Bányamunkás, 1957 (44. évfolyam, 1-5. szám)
1957-08-20 / 1. szám
Mit várnak a „Bányamunkás”-tól? Felkerestük lapunk jövendőbeli olvasóit: mondják el néhány szóval, mit várnak az újságtól, miről szeretnének leginkább olvasni? Íme a válaszok: Czottner Sándor, nehézipari miniszter: — Köszöntöm a „Bányamunkás”-t, amely hosszú ideig hallgatásra volt kárhoztatva. Most, hogy újra megjelenhet — úgy gondolom —, régi hagyományaihoz híven segíti majd a bányászok szakmai és kulturális igényeinek kielégítését. Remélem, lesz olyan jó alap, hogy minden számát érdeklődéssel várják, s szeretni is fogják. Véleményem szerint akkor lesz jó az újság, ha íróit, tudósításait a nagy magar bányászcsalád igényeihez szbja, ha bátran ír mindarró amiről a bányászok kiváni szeretnének, s cikkeivel segíi a párt és a szakszervezet munkáját. — Kívánom a szerkesztőbizottságnak, hogy szeretettel, odaadással készítsék a lapot, ápoljál régi hagyományait. Szolgálják tevékenységükkel azokat magasztos célokat, amelyeket a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Forradalmi Munkás-Paraszt kormány maga elé tűzött, s amelyekért a magyar bányászok is annyi szép cselekedettel adóztak. — Kérem a bányászokat, fogadják szeretettel a lapot, s segítsék úgy, hogy az újság méltó képviselője lehessen a bányászok régi harcos hagyományainak. Tóth Ernő, a tatabányai VIII-as akna főmérnöke: — örülök, hogy újra megjelenik a Bányamunkás és szeretném, ha olyan problémákkal foglalkozna, amelyet a többi lapban nem találunk meg. Közöljenek cikkeket, riportokat az egyes üzemek kollektív műszaki vezetéséről, a vezető mérnökök, aknászok, lőmesterek, csapatvezetők és a többi fizikai dolgozók közötti összhangról. Nagyon előbbre vinné munkánkat, ha olvashatnánk arról, hogy az egyes műszaki feladatokat más üzemben hogyan oldották meg, milyen eredményeket értek el. Törődjenek a fiatal mérnökökkel is. Tapasztalt, idősebb műszaki vezetők írják meg, mit kell tennie az egyetemekről, technikumokról kikerült fiatalnak ahhoz, hogy mielőbb beleilleszkedhessen az üzemi életbe, hogyan bánjon munkatársaival és beosztottjaival — De fogalkozzon a Bányamunkás a mérnökök, technikusok kulturális igényeinek a kielégítésével is* Andruskó Józsefné, tatabányai asszony: — Azt szeretném, ha a Bányamunkás nemcsak a férjek, hanem a bányászasszonyok és a gyermekek lapja is lenne. Nálunk most ismét nagy divat a kézimunkázás és örülnénk, ha a lap minden számában közölnének horgolási vagy népi hímzésű terítőmintát. Sokan nem ismerik az új háztartási gépek szakszerű kezelését sem, jó lenne, ha ebben is segíthetnének. A női rovat adjon tanácsokat a folttisztításhoz, takarításhoz is. — Javasolnám, hogy rendezzen a Bányamunkás gyermeknevelési vitát, ahol az asszonyok elmondanák, hogyan nevelik gyermekeiket. Az én kisleányom is nagyon rakoncátlan és sokszor nem tudom, hogyan szoktassam rendre. Szívesen tanulnék asszonytársaimtól. Nagyon hasznos lenne, ha a kicsiknek rövid meséket, a nagyobb gyermekeknek pedig ifjúsági regényekből egy-egy kisebb részletet közölnének. És végül — ha nem kívánok sokat — tájékoztassanak bennünket a legújabb filmekről és a színházi előadásokról is. Antal József, üzemi bizottsági elnök, Dorog tól, hogy tájékoztasson bennünket, szakszervezeti vezetőket is a legjobb módszerekről. Az már úgy is a mi gondunk lesz, hogy a legmegfelelőbbet kiválasszuk magunknak. Persze, lehet, hogy nálunk születik valami újdonság — akkor viszont arról is írhat a lap. — Segítséget kérünk az érdekvédelem területén is. Sokszor előfordul, hogy a legkeservesebb utánjárás sem ér annyit, mint egy jó újságcikk. Éppen ezért kérem, hogy a „Bányamunkás” rendszeresen foglalkozzon az érdekvédelemmel is. Apostol János vájár, dorogi VIII-as akna: — Én csak a felszabadulás utáni „Bányamunkás”-t ismertem. Szívesen olvastam, mert bátor, harcos lap volt. Ha most újra megjelenik, elsősorban azt várom, hogy ezt a jó „örökséget” vegye át, s segítsen bennünket, egyszerű szakszervezeti tagokat is mindennapi munkámban. A szakszervezetben nem viselek semmiféle funkciót, de — mert szeretek politizálni — sokszor fordulnak hozzám az emberek, hogy mi a véleményem erről-arról. Szóba kerülnek az új kategóriák a tagsági díjban, vita folyik a táppénzekről, s senki sem tudja pontosan, mi lesz az öreg, nyugdíjas bányászokkal, mikor remélhetik sorsuk jobbrafordulását, az igazságos nyugdíjazási rendjért. — Ezért várom hát a lapot, hogy választ adjon a szervezeti munka hétköznapi kérdéseire is. Befejezésül csak egyet: a régi újság olyan keveset írt Dorogról, mintha az lett volna legmesszebb Budapesttől. Szóval írjanak rólunk, mi is küldünk majd leveleket. Mászták Attila az ország legfiatalabb frontmestere volt. Hatalmas szál legény, öles Páliakkal. Október 28-ig a komlói pártházat védte, fegyverrel a kezében. Ezen a napon értesítés jött, hogy négy Ikarusb ússzal ellenforradalmárok jönnek Bonyhádról, a rabok kiszabadítására. Fegyverük, lőszerük van, az elítélteknek hozzák, Béta-aknára. — Elébük kell menni, a fegyvereket pedig elszedni tőlük. Ha a rabok kezébe puska, géppisztoly kerül, akkor biztos, hogy nemcsak Komlón, hanem egész Baranyában vége a munkáshatalomnak.. . Ez volt a pártbizottság véleménye. A városba érkezett nagyatádi lövészek néhány harcosa, pár rendőr és kommunista bányász — közöttük volt Muszták Attila is — elindultak a zobáki elágazás felé. Ezen az úton kellett jönni a négy Ikarusznak. Behúzódtak a kanyar mögé, majd amikor az autóbuszok közel értek (alig vártak rájuk öt percig, jóformán az utolsó pillanatban érkeztek), hirtelen teljes szélességükben elállták az utat, s oldalról is körülkapták az első, megállásra kényszerített buszt. A hirtelen felbukkanó alakoktól úgy meghökkentek az ellenforradalmárok, hogy képtelenek voltak bármilyen ellenállásra. Megadták magukat. Az első autóbuszon mindössze három ember ült, viszont több száz fegyvert és rengeteg lőszert szállítottak. A második buszt hasonló módon kapták körül. Mire a felkelők fegyverükhöz nyúlhattak volna, már körül voltak véve. Tudták, hogy az autóbuszból nem védekezhetnek eredményesen, hiszen össze vannak zsúfolva, halomra lőhetik őket. És ha ennyien vannak körülöttük, bizonyára még többen lehetnek, akik az útmenti bokrokból fedezik a többieket Megadták magukat, mind a hatvanhárman. Csak akkor lepődtek meg, amikor a bokrokból egyetlen ember sem lépett ki. Musztáék ugyanis összesen 19-en voltak.. . Az elfogott és lefegyverzett ellenforradalmárokat bekísérték Komlóra, de az ügyészség másnap szabadon engedte őket. A fegyvereket a rendőrségre vitték, de Nagy Imre nyílt árulása után ez a „nemzetőrség” ott keressen szállást. Alig lépett be azonban az ajtón, a „nemzetőrök” letartóztatták. Kihallgatásánál Turner horthysta százados vitte a szót: — Szóval mit is csinált maga polgártárs? Feleletre sem várva, hatalmas pofont adott Musztáknak. Más ember a sarokba repült volna, de Attila fel sem vette. A szeme se rebbent. ■— Részt vettem a pártház védelmében a tüntetőkkel szemben. A kihallgatást végző Turner eredeti amerikai módra lábait az íróasztalra rakta, úgy ült a széken. Elhúzta a száját. — Vanúgy? —* mondta, hoszszan elnyújtva a szót. — Még be is vallja? Nos, Muszták polgártárs, magát előzetes letartóztatásba helyezzük. Bevezették a börtönbe. Akkor már ott volt Piegl János kommunista bányász, Péter István nyugdíjas bányász, Kovács József, a Kossuth-bánya vezetője és még néhányan. Két napot töltöttek a cellában. A második nap reggelén Turner egyenként kihívta őket a cella elé. — Uraim — mondta —, lesz, akit itt intézünk el, másokat Pécsre viszünk. Mi szigorúan büntetünk. A kivégzést november 4-én délutánra tűzték ki. Délelőtt érkezett meg a hír, hogy jönnek a szovjet csapatok. Turner, az ellenforradalmi vezér, mint egy hős, rohant a börtönbe és kitárta a cellaajtót: r-i Elvtársak, önök szabadok! **» No morfondírozott Muszták —, polgártárs voltam, mikor letartóztatott, úrnak szólított, mikor ki akart végeztetni, most, hogy büdös nekik a levegő, már „elvtársi vagyok.* * Piegl, Péter és Muszták hármasban bandukoltak a buszmegálló irányában. Turner a biztonság kedvéért még utánuk kiáltott: — Ne csoportosuljanak, esettársak! Attilát a párt a rendőrséghez küldte dolgozni. Egyszer, november közepe felé utána hajítottak egy kézigránátot, de szerencsére nem robbant fel. Részt vett a Mecsekben bujkáló ellenforradalmi bandák felszámolásában is. Büszkén mutatja meg a pisztolyát: — Most már a mi kezünkben van a fegyver Nem lesz itt semmi birtokába került. A kommu-nista bányászoknak bujdosni kellett. Muszták sem mert hazamenni, mert el is keresték. Harmadik nap a Béke Szállóba ment, hogy mint „idegen”. — A munkaversennyel kapcsolatban elég sok a bizonytalanság. Azzal tisztában vagyunk, hogy a régi jó tapasztalatokat felhasználva új módon kell dolgozni, de hogy milyen legyen az az új mód, az bizony még nem világos előttünk. Ha jobban ismernénk a többi bányák tapasztalatait, akkor úgy vélem, ez a munka is könnyebben menne. Azt várom tehát a „Bányamunkás”Talán furcsán hangzik, de így van, egy Nyugatra menekült magyar ír haza. Mint a többiek, én is abba a hibába estem és azt gondoltam, hogy Nyugaton jobb, mint a kommunista Magyarországon* A Nyugat előttem most már csak egy reklámvilág. Igaz, ezek után joggal kérdezik tőlem, hogy miért nem jöttem még haza? Amit főztem, meg kell enni. Ha már itt vagyok, legalább alaposan megnézem a kapitalista világot* Hollandiában vagyok bányász. Az úgynevezett „szabad világban” csak papíron van jó élet, a valóságban az ember nagyot téved. Most ismertetek egy bányász havi elszámolást — a magamét. December 24-én kerültem ide és azóta dolgozom a Holland Állami Bányáknál. Az üzem neve „Wilhelmina”. Itt beosztottak akkordba, mert bányász voltam Magyarországon is. Egy vájár napi keresete papíron 19,50 gulden, de én ennek a kilencven százalékának a kilencven százalékát kapom, mint segédvájár. Ez sokkal rosszabb, mint Magyarországon a normarendszer. Itt kapnak a bányászok egy évre két öltöny ruhát, de annak le is fogják az árát. Itt van A. O. Jansen főaknász, akinek megvan a havi 800 guldenje, mert néha egy hónapban egyszer megnézi az embereket, hogyan dolgoznak. A gazdasági életről azt hiszem, elég ennyi szemléltetőnek. Ha a munkás bemegy az irodába és kér valamit, akkor a falra mutatnak és azt mondják: „Jézus is sokat szenvedett, menj ki az irodából.” Mert itt mindenütt ott van a kereszt, az irodában az üzletekben még a szórakozóhelyeken is. Hollandiában mindenki „úr”, még az is, akinek egy inge van. És ez a szó, hogy „úr”, annyit jelent Nyugaton, hogy „az ember addig érték, amíg dolgozni és fizetni tud”. Magyarországon volt a Rákosi-rendszer alatt személyi kultusz. Itt Hollandiában tízszer akkora van. A királynőről azt hiszik, hogy Isten. A rendőrség a „Megváltó”, a pappebadságot? Vajon elhiszi-e komolyan Andersen úr és a jelentés többi készítője, hogy november 4-én, 5-én és 6-án megszállja a szentlélek az ellenforradalmárokat és több száz ember kivégzését elhalasztják, ami jel lett volna a világtörténelem legszörnyűbb, második Szent Bertalan éjszakájára, a tömegmészárlásra pdig az „Úr szolgája”, akinek minden szava istentől jön. A hollandok azt hiszik, hogy Magyarországon még kenyeret sem ettek az emberek. Itt vagyok öt hónapja, de vacsorára már legalább százszor volt bableves és fekete kávé. Remélem, elég ennyi is ízelítőnek a nyugati világból. Aki nem hiszi, jöjjön ki és nézze meg* Maradok honfitársi üdvözlettel: egy disszidált magyar bányász. * U.i* Kérem önöket, hogy ha levelem nyilvánosságra kerül, a nevem ne írják meg, mert bajom lehet belőle* A szerkesztőség megjegyzése: Honfitársunk kérésének eleget tettünk, a levél eredetije, névvel és címmel együtt azonban a „Bányamunkás” szerkesztőségében megtekinthető* Urak hazugsága és a bányászok igazsága A legderűlátóbb ember sem mondhatja, hogy különös csend uralkodik a világpolitikában. Folyik a vér Cipruson, sírás nélkül temetik már halottaikat Algériában a népük szabadságát védő egyszerű emberek, angol gépfegyverek gyilkos tüze veri az ontani földkunyhókat. Az ember azt hihetné, hogy akinek ennyi baja van, az legalább saját ügyeivel foglalkozik. Az imperialisták azonban megtagadnák saját magukat, ha ezt tennék. Hégi, bevált szokásuk szerint járnak el: »■Fogd meg!«-et kiált a tolvaj. Nem beszélnek Ciprusról, nem beszélnek Algériáról, hallgatnak Ománról — de fecsegnek Magyarországról. Elkészült az ENSZ ötös bizottságának jelentése amagyar ügy«ről, s nagy, látványos tárgyalást akarnak rendezni olyasmiről , amihez semmi közük. Azt bizonygatják, hogy október 23-ám nem ellenforradalmi felkelés, hanemnemzeti, -tiszta«, -dicsőséges« forradalom tört ki, amelyhez Nyugatnak semmi köze sem volt. Vajon feltámadnak ettől a hazugságtól a Köztársaság téren lábuknál fogva felakasztott emberek? Vajon az ellenforradalom egyes vezetői csupán névnapi üdvözleteket akartak átadni egyes nyugati követségek vezetőinek? Hiszen maguk vallották be, hogy 2—3 óránként fordultak hozzájuk -politikai« és katonaitájékoztatásért«. Megállapítja ez az összetákolt jelentés, hogy a Szovjetuniórátámadt Magyarországra«. De azt nem mondja meg, hogy vajon élnénk-e valamennyien, ha a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány jogos kérésének nem tesznek eleget a szovjet csapatok, s nem hozzák meg másodszor is népünknek a szalajon kinek higgyünk? Andersen úrnak, vagy egyszerű bányásztársainknak, akik Nógrádban, Pécsett vagy Komón várták a halált? Andersen úr és társai nem jártak Magyarországon. De járt nálunk négy egyszerű ember aszabad világból«* Egyszerű skótok, szaktársaink, bányászok. Beszéltek miniszterrel és beszéltek szakszervezeti vezetőkkel — de a legtöbb idejüket mégis a bányászok között töltötték. És ők, hazatérve, most elkészítették jelentésüket, ami homlokegyenest ellenkezik Andersen úr állításaival. Bebizonyítják, hogy hazánkban igenis ellenforradalom volt. Jogosan, a magyar kormány kérésére avatkoztak be a szovjet csapatok , és a nép igenis támogatja a Kádár-kormányt. Íme, lelepleződik az urak hazugsága, szembeszáll vele az egyszerű bányászok igazsága. Mi pedig, magyar bányászok, ennek a sokat szenvedett országnak a fiai, nem tehetünk egyebet, minthogy szembeszállunk az imperialisma rágalmakkal, a hazánk belügyeibe tervezett újabb bemavatkozással Gyűléseken, levelekben, táviratokban — de főleg tettekben kell hitet tennünk a magyar bányászok, a dolgozó magyar nép igazsága mellett. A magyar ügy — a mi ügyünk, a szocialista tábor ügye. El a kezekkel Magyarországtól. Rendkívül értékes dokumentum: ez az egyetlen kép a hazánkban járt skót bányászküldöttségről. Álló sor, balról jobbra: Aczél János tolmács, Michael Cook küldött, John Wood, a bányász-szakszervezet főtitkára, Kriston József, Alex Edgar, a végrehajtó bizottság tagja. Guggolok, balról jobbra: Komár András és Hugh Goddes küldött. A felvétel Hévízen készült