Bőripari Munkás, 1926 (36. évfolyam, 1-24. szám)
1926-01-01 / 1. szám
szervezeti közvetítést, a tartoneskálát, a bérviszonyokat, ma már nemcsak védeni kell, bajtémuiból meg kell szereznünk. Meg kell szereznünk, mert a munkáltatók kapzsisága eme fontos vívmányokat, amelyek a tisztességes munkamenetét biztosították, esztelenül megnyirbálta! Esztelenségnek kell mondanunk, mert az az állapot, amelyet rövidlátó kapzsiságukkal teremtettek, a tisztességes munkáltatóknak éppen úgy, mint a tisztességes szervezett munkásoknak egyaránt nem kívánatos. Ez az állapot csak a kontárok és hámlók számát szaporítja, a szennykonkurrenciát fejleszti, aminek csak a cipőkereskedők látják hasznát. A mai állapot föntartása tehát nem érdeke sem a munkáltató-, sem a munkásérdekeltségeknek! A mai állapotok ellen föl kell vennünk a harcot. Föl kell világosítanunk a szervezetlen szaktársakat, hogy a szervezetben a helyük! Föl kell világosítani a tudatlan szaktársakat! Harcot kell kezdenünk érdekeink megvédésére! Harcot, nemcsak a kapzsi munkáltatók ellen, hanem az indifferens, a tudatlan szaktársakkal szemben is. A harcot és a fölvilágosító munkát mindenütt folytatnunk kell! Folytatni kell a küzdelmet úgy a műhelyekben és a szervezetben, mint a lakásokban, sőt a szükséghez mérten, az utcán is! Ebben a fölvilágosító munkában minden szervezett cipőfelsőrészkészítőmunkásnak részt kell venni! Szakmánkjövőjének érdekében meg kell tennünk mindent, ami emberileg megtehető. Nem szabad tóshitűnek lennünk, ha a" reánk váró munka rengeteg nagynak látszik is, mert egy lelkes, tettrekész gárdára van szükség ahhoz, hogy fölrázza tunyaságából szaktársainkat és újra megteremtse a" cipőfelsőrészk eszítőmunkásoknak mindenekkel szemben való ellenálló, erős szervezetét. Akik összehasonlítják a mai viszonyokat a másfél év előtti viszonyokkal, azok most láthatják, hogy érdemes szervezett munkásnak lenni, és érdemes a szervezet érdekében áldozatot hozni. Nem lehet a mai állapotokat csupán a gazdasági pangással megokolni. Nagy részük van a munkaviszonyok leromlásában azoknak a szaktársainknak is, akik huligán módon kilincselés útján, vagy a Friss Újság révén járták végig a műhelyeket. Minden érdekeltség szervezkedik, a gyárosok, a földbirtokosok, a kereskedők és általában minden kapitalista érdekcsoport! Mennyivel inkább kell nekünk munkásoknak szervezetünk megerősítésére törekednünk. Mink csak a saját erőnkre vagyunk utalva, minket a szervezkedés terén nem támogat senki. Míg a munkáltatóérdekeltség szervezkedését a kormány és a hatóságok is szívesen látják, addig a mi szervezkedésünk az egyesülési és gyülekezési jog hiánya miatt sok akadályba ütközik. Minden szakma munkásainak olyan arányban javul a munkaviszonya, amilyen arányban szervezetét meg tudja erősíteni. Jöjjön tehát közénk minden cipőfelsőrészkészítő munkás és fogjon hozzá a szervezetlen munkások megszervezéséhez! Mind iden szaktársat, aki szervezkedni akar, még azokat is, akik az utóbbi időben a súlyos válság következtében szervezetünkkel szemben vétettek, ha hibájukat jóvá akarják tenni, szívesen látunk a szervezett munkások táborában. Mindenki részére lehetővé akarjuk tenni, hogy kivegye részét a munkából. Minél nagyobb lesz a munkára kész szaktársak tábora, annál rövidebb lesz a harc és nagyobb lesz az eredmény! Egyesülésben az erő! Föl a munkára! Be a szervezetbe! előző cikkünket, amelyben azt mondtuk. ..hiszen a munkaalkalomra nagy szükségünk volna. Már évekkel ezelőtt cselekvésre hívtuk föl a munkáltatóegyesületek figyelmét. Tehát mi voltunk a hívók, önök azonban kitértek a dolgok teljesítése elől. Hogy miért, azt önök tudják. Még kevésbé helytálló az a kitétel, hogy „a munkások támadják azokat az üzemeiket, amelyek még prosperálnak és tisztességes kenyeret adnak a munkások részére“. Bár e sorokban egy kis uszítás látszik, mégis meg kell mondanunk, hogy ilyen megtámadott üzemek nincsenek. Ilyeneket senki sem tud megnevezni. Ami pedig a tisztességes kenyeret illeti, sajnos, azt az elsőrangú szakmunkásoknak is a heti 250—300 ezer koronás keresetekből kell megvásárolni. Ezt igazán annak kívánjuk, aki irigyli tőlünk. Külön méltatjuk a Lábbelikészítők Lapjáéban megjelent közleményt. Itt már tisztultabb helyzettel találkozunk. Ez aztán igazi írás mű és írójának minden talentuma meglátszik benne. Nagy alkotásról van szó és most már mi is elhisszük, hogy az író úr jogosan nevezi magát „emberkertésznek“. Hogy a cikkben szakszerűséget, érvet, vagy okosságot nem találunk, erről az írója nem tehet. Szegény, csak a saját énjét adta vissza, így a sorok olvasója első pillanatra észreveszi, hogy abban a szakmai viszonyokat nem ismerő és teljesen tájékozatlanul álló bogaras fejű bácsinak szörnyű kifakadásai jutottak kifejezésre. Szegény vigéc régóta várt erre az alkalomra, mert évek óta nem jutott olyan helyhez, ahol alaposan kidühönghesse magát. Tehát kapóra jött a ..Lábbelikészitők Lapja, és efölötti örömében röfögve verte össze hamis agyarait. El is dicsekedett vele úton-útfélen, hogy mit művelt. Bár nem volt rá szükség, mert stílusáról ráismertek a vigóótempóra, így jár az az ugrifüles, aki mindig mást akar tenni, mint amit tud. De ez nem irigylendő a ,,Lábbelikészitők Lapjától sem. Valaki itt sápot akart elérni és erre a kisiparosokat vagy a munkásokat akarta ugródeszkának fölhasználni. A célbavett akció kulisszái mögött ez húzódik meg. Hiszen köztudott dolog már, hogy a főváros különböző vállalataira a külföldi tőke milyen mohón terjesztette ki csápjait és minden ilyen terjeszkedésnek megvannak a magiakortesei. Ezt a kapzsiságot a főváros lakosságának, a munkásságnak és a polgárságnak közös érdeke fogja megakadályozni. A vigéc pedig akárhogy pukkad is, mégsem fogja elérni, hogy hitvány pecsenyéjét a mások parazsánál süsse meg, a kisemberek rovására! Ismét hamis vágányokon Szaklapunk múltévi 19-ik számában foglalkoztunk a munkáltatóknak a Fővárosi Cipőüzem fentartása ellen indított akciójával. Cikkünkben érvekkel bizonyítottuk, hogy az üzem ellen nagy hűhóval megindított hajsza csak kortescélokat szolgál. Megírtuk, hogy ez az akció semmiképen sem alkalmas a kisiparosság megmentésére.. Azt is kimutattuk, hogy a Fővárosi Üzem egész évi termelése oly csekély mennyiségű, hogy mindössze 15 munkásnak negyedévi munkát biztosít. Közleményünkkel vitába szállt a cipőkereskedők lapja, is, a „Cipőszemle“, amely többek között azt mondja, hogy ők (a kereskedők) „észreveszik a mammut-vállalatok pusztításait is és már régen elintézték Wolffner báróval, hogy a polgári cikkek kiajánlását bízza a kiskereskedelemre és a kisiparra, aki meg is ígérte és ők azt hiszik, hogy ezt be is tartja“. Ez viccnek nagyon jó lehet. De hogyan gondolják ezt az urak? A Wolffner-gyár készítteti tehát továbbra is a polgári árut és ügynökei helyett kereskedők adják tovább az árut. Mi ebből sehogy sem tudjuk megérteni, hogy mi haszna van ebből a kis- iparnak. Nem is szólván arról, hogy a Wolffner-gyár ezt az ígéretét nem tartja meg, mert igenis, továbbra is kikapcsolja a kereskedőket. Ezért ajra leszögezzük, hogy az akció nem indult egyenes vágányokon és ez tudatos kisiklás. Ezután velünk foglalkozik a lap és azt mondja, „hogy mi, már mint a munkások, abból a fölfogásból indulunk ki, hogy amit a munkaadók kérnek, az nem lehet jó a munkásoknak“. Uraim, több figyelmet kérünk! Olvassák el ! « Üzenetetkaptunk. Üzenetet a nagy világ minden részéből, üzenetet a városokból, falvakból, üzenetet mindenünnen, ahol csak proletárok élnek, küzdenek, dolgoznak, egy szebb, egy jobb, egy emberségesebb jövő érdekében. Elhozták hozzánk, elsírták nálunk a karácsony szent ünnepének napjain életüknek sok-sok keserves fájdalmát, bánatát, gondját, baját, kétségbeejtő helyzetét, és elhozták reményeiket, az igazságukba vetett hitüknek, meggyőződésüknek fenséges tanújelét. Mi tudjuk azt, mit jelent szegény és éhbérért dolgozó proletárnak lenni, sőt mi már azt is megtanultuk, mit jelent nem dolgozó, munkanélküli proletárnak lenni. Ha nem tudjuk még elképzelni sem azt a nyomort, amelyben azon dolgozó és nem dolgozó proletártestvéreink tőlünk távol, a vidékeken élnek, akiknek nincsen módjukban az összetartás, szervezkedés, akiknek lehetetlenné teszik, hogy bajaikat együttesen megbeszéljék, megvitassák, akiknek nincsen lehetővé téve, hogy együttes erővel a maguk baján változtatni tudjanak. Szomorú és szégyenteljes helyzet, amelyben élünk. Míg a külföldi proletár az efféle küzdelmekről már régen megfeledkezett, addig nálunk a dolgozó embereknek még a legelemibb követelésekkel kell előállniok. Ma, mikor meghallgattuk osztrák munkástestvéreink kiküldöttét, ki beszámol arról, hogy náluk minden harmadik ember szervezett munkás, hogy parlamentjükben, habár kisebbségben van is képviselve a munkásság, a szociáldemokrata párt akarata ellen mindazonáltal semmi sem történhetik. Addig nálunk — Uram bocsáss! — gyülekezési jogokról, sajtószabadságról és politikai üldöztetésekről kell beszélnünk. El kell mondanunk azt, hogy a gyári munkásnők heti fizetése 60, 80 és 100 ezer korona körül ingadozik. El kell mondanunk, hogy munkások ezrei munka nélkül maradnak, és sóstében főtt kása az ebédjük még azoknak is, akik hajnaltól késő éjszakáig a legfárasztóbb munkát végzik. El kell mondanunk, hogy kétségbeejtő a városi proletár sorsa is, de végnélküli az elkeseredés a falvakban, • a tanyákon élő munkások, úgynevezett cselédek között is. Beszámoltak nekünk arról a nyomorúságról, amely elvezeti szerencsétlen gobotosai a földnek elszenvedni kénytelenek. Akiknek már nincsen tisztességes ruházatuk,akik már a maguk szőtte daróc rongyaikból is kikoptak, kiknek nemhogy ünnepi kalácsra, Ale még egy darabka ünnepi kenyérre sem jutott. Akiknek megígérték ugyan a karácsonyi kalácshoz a lisztet, de az uraság vadászszenvedélye miatt erre nem futotta az idő. ingieamrwmMiurf»J«i'iiigT.Li'ii««AauJi«»JiiMi<'^B>i»ijaKaaMUtfguaa3.vrmCT-!<TCTrpg A bőripari munkások 1926. évi zsebnaptára A magyarországi bőripari munkások, vagyis cipészeik, csizmadiák, nyergesek, szíjgyártók, bőröndösök, diszmóárukészitők, szűcsök, sapkások, autónyergesek, tinárok, bőrgyári munkások és alkalmazottak 1926. évre szóló évkönyve oly sokoldalú, közhasznú, ismeretterjesztő közleményt tartalmaz, hogy valóságos kincsesház az összesszakmák részére. De nemcsak a munkások, hanem a művezetőik, a mesterek, valamint a szakmai irodai ak kakotazottjaik is jó hasznát vehetik,ha tanulmányozzák. A Szövetségközponti irodájának évi kimutatása is kitűnő munka, amelyből sok mindent megtudunk. Meg kell állapítani, hogy az összes szakmák legkiválóbb szakemberei sorakoznak ebben az évkönyvben bemutatott műveikkel. Ez teszi becsessé. Meg kerül mondani azt is, hogy Mónus Illés elvtárs, az évkönyv szerkesztője, szerencsés kézzel dolgozik, hogy nemcsak az országban, hanem a külföldön élő, kiválószakemberek ekkora táborát bírta maga köré gyűjteni, és azokat közérdekű munkáiba állítani, melynek eredménye ez az évkönyv. Ezek előrebocsátása után nagyon is érdemes, hogy a sok kitűnő szakmunka fölött szemlét tartsunk rövid áttekintés gyanánt. Elől járnak természetesen a lábak, ebben az esetben a cipők mestersége. Ezek között vezet a német finom cipőipar, melyet a Berlinben élő Németh Géza szaktárs mutat be , mint az ábrák mutatják. Jellemző, hogy a németek még az eleganciában, a luxusban is bizonyos okosságot, szolidságot követnek. Ezzel szemben a franciák az elegancia keresésében szinte a képtelenségig elkalandoznak. Szembeszökő, hogy a francia cipők ábrái egyáltalán nem állnak derékszögben. Pedig ez legfőbb szabály, mert ezt testünk függő vonala és talpunk vízszintes vonala föltétlenül megköveteli. Balogh József kiváló szaktársunk a kapicafaalakulásról és a kaptafa utáni másolat (kopirozás) szabászai, mintakészítésről tart előadást, pontosan, szépen kidolgozott ábráik megvilágításában. Úgy látszik, Balogh szaktárs komoly hívea kaptafa utáni lemásolással készített szabászati mintakészítésnek,amit azzal indokol meg, hogy a kopirodássalkészített felsőrészek pontosan ráfekszenek a kaptafára, amit a mértani alapon készült felsőrészekről nem mindig lehet elmondani. Itt meg kell állapítani, hogy tévedés van a dologban... mert ha a mértan szabályai szerint készült felsőrész nem fekszik rá szépen simán a kaptafára, ott nem a felsőrészben, hanem a kaptafában van a hiba. Mert nemcsak a felsőrésznek, hanem a kaptafának is a mindenkori sarkmagassághoz képest minikliben, vagyis derékszögben kell állani. Akkor bizonyára ráfekszik simán a felsőrész a kaptafára. A kopirozás a sarokmagasság változásaival nem törődik, csak a kaptafával, akármilyen is az. Helyesállású cipőt csakmértani alapon lehet készíteni. Ez annyira tiszta dolog, hogy nem is lehet rajta vitatkozni. Ortopéd (testegyenészet) cipő készítésénél pedig igazán mélhatlanul szükséges a mértani alapon való dolgozás. Enélkül meg se tudjuk állapítani, hogy mennyivel rövidebb a nyomorék láb mint a párja, az egészséges láb. Pedig ez a fontos. Fontosabb volt tehát az urak szórakozása mintsem a munkásaik jóllakása. És megtörténhet mindez ma, az Urnák 1925-ik karácsonyán a keresztényi szeretet megújhodásának 7-ik esztendejében. A keresztényi szeretet uralmának 7-ik esztendejében, sajnos, kénytelenek a háború áldozatai, az embermészárlások nyomorékjai is a saját maguk és az itthon maradt árvák és özvegyek érdekében fölzokogni. Nincsen olyan intézmény, amely kielégítően gondoskodna róluk. Szótemelnek, kérnek, követelnek legalább annyit, amennyiből tisztességesei megélhetnek. Ha jók voltak arra, hogy egészségüket, épségüket föláldozzák a haza, oltárán történjék most gondoskodás arra nézve is hogy ne legyenek kénytelenek végső esetben .A Duna hullámai között menedéket keresni kell-e hát a háború? Akadhat-e még agyalágyult ember, aki szégyenteljesnek tartja azt a kijelentésünket, hogy elég volt a mészárlásokból, elég volt a bénák, vakok, epilepsziások táborából! Józan eszű ember mondhat-e egyebet, mint ahogy él az öldöklésekkel, elég volt belőle! Békét akarunk az emberek között, békét, igazi egyetértést, testvéri szeretetet. Nl kelljen remegnie az anyának, testvérnek, feleségnek, hogy most lövik nyomorékká azt, akszivéhez közel áll. És el fog következni a béke" El kell jönnie, mert erős a hitünk és meggyőződésünk. Hirdetni fogjuk és elhinteni mindenütt a szeretet és a béke magvait. Szétvisszük a három nap tanulságait, melyeket pártkongresszusunkon magunkba szívtunk. Meg fogjuk mutatni az utat, a demokrácia útját, mely az egyedüli célravezető út, hogy szeretet és béke uralkodhassék az emberek között. Pétermann Erzsébet