A Bánya, 1911 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1911-01-08 / 1. szám

VK V. évfolyam. ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre. . . . 12 K. || Félévre . . . Negyedévre . . . 3 K. HIRDETÉSEK DÍJSZABÁS SZERINT. Budapest, 1911. január 8. 1. szám. 6 K. Felelős szerkesztő: Dr. BISCHITZ BÉLA MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal. Budapest, IV., (Belváros) Molnár­ u. 33. II. em. TEZEX­ON JOS—OO. Közlemények átvételét csakis a forrás megnevezésével engedjük meg. Bányatársládák tagjainak magán­jogi kárigénye kapcsolatban a mun­­kásbiztosítással. A munkásbiztosítás kérdése még sokáig ma­rad nagy és nehéz társadalmi és törvényhozási problémának. Társadalmi problémának azért, mert alig lesz található oly megoldás, amely ki­elégíthetné az úgynevezett szoczializmus szó­szólóit. Azért mondjuk, hogy az „úgynevezett“ szocziálizmus, mert bizony a szocziálizmus jel­szava alatt hangoztatott kívánságok vajmi sok esetben egész más tendenc­iákat takargatnak. És éppen ez áll útjában annak is, hogy a tör­vényhozások ezt a nagy kérdést úgy oldhassák meg, hogy a különböző érdekköröket kielégít­hessék. A munkásbiztosítás terén a legfontosabb ágazat a balesetbiztosítás. Dr. S­z­­­a­d­i­t­s Károly kir. ítélőtáblát bíró, egyetemi magántanár igen érdekes és különösen tanulságos­­czikksorozatban tanulmányt irt a „Munkásbiztosítás és magánjogi kártérítés“ nehéz kérdéseiről. Ezen tanulmány most külön munka alakjában jelent meg és a bányászati köröket és főleg a vállalatokat igen érdekelheti a tudós szerzőnek ez a fejtegetése. Várjon a bányatársládák tagjaira is kiterjed-e az 1907: XIX. t.-cz. 82. §-ának az a rendelkezése, amely a munkaadó magánjogi fe­lelősségét az alkalmazottal szemben szűk korlá­tok közé szorítja? A szerző szerint a törvény maga sem világos és fokozza a helyzet nehéz­ségeit a kir. Kúriának ide vonatkozólag hozott határozata, mely a kérdést felfogásom szerint teljesen elhibázott irányba terelte. (A kir. Kúriá­nak ezt a 3185/1909. p. számú ítéletét 1. a Gottl­­féle Magánjogi Döntvénytár III. k. 239. sz. a.) Ad­juk már most szóról szóra a szerző fejtegetéseit. A Kúria gondolatmenete a következő: Az 1907: XIX. t.-cz. 3. §-a szerint a bányák és ko­hók üzemében alkalmazottak a balesetbiztosítás kötelezettsége alá esnek, tehát ők is e törvény értelmében vannak baleset ellen biztosítva. E tekintetben nem tesz különbséget az, hogy a bányatörvény hatálya alá eső üzemek alkalma­zottainak biztosítása továbbra is nem országos biztosító szervezetben, hanem a bányatársládák körében történik. A 82. §. korlátozó intézkedése minden, e törvény értelmében biztosított sze­mélyre kiterjed, tehát azokra is, akik mint bánya­társulatnak tagjai, nem tartoznak az országos pénztár kötelékébe. Ebből következik, hogy a bányatársláda tagja, ha a törvény 3. §-a szerint biztosításra köteles, munkaadójától más esetek­ben, mint amelyeket a 82. §. megállapít, kártérí­tést nem követelhet. Ez a határozat sem a szövegértelmezés, sem a czélelemzés szempontjából nem állja meg a bírálatot. A Kúria szerint a 82. §. rendelkezése „annak szövegéből kitetszően“ minden a törvény értel­mében biztosítottra, tehát úgy az országos pénz­tár, mint a bányatörvény alapján létesített társ­ládák által biztosítottakra egyaránt vonatkozik. A következőkben ezzel szemben bizonyítani kí­vánom, hogy a 82. §. éppen „annak szövegéből kitetszően“ csak az országos pénztár tagjaira vonatkozhatik. A törvény 3. §-ának negyedik bekezdése kimondja, hogy a bányatörvény hatálya alá tar­tozó bányaüzemekben alkalmazottak­at törvény XIII. fejezetében megjelölt módon és szervezet­ben biztosíttatnak. Tehát nemcsak a biztosítási szervezet más a bányászokra nézve, hanem a biztosítás módja is. Kétségtelenül a biztosítás módjához tartozik a „baleseti segélyek és jára­dékok“ meghatározása, melyet az országos pénz­tár tagjaira nézve a törvény VII. fejezete tartal­maz. Már maga az a körülmény, hogy a 82. §, ebben a VII. fejezetben van elhelyezve, arra vall, hogy a munkaadó magánjogi felelősségének kor­látozása a segélyezéseknek ahhoz a módjához fűződik korrelatívumként, amely az országos

Next