A Bánya, 1911 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1911-01-08 / 1. szám
VK V. évfolyam. ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre. . . . 12 K. || Félévre . . . Negyedévre . . . 3 K. HIRDETÉSEK DÍJSZABÁS SZERINT. Budapest, 1911. január 8. 1. szám. 6 K. Felelős szerkesztő: Dr. BISCHITZ BÉLA MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal. Budapest, IV., (Belváros) Molnár u. 33. II. em. TEZEXON JOS—OO. Közlemények átvételét csakis a forrás megnevezésével engedjük meg. Bányatársládák tagjainak magánjogi kárigénye kapcsolatban a munkásbiztosítással. A munkásbiztosítás kérdése még sokáig marad nagy és nehéz társadalmi és törvényhozási problémának. Társadalmi problémának azért, mert alig lesz található oly megoldás, amely kielégíthetné az úgynevezett szoczializmus szószólóit. Azért mondjuk, hogy az „úgynevezett“ szocziálizmus, mert bizony a szocziálizmus jelszava alatt hangoztatott kívánságok vajmi sok esetben egész más tendenciákat takargatnak. És éppen ez áll útjában annak is, hogy a törvényhozások ezt a nagy kérdést úgy oldhassák meg, hogy a különböző érdekköröket kielégíthessék. A munkásbiztosítás terén a legfontosabb ágazat a balesetbiztosítás. Dr. Szadits Károly kir. ítélőtáblát bíró, egyetemi magántanár igen érdekes és különösen tanulságosczikksorozatban tanulmányt irt a „Munkásbiztosítás és magánjogi kártérítés“ nehéz kérdéseiről. Ezen tanulmány most külön munka alakjában jelent meg és a bányászati köröket és főleg a vállalatokat igen érdekelheti a tudós szerzőnek ez a fejtegetése. Várjon a bányatársládák tagjaira is kiterjed-e az 1907: XIX. t.-cz. 82. §-ának az a rendelkezése, amely a munkaadó magánjogi felelősségét az alkalmazottal szemben szűk korlátok közé szorítja? A szerző szerint a törvény maga sem világos és fokozza a helyzet nehézségeit a kir. Kúriának ide vonatkozólag hozott határozata, mely a kérdést felfogásom szerint teljesen elhibázott irányba terelte. (A kir. Kúriának ezt a 3185/1909. p. számú ítéletét 1. a Gottlféle Magánjogi Döntvénytár III. k. 239. sz. a.) Adjuk már most szóról szóra a szerző fejtegetéseit. A Kúria gondolatmenete a következő: Az 1907: XIX. t.-cz. 3. §-a szerint a bányák és kohók üzemében alkalmazottak a balesetbiztosítás kötelezettsége alá esnek, tehát ők is e törvény értelmében vannak baleset ellen biztosítva. E tekintetben nem tesz különbséget az, hogy a bányatörvény hatálya alá eső üzemek alkalmazottainak biztosítása továbbra is nem országos biztosító szervezetben, hanem a bányatársládák körében történik. A 82. §. korlátozó intézkedése minden, e törvény értelmében biztosított személyre kiterjed, tehát azokra is, akik mint bányatársulatnak tagjai, nem tartoznak az országos pénztár kötelékébe. Ebből következik, hogy a bányatársláda tagja, ha a törvény 3. §-a szerint biztosításra köteles, munkaadójától más esetekben, mint amelyeket a 82. §. megállapít, kártérítést nem követelhet. Ez a határozat sem a szövegértelmezés, sem a czélelemzés szempontjából nem állja meg a bírálatot. A Kúria szerint a 82. §. rendelkezése „annak szövegéből kitetszően“ minden a törvény értelmében biztosítottra, tehát úgy az országos pénztár, mint a bányatörvény alapján létesített társládák által biztosítottakra egyaránt vonatkozik. A következőkben ezzel szemben bizonyítani kívánom, hogy a 82. §. éppen „annak szövegéből kitetszően“ csak az országos pénztár tagjaira vonatkozhatik. A törvény 3. §-ának negyedik bekezdése kimondja, hogy a bányatörvény hatálya alá tartozó bányaüzemekben alkalmazottakat törvény XIII. fejezetében megjelölt módon és szervezetben biztosíttatnak. Tehát nemcsak a biztosítási szervezet más a bányászokra nézve, hanem a biztosítás módja is. Kétségtelenül a biztosítás módjához tartozik a „baleseti segélyek és járadékok“ meghatározása, melyet az országos pénztár tagjaira nézve a törvény VII. fejezete tartalmaz. Már maga az a körülmény, hogy a 82. §, ebben a VII. fejezetben van elhelyezve, arra vall, hogy a munkaadó magánjogi felelősségének korlátozása a segélyezéseknek ahhoz a módjához fűződik korrelatívumként, amely az országos