Aviatika, 1929 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1929-01-01 / 1. szám
1921) január AVIATIKA A légi fotogrammetria A fénykép felhasználásával való térképezés, tehát a földi fotogrammetria gondolata már jóval a fényképezés felfedezése előtt felmerült és annak alapelvei — bármily visszájan hangzik is — már 1795-ben ismeretesek voltak. Ekkor jelent meg Lambert H. J.-nek «Freien Perspektive» című munkája, melyben leírja, hogy hogyan lehet perspektívából helyszínrajzot készíteni. Ez azonban csak egy érdekes történeti adat, melynek a mondott időben gyakorlati haszna igazán kevés lehetett. A múlt század elején azonban Aimé Laussedat, a Wollaston-féle «Camera lucida» (vagy «Camera dara») felhasználásával a perspektívák készítését szabatosabbá teszi és ezek után a perspektívák után készít rétegvonalas, topográfiai térképeket a fotogrammetria alapelveinek felhasználásával. Laussedat azonban még életben volt, mikor a fényképezést feltalálták és 1851-ben már annyira tökéletesítették, hogy az nemcsak arcképfelvételekre, hanem tájképfelvételekre is alkalmassá vált és akkor Laussedat a «Camera lucida»-t a «Camera obscura»-val helyettesítette, így tehát ő készítette az első fotogrammétert és ezzel megnyitotta azoknak a tudós geodétáknak sorát, kik a fotografálást a térképezés szolgálatába kívánták állítani. A terresztrikus fotogrammetria ezután egypár évtizeddel a fejlődésnek igen magas fokát érte el és használhatóságának megfelelően általánosan elterjedt. Ez a használhatóság azonban, az egyéb topográfiai felvételi módszerekhez viszonyítva, aránylag kis területre szorítkozott. Mert bár igen nagy előnye a fotogrammetriának az, hogy kevés felszereléssel és gyorsan végezhetők el a külső munkák, nagy hátránya volt, hogy igen komplikált és nehézkes számítások árán kaphatták meg csak a végleges eredményeket , és mivel a terepalakulatok egymást elfedik, igen sok felvétel készítése volt szükséges a topográfiai térkép előállításához. A földi fotogrammetria tehát csak oly helyeken bizonyult gazdaságosnak, ahol más mérési módszerek alkalmazása igen nagy nehézségekkel járt, így például meredek sziklafalak, hegycsúcsok stb. felvételénél. Éppen ezért kézenfekvő volt a gondolat a fényképeket oly nézőpontokból készíteni, ahonnan a terephullámok egymást nem fedik el, tehát ahonnan mintegy belelátunk a terepbe. . Ez az eszme azonban már jóval a repülés feltalálása előtt felmerült és habár térképek készítésére a felmerült számítási nehézségek miatt egyelőre nem is bizonyult alkalmasnak, katonai célokra igen megfelelőnek mutatkozott. Már 1859-ben a solferinói ütközet előtt és az alatt Nadar a Laussedat-féle fotogramméterrel felvételeket készített kötött léggömbből. 1862-ben az amerikai szabadságharc alatt alkalmazták a légi fotogrammetriát. 1870-ben pedig a francia-német háborúban a franciák próbálkoztak a légi fotogrammetriának térképezésre való felhasználásával és megpróbálták a felvétel pillanatában, trigonometriai mérésekkel, a ballon, illetve fényképezőgép pontos helyzetét a földről meghatározni. A kötött léggömb nehézkes alkalmazhatósága és a már említett számítási nehézségek azonban a légi fotogrammetria felhasználását igen nehézkessé és költségessé tették volna, és bár a múlt század végén sokan foglalkoztak a légi térképezés még megoldatlan elméleti kérdéseivel és sikerült is ezeket a kérdéseket matematikai szempontból teljesen megoldaniuk, a légi térképezés gazdaságossága csak a repülőgép feltalálásával és precíziós mechanika kifejlődésével vált lehetségessé. Oltay Károly műegyetemi tanár, a földi és légi fotogrammetriáról írt könyvének előszavából idézem Finsterwalder Sebestyénnek, a fotogrammetria kitűnő kutatójának szavait, ki 1897-ben azt írja, hogy «a légi fotogrammetria gyakorlati jelentősége a legközelebbi álló háborúban fog kitűnni és fejlődésének is az fog módot nyújtani, mert a békében a tőle várható eredmények látszólag nem teszik indokolttá a kísérletezésre fordítandó nagy anyagi áldozatokat.» A világháború volt az az állóháború, ahol az anyagiaknak szinte korlátlan rendelkezésre állása és a légi fotogrammetriám álhatatlan szükségessége módot nyújtottak annak részleges kifejlődésére és a békében való használatának gazdaságossá tételére. A világháború befejezése után a rendelkezésre álló óriási kísérleti anyag értékesítése oly műszerek és készülékek megszerkesztését tette lehetővé, melyek a fotográfiák átdolgozását topográfiai térképekké, úgy pontosság, mint gazdaságosság szempontjából lehetővé teszik és teljesen kiküszöbölik azokat az igen komplikált számításokat, melyek a légi és földi fotogrammetria ekonómikus kihasználását akadályozták. Ez a rövid bevezetés azonban csak arra szolgált, hogy olvasóinknak egy halvány képet nyújtsak arról, hogy mily fáradságos kísérletezés és mily hosszú idő előzte meg a légi térképezés kifejlődését. Mivel azonban ismertetni kívánom nagy vonásokban, minden teoretikus és matematikai részlet elhagyásával az aerofotogrammetria alapelvét, mai állását és annak műszereit, mindenekelőtt foglalkoznom kell magával a fényképpel, a fotográfiával, mely alapját képezi úgy a földi, mint légi fotogrammetriának. Az itt következő rövid ismertetés gondolatmenetét Oltay Károly: «A légi- és földi fotogrammetria» című könyvéből vettem át, amely az egyetlen oly munka hazánkban, mely a légi fotogrammetria elméletét részletesen ismerteti. A fénykép — mely alatt mindig az üveg vagy film negatívokat vagy az azokról készült diapozitívokat értjük — nem más, mint a rajta ábrázolt tárgynak vagy tájéknak centrális vetülete (perspektívája). E 5