Bányamunkás, 1972 (59. évfolyam, 2-12. szám)
1972-10-01 / 10. szám
Közelebb a dolgozókhoz ! Egy kultúrotthon téli programja Bányásztelepüléseinken a hosszú téli esték hasznos kitöltéséről a kultúrintézmények gondoskodnak. A sajószentpéteri Petőfi Sándor Művelődési Központ igazgatójával Haris Lászlóval az intézmény téli programjáról beszélgettünk. — Hogyan, milyen szempontok alapján készítik el a programot? — Kultúrintézményünk téli programját névadónk, Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója jegyében állítottuk össze. A társadalmi vezetőség az évek során szerzett tapasztalatok alapján ezúttal is igényfelmérő lapokat adott ki a törzsvendégeknek, a szocialista brigádoknak, amelyekben javaslatokat, ötleteket kértünk és kaptunk is bőven. Ezek figyelembevételével készítettük el a műsortervezetet. Jelszavunk: közelebb a munkahelyekhez, a dolgozókhoz! — Mit igényel a közönség? — Kezdem az ifjúsággal. Mondanom sem kell a fiatalok a könnyűzenét, a táncos rendezvényeket igénylik. Ezért részükre havonta egy alkalommal tartunk neves zenekarok és táncdalénekesek közreműködésével beat-koncerteket. Nagy az érdeklődés, főleg a fiatalok körében a komolyzene iránt is. A Filmharmóniával 4 műsorra kötöttünk szerződést, s mintegy 350-en vásároltak bérletet Évek óta gondoskodunk a zenenevelésről is. Jelenleg két hangszeren történik oktatás: zongorán 45-en, hegedűn pedig 24-en tanulnak. A filmklub rendezésében havonta két filmet vetítünk az iskolásoknak, amelyek kapcsolatosak a kötelező olvasmányokkal. A gyerekek részére pedig havonta 4 alkalommal vetítünk diafilmeket. — Színes, változatos programot biztosítunk a felnőtt lakosság részére is. Az operett kedvelőknek 5 előadásra kötöttünk szerződést a Déryné Színházzal. Eddig 250-en váltottak rá bérletet." A bányászakadémia keretében a tudomány, a művészet szinte minden ágából neves szakemberek, tudósok és professzorok tartanak előadásokat, zömmel kint az aknáknál, a munkahelyeken. A tél folyamán két alkalommal szervezünk író-olvasó találkozót. Októberben készülünk megtartani az olimpiai élménybeszámolót, amelyre Papp Lászlót és az olimpiai bajnokságot nyert magyar sportolók közül néhányat meghívunk. Nagy várakozással tekintünk e rendezvény elé, mert a bányász sportkör ökölvívói révén Papp Lacinak, az ,,aranygyárosnak” mindig nagy sikere volt Sajószentpéteren. Kulturális programunkban negyedévenként kiállítások és tárlatok is szerepelnek. — Milyen az olvasómozgalom? — Sajószentpéteren az olvasómozgalom évről évre fejlődik, gyarapszik. Jelenleg 9 ezer kötetes könyvtárunk van három fiókkal. A könyvállomány bővítésére évente 20 ezer forintot költünk. Az olvasómozgalom erősítése céljából 32 szocialista brigáddal kötöttünk szerződést. A Kell a jó könyv mozgalomban pedig mintegy 100 főt szerveztünk be. — Hogyan működnek a szakkörök? — Kultúrintézményünkben 4 szakkör és három klub az ifjúsági, az értelmiségi és a szocialista bligádok klubja működik eredményesen. Most kívánjuk megalakítani a nyugdíjasok klubját is. A művészeti csoport Petőfi emlékműsorral készül, s mintegy 8 környező bányásztelepülésen vendégszerepel majd. Októberben különböző tanfolyamokat indítunk be. A nők kérésére a szabás-varrás, a díszítő és hímző kezdő és haladó tanfolyamokat. Német nyelvtanfolyamot ugyancsak kezdőknek és haladóknak szerveztünk. Az igényeknek megfelelően gondoskodunk a gyengébb tanulók korrepetálásáról is, sőt az idén csaknem 300 olyan dolgozó továbbtanulását szerveztük meg, akiknek nincs meg a 8 általános iskolájuk. Török Alfréd Legnagyobb sikere a vetélkedőknek volt Működik egy klub a Mecseki Ércbányászati Vállalat Ságvári Endre Művelődési Házában, amelynek a neve: szocialista brigádok klubja. Nem szerepelnek sűrű programmal, a havonként megjelenő Pécsi Műsorban — amely közli a művelődési ház rendezvényeit is — csak ritkán találhatók; nincs klubnapjuk, rendezvényeik esetlegesek, általában vetélkedőkre, tanfolyamok, előadások megszervezésére, vagy nagy ritkán tapasztalatcserék végrehajtására szorítkoznak. Lehet-e egyáltalán klubnak nevezni? — őszintén szólva én sem nevezném a szó klasszikus értelmében vett klubnak — mondja Marosi Károly, a klub vezetője. — Nem rendelkezünk állandó tagsággal, nincs igazolvány, nincs tagdíj, de működünk, éves programunk van, amelyet hellyel-közzel meg is tudunk valósítani. Van egy helyiségünk a Ságvári Endre Művelődési Házban, ezt közösen használjuk a fiatalokkal, akik szintén itt tartják a klubfoglalkozásokat Szóval minek nevezzük? Jobb meghatározást nem találtunk rá. — Hogy vetődött fel a megalakítás gondolata? Tíz éve — Tulajdonképpen több mint tízéves múltra tekintünk vissza. A gondolat 1961-ben vetődött fel, mégpedig a vállalat vezetőinek a körében. Öszszedugták a fejüket, valamit csinálni kellene, hogy az itt dogozó fizikaiakat és műszaki szakembereket valamilyen társaságba fogják össze. Sokat vajúdott az ügy, míg végül 1963-ban valóban sikerült szervezett keretbe foglalni, létrejött a szocialista brigádok és újítók klubja. Az idők folyamán az újítók elmaradtak, így ma már csak a szocialista brigádok klubjaként működik. Sok mindent csináltunk ez alatt a kilenc év alatt. A dicsekvést feleslegesnek érzem, hiszen az természetes nem ment minden olajozottan, volt olyan rendezvényünk is, ami érdeklődés hiányában elmaradt, vagy éppen rossz volt a szervezés. De azért nagyjábólegészéből sikerült végrehajtanunk, amit elterveztünk. Levelek az stb.-hez — Hogyan történt a szervezés? Említette: nincs állandó tagság , tehát milyen eszközökkel történik a mozgósítás? — Kezdetben bizony 20—30 embernél többet alig tudtunk becsalogatni, mert vagy nem tudtak róla, vagy nem érdekelte őket a dolog. A szervezés népképviseleti alapon történik, ami azt jelenti: kiküldjük a levelet a szakszervezeti bizottságokhoz és azok értesítik a hozzájuk tartozó brigádokat. A vállalatnál 400-nál több brigád működik, van tehát emberanyag, csak meg kell mozgatni. Ezen a rendszeren nemrégiben változtattunk, mégpedig úgy, hogy a brigádvezetőknek névre szóló meghívókat küldtünk. Minket is meglepett, ezzel a módszerrel mennyire emelkedett a látogatottság. Ma már átlag 50— 60 ember van jelen rendezvényeinken, de volt már olyan is, amelyen 200 szocialista brigádtag vett részt. Mások hogyan csinálják? — Említene néhányat a sikeres rendezvények közül? — Meg kell mondanom őszintén a legnagyobb érdeklődés a különböző vetélkedők iránt mutatkozott meg. Kérdezz-felelek játékot csináltunk a szocialista brigádokkal öszszefüggő jogokról és kötelességekről; a Nagy Októberi Forradalom 50. éves jubileumán nagyon sikeres vetélkedő sorozatot indítottunk, amely később vállalati szintre emelkedett, de rendeztünk háztömb körüli ultiversenyt egy-egy TIT előadás után, vagy szervezésünkben szocialista brigádvezetők értekezletét. A vetélkedőkből mindenesetre leszűrtük a tapasztalatokat, többek között azt, hogy az emberek jobban ismerik a nemzetközi munkásmozgalom történetét, mint hazánk munkásmozgalmi múltját. Rászálltunk erre a témára is, nagy társadalmi ünnepek előtt már ezt dolgoztuk fel. Aztán észrevettük, hogy a rendszeresen eljáró tagok lassan unni kezdik az örökös vetélkedőket, valami mást kell kigondolni. A szénbányákkal közösen összehoztunk egy tapasztalatcserét, sokan voltunk, érdekes dolgokat vitattunk meg, sajnos folytatása nem volt a látogatásnak. Általában nincs kitekintésünk, nincs kapcsolatunk más klubokkal, vagy ilyen rendszerű szervezettel. Ez talán a mi hibánk is, mert néha egyáltalán nem ártana megnézni , mások hogyan csinálják. Ez persze nem az egyedüli problémánk. Legtöbb brigád egymás munkáját sem ismeri, egy föld alatt dolgozó csapat például gyakorlatilag semmi ismerettel nem rendelkezik, mit is csinálhat egy műszaki brigád. A jövőben éppen ezért ilyen ismerkedéseket is beiktattunk a programba. — A vezetőséget választják, vagy kinevezik? — Jogos a kérdés, hiszen nincs állandó tagság, milyen alapon történik tehát a választás? Mert választjuk az öttagú vezetőséget. Mégpedig úgy, hogy négyévenként, amikor a művelődési házban a társadalmi vezetőséget választják, klubfoglalkozást tartunk, s aki ott van egyben részt vesz a jelölésben. A kijelölés általában területi képviseletet is jelent, vagyis úgy áll össze a vezetőség, hogy a vállalat minden brigádját felölelje. A klub rövidesen új otthont kap. Nemsokára elkészül a munkásszálló alagsorában az a komplexum, amelyben két helyiség csak a szocialista brigádoké lesz. Persze akkor majd gondolkozni kell a vezetőségnek: hogyan tovább? Mert a jelenlegi keretek között egyáltalán nem lenne kihasználva ez a nagyszerű lehetőség, így is sokat tett a szocialista brigádok hármas jelszavából a szocialista módon élni és szocialista módon tanulni megvalósításában. Ezért érdemes foglalkozni a továbbfejlesztéssel, a módszeresebb programok megvalósításával. Békéssy Gábor Tanácskoztak művelődési intézményvezetőink Szeptember 25—26—27-én került sor 55 bányász művelődési intézményvezető tanácskozására. Szakszervezetünk XX. kongresszusa, a bányászati iparágak szocialista brigádvezetőinek megbeszélése, a művelődési otthonok igazgatóinak országos tanácskozása tette szükségessé, tennivalóink megtárgyalását. A megbeszélésen az intézmények helye, szerepe, a társadalmi munka értékelése kapott hangsúlyt Sokan azt állították ugyanis, hogy a mai életforma mellett nincs jelentősége az intézményeknek. Igaz, társadalmi fejlődésünk, elért népgazdasági eredményeink, számos lehetőséget kínálnak. Megnőtt a gépkocsik száma, sok a telek, vagy kiskert tulajdonos. Majd minden harmadik bányász családban van televízió és még több rádió, egyre több az újságot olvasók száma. Mindez igaz. Ennek ellenére bebizonyosodott, hogy nem az intézmény-redszerben van a hiba, hanem az intézményekben folyó munka jellegét, a módszereket, a tevékenységet kell megváltoztani, illetve hozzá igazítani a mai élet követelményeihez. Művelődési intézményeink többsége megfelelt feladatának. Tevékenységükkel eredményesen segítették dolgozóink politikai, ideológiai, valamint általános és szakmai ismereteinek bővítését. Intézményeinkben évente több millió ember fordul meg. Az ismeretterjesztés általános visszaesésének dacára is 124 ezren vettek részt a különböző ismereteket adó és nevelő előadásokon. Helyet adtunk és segítjük a politikai és szakmai oktatásokat. A különböző nyelv- és egyéb közhasznú tanfolyamokra mintegy 10 ezren járnak. Több mint 10 ezren vesznek részt közvetlenül a különböző szakkörökben és művészeti csoportokban. A szakkörök és művészeti együttesek között jelenleg, 12 a „Kiváló Együttes” cím birtokosa. Az elért eredmények és a társadalmi fejlődésből adódó követelmények, arra köteleznek bennünket, hogy fokozzuk tevékenységünket. Ilyen helyzetben megnő a kulturális szervező munka jelentősége. Tudomásul kell venni, hogy a dogozók igénye sokrétű és differenciált. Ennek ellenére rendszeresen és folyamatosan el kell látnunk kulturális érdekvédelmüket. Segítséget kell adnunk politikai, általános és szakmai műveltségük növeléséhez, a különböző művészeti értékek megismertetéséhez. Szakszervezeti szerveink csak akkor tudnak megfelelni e követelményeknek, ha javítják az irányító munkát és az eddigieknél jobb együttműködést teremtenek az üzem- és művelődési intézmények között. Az üzemben, a munkahelyen lehet leginkább megismerni a dolgozók igényeit A szocialista munkaverseny vállalások kialakításához, a vállalások valóraváltásához, az élenjárók népszerűsítéséhez, az intézmények jelentős segítséget adhatnak. Hasonlóan együttműködési lehetőség nyílik az oktatási tevékenység során is. A szakszervezeti szervek oktatási tevékenysége rendkívül kiszélesedett és sok irányú lett. Jelenleg a tartalmi színvonal emelése a cél, melyet az intézmények jelentősen segíthetnek. Napjainkban változatlanul fontos feladat: ösztönözni iparágaink fiatalabb, vagy tovább tanulni vágyó dolgozóit, akik nem rendelkeznek megfelelő általános alapműveltséggel. Az általános, a szakmai képzés és továbbképzés tanfolyamain résztvevők segítése szemléltető eszközök, korrepetálási lehetőségek megteremtésével fontos kötelezettsége az intézményeknek. Az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy nem szabad lemondani az ismeretterjesztő tevékenységről. Mintegy 124 ezren vettek részt különböző jellegű és ismereteket növelő előadásokon. Az igények alapján szorgalmazni kell a bányász tárgyú és jellegű, valamint a közéleti aktivitáshoz szükséges közgazdasági, jogi ismeretek bővítését. A szakkörökben, művészeti tömegmozgalomban részt vevők képességük és képzettségük növekedésével alkalmassá válnak arra, hogy a különböző haladó művészeti értékeket tolmácsolják, fejlesszék a tömegek ízlését, ápolják a munkás- és bányász-tradíciókat. A tanácskozáson a vita alapján egyértelművé vált, hogy az intézmény nem függetlenítheti magát az üzemtől. Elsősorban azok igényeinek kielégítésén kell fáradozni, akik mindennapi munkájukkal és közvetlen anyagi támogatásával tartják fenn a művelődési intézményt. A mintegy 25 felszólaló sok javaslatot és észrevételt tett a kulturális munkával összefüggésben. Szóltak az eredményekről, de a problémákról, a gondokról is. Megértették a kor követelményeiből fakadó tennivalókat, amelyek megvalósításáért készek az eddiginél is többet tenni. T. 8. A Magyarországi Bánya- és Kohómunkások Országos Szövetségének 1921., 1922. évről és 1923. félévéről kiadott jelentése beszámolt arról, hogy már az első közgyűlésen „el lett fogadva az az indítvány, hogy a Szövetség részére székházat szerezzünk, amelyben a szövetségi irodák elhelyezésén kívül hely legyen átutazó tagok elszállásolására is. A közbejött forradalmak lehetetlenné tették ezen terv megvalósítását és az akkor öszszegyűjtött 320 000 korona már távolról sem volt elegendő egy ilyen nagy terv megvalósításához.” A jelentés szerint a pénz folytonos értékcsökkenése arra késztette a szakszervezetet, hogy olyan tervet dolgozzon ki, amely rövid idő alatt lehetővé teszi annak megvalósítását. Gyűjtés erre nem bizonyult alkalmasnak, mert túlságosan elhúzta volna a megvalósítást, azonkívül a munkások anyagi helyzete sem volt olyan, hogy nagyobb áldozatot tudjon hozni. Az 1922. év őszi hónapjaiban a szénínség nagyobb méreteket öltött. A szénügyi hatóságok és a vállalatok a szakszervezet vezetőihez fordultak, hogy a munkások pótműszakok elvégzésével igyekezzenek a szénínségen segíteni. Ezzel kapcsolatban született az a javaslat, hogy a szakszervezet vezetői hajlandók támogatni a túlműszakok teljesítését, ha a kormány engedélyezi Bányamunkásotthon létesítésére gyűjtés lehetőségét. A kormány és a bányavállalatok ehhez hozzájárultak. Ilyen előzmények után a Bányamunkás Szövetség 1922. szeptember 26-án tartott ülésén a központi vezetőség felvetette egy Budapesten létesítendő bányászotthon gondolatát. Peyer a vezetőségi ülésen azt javasolta, hogy a központi vezetőség felhívással forduljon a szakszervezet tagjaihoz, hogy dolgozzanak nyolc pótműszakot és ezen pótműszakot és ezen pótműszakok készpénzkeresetét ajánlják fel a létesítendő Bányamunkásotthon céljaira. A terv ily módon való megvalósításával egyidejűleg a széntermelés is fokozható. Ez az ötlet nem talált különösebb megértésre a bányamunkásság körében. Ebben az időben a bányamunkásság harcaiban központi , helyet foglalt el a nyolcórás munkaidő viszszaállítása, illetőleg ennek megvédése. A szénre viszont égetően szüksége volt az iparnak, a pótműszakok bevezetése iránt a szakszervezet jobboldali vezetői is nagy erőfeszítéseket tettek. Ezzel szemben a bányamunkásság a nyolcórás műszak védelméért harcolt. Peyernek éppen ez a kiéleződött helyzet kínálta a lehetőséget a Bányamunkásotthon megteremtésére. Peyer felkereste a szénkormánybiztost, a nagyvállalatok igazgatóit és felajánlotta, hogy keresztülviszi a pótműszakok elfogadását a bányászok körében, ha annak ellenértékeként a pótműszakokra eső munkabért a vállalatok levonják a munkások keresetéből és azt a Bányamunkás Szövetséghez utalják át. Peyer a szakszervezet 1922. karácsonyán megtartott rendkívüli kongresszusán előterjesztette a küldötteknek a konkrét tervezetet a Bányászotthon megteremtésére. Ecsetelte az otthon előnyeit, majd felszólította a küldötteket, hogy vállalják és a tagság körében vigyék keresztül nyolc további pótműszak teljesítését az otthonalap javára. A kongresszusi küldöttek, ha nem is lelkesedtek a javaslatért, de megszavazták azt. Nagy kampány indult a Bányamunkásotthon anyagi megteremtéséért. A bányavidéken elkezdődtek a gyűlések, ahol a szakszervezet vezetői igyekeztek a bányamunkásokat megnyerni az otthon ügyének. A szakszervezet vezetői úgy állították be, mintha az otthon megvalósítása a bányamunkások „régi óhaját” valósítaná meg. Ugyanakkor látták, hogy milyen „merész” vállalkozásba kezdtek, „... különösen, ha elgondoljuk, hogy ehhez a tervhez nincs más mintaz akarat..." — írta a Bányamunkás. A Bányamunkás azt is írta, hogy az „öntudatos bányászok ezrei lelkesedéssel dolgoznak azon, hogy megvalósítsák a Bányamunkásotthont”. A bányamunkások azonban egyáltalán nem lelkesedtek a pótműszakokért. A tokodi bányaigazgatóság 1922. december 12-én jelentésében arról számolt be, hogy: „A bányamunkások szakszervezete részéről megindított többtermelési akció céljaira f. hó 10-én tartottunk termelő munkanapot. Az eredmény az eddiginél még gyengébb. Altáron csakis vágányzatjavítást lehetett végezni, Agnes-aknán a létszám 25 százaléka, Ebszönyben pedig 10 ember jelentkezett munkára. 1923. március 11-én a tokod-altárói telepen tartott taggyűlésen felszólaló Csóka Vendel szemére is vetette a munkásoknak, hogy a Munkásotthon céljaira dolgozni oly kevesen vállalkoztak. A pécsi medence dolgozói nem is vállalták a pótműszakot. A 4. honvéd vegyesdandár parancsnokságának jelentése szerint a bányamunkásság élénken tiltakozik a Peyer-féle budapesti Munkásotthon építésével kapcsolatos kizsarolási manőver ellen, a gyűléseken való részvételtől tartózkodik, így Mecsek- Szabolcson és Pécsbányatelepen is...” Minthogy a pótműszakok teljesítése körül zavarok mutatkoztak, a szakszervezet vezetősége arra hívta fel a bányamunkásokat, hoggy aki nem teljesített pótműszakot, ,az önkéntes adománnyal járuljon hozzá az otthon felépítéséhez. Nagy nehezen a helyi csoportok és befizetőhelyek vezetőségeivel vívott harcok közepette, a bányatőkések közreműködésével Peyer össze is szedett mintegy 30 millió koronát. A Bányamunkásotthon ilyen módon való létrehozása azonban nem előrevitte, hanem igen súlyosan akadályozta a bányamunkásság szervezkedését. A Bányamunkás 1923. május 17-i számának első oldalán leközölte a vásárolt Bányamunkásotthon képét. A szakszervezet a rendelkezésre álló összegen felül vette meg az ingatlant. 1924 elején áradozva írt Peyer arról, hogy: „Pédátlanul ritka áldozatkészség folytán megteremtették a bányamunkások az elmúlt évben központi székházukat. Pénz nélkül, a tagok áldozatkészségéből jött körülbelül 30 millió, ami az akkori viszonyok között nagy összeg volt és ebből megvásárolta a vezetőség azt a háromemeletes saroképületet, amelyben egyszer a szövetség központi irodái és az utasszálló elhelyezést fognak nyerni.” A szakszervezet életéhez természetesen hozzátartozik a megfelelő épület, ahol a tagok nevelése, szervezeti élete, kulturális lehetősége stb. kielégítést nyer. A József körúti háromemeletes épület azonban soha nem szolgálta a bányamunkásság céljait. A bérház lakóit kiköltöztetni nem lehetett, a szakszervezet oda nem költözhetett, sem bányászszállót ott berendezni nem lehetett. A szakszervezet adósságai végül is arra kényszerítették a szakszervezetet, hogy eladja a József körúti épületet. Az eladási árból ki lett fizetve a tatabányai és a salgótarjáni telek és épületek, berendezések költsége. Maradt a vételárból 1 200 000 000 korona, melyből 300 000 000 koronáért a szakszervezet megvette a Bajza utca és Kmetti utca sarkán álló 3 emeletes házat, majd ezután 40 000 pengőért a Kőris utca 30. sz. kis házat, de ezt is el kelett adni, mert 1934 után annyi tagja sem maradt a szakszervezetnek, hogy egyetlen titkárát és gépírónőjét fizeteti tudta volna. Ifj. Gergely Ernő Fejezetek szakszervezetünk történetéből IX. A Bányamunkásotthon