A Bádogos és Szerelő, 1908 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1908-01-25 / 1. szám

A BÁDOGOS ÉS SZERELŐ • A költségek nem terhelnék túlságosan a főváros bud­­getjét, mert hiszen internátusról lévén szó, a föntartás költ­ségei jórészt megtérülnének , a kerekedelemügyi és közok­tatási miniszter urak pedig bizonyára szívesen támogatják majd ezt a hézagpótló humánus és praktikus intézményt. De megfontolás tárgyává teendő az is, nem lehetne-e a millenáris alapítvány tizenkét év óta esedékes kamatainak egy részét erre a czélra fölhasználni? Mindezek előrebocsájtása után indítványozza , mondja ki a közgyűlés, hogy m­ásotthonoknak a fővárosban való létesítését a kézműipar fejlesztése szem­pontjából szükségesnek tartja és hogy az iparügyi és munkásjóléti bizottmányokat felhívja az erre vonatkozó tervek kidolgozására és a Tanács véleményezése alapján a közgyűléshez leendő mielőbbi beterjesztésére. Kartársak ! Küzdjünk a kontárok ellen ! Jelentsük fel őket az ipartestületben, lehetőleg tanukkal. hl IPA­RTESTÜLET KÖRÉBŐL. Elöljárósági ülés. Ipartestületünk elöljárósága folyó hó 8-án tartotta rendes havi ülését Boross Soma elnöklete alatt. Elnök az ülést megnyitván, üdvözli a megjelent elöljáró­ságot és bejelenti, hogy az ülés első tárgya a inas felszaba­dítása lesz. • Az inasok segédekké avatását elnök szép, buzdító be­széddel fejezte be. A segédavatás után elnök felolvastatja a múlt ülés jegyzőkönyvét, mely Cymbalak István helyreigazító fel­szólalása után helybenhagyatott, s Cymbalak István, továbbá Reinwarth János által hitelesíttetett. Ezután elnök a pénztárvizsgálati jegyzőkönyvet olvas­tatja fel, melyet az elöljáróság elfogad, s elnök indítványára Péter Gyula pénztárosnak pontos és lelkiismeretes működé­séért jegyzőkönyvi köszönetet szavaz. Elhatározza továbbá elnök indítványára az elöljáróság, hogy az Auer társaságnak jegyzőkönyvi kivonat alakjában tolmácsolja köszönetét az irodahelyiségek ingyenes világítási felszereléséért. Elnök indítványára Lenhárt Samu és Dula Imre ipar­­testületi jegyzőknek, kik a sztrájkidő alatt sokszor egész idejüket az iroda szolgálatában töltötték el, elismerése jeléül egyenkint 50—50 korona, Bucsek szolgának pedig ugyanazon okból 20 korona külön jutalmat szavazott meg. Elnök ismerteti Theök Endre levelét, melyben közli, hogy dr. Horváth János, az ipartestületek orsz. szövetségének elnöke állásáról leköszönvén, alkalmas elnök hiányában kérdést intéz az összes ipartestületekhez, óhajtják-e a szövet­ség fenntartását, vagy feloszlását kívánják ? Elnök indítványára az elöljáróság úgy dönt, hogy a szövetség feltétlen fennmaradását kívánja, tekintettel az új ipartörvényre, mely ugyan még be nem nyújtatott, de a­melyről köztudomású, hogy különösen a kisipar létérdekeit veszélyezteti, s a­melylyel szemben egyöntetű állásfoglalásra lesz szükség , ezen egyöntetűség kifejezésére pedig legalkal­masabb a nevezett szövetség tekintélye. Elnök jelenti, hogy az Orsz. Iparegyesület átirattal for­dult a testülethez, hogy miután a keresk. kormány támogatá­sával egy állandó kiállítási bizottság megalakítása tervbe van véve, jelöljön ki kebeléből is egy tagot, a­ki a bizottság­ban az ipartestületet képviselje. Az elöljáróság Boross Soma elnököt kéri fel, a­ki köszönettel el is fogadja a megtiszteltetést. Zi­rmann Ferencz kérésére megengedte az elöljáróság, hogy a vas- és fémárugyárosok szövetsége üléseit az ipartestü­let helyiségeiben tarthassa, ugyanez alkalomból Elnök indítványára az elöljáróság üdvözli Hirmann Ferenc alelnö­­köt abból az alkalomból, hogy a fő- és székváros bizottsági tagjai sorába behivatott. Gellért Jakab egy korábbi határozat alapján kéri az elnököt a jövő elöljárósági ülések idejének megállapítása iránt. Hosszas eszmecsere és többek hozzászólása után kimon­dotta az elöljáróság, hogy a jelenlegi órarend egyelőre meg­marad, azon majd az új elöljáróság tiszte lesz változtatni, ha annak szükségét fennforogni látja. Gellért Jakab kérdi, hogy az általa bejelentett kontár ügyben az elöljáróság megtette-e a feljelentést, mire elnök bejelenti, hogy megfelelő intézkedéseket tett, de egyben kéri az elöljáróságot, utasítsa a jegyzőt, hogy az I. fokú ipar­hatóságnál sürgesse meg a választ arra nézve, hogy ezen ügy az elintézésnek milyen stádiumában van ; — a jegyző ez indítvány értelmében utasíttatott. * Czymbalak István kérdi elnököt, hogy Hegedűs, volt szövetségi titkár beadványa ügyében — melyet a múlt elől­járósági ülés tárgyalt — történt-e már intézkedés ? Elnök válaszában előadja, hogy a múlt és a folyó hó sok ünnepének közbejötte miatt nem tehetett eddig érdemleges intézkedést, de miután ezen indítvány tárgya oly fontos, hogy annak tanulmányozására külön előadót, — talán az indítványozót magát, — kell felkérni, alkalmasabbnak tartja a februári időt az intézkedések megtételére. Több tárgy hiányában Elnök, — miután a megjelent elöljárókat az új év alkalmából üdvözölte, — az ülést be­rekesztette. EGYESÜLETI ÉLET. Választmányi ülés. Országos Egyesületünk választmánya folyó hó 13-án tartotta rendes havi ülését Boross Soma elnöklete alatt. Elnök az ülést megnyitja, üdvözli a megjelent választ­mányi tagokat és felolvastatja a múlt ülés jegyzőkönyvét, mely Fuchs Mihály és Gold Mihály átlal hitelesíttetett. A jegyzőkönyv hitelesítése után jelenti elnök, hogy országos egyesületünkbe új tagokat jelentkeztek Balogh Károly budapesti és Békés Lipót aszódi mesterek, a­kiket a választmány örömmel iktatott tagjai sorába. Vámos Imre beszámol Debreczeni útjáról, melyet mint az Egyesület kiküldötte, a Kerékgyártó ügyben tett és az ott szerzett tapasztalatok alapján indítványozza, hogy Kerék­gyártó Sándor debreczeni mestert, a­ki a Szövetség-ellenes viselkedésével alapszabályaink ellen súlyosan vétett, az Országos Egyesület tagjai sorából törölje, mely indítványt a választmány többek hozzászólása után egyhangúlag elfoga­dott és azzal egészített ki, hogy kizárt irányában a tagdíj­hátralék behajtására jogosult igényét az Egyesület fenn­tartja s a kizárásról úgy a Debreczeni elnökséget, mint a kizártat jegyzőkönyvi kivonatban értesíti. Elnök elparentálja Kneif Lajos dolnimiholjáczi bádogos­mestert, a­kinek haláláról a választmány mély részvéttel értesül. Elnök jelenti, hogy a Kopits és Benedek czég megszűnése miatt az Egyesületből kilépett, mely bejelentést a választ­mány tudomásul vesz. Elnök felolvastatja a fővárosi vízművek Igazgatóságának átiratát, mely szerint az 1908. februárban megjelenő szabály-

Next