Bányamunkás, 1972 (59. évfolyam, 2-12. szám)

1972-10-01 / 10. szám

Közelebb a dolgozókhoz ! Egy kultúrotthon téli programja Bányásztelepüléseinken a hosszú téli esték hasznos ki­töltéséről a kultúrintézmé­nyek gondoskodnak. A sajó­­szentpéteri Petőfi Sándor Mű­velődési Központ igazgatójá­val Haris Lászlóval az intéz­mény téli programjáról be­szélgettünk. — Hogyan, milyen szempon­tok alapján készítik el a prog­ramot? — Kultúrintézményünk téli programját névadónk, Petőfi Sándor születésének 150. év­fordulója jegyében állítottuk össze. A társadalmi vezetőség az évek során szerzett tapasz­talatok alapján ezúttal is igényfelmérő lapokat adott ki a törzsvendégeknek, a szocia­lista brigádoknak, amelyekben javaslatokat, ötleteket kértünk és kaptunk is bőven. Ezek fi­gyelembevételével készítettük el a műsortervezetet. Jelsza­vunk: közelebb a munkahe­lyekhez, a dolgozókhoz! — Mit igényel a közönség? — Kezdem az ifjúsággal. Mondanom sem kell a fiatalok a könnyűzenét, a táncos ren­dezvényeket igénylik. Ezért ré­szükre havonta egy alkalom­mal tartunk neves zenekarok és táncdalénekesek közremű­ködésével beat-koncerteket. Nagy az érdeklődés, főleg a fiatalok körében a komoly­ze­ne iránt is. A Filmharmóniá­val 4 műsorra kötöttünk szer­ződést, s mintegy 350-en vásá­roltak bérletet Évek óta gon­doskodunk a zene­nevelésről is. Jelenleg két hangszeren történik oktatás: zongorán 45-en, hegedűn pedig 24-en ta­nulnak. A filmklub rendezésé­ben havonta két filmet vetí­tünk az iskolásoknak, amelyek kapcsolatosak a kötelező ol­vasmányokkal. A gyerekek ré­szére pedig havonta 4 alka­lommal vetítünk diafilmeket. — Színes, változatos prog­ramot biztosítunk a felnőtt la­kosság részére is. Az operett kedvelőknek 5 előadásra kö­töttünk szerződést a Déryné Színházzal. Eddig 250-en vál­tottak rá bérletet." A bányászakadémia kereté­ben a tudomány, a művészet szinte minden ágából neves szakemberek, tudósok és pro­fesszorok tartanak előadáso­kat, zömmel kint az aknáknál, a munkahelyeken. A tél folya­mán két alkalommal szerve­zünk író-olvasó találkozót. Ok­tóberben készülünk megtarta­ni az olimpiai élménybeszá­molót, amelyre Papp Lászlót és az olimpiai bajnokságot nyert magyar sportolók közül néhányat meghívunk. Nagy várakozással tekintünk e ren­dezvény elé, mert a bányász sportkör ökölvívói révén Papp Lacinak, az ,,aranygyárosnak” mindig nagy sikere volt Sajó­­szentpéteren. Kulturális prog­ramunkban negyedévenként kiállítások és tárlatok is sze­repelnek. — Milyen az olvasómozga­lom? — Sajószentpéteren az olva­sómozgalom évről évre fejlő­dik, gyarapszik. Jelenleg 9 ezer kötetes könyvtárunk van három fiókkal. A könyvállo­mány bővítésére évente 20 ezer forintot költünk. Az olvasó­mozgalom erősítése céljából 32 szocialista brigáddal kötöt­tünk szerződést. A Kell a jó könyv mozgalomban pedig mintegy 100 főt szerveztünk be. — Hogyan működnek a szakkörök? — Kultúrintézményünkben 4 szakkör és három klub az if­júsági, az értelmiségi és a szo­cialista bligádok klubja mű­ködik eredményesen. Most kí­vánjuk megalakítani a nyugdí­jasok klubját is. A művészeti csoport Petőfi emlékműsorral készül, s mintegy 8 környező bányásztelepülésen vendégsze­repel majd. Októberben kü­lönböző tanfolyamokat indí­tunk be. A nők kérésére a szabás-varrás, a díszítő és hímző kezdő és haladó tanfo­lyamokat. Német nyelvtanfo­lyamot ugyancsak kezdőknek és haladóknak szerveztünk. Az igényeknek megfelelően gondoskodunk a gyengébb ta­nulók korrepetálásáról is, sőt az idén csaknem 300 olyan dolgozó továbbtanulását szer­veztük meg, akiknek nincs meg a 8 általános iskolájuk. Török Alfréd Legnagyobb sikere a vetélkedőknek volt Működik egy klub a Mecse­ki Ércbányászati Vállalat Ság­­vári Endre Művelődési Házá­ban, amelynek a neve: szocia­lista brigádok klubja. Nem szerepelnek sűrű programmal, a havonként megjelenő Pécsi Műsorban — amely közli a művelődési ház rendezvényeit is — csak ritkán találhatók; nincs klubnapjuk, rendezvé­nyeik esetlegesek, általában vetélkedőkre, tanfolyamok, előadások megszervezésére, vagy nagy ritkán tapasztalat­­cserék végrehajtására szorít­koznak. Lehet-e egyáltalán klubnak nevezni? — őszintén szólva én sem nevezném a szó klasszikus ér­telmében vett klubnak — mondja Marosi Károly, a klub vezetője. — Nem rendelke­zünk állandó tagsággal, nincs igazolvány, nincs tagdíj, de működünk, éves programunk van, amelyet hellyel-közzel meg is tudunk valósítani. Van egy helyiségünk a Ságvári En­d­re Művelődési Házban, ezt kö­zösen használjuk a fiatalokkal, akik szintén itt tartják a klub­­foglalkozásokat Szóval minek nevezzük? Jobb meghatározást nem találtunk rá. — Hogy vetődött fel a meg­alakítás gondolata? Tíz éve — Tulajdonképpen több mint tízéves múltra tekintünk vissza. A gondolat 1961-ben vetődött fel, mégpedig a válla­lat vezetőinek a körében. Ösz­­szedugták a fejüket, valamit csinálni kellene, hogy az itt dogozó fizikaiakat és műszaki szakembereket valamilyen tár­saságba fogják össze. Sokat vajúdott az ügy, míg végül 1963-ban valóban sikerült szervezett keretbe foglalni, lét­rejött a szocialista brigádok és újítók klubja. Az idők folya­mán az újítók elmaradtak, így ma már csak a szocialista brigádok klubjaként működik. Sok mindent csináltunk ez alatt a kilenc év alatt. A di­csekvést feleslegesnek érzem, hiszen az természetes nem ment minden olajozottan, volt olyan rendezvényünk is, ami érdeklődés hiányában elma­radt, vagy éppen rossz volt a szervezés. De azért nagyjából­­egészéből sikerült végrehajta­nunk, amit elterveztünk. Levelek az stb.-hez — Hogyan történt a szerve­zés? Említette: nincs állandó tagság , tehát milyen eszközök­kel történik a mozgósítás? — Kezdetben bizony 20—30 embernél többet alig tudtunk becsalogatni, mert vagy nem tudtak róla, vagy nem érdekel­te őket a dolog. A szervezés népképviseleti alapon törté­nik, ami azt jelenti: kiküldjük a levelet a szakszervezeti bi­zottságokhoz és azok értesítik a hozzájuk tartozó brigádokat. A vállalatnál 400-nál több bri­gád működik, van tehát em­beranyag, csak meg kell moz­gatni. Ezen a rendszeren nem­régiben változtattunk, mégpe­dig úgy, hogy a brigádveze­tőknek névre szóló meghívó­kat küldtünk. Minket is meg­lepett, ezzel a módszerrel mennyire emelkedett a láto­gatottság. Ma már átlag 50— 60 ember van jelen rendezvé­nyeinken, de volt már olyan is, amelyen 200 szocialista bri­gádtag vett részt. Mások hogyan csinálják? — Említene néhányat a si­keres rendezvények közül? — Meg kell mondanom őszintén a legnagyobb érdek­lődés a különböző vetélkedők iránt mutatkozott meg. Kér­dezz-felelek játékot csináltunk a szocialista brigádokkal ösz­­szefüggő jogokról és kötelessé­gekről; a Nagy Októberi For­radalom 50. éves jubileumán nagyon sikeres vetélkedő so­rozatot indítottunk, amely ké­sőbb vállalati szintre emelke­dett, de rendeztünk háztömb körüli ultiversenyt egy-egy TIT előadás után, vagy szer­vezésünkben szocialista bri­gádvezetők értekezletét. A ve­télkedőkből mindenesetre le­szűrtük a tapasztalatokat, töb­bek között azt, hogy az embe­rek jobban ismerik a nemzet­közi munkásmozgalom törté­netét, mint hazánk munkás­­mozgalmi múltját. Rászálltunk erre a témára is, nagy társa­dalmi ünnepek előtt már ezt dolgoztuk fel. Aztán észrevet­tük, hogy a rendszeresen eljá­ró tagok lassan unni kezdik az örökös vetélkedőket, valami mást kell kigondolni. A szén­bányákkal közösen összehoz­tunk egy tapasztalatcserét, so­kan voltunk, érdekes dolgokat vitattunk meg, sajnos foly­tatása nem volt a látogatás­nak. Általában nincs kitekin­tésünk, nincs kapcsolatunk más klubokkal, vagy ilyen rendszerű szervezettel. Ez ta­lán a mi hibánk is, mert néha egyáltalán nem ártana meg­nézni , mások hogyan csinál­ják. Ez persze nem az egyedü­li problémánk. Legtöbb brigád egymás munkáját sem ismeri, egy föld alatt dolgozó csapat például gyakorlatilag semmi ismerettel nem rendelkezik, mit is csinálhat egy műszaki brigád. A jövőben éppen ezért ilyen ismerkedéseket is beik­tattunk a programba. — A vezetőséget választják, vagy kinevezik? — Jogos a kérdés, hiszen nincs állandó tagság, milyen alapon történik tehát a vá­lasztás? Mert választjuk az öt­tagú vezetőséget. Mégpedig úgy, hogy négyévenként, ami­kor a művelődési házban a társadalmi vezetőséget vá­lasztják, klubfoglalkozást tar­tunk, s aki ott van egyben részt vesz a jelölésben. A ki­jelölés általában területi kép­viseletet is jelent, vagyis úgy áll össze a vezetőség, hogy a vállalat minden brigádját fel­ölelje. A klub rövidesen új otthont kap. Nemsokára elkészül a munkásszálló alagsorában az a komplexum, amelyben két helyiség csak a szocialista bri­gádoké lesz. Persze akkor majd gondolkozni kell a veze­tőségnek: hogyan tovább? Mert a jelenlegi keretek kö­zött egyáltalán nem lenne ki­használva ez a nagyszerű le­hetőség, így is sokat tett a szo­cialista brigádok hármas jel­szavából a szocialista módon élni és szocialista módon ta­nulni megvalósításában. Ezért érdemes foglalkozni a tovább­fejlesztéssel, a módszeresebb programok megvalósításával. Békéssy Gábor Tanácskoztak művelődési intézményvezetőink Szeptember 25—26—27-én került sor 55 bányász művelő­dési intézményvezető tanács­kozására. Szakszervezetünk XX. kongresszusa, a bányászati iparágak szocialista brigádve­zetőinek megbeszélése, a mű­velődési­ otthonok igazgatóinak országos tanácskozása tette szükségessé, tennivalóink megtárgyalását.­­ A megbeszélésen az intézmények helye, szerepe, a társadalmi munka értékelése kapott hangsúlyt Sokan azt állították ugyanis, hogy a mai életforma mellett nincs jelentősége az intézmé­nyeknek. Igaz, társadalmi fej­lődésünk, elért népgazdasági eredményeink, számos lehető­séget kínálnak. Megnőtt a gép­kocsik száma, sok a telek, vagy kiskert tulajdonos. Majd min­den harmadik bányász­ család­ban van televízió és még több rádió, egyre több az újságot olvasók száma. Mindez igaz. Ennek ellenére bebizonyosodott, hogy nem az intézmény-redszerben van a hiba, hanem az intézmények­ben folyó munka jellegét, a módszereket, a tevékenységet kell megváltoztani, illetve hoz­zá igazítani a mai élet köve­telményeihez. Művelődési intézményeink többsége megfelelt feladatá­nak. Tevékenységükkel ered­ményesen segítették dolgozó­ink politikai, ideológiai, vala­mint általános­ és szakmai is­mereteinek bővítését. Intézményeinkben évente több millió ember fordul meg. Az ismeretter­jesztés általános visszaesésé­nek dacára is 124 ezren vet­tek részt a különböző ismere­teket adó és nevelő előadáso­kon. Helyet adtunk és segít­jük a politikai­ és szakmai oktatásokat. A különböző nyelv- és egyéb közhasznú tanfolyamokra mintegy 10 ez­ren járnak. Több mint 10 ez­ren vesznek részt közvetlenül a különböző szakkörökben és művészeti csoportokban. A szakkörök és művészeti együt­tesek között jelenleg, 12 a „Ki­váló Együttes” cím birtokosa. Az elért eredmények és a társadalmi fejlődésből adódó követelmények, arra kötelez­nek bennünket, hogy fokozzuk tevékenységünket. Ilyen hely­zetben megnő a kulturális szervező munka jelentősége. Tudomásul kell venni, hogy a dogozók igénye sokrétű és dif­ferenciált. Ennek ellenére rendszeresen és folyamatosan el kell látnunk kulturális ér­­dekvédelmüket. Segítséget kell adnunk politikai, általános és szakmai műveltségük növelé­séhez, a különböző művészeti értékek megismertetéséhez. Szakszervezeti szerveink csak akkor tudnak megfelelni e kö­vetelményeknek, ha javítják az irányító munkát és az ed­digieknél jobb együttműködést teremtenek az üzem- és mű­velődési intézmények között. Az üzemben, a munkahelyen lehet leginkább megismerni a dolgozók igényeit A szocialis­ta munkaverseny vállalások kialakításához, a vállalások valóraváltásához, az élenjá­rók népszerűsítéséhez, az in­tézmények jelentős segítséget adhatnak. Hasonlóan együttműködé­si lehetőség nyílik az oktatá­si tevékenység során is. A szakszervezeti szervek oktatá­si tevékenysége rendkívül ki­­szélesedett és sok irányú lett. Jelenleg a tartalmi színvonal emelése a cél, melyet az in­tézmények jelentősen segíthet­nek. Napjainkban változatlanul fontos feladat: ösztönözni ipar­ágaink fiatalabb, vagy tovább tanulni vágyó dolgozóit, akik nem rendelkeznek megfelelő általános alapműveltséggel. Az általános, a szakmai képzés és továbbképzés tanfolyamain résztvevők segítése szemléltető eszközök, korrepetálási lehe­tőségek megteremtésével fon­tos kötelezettsége az intéz­ményeknek. Az elmúlt évek tapasztala­tai azt bizonyítják, hogy nem szabad lemondani az ismeretterjesztő tevékeny­ségről. Mintegy 124 ezren vet­tek részt különböző jellegű és ismereteket növelő előadáso­kon. Az igények alapján szor­galmazni kell a bányász tár­gyú és jellegű, valamint a köz­életi aktivitáshoz szükséges közgazdasági, jogi ismeretek bővítését. A szakkörökben, művészeti tömegmozgalomban részt ve­vők képességük és képzettsé­gük növekedésével alkalmassá válnak arra, hogy a különböző haladó művészeti értékeket tolmácsolják, fejlesszék a tö­megek ízlését, ápolják a mun­kás- és bányász-tradíciókat. A tanácskozáson a vita alap­ján egyértelművé vált, hogy az intézmény nem függetlenítheti magát az üzemtől. Elsősorban azok igé­nyeinek kielégítésén kell fá­radozni, akik mindennapi munkájukkal és közvetlen anyagi támogatásával tartják fenn a művelődési intézményt. A mintegy 25 felszólaló sok javaslatot és észrevételt tett a kulturális munkával összefüg­gésben. Szóltak az eredmé­nyekről, de a problémákról, a gondokról is. Megértették a kor követelményeiből fakadó tennivalókat, amelyek megva­lósításáért készek az eddiginél is többet tenni. T. 8. A Magyarországi Bánya- és Kohó­munkások Országos Szövetségének 1921., 1922. évről és 1923. félévéről kiadott jelentése beszámolt arról, hogy már az első közgyűlésen „el lett fogadva az az indítvány, hogy a Szö­vetség részére székházat szerezzünk, amelyben a szövetségi irodák elhe­lyezésén kívül hely legyen átutazó ta­gok elszállásolására is. A közbejött forradalmak lehetetlenné tették ezen terv megvalósítását és az akkor ösz­­szegyűjtött 320 000 korona már távol­ról sem volt elegen­dő egy ilyen nagy terv megvalósításához.” A jelentés szerint a pénz folytonos értékcsökkenése arra késztette a szakszervezetet, hogy olyan tervet dolgozzon ki, amely rövid idő alatt lehetővé teszi annak megvalósítását. Gyűjtés erre nem bizonyult alkal­masnak, mert túlságosan elhúzta vol­na a megvalósítást, azonkívül a mun­kások anyagi helyzete sem volt olyan, hogy nagyobb áldozatot tudjon hozni. Az 1922. év őszi hónapjaiban a szénínség nagyobb méreteket öltött. A szénügyi hatóságok és a vállalatok a szakszervezet vezetőihez fordultak, hogy a munkások pótműszakok el­végzésével igyekezzenek a szénínsé­gen segíteni. Ezzel kapcsolatban szü­letett az a javaslat, hogy a szakszer­vezet vezetői hajlandók támogatni a túlműszakok teljesítését, ha a kor­mány engedélyezi Bányamunkásott­hon létesítésére gyűjtés lehetőségét. A kormány és a bányavállalatok eh­hez hozzájárultak. Ilyen előzmények után a Bányamunkás Szövetség 1922. szeptember 26-án tartott ülésén a központi vezetőség felvetette egy Bu­dapesten létesítendő bányászotthon gondolatát. Peyer a vezetőségi ülé­sen azt javasolta, hogy a központi vezetőség felhívással forduljon a szakszervezet tagjaihoz, hogy dolgoz­zanak nyolc pótműszakot és ezen pótműszakot és ezen pótműszakok készpénzkeresetét ajánlják fel a léte­sítendő Bányamunkásotthon céljaira. A terv ily módon való megvalósítá­sával egyidejűleg a széntermelés is fokozható. Ez az ötlet nem talált különösebb megértésre a bányamunkásság köré­ben. Ebben az időben a bányamun­kásság harcaiban központi , helyet foglalt el a nyolcórás munkaidő visz­­szaállítása, illetőleg ennek megvédé­se. A szénre viszont égetően szüksége volt az iparnak, a pótműszakok be­vezetése iránt a szakszervezet jobb­oldali vezetői is nagy erőfeszítéseket tettek. Ezzel szemben a bányamun­kásság a nyolcórás műszak védel­méért harcolt. Peyernek éppen ez a kiéleződött helyzet kínálta a lehető­séget a Bányamunkásotthon megte­remtésére. Peyer felkereste a szénkormány­biztost, a nagyvállalatok igazgatóit és felajánlotta, hogy keresztülviszi a pótműszakok elfogadását a bányá­szok körében, ha annak ellenértéke­ként a pótműszakokra eső munka­bért a vállalatok levonják a munká­sok keresetéből és azt a Bányamun­kás Szövetséghez utalják át. Peyer a szakszervezet 1922. kará­csonyán megtartott rendkívüli kong­resszusán előterjesztette a küldöttek­nek a konkrét tervezetet a Bányász­otthon megteremtésére. Ecsetelte az otthon előnyeit, majd felszólította a küldötteket, hogy vállalják és a tag­ság körében vigyék keresztül nyolc további pótműszak teljesítését az ott­honalap javára. A kongresszusi kül­döttek, ha nem is lelkesedtek a ja­vaslatért, de megszavazták azt. Nagy kampány indult a Bánya­munkásotthon anyagi megteremté­séért. A bányavidéken elkezdődtek a gyűlések, ahol a szakszervezet veze­tői igyekeztek a bányamunkásokat megnyerni az otthon ügyének. A szakszervezet vezetői úgy állították be, mintha az otthon megvalósítása a bányamunkások „régi óhaját” való­sítaná meg. Ugyanakkor látták, hogy milyen „merész” vállalkozásba kezd­tek, „... különösen, ha elgondoljuk, hogy ehhez a tervhez nincs más mint­az akarat..." — írta a Bányamun­kás. A Bányamunkás azt is írta, hogy az „öntudatos bányászok ezrei lelke­sedéssel dolgoznak azon, hogy meg­valósítsák a Bányamunkásotthont”. A bányamunkások azonban egyálta­lán nem lelkesedtek a pótműszako­kért. A tokodi bányaigazgatóság 1922. december 12-én jelentésében arról számolt be, hogy: „A bányamunká­sok szakszervezete részéről megindí­tott többtermelési akció céljaira f. hó 10-én tartottunk termelő munkana­pot. Az eredmény az eddiginél még gyengébb. Altáron csakis vágányzat­­javítást lehetett végezni, Agnes-ak­­nán a létszám 25 százaléka, Ebszöny­­ben pedig 10 ember jelentkezett munkára. 1923. március 11-én a to­­kod-altárói telepen tartott taggyűlé­sen felszólaló Csóka Vendel szemére is vetette a munkásoknak, hogy a Munkásotthon céljaira dolgozni oly kevesen vállalkoztak. A pécsi meden­ce dolgozói nem is vállalták a pót­műszakot. A 4. honvéd vegyesdandár parancsnokságának jelentése szerint a bányamunkásság élénken tiltakozik a Peyer-féle budapesti Munkásotthon építésével kapcsolatos kizsarolási manőver ellen, a gyűléseken való részvételtől tartózkodik, így Mecsek- Szabolcson és Pécsbányatelepen is...” Minthogy a pótműszakok teljesíté­se körül zavarok mutatkoztak, a szak­­szervezet vezetősége arra hívta fel a bányamunkásokat, hoggy aki nem teljesített pótműszakot, ,az önkéntes adománnyal járuljon hozzá az otthon felépítéséhez. Nagy nehezen a helyi csoportok és befizetőhelyek vezető­ségeivel vívott harcok közepette, a bányatőkések közreműködésével Pe­yer össze is szedett mintegy 30 mil­lió­­ koronát. A Bányamunkásotthon ilyen módon való létrehozása azon­ban nem előrevitte, hanem igen sú­lyosan akadályozta a bányamunkás­­ság szervezkedését. A Bányamunkás 1923. május 17-i számának első oldalán leközölte a vásárolt Bányamunkásotthon képét. A szakszervezet a rendelkezésre álló összegen felül vette meg az ingat­lant. 1924 elején áradozva írt Peyer arról, hogy: „Pédátlanul ritka áldo­zatkészség folytán megteremtették a bányamunkások az elmúlt évben központi székházukat. Pénz nélkül, a tagok áldozatkészségéből jött körül­­belül 30 millió, ami az akkori viszo­nyok között nagy összeg volt és ebből megvásárolta a vezetőség azt a há­romemeletes saroképületet, amelyben egyszer a szövetség központi irodái és az utasszálló elhelyezést fognak nyer­ni.” A szakszervezet életéhez természe­tesen hozzátartozik a megfelelő épü­let, ahol a tagok nevelése, szervezeti élete, kulturális lehetősége stb. kielé­gítést nyer. A József körúti három­­emeletes épület azonban soha nem szolgálta a bányamunkásság céljait. A bérház lakóit kiköltöztetni nem le­hetett, a szakszervezet oda nem köl­tözhetett, sem bányászszállót ott be­rendezni nem lehetett. A szakszer­vezet adósságai végül is arra kény­szerítették a szakszervezetet, hogy el­adja a József körúti épületet. Az el­adási árból ki lett fizetve a tatabá­nyai és a salgótarjáni telek és épü­letek, berendezések költsége. Maradt a vételárból 1 200 000 000 korona, melyből 300 000 000 koronáért a szak­­szervezet megvette a Bajza utca és Kmetti utca sarkán álló 3 emeletes házat, majd ezután 40 000 pengőért a Kőris utca 30. sz. kis házat, de ezt is el kelett adni, mert 1934 után annyi tagja sem maradt a szakszervezetnek, hogy egyetlen titkárát és gépírónőjét fizeteti tudta volna. Ifj. Gergely Ernő Fejezetek szakszervezetünk történetéből IX. A Bányam­unkásotthon

Next