Bőripari Munkás, 1927 (37. évfolyam, 1-23. szám)

1927-01-01 / 1. szám

1927 látásba arra az esetre, ha a­ közvetítés tekinte­tében nem hajlunk a munkáltatói fölfogás és álláspont felé! Mi ezt ezt nem felejtettük el! Ezúton szólítjuk föl teh­át a velünk szerződő Magyar Szű­csmesterek Országos Egyesületét, méltóztasson nekünk szabatos­­ választ adni arra, van-e tudomása mindarról, amit itt el­mondottunk? Az Ipartestület följelentésével egye­tért-e, azzal azonosítja-e magát? Igen vagy nem? Egyelőre több mondanivalónk nin­csen. Egy följelentés körül új közgyűlést kell tartani. — A kizártak akna­munkája. — Kezet emeltek a szervezet ellen. — Mindenki megveti őket. Ismeretes szaktársaink előtt, hogy a kizár­tak, Bossák Ferenc és társai följelentették a Szövetséget azért, mert őket a közgyűlés­ kizárta az egyesületből. Följelentésükben rágalmat rágalomra halmoztak a Szövetség ellen. Rendbontó garázdálkodásuk veszélyeztette a szakszervezeti munka lehetőségét. Az egyesü­letet a veszekedés, az alacsony demagógia, a züllés színhelyévé tették. Figyelmeztetés, kér- telés, békéltetés nem használt semmit. Minden békéltetésre vakmerőbbek lettek. Minden el­néző, a közérdek szempontjait mérlegelő ki­egyenlítő álláspontok gyöngeségnek fogtak föl és még erőszakosabbak és szemtelenebbek let­tek. A központi vezetőségnek már semmi tekin­télye nem volt előttük. Ők döntöttek elevenek és holtak fölött. A taggyűlések a botrányokba fúltak. Idegenek jutottak a szószékre, akik az ő segítségük mellett a maguk politikai céljaira használták föl a cipészmunkásokat. Soha­ olyan lezsillött, visszataszító állapotok­ nem voltak az I. számú csoportban, mint az ő működésük alatt. Amikor ezt a szaklapban szóvátettük, akkor a lapjárulék megtagadásá­val fenyegetőztek, röpiratok kiadását tervez­ték; külön gyűléseket tartottak, amelyeken a szervezet ellen, a központi vezetőség ellen uszí­tottak. Minden alkalmazott szaktársat rágal­maztak, kikezdték. Ők voltak a Vági-párt első szálláscsinálói; ők voltak, akik léprementek a legkalandosabb vállalkozásokban. Sokat, nagyon sokat eltűrt a központi vezető­ség, amíg végül odáig jutott, hogy kénytelen volt választani: fölfüggeszti-e a csoport auto­nómiáját és kizárja a rendbontó elemeket, vagy kiteszi a­ Szövetséget esetleges súlyosabb követ­kezményeknek. A központi vezetőség választott: Rendet­­ csi­nált. Kizárta a rendbontókat, rendet csinált a csoportban. A közgyűlés mindenben megadta a vezetőségnek a fölmentvényt és helyeselte a tett intézkedéseket. A kizártak ebbe nem nyugodtak bele. Rágal­maikat vakmerően szórták a szervezetre és a szervezet vezetőire. Röpiratokat adtak ki, ame­lyekben a legocsmányabb hangon fordultak szembe mindennel, ami előttünk, szervezett munkások előtt megbecsülendő és amiért küz­döttünk és áldoztunk. Minden ocsmányságuk azonban csak akkor tűnt ki igazán, amikor följelentést írtak alá a szervezet ellen és a kurzus legszennyesebb újságjának hasábjain szórták rágalmaikat a szervezet és a vezető szaktársak ellen. Föl­jelentésükre a főváros biztost rendelt ki, aki fölülvizsgálta a­ följelentés adatait. A vizsgálat hossza hónapokig elhúzódott. Most jött meg azután a följelentésre és vizsgálatra a főváros rendelete. A kizártak följelentették a­ Szövet­séget azon a címen, hogy a közgyűlésen a rokonszakmák is r­észtvettek. A föl­jelentők sze­rint ez nem megengedhető, ez alapszabályelle­­nes. Ez is jellemző rájuk. A csatlakozást elfo­gadták. Örvendtek is rajta. Most egyszerre ki­fogásolták, hogy a rokonszakmák részt vettek a közgyűlésen. A főváros tanácsa abba kapaszkodott bele, hogy új alapszabályaink még nincsenek jóvá­hagyva és így a rokonszakmák még nem ve­hetnek részt a közgyűlésen. A főváros Tanácsá­tól érkezett rendelet elrendeli, hogy a Szövet­ség" tartson új közgyűlést, ezen a rokonszakmák nem vehetnek részt; a közgyűlés újra tűzze napirendre a kizártak ügyében való határozat­hozatalt. A rendelet azt is kifogásolja, hogy a központi vezetőség fölfüggesztette az I. szám­ú csoport autonómiáját; ezt a tanácsi rendelet szerint nem volt joga megtenni. A központi vezetőség — a tanácsi rendelet szerint — csak előterjesztést tehet a belügyminiszternek a­ föl­­­függesztésre, de önmaga nem függesztheti föl. Ennek alapján elrendeli a­ 11-es bizottság újból való működését a vizsgálat tartamára addig, amíg a csoport majd megválassza a közgyűlés után új vezetőségét. A tanácsi határozatról volna sok mondani­valónk. De ezúttal nem szólunk semmit. Végre­hajtjuk a rendeletet. Semmi okunk nincs arra, hogy bármi téren akadályozzuk. A közgyű­lést­ már is összehívtuk. A közgyűlés­ foglal­kozni fog a kizártakkal. Reméljük, érdemük szerint. A kizártak! Mi is van velük?_ Egyik Párisban tartózkodik, miután itt már felgyúj­totta a szervezetet, hát tovább állt; a másikat, a­ harmadikat vagy a negyediket már a Vágs­­pártból is kizárták. Akik még megmaradtak közülük, azok most jobbra-balra kínálják ma­guikat. Mindenkinek rendelkezésére állanak —a szervezet ellen! Lezsillött emberek, akikben szilárd meggyőződés szervezett munkáshoz illő komolyság és hűség nincs, akik, ime, a hatóságokat uszítják a szervezet ellen. Hát így néznek ők ki.­­Cselekedeteikről ismerni meg őket. A munkáltatók barátjai és olcsó­­jánosai és a kurzus szennylapjának kiszol­gálói. Mindenfelé, ahol hírét vették alávaló rágal­maiknak és szennyes eljárásuknak, denunciá­­lásuknak, ott megvetést éreznek velük szem­ben. Minden szaktárs megveti őket. Most lát­ják csak a jó szaktársak, hogy visszaéltek a türelmükkel, rutul becsapták őket. Egyetlen szervezett, öntudatos cipészmun­kás sem volna kapható arra, hogy a szervezet ellen, az anyaegyesület ellen, az otthonunk ellen­i kezet emeljen. Ők igen. Ők följelen­tették. Ők följelentők é­s denunciánsok. De pó­rul fognak járni. Rágalmaik és piszk­olódásaik nem vezetnek célhoz. Csak azt érték el, hogy őket, ime, most már" mindenki ismeri, de a szervezet — élni, virulni fog továbbra is, akna­munkájuk ellenére is! Csak azért is! winwi—wifiiiu ui« »H—maani ír BŐRIPARI MUNKÁS wwiwwihi miwffi ........... i Levél a szerkesztőhöz. A „Bőripari Munkás“ szerkesztőségének Helyben. Tisztelt Szaktársak! Régebb idő óta figyelem az egyesületből ki­zárt Bossák Ferenc ténykedését; amikor még tagja volt az egyesületnek, mindig bent ült az egyesületben és heccelődött, gúnyolódott és a szaktársakat ugratta a vezetőségek ellen. Hogy miből élt, el sem tudtam gondolni. Mindenkit gyűlölt, aki nem értett vele egyet. Különösen gyűlölte a cipészmestereket, nála nem volt ki­vétel, mindenkit kizsákmányolónak nevezett. Még azokat is gyűlölte, akik valamikor meste­rek voltak, de újra munkások lettek és közöt­tünk voltak és becsületesen megállták a helyü­ket. Előtte senki sem volt elég harcias, különö­sen minket, fiatalokat tudott leszólni és tanító­mesterünknek ajánlkozott. Igaz, senki sem vette őt komolyan. Ezért nem lepődöm meg, hogy most az általa annyira gyűlölt cipészmesterek­­nél van sü­lve-főrt. A dalárdájukat boldogítja, ízlés kell hozzá napközben Vágiékkal barát­kozni, este meg a mesterek dalárdájában éne­kelni. Ezt igazán csak Bossák tudja megtenni. Úgy látom én, hogy ezek a radikális emberek mind egyformák: ha a napra kerülnek, el­olvadnak. Szaktársi üdvözlettel T. I. * : Tisztelt levélíró szaktárs! Minket nem­ lep­­ meg Bossák eljárása, mi Bossákot és barátait , nagyon közelről ismerjük és mindazokat, am­i­­­­ket ön most Bossákról mond, mi már régen­­ tudtuk, hogy be fog következni. Mi nem cso­­­­dálkozunk azon, hogy Bossák ma, azokkal a­­ mesterekkel barátkozik, azoknak ajánlja föl az­­ egyesület szállítását, akik őt és társait a Rá- I­kosi-féle mozgalmak idején a rendőrségnél föl­­j­­elentették. Az olyan laza erkölcsű emberek,­­ mint Bossák és társai, semmitől sem riadnak­­ vissza, hogy a cipészmunkásokat, akik vele­­ szemben más állásponton voltak, megbosszulja.­­ Csak egy kis türelem és Bossák szak­társunk teljes erkölcsi züllésben fog bemutatkozni, mely után hisszük, hogy legközelebbi csatlósai is megundorodnak eljárásától. Még egyszer: szervezkedjünk! Nagyon sokszor jelentek meg közlemények, nagyon sokszor hívtuk már föl a szervezetlen cipőfelsőzéskészítő munkásokat a szervezke­désre. Azonban, sajnos, ezek a fölhívások meddők, a pusztába kiáltott szavak marad­tak. Szégyenpír borítja az arcunkat akkor, amikor a közénk tartozó, illetve szakmánkhoz tartozó szaktársakat kell unos-untalanul figyelmeztetni arra, hogy hisz ők is velünk együtt robotolók, ők is velünk együtt szen­vedő proletárok, tehát velünk együtt kell tar­taniok, velünk együtt kell harcolniok a reakció és a kapitalista kizsákmányolás ellen.­­ Azon­ban, sajnos, ezek a szaktársak nem látják be a saját helyzetük nyomasztó súlyát, ezek­ a szaktársak, nem törődve semmivel, tisztesség­telen uton próbálkoznak hátbatámadni mun­­kástársaikat, bérletöréssel és egyéb úton igye­keznek bejutni az üzemekbe, hogy ezáltal onnan kitúrják a szervezett cipőfeksőrész­­készítő munkásokat. Ezeket a szaktársakat sem a megértő szó, sem pedig a munkáltatóink kizsákmányoló politikája nem téríti észre, nem akarják észrevenni, hogy csak addig van szükség a munkaerejükre, amíg azt úgy ki tudják használni, ahogy azt a profitjuk meg­kívánja. Dolgoznak kora reggeltől késő estig, napi 16—18 órát, csak azért, hogy nyomorult életü­ket valahogy el tudják lengetni. Nem törődve semmivel, senkivel, robotolnak látómtól vako­lásig, hátbatámad­ják a tisztességes, szerve­zett cipőfelsőrészkészítő munkásokat, testvér­­árulókká válnak, fölrúgják a szervezeti­ cipő- 3. oldal felsőrészkészítő munkások által eddig elért és betartott eredményeket, segítenek a munkál­tatóink kapzsi étvágyának kielégítésében. Munkáltatóink örömére segítenek a nehéz harcok árán megszerzett munkarendünk meg­nyirbálásában is. Szaktársak! Ha eddig türelemmel is szem­léltük a szakmánk szemétjeinek kisded játé­kát, most már nem szabad tovább tétlenül néznünk, nem szabad tovább szemet hunyni fölötte, mert ezek az emberi mivoltukból ki­vetkőzött fenevadak már a szervezett cipő­felsőrészkészítő munkások vívmányait is ve­szélyeztetik. Szaktársak! Ennél a pontnál meg kell, hogy álljunk, ennél a pontnál már nem szabad tét­lenül nézni a huligánok aknamunkáját, mert ez már túlmegy minden határon, ez már sérti az önérzetünket is, mert ezek már nem csak a munkaalkalmakat veszik el a szervezett cipőfelsőrészkészítő munkásoktól, hanem az eddig elért vívmányainknak a teljes meg­semmisülését akarják elérni, hogy az ókort is megszégyenítő munkafeltételeket diktálhassa­nak a munkáltatóink. Megjelennek egyes üzemekben és fölajánl­ják munkaerejüket hihetetlen olcsó áron, csak azért, hogy onnan a tisztességes, szervezett munkásokat kitúrják. És ha sikerül elérni, akkor­ megjelennek, mint a hiénák a halott teteménél, a kannibálokat is megszégyenítő haláltáncot járnak örömükben, örülnek an­nak, hogy tisztességtelen után sikerült egy üzemet hatalmukba keríteni és a munkaren­dünk pontozatait lehetetlenné tenni. Sajnos, a kilátásaink nem a legrózsásabbak, azonban nekünk, szervezett cipőfelsőrész­­készítő munkásoknak minden szervezeti erőnk­kel oda kell hatnunk, hogy ezeket a hiénákat, ezeket a huligánokat minden eszközzel lehe­tetlenné tegyük, mert az eddig kivívott ered­ményeket máskép veszély fenyegeti. Kérde­zem a szaktársakat, nem jobb-e tisztességes munkafeltételek mellett heti 46 órát dolgozni, nagyobb fizetést és a fizetett ünnepnapokat élvezni és a munkarendünk pontjaiban foglal­tak betartása mellett dolgozni, mint szervezet­­lenül, huligánmódra szaktársaink hátbatáma­dásával, kilincselve megalázkodni a munkál­tató előtt? Csupán azért, mert dolgozni aka­runk. Szaktársak! Ütött a cselekvés órája. Föl kell, hogy rázzuk a szaktársakat a­ letargiá­jukból, hogy nyílegyenesen tudjunk haladni azon az úton, amelyet szervezetünk és munka­rendünk előír, mert csak így tudjuk biztosí­tani azokat az eredményeket, amelyeket nehéz harcok árán szereztünk meg. Hogy mindezeket megtarthassuk, egyik fő kelléke ennek az intenzívebb alapon való szer­vezkedés. Mert nem elég csak az, hogy a heti­­járulékunkat befizetjük és tovább nem törő­dünk a szervezettel; nem érdekel bennünket, hogy mi is történik a szervezetünkön belül, illetve azon kívüli. Hanem igenis, elsőrendű kötelességünknek kell, hogy tartsuk, hogy a szervezetnek mindenben a segítségére legyünk a szervezési munkánál és hogy ne csak egy­­pár önzetlen, lelkes, áldozatkész szaktárs fá­radozzon, hanem mint egy ember álljunk a sarkunkba, akkor, amikor a szervezetünk és saját létérdekünk ezt megkívánja. Szervezetlen szaktársa­inknak pedig azt üzen­jük, hogy egyszer­ már hajoljanak a szép szóra, és jöjjenek vissza közénk, mi minden eltévedt szak­társat újra közénk fogadunk, azonban ne felejtsék, el, ha a megértő szó nem használ, az kevésnek bizonyul, akkor még mindig van egy bátor, lelkes csapat, amely ha kell, az öklével fog rendet teremteni és szét fog ütni a szer­vezetlen sáskahad között. Minden öntudatos szervezett munkásnak ez­zel szemben csak egy kötelességének kell, hogy legyen, mégpedig az, hogy visszaszerezzük a munkarendünk minden egyes pontozatát. Föl­venni a harcot a huligánok ellen a szó meg­értő erejével, vagy ha az nem használ, úgy a kemény öklünkkel szerezzünk, magunknak és szervezeti jogainknak érvényt. Czirják. Az Új Nevazedék cikkírója bocsánatot kért Megrágalmazott szak­társaink elégtételt kaptak. Páterek délben nyíló és gyűlö­lséget illatozó virágszála, az Új Nemzedék, tervszerűen és állandóan foglalkozik a munkásszervezetek év, a szociáldemokrata párt belső ügyeivel. Fekete lelkéhez méltóan, galád hazugságok, aljas fer­dítések és rosszakaratú hazugságok alapján iparkodik arra, hogy a szerinte védtelen mun­kásokat megvédje a saját szervezeteik ellen. Amikor azután megrágalmazott elvtársaink a bíróság elé állítják őket, ott rendre kiderül, ami már a cikkek megjelenésekor nyilvánvaló volt, hogy minden konkrét adat nélkül, pusz­tán megrendelésre, légből kapott, fantasztikus koholmányok alapján írják becstelen, rágal­mazó közleményeiket. Ez a sajtóhadjárat, mely mostanában nagyon divatossá vált, mert egy­szerre nagyon sokan jelentkeztek, mint a mun­kásérdekek hivatott „védői“, elevenen jellemzi stílusban és értékben az a törvényszéki tárgya­lás, amelyről alább közlünk tudósítást

Next