Bányamunkás, 1970 (57. évfolyam, 1-12. szám)

1970-01-01 / 1. szám

A bányászok munkájára a további években is számítunk Fock Jenő elvtárs látogatása szakszervezetünkb­en Kedves vendég látogatta meg szakszervezetünket az el­múlt hónapban. Fock Jenő elvtárs, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, Timmer Jó­zsefnek, a Szaktanács titkárának társaságában vett részt szakszervezetünk rendkívüli elnökségi ülésén. A Miniszter­­tanács elnökét meleg szeretettel fogadták és köszöntötték az elnökség tagjai. Simon Antal elvtárs, szakszervezetünk fő­titkára, külön is hangsúlyozta: örülünk, hogy időt szakított sok tennivalója közepette és meglátogatott bennünket. Simon elvtárs ezután beszá­molt a bányászat helyzetéről. Részletesen ismertette azokat a nehézségeiket, amelyeket a szénbányászatnak az idén le kellett küzdenie, hogy kielé­gíthesse az év közben várat­lanul jelentkezett 1—1,5 mil­lió tonnás többletigényt. Az idei helyzet arra mutatt, hogy felül kell bírálni a kész­letgazdálkodásra vonatko­zó előírásokat és az igé­nyek felmérésének jelen­legi módszereit. Bár az új gazdaságirányítási rendszer bevezetését követő­­árváltozások megdrágították a szén kitermelését, több mint 10 százalékkal sikerült csök­kenteni az önköltséget, ked­vezően alakult a szénbányá­szat gazdaságossága, a terme­lékenység pedig 1968—1969- ben 18 százalékkal nőtt. Ismertette a szénhidrogén­­termeléssel kapcsolatos terve­ket is. Rámutatott, hogy az építőipari kapacitás hiánya itt is nehézségeket okoz. Sajná­lattal említette meg, hogy az utóbbi években a bá­nyászok jóval kevesebb el­ismerésben részesültek, mint a korábbi esztendők­ben, pedig most is ugyaní­gy­, vagy még jobban dolgoznak, mint az elmúlt években. A tájékoztatót a sajátságos teendőkkel kiegészítette: Mo­nos János, Pothornik József, dr. Gaál István, Havrán Ist­ván, Pálfi István és Zgyerka János. Különös nyomatékkal mutattak rá többek között, hogy a váratlanul megnőtt igények kielégítése kedvéért a bányák kénytelenek voltak az erőket a szénfalra csoporto­sítani, s emiatt kevesebb le­hetőség jutott a feltárási, elő­vár­ási és­ fenntartási munká­latokra. Nehezen kapják meg a bányák a gépeket, s így még kisebb a lehetőségük az egyre növekvő munkaerőhiány ellensúlyozására. A közvéle­mény előtt ugyanis túlságo­san nagy hangsúlyt kapott a szénbányászat visszafejleszté­se, s közben az a különbség, amellyel a bányászok jövedel­me korábban meghaladta az ipa­ri átlagot, egyre nagyobb mértékben csökkent, így las­san előállt az a helyzet, hogy a java dolgozók elkívánkoz­nak a bányákból, utánpótlás pedig nem jelentkezik, s a bá­nyászat fokozatosan elöreg­szik. A felszólalók álltalában he­lyeselték az energiastruktúra megváltoztatását, de a szénről a szénhidrogénekre való át­menet lassítását kérték, s ugyanakkor szükségesnek mi­nősítették megfelelő irányú hitel nyújtását a szénbányák számára. Az elnökségi ülést szélesebb körű aktív kü­lés követte, ame­lyen Fock elvtárs adott tájé­koztatót. Mindenekelőtt szeretném megmondani, nagyon örülök, hogy alkalmam van a bányá­szok vezetőivel beszélgetni. Nem készültem kerek előadás­sal. Két és fél órát voltunk együtt az elnökség tagjaival. Meghallgattam észrevételeiket, főleg a bányászat kérdéseiről és azokkal egy kicsit össze­függésben a népgazdasági kér­désekről is. Tegnapelőtt együtt volta­m a Szaktanács vezetőivel és nem mondhatom, hogy nagyon csi­szolt formában adták elő vé­leményüket. Kicsit ezt a be­szélgetést kívánom folytatni. Ilyen felfogással jöttem ide a bányászszakszervezetbe az el­nökség megbeszélésére. Ilyen értelemben hallgattam az el­nökség tagjainak és Simon elvtársnak ismertetését, főleg a bányászattal kapcsolatos kérdésekről. Mondanivalóm abból áll, a­mit ma hallottam. Arról beszélnék, ami a jelen­lévőket leginkább foglalkoz­tatja. Beszélgetésünk során szó esett arról, hogy jó néhány évvel ezelőtt a szénbányászat dominált, 31 és fél millió ton­nás termeléssel és annak ide­jén még nagyobb terveink is voltak. Azóta az ismert válto­zások bekövetkeztek, ennek alapján energiastruktúránk át­alakult és a szénbányászat termelése 27 millió tonna lett. Keserűséggel említették az elvtársak, hogy régebben a szénbányászatról, a széncsata hőseiről beszéltünk, a szénbá­nyászok hőstetteiről és most már annak is örülnek, ha a szénbányászat terven felül ter­mel és nem írnak róla, mert legalább rosszat nem írnak. Ez indokolatlan keserűség. Sze­retném a párt és a kormány vezetői nevében őszintén ki­jelenteni, hogy mi a bányá­szokra, azon belül elsősorban a szénbányászokra mindig a legnagyobb megértéssel, tisz­telettel, megbecsüléssel gon­dolunk és valljuk azt — szá­maink is ezt bizonyítják — hogy a bányászok munkájá­ra, a szénbányászok munkájá­ra a további években, évtize­dekben is építünk. Vannak kellemetlen kísérő jelenségek, amit joggal tesz­nek szóvá. Egyetértek azokkal a véleményekkel, hogy az energiastruktúra változását beszédeink, de még inkább azok sajtótárgyalása helyesen tükrözze. Kicsit olyan megvi­lágításba került a kérdés, mintha a szénbányászatra már nem lenne szükség. Ennek következménye, hogy sokan időnek előtte elfordul­nak a bányászattól. Ahogy né­hány évvel ezelőtt probléma volt, hogy túl sok vájárt ké­pezünk ki és ezt vissza kel­lett fogni, most az a gond, hogy kevesen jelentkeznek vá­járnak, keveset tudnak beis­kolázni bányásznak, így való­ságossá válik, hogy a bányá­szat, mint szakma, elöregszik. Különösen a szénbányászatra vonatkozik ez. Ezért a problé­mával a kormányzati szervek­nek, különösen a szakszerve­zetnek, behatóan foglalkozni kell. Simon elvtárs említette, hogy a szakszervezet megérti és örömmel üdvözli, hogy Ma­gyarországon is van szénhid­rogén, amelyet a Szovjetunió­ból is nagy mennyiségben tu­dunk beszerezni, 1975-ben 6 és félmillió tonna olajat és 1 milliárd köbméter gázt ho­zunk be. Ezenkívül a szén­­hidrogének területén az olaj­ban továbbra is nagy remény­ségünk van. Földgázban több mint 100 milliárd köbméter feltárt, ami 4,5 milliárd köb­méter évi földgáz­­bányászá­­sát teszi lehetővé. Mindenkinek örülnie kell, hogy ilyen vagyonunk van és ilyen beszerzési lehetőségeink a Szovjetunióból. Említette Simon elvtárs, hogy a bányászok megértik azt is, hogy az atomenergia is előtérbe kerül. Előtérbe kerül az egész világon. Magyarorszá­gon is van már 3 éves hatá­rozat, hogy 800 megawattost importálunk a Szovjetunióból. Pakson az előkészületek már folynak. De vizsgálat tárgyát képezi, hogy az atomerőművet 1975—1977 táján indítsuk-e meg, vagy később. Újabb ta­nácskozások folynak, mert fe­lül kell vizsgálni a gazdasági számításokat. Valószínűleg né­hány évvel később fogjuk meg­indítani. A szénbányászat helyzete: a jelenlegi szint körülbelül 27 millió tonna, amit a bányászat teljesíteni fog. Arra reagál­ni szeretnék, amit itt hal­lottam, hogy a bányászszak­szervezet és általaiban a bá­nyászok, vezetők és állami ve­zetők, üzemi fronton a veze­tők mérsékeltebb ütemet ja­vasoltak a bányászat vissza­fogásánál. Ez lett volna a he­lyes, mondta Simon elvtárs. Az események azt bizonyítják, hogy reálisabb lett volna egy mérsékeltebb ütem, de helyes, kívánatos, gazdaságos most az lenne, hogy ezt az ütemet tartsuk. Elismerem, hogy a szakszervezeti elvtársaknak és öregebb bányász barátaimnak — a­kik figyelmeztettek erre, amikor annak idején beszél­getést folytattunk ezekről a kérdésekről — igazuk volt. Egy kicsit mérsékeltebb ütem reálisabb lett volna. Jó hallani itt a bányász­szakszervezet vezetőitől, hogy a kormány, a párt megfogad­ta a bányászszakszervezet el­nökségének javaslatait, taná­csait, kéréseit, elgondolásait, hogy ezt a jelentős energia­­struktúra-változást hogyan hajtsuk végre, a bányászok megsértése nélkül. Ez nem­csak a humanizmust, hanem a helyes képviseletet is jelenti a bányászat részéről. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy egy a gondolatunk. Ho­gyan lehet a bányászokat le­építeni anélkül, hogy elfor­dulnának a bányászattól azok a bányászok, akik ezt a mun­kát szerették és megbecsül­ték. Az ez évi nehézségek l esz a kereken egymillió tonna, vagy annál nagyobb szénhiány. Bár régen voltam bányász közpon­ti vezetőségi ülésen, de mindig figyelemmel kísértem, hogy itt miről tanácskoztak. Visszaem­­lékszem arra — nem tudom, hogy a legutóbbi, va­gy azt megelőző központi vezetőségi ülés — megállapította: tovább­ra is helyeslik és támogatják az elgondolást az energiastruk­túra változására. Ezt nagyon józan álláspontnak tartom. He­lyeseltem, hogy ebben a kri­tikus helyzetben — súlyos problémáik ellenére —, nép­­gazdasági fejjel gondolkodva ezt a megállapítást tették. Kis ízelítőt én is kaptam a központi vezetőségi ülés vitá­jából. Mindent elmondtak és kevés jót a kormányzati mun­káról. Ezzel igen komoly er­kölcsi alapot teremtettek ah­hoz, hogy minden kritikai észrevételüket elmondhassák amiket a kormány maga is nagy súllyal figyelembe vett. Mikor a központi vezetőségi ülés folyt, élénik vita tárgyát képezte, hogy ki a hibás az 1 millió tonna körüli szénhiá­nyért­? A gondot abban kell keres­ni, hogy nem volt megfelelő a terv felmérése, összefüggően a szénhidrogén-termeléssel. Hiába van elég olaj, ha nincs elég olajkályha, vagy hiába van elég gáz, ha a gázvezeték nem épül megfelelő ütemben. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor többet kellett volna ter­vezni. Amikor észrevettük, hogy hiány van, akkor meg hónapokat­ várt a belkereske­delem a rendelésével. Amikor rendelt, akkor is még alábe­csülte az igényeket, abban re­ménykedett, hogy a tél gyen­gébb tesz és még akkor is rosszul rendelt. Ezért a kor­mány vezetésében kell keres­ni a hibát és nem rajtunk kí­vül álló okokban. Nagyon egyetértek azzal, hogy a leg­kevésbé hibáztathatók a bá­nyászok azért, hogy szénhiány van. Azzal is egyetértettem, hogy a legtöbbet a hiány meg­szüntetésére a bányászok fog­nak tenni. Ebben bíztam! Örü­lök annak, és ez most a leg­fontosabb, hogy tulajdonkép­pen ezt a hiányt a nagyobb, keményebb tél beálltáig meg­szüntetjük. Van és lesz is szén! Ez is elhangzott. Most már az a probléma, hogy el kell vin­ni a bányától a szenet. Elmondták az elnökség tag­jai, hogy milyen gondok fog­lalkoztatják a bányászat terü­letén dolgozó elvtársakat. Első a munkaerőkérdés. Nem részletezem, igazat adok az elvtársaknak, biztos isme­rik az elvtársak ezt a problé­mát. Úgy fogalmazható meg, hogy munkaerőgondok van­nak, a bányászati szakma el­öregedése, a fiatalok kérdése, stb. fennáll. Ezzel foglalkozni kell a kormánynak is. Bérezés kérdése: Gaál elv­társ említette, hogy továbbra is a bányászok vannak az élen — ezt helyes továbbra is fenn­tartani —, de arra fel kell fi­gyelni, hogy ha az elmúlt esz­tendőkben még 40 százalék volt az átlaghoz képest, hogy lement 30 százalékra —, de ar­ra is fel kellett figyelni, hogy az építőipar nagyon le volt maradva. — Nem kell ezt tra­gikusan felfogni, ennyi válto­zás megengedhető, hisz a bá­nyászati munkáira is kihat az építőipar helyzete. Harmadik kérdés: a gépesí­tés, amivel foglalkozni kell. Két szempontból is fontos. Az egyik, hogy a gépesítés össze­hangolt legyen, a hatékonyság minden területen javuljon. A másik, hogy a bányásza­ti munkát emberségesebbé, könnyebbé tegyük. A gépesítés egy részét saját bányagép­gyártásból tudjuk biztosítani, nagyobb részét tudjuk és kell beszerezni, szocialista orszá­gokból. Erre ténylegesen van lehetőség. A következő kér­dés, amit megemlítettek a bá­nyászati munkaerővel össze­függésben is, a lakásépítés. A kormányzatban kialakí­tottuk állásfoglásunkat. Ál­landóan figyelemmel kell kí­sérni a bányászok lakásellá­tását, építve arra, hogy akik­nek lakást tudunk adni, az biztos letelepszik, míg az, aki­nek nincs lakása, elmegy más­hová szerencsét próbálni. Említés történt a hitelellá­tásról, elsősorban is a beruhá­zási hitelt illetően. Itt is van tennivalónk. Beleestünk abba a kialakult közhangulatba, hogy a szénbányászatban nem kell beruházási hitel a leépí­tés következtében. Ez mere­vebb álláspont volt az indo­koltnál. A hitel szelektálásá­nál el kell járnunk a beruhá­zási banknál, hogy ez a prob­léma is megoldást nyerjen. Ugyancsak megvizsgálja a kormány az amortizációval kapcsolatos kérdést is, hogy indokolt-e a 100 százalékot visszaadni, vagy valamivel na­gyobb legyen ez a mai 60 szá­zaléknál, ezt meg kel vizs­gálni. A legnagyobb súllyal azt tették az elvtársak szóvá a jö­vőre gondolva, hogy ne legyen kapkodás, menetközbeni vál­toztatás a szénigényekkel ösz­­szefüggésben. Ez mint kívánság teljesen jogos. Mégis szeretném meg­mondani, annak ellenére, hogy minden kritikát jogosnak ér­zek az ez évi helyzettel össze­függésben, tragikusan felfog­ni ezt a kérdést nem szabad. Magát azt a kérdést, hogy egy ország életében az egész ener­giaellátást tekintve, körülbe­lül 1—0,2 százalékos nagyság­­rendű változás, a szénenergiát tekintve 3—4 százalékos vál­tozás következik be, azt hi­szem, nem is ebben van a baj. Hanem abban, hogy nem ide­jében intézkedtünk. Változás­ra fel kell készülnünk, de a hogyanon van a hangsúly. El­sősorban úgy, hogy készleteink legyenek és sem a belkeres­kedelemnél, sem a többi nagy fogyasztóknál nem szabad, hogy olyan helyzet álljon elő, hogy az ő nyereségük elsősor­ban attól függjön, hogy a kész­lete hogyan alakul. Ezt a jö­vőre vonatkozólag teljes egé­szében megváltoztatjuk és a belkereskedelemnél az érde­keltség nem elsősorban, még harmadsorban sem attól függ, hogy a készlete hogyan ala­kul. Hanem attól, hogyan ren­del, hogyan értékesít. A másik, amiben intézke­dést hoztunk, gondolom he­lyes, hogy szénre, kokszra és még egynéhány anyagfajtára kötelező készletnormákat ír­tunk elő. Ezenkívül kell sza­bad kapacitásnak lenni, a szénbányászat területén is. Arra kérném az elvtársakat, ne azt követeljék meg, hogy ne legyen ilyen eltérés, hanem legyenek felkészülve az ilyen eltérésre. Fock elvtárs ezt követően több bel- és külpolitikai kér­désről tájékoztatta az aktíva résztvevőit, majd Simon elv­társ köszönte meg a kormány elnökének, hogy meglátogatta szakszervezetünket. Fock Jenő elvtárs az elnökségi ülésen

Next