Aviatika, 1929 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1929-01-01 / 1. szám

1921) január AVIATIKA A légi fotogrammetria A fénykép felhasználásával való térképezés, tehát a földi fotogrammetria gondolata már jóval a fényké­pezés felfedezése előtt felmerült és annak alapelvei — bármily visszájan hangzik is — már 1795-ben ismere­tesek voltak. Ekkor jelent meg Lambert H. J.-nek «Freien Perspektive» című munkája, melyben leírja, hogy hogyan lehet perspektívából helyszínrajzot ké­szíteni. Ez azonban csak egy érdekes történeti adat, mely­nek a mondott időben gyakorlati haszna igazán kevés lehetett. A múlt század elején azonban Aimé Laussedat, a Wollaston-féle «Camera lucida» (vagy «Camera dara») felhasználásával a perspektívák készítését szabatosabbá teszi és ezek után a perspektívák után készít rétegvona­las, topográfiai térképeket a fotogrammetria alapelvei­nek felhasználásával. Laussedat azonban még életben volt, mikor a fényképezést feltalálták és 1851-ben már annyira tökéletesítették, hogy az nemcsak arcképfel­vételekre, hanem tájképfelvételekre is alkalmassá vált és akkor Laussedat a «Camera lucida»-t a «Camera obscura»-val helyettesítette, így tehát ő készítette az első fotogrammétert és ezzel megnyitotta azoknak a tudós geodétáknak sorát, kik a fotografálást a térké­pezés szolgálatába kívánták állítani. A terresztrikus fotogrammetria ezután egypár év­tizeddel a fejlődésnek igen magas fokát érte el és hasz­nálhatóságának megfelelően általánosan elterjedt. Ez a használhatóság azonban, az egyéb topográfiai fel­vételi módszerekhez viszonyítva, aránylag kis területre szorítkozott. Mert bár igen nagy előnye a fotogram­metriának az, hogy kevés felszereléssel és gyorsan vé­gezhetők el a külső munkák, nagy hátránya volt, hogy igen komplikált és nehézkes számítások árán kaphatták meg csak a végleges eredményeket , és mivel a terep­alakulatok egymást elfedik, igen sok felvétel készítése volt szükséges a topográfiai térkép előállításához. A földi fotogrammetria tehát csak oly helyeken bizonyult gazdaságosnak, ahol más mérési módszerek alkalma­zása igen nagy nehézségekkel járt, így például meredek sziklafalak, hegycsúcsok stb. felvételénél. Éppen ezért kézenfekvő volt a gondolat a fény­képeket oly nézőpontokból készíteni, ahonnan a terep­hullámok egymást nem fedik el, tehát ahonnan mintegy belelátunk a terepbe. . Ez az eszme azonban már jóval a repülés feltalálása előtt felmerült és habár térképek készítésére a felmerült számítási nehézségek miatt egyelőre nem is bizonyult alkalmasnak, katonai célokra igen megfelelőnek mu­tatkozott. Már 1859-ben a solferinói ütközet előtt és az alatt Nadar a Laussedat-féle fotogramméterrel felvételeket készített kötött léggömbből. 1862-ben az amerikai szabadságharc alatt alkal­mazták a légi fotogrammetriát. 1870-ben pedig a fran­cia-német háborúban a franciák próbálkoztak a légi fotogrammetriának térképezésre való felhasználásával és megpróbálták a felvétel pillanatában, trigonometriai mérésekkel, a ballon, illetve fényképezőgép pontos hely­zetét a földről meghatározni. A kötött léggömb nehézkes alkalmazhatósága és a már említett számítási nehézségek azonban a légi foto­grammetria felhasználását igen nehézkessé és költsé­gessé tették volna, és bár a múlt század végén sokan fog­lalkoztak a légi térképezés még megoldatlan elméleti kérdéseivel és sikerült is ezeket a kérdéseket mate­matikai szempontból teljesen megoldaniuk, a légi tér­képezés gazdaságossága csak a repülőgép feltalálásá­val és precíziós mechanika kifejlődésével vált lehet­ségessé. Oltay Károly műegyetemi tanár, a földi és légi fotogrammetriáról írt könyvének előszavából idézem Finsterwalder Sebestyénnek, a fotogrammetria kitűnő kutatójának szavait, ki 1897-ben azt írja, hogy «a légi fotogrammetria gyakorlati jelentősége a legközelebbi álló háborúban fog kitűnni és fejlődésének is az fog módot nyújtani, mert a békében a tőle várható ered­mények látszólag nem teszik indokolttá a kísérletezésre fordítandó nagy anyagi áldozatokat.» A világháború volt az az álló­háború, ahol az anya­giaknak szinte korlátlan rendelkezésre állása és a légi fotogrammetriám álhatatlan szükségessége módot nyúj­tottak annak részleges kifejlődésére és a békében való használatának gazdaságossá tételére. A világháború be­fejezése után a rendelkezésre álló óriási kísérleti anyag értékesítése oly műszerek és készülékek megszerkeszté­sét tette lehetővé, melyek a fotográfiák átdolgozását topográfiai térképekké, úgy pontosság, mint gazdasá­gosság szempontjából lehetővé teszik és teljesen ki­küszöbölik azokat az igen komplikált számításokat, melyek a légi és földi fotogrammetria ekonóm­ikus ki­használását akadályozták. Ez a rövid bevezetés azonban csak arra szolgált, hogy olvasóinknak egy halvány képet nyújtsak arról, hogy mily fáradságos kísérletezés és mily hosszú idő előzte meg a légi térképezés kifejlődését. Mivel azon­ban ismertetni kívánom nagy vonásokban, minden teoretikus és matematikai részlet elhagyásával az aero­­fotogram­metria alapelvét, mai állását és annak mű­szereit, mindenekelőtt foglalkoznom kell magával a fényképpel, a fotográfiával, mely alapját képezi úgy a földi, mint légi fotogrammetriának. Az itt következő rövid ismertetés gondolatmene­tét Oltay Károly: «A légi- és földi fotogrammetria» című könyvéből vettem át, amely az egyetlen oly munka hazánkban, mely a légi fotogrammetria elmé­letét részletesen ismerteti. A fénykép — mely alatt mindig az üveg vagy film negatívokat vagy az azokról készült diapozitívokat értjük — nem más, mint a rajta ábrázolt tárgynak vagy tájéknak centrális vetü­lete (perspektívája). E 5

Next