdet nehézségeivel küzdve, hogy úgy mondjam, az ABC-nél kénytelen üzletét megkezdeni. Főkép ezért vagyunk annyira elmaradva a vagyonszerzés terén. Ez új iparos- és kereskedő-családjainknak rendes sorsa, hogy mielőtt házuk nagggyá fejlődött volna, már első ivadékaik utóbbi idegen körbe lépnek át. Ott aztán elsatnyulnak, tönkre mennek, proletárokká lesznek. A betegség megvan. A kérdés: hogyan lehetne azt orvosolni ? Nézetem szerint főleg három után. Az iskola, az irodalom, továbbá társadalmunk szellemének javítása útján. Az iskola e tekintetben két irányban hathat. Az egyik hatást szakiskoláktól, a másik hatást pedig az olyan oktatástól lehet várni, amely a gyermeket nemcsak tanítani, hanem nevelni és benne helyes gyakorlati fogalmakat ébreszteni igyekszik. Ez utóbbi mozzanatban van oka annak, hogy én a középiskolákban és különösen a gymnáziumokban az egészség- és közgazdaságtannak tanítását szükségesnek tartom. Az irodalom, ahol olvasnak, hatalom. Üdvöt vagy vészt hozó, a szerint, a mint jó vagy rész az irodalom. Ha benne, s különösen a regényben hősökként csakis előkelő korhelyek szerepelnek, a képzelem — amely az emberi életben oly nagy szerepet játszik — elhiteti az emberrel, hogy érdeklődésre, rokonszenvre és tiszteletre csakis az számíthat, aki nem dolgozik. Nagyon üdvös volna társadalmunknak, ha tanulmánya tárgyává tenné az angol gyarmatok viszonyait, ahol nincs igazi határvonal a kézi és szellemi munkáknak járó tisztesség között. Különben már Észak- Amerika, Franklin és Lincoln példája is elég tanúságot nyújthatna e tekintetben. Nos, végre, a mi társasági életünk szellemét illeti: mindenekelőtt arra volna szükségünk, hogy legyen társasági életünk. De e tekintetben nem tudunk előre menni. Nem tudjuk kivívni, hogy érintkezésünknél a humanitás, az elfogulatlanság és a társasági egyenlőség tudatának érvényre emelése a