Bőripari Munkás, 1928 (38. évfolyam, 1-21. szám)

1928-01-15 / 2. szám

Budapest, 1928. évi január 15 Feljegyzések T­ÉLSZÁZAD. A cipészmunkások szervezete 1928 januárban félszázados határkőhöz ér­kezett. Ötven esztendeje annak hogy a cipész­­munkások, akkor még cipész- és csizmadia le­gények, kibontották a szervezkedés lobogóját Magyarországon. Ötven évvel ezelőtt zászlót bontani egy falattal nagyobb kenyérért, ren­dezet munkaviszonyokért és ezek között első­sorban tisztességes bánásmódért, bátor csele­kedet volt! Tíz évvel a kiegyezés után, 1878-ban szervezkedésért harcolni, üldöztetéseket elszen­vedni, későbben tolonckocsira kerülni, csendőri fedezet mellett végighurcoltatni az országon és sztrájksegély nélkül sztrájkolni, fekete lis­tára kerülni, kigunyolt, kinevetett „csavargó­nak“ lenni, hősies cselekedhet volt! Félszázad­dal előbb még éltek az ipartörvény rendelke­zéseivel és a sztrájkoló cipész- és csizmadia­­legényt visszavitték csendőrfedezettel a munka­helyére. És mégis sztrájkoltak és éheztek, a tisztességesebb bánásmódért, egy pár fillér bér­­javításért és a szervezkedés jogáért! Félszá­zaddal előbb még házról-házra járva, kalap­ban gyűjtöttek a lakóktól néhány fillért a sztrájkol­óknak. Megbirkóztak a hatóságok ül­dözésével, a munkástársak közömbösségével és a munkáltatók durva, ellenséges bánásmódjá­val; megbirkóztak az éhséggel és a nyomorú­sággal. Áldoztak ők szervezkedésért életet, mun­kát, egészséget, anyagi és erkölcsi javakat egy­aránt. Fölsorolni itt, őket né­vszerint, félszá­zadon keresztül megnövekedett számukat, túl­­menne e lap hasábjain. E sorokkal meghajtjuk elismerésünk és tiszteletünk lobogóját mind­azok­é­rt, akik ázb­aio­nák vállvetve küzdöttek a cipészipari munkás-­­­ság életének és munkaviszonyainak megjavítá­sáért, emberségesebb életéért. Meghajtjuk kö­szönetün­k lobogóját azok előtt, akik e félszá­zad folyamán először hirdették közöttünk a szervezkedésnek, az osztályharcnak, és a ma­­gunkra eszmélésnek nagy gondolatait. Köszöne­­tünk és hálánk lobogóját hajtjuk, még azok előtt a társaink előtt, akik közöttünk először hirdették a szocializmus igéit és bennünket a szocialista mozgalom harcosaivá neveltek. Meg­­hatódot­tan gondolunk rájuk és szent fogada­lommal erősítjük meg hitünket és meggyőző­désünket, hogy az ő nyomdokain haladva, a cipő- és bőripari munkások szervezkedését, anyagi és erkölcsi jobblétét szolgáljuk mi is és szüntelenül azért a szervezetért dolgozunk, melynek alapjait félszázaddal előbb ők rak­ták le. A központi vezetőség a félszázados évfor­dulóra elhatározta a cipő- és bőripari mozga­lom történetének megírását. A vezetőség ezzel a feladattal Mónus Illés szaktársat bízta meg, aki Horváth János, Farkas István, Hubay Já­­­nos, Günther Péter, Citrom Béla és Balassa Ottó szaktársak közreműködésével és részvé­telével tesz eleget annak a kívánságnak, hogy félszázados történetünknek méltó emléket ál­lítsunk.* Négy ÉVTIZEDES JUBILEUMHOZ érkez­ze­zett el Bodh József, a Cipész Szaklap szerkesztője és a cipészipar egyik legrégibb szaktanára. Bodh József is a mi sorainkból in­dult el. Cipészsegéd volt ,jegyzője lett a szak­­egyletnek, tevékeny munkása az aradi csoport­nak, későbben­­ a Budapesti Cipészsegédek Ön­­képző Szakegyletének. Képességeit elsősorban a szakoktatás terén fejleszti ki, szaktanfolya­mot tart a budai csoport tagjainak, szaklapot alapít és szakiskolát nyit a modern, mértani rendszerű mintavágás és tervezés tanítására. Későben egész sereg szakkönyvet ir s ezzel megteremti a magyar szakirodalmat. Könyvei egész generációkat neveltek föl. Ő lett az első állami vándor szaktanító. Szakiskolája ma is fönáll. Szaklapja is megjelenik, természetesen ma már nem az a jelentősége, mint amilyen volt két vagy három évtizeddel ezelőtt. A szak­­tanitásnak ma már képzett gárdája van. A szaktanitás országszerte elterjedt, különösen a cipész szakegyesület és a cipőfelsőrészt teszitok szakosztálya rendszeres szaktanfolyamai­ró­l VC7Z. Szívesen írjuk ezeket a méltató sorokat Bodr Józsefről, a szaktársról, a szaktanárról és az emberről, noha voltak idők, amikor konflik­tusba keveredtünk. Harcainkat megvívtuk és ha támadtuk egyik-másik állásfoglalásáért, jó­hiszeműségét nem, vontuk kétségbe, mindig értékeltük és szem előtt tartottuk, hogy taní­tott és tanít és mindig láttuk, hogy lapjában is becsületes szempontokat érvényesít politi­kai és gazdasági kérdésekben egyaránt. Szak­tudása és munkássága elismerést és megbecsü­lést érdemel, mert a cipészmesterség előbbre vi­tel­éért dolgozott és dolgozik. A szakmai kultú­rát szolgálta és szolgálja most is elvonult szentendrei otthonában. A PÁRTGYŰLÉS három napon keresztül folytatta a tanácskozásait, megbírálta a pártvezetőség jelentését és komoly figyelemre­méltó türelemmel és élénk érdeklődéssel tár­gyalta a napirend különböző kérdéseit. Idei pártgyűlésünk szelleme, általános benyomás szerint, jobb a megelőzőnél. Még nem írhatjuk és nem mondhatjuk, hogy semmi kifogásunk nincs. Még mindig akadnak bőven, akik orszá­gos tanácskozást használnak föl jelentéktelen, egyéni vagy helyi ügyek szóvát­ét­elére; még mindig több a türelmetlenség és az idegesség bizonyos csoportokban és tegyük hozzá, elvtár­sakban, mint amennyinek szabad volna lenni az ellenvélemény meghallgatásában. Noha ez alkalommal több volt a tárgyilagosság az el­lenzéki föl­szólalá­sokban és legalább a szellem tanúskodott objektivitásról, itt is vannak fo­gyatékosságok itt is föltalálható a hatásvadá­szat. Mindent egybevetve, a tanácskozások arra mutatnak, hogy az egyes kérdésekben való elmélyedés szükségét mindjobban fölis­merik és jogosult a remény arra, hogy ezen a téren való haladás a pártgyűlések tanácskozá­sainak színvonalát is emelni fogja. Még min­dig meglevő Im, hami hogy neki okvetlenül beszélnie kell, tekintet nélkül arra, van-e mondanivalója és tekintet nélkül arra, hogy közvetlenül előtte ugyanazt elmondották-e. Pedig, ha mindenki fölszólalna és csak tíz percet beszélne is, a kongresszus egy hét alatt sem végezhetne. Vannak csopor­tok és szakmák, amelyek előre fölosztják ma­guk között a pártgyűlési fölszólalásokat, mint a szereplésnek egy lehetőségét, tekintet nélkül arra, hogy azt a felszólalást bármilyen más objektív szempont indokolttá­ tenné. A fölszó­­lalásra és a tanácskozásra jogosít elsősorban a bírálat, azután az új szempontok fölvetése, a kérdések más irányú megvilágítása és megvita­tása, de semmiesetre sem az a körülmény, hogy „nekem is muszáj beszélni!“ Azt sem tartjuk szerencsésnek, hogy a­ pártgyűlés többségének bölcsessége pont akkor tagadja meg a beszéd­idő meghosszabbítását, mikor ellenkező vagy el­térő fölfogásnak a kifejtését hallhatná. Még súlyosabb ez, hogy nem is a vita folyamán, ha­nem a vita első szónokánál gyakorolja, ami­kor az az indoka sem lehet, hogy a kérdést már alaposan megvitatták vagy kimerítették. A többségi döntés kétségtelenül jogos, de nem volt helyes. Mindent egybevetve, a pártgyűlés a párt belső megszilárdulásának a jelét mutatta, foko­zottabb munkával, több és lelkesebb agitáció­­val. A­ párt belső megerősödése után a mozga­lom külső képe is meg fog változni és a gazda­sági és a politikai harc is elevenebb, eredmé­nyesebb és fokozottabb lesz. A pártgyűlés szaktársaink közül Farkas Ist­vánt és Memus Ilést a pártvezetőségbe, Hubai Jánost az ellenőrzőbizottságba és Breuer Lipó­­tot a végrehajtóbizottságba választotta. XXXVIII. évfolyam, 5.szám Megjelenik minden hónap 1-én és­ Szerkesztőségi és kiadóhivatal, Budapest, VII. kerület, Dob­ utca 90. szám. Telefon: József 326-52 szem­ A szövetseg tagjai a lapot tagilletmenyként kapják. Előfizetési ára egy évre 16 pengő, félévre 8 pengő. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza m misága szisikssisán­ijara ? Előző lapszámunkban már közöltük, hogy a Magyar Cipőkereskedők Egyesülete elhatározta a cipőárak emelését. A magyar cipőkereskedők ezen határozata a fogyasztóközönség körében kellemetlen hatást váltott ki. Értesülésünk sze­rint azonban a cipőárak emelése egyelőre álta­lánosan nem következett be. A kereskedőknek sokkal nagyobb még a téli árukból a raktárak és az áremeléssel ezeknek az eladását nem akarják veszélyeztetni. Egyes helyeken azonban már kísérleteztek az áremeléssel. A kereskedők a teljes áremelést a tavaszi áraknál tervezik. ♦ A készbőr nagyarányú drágulása a kisiparban is nagy mértékben érezteti hatását, mert több oldalról értesültünk, hogy úgy a javítások, mint­az új cipők árát a bőrdrágulásra való hivatko­zással fölemelték. A bőrdrágulásra való hivat­kozás megfelel a valóságnak, mert legutóbbi lapszámunk megjelenése óta a bőrgyárosok az árakat két esetben is emelték. Az utolsó áreme­lést olyan gyors ütemben hajtották végre, hogy a szaklapok különkiadásban közölték a bőr­kereskedőkkel a bőrárak fölemelését. Az egész világpiacon tovább tart a bőrárak emelkedése. A nyersbőrárak emelkedése Magyarországom határozottan erősen érezteti hatását, mert a nyersbőrkiszállítási tilalom megszüntetésével a magyar nyersbőrök kivitele vált lehetővé és ez nagy hatással van a nyersbőr árának további emelkedésére. Egyelőre kiszámíthatatlan, hol fog megállni a nyersbőr-hossz. A nyersbőrárak emelkedése az egész ipart súlyos válságba jut­tatta, mert a fogyasztóközönség jövedelme nem áll arányban a cipőárak emelkedésével. Az eddigi fogyasztás egész biztosan az áremelkedés miatt csökkent és még jobban fogja éreztetni hatását a fokozódó munkanélküliségben. * A racionalizálás kérdésével az összes ipar­ágakban rendkívül sokat foglalkoznak. A kér­dés a bőriparba is, bevonult. Egyelőre csak az egyes nagyobb bőrgyárakon belül foglalkoznak a kérdéssel és igyekeznek a tökéletesebb terme­lési módokat megvalósítani. Nem mondhatjuk ugyanezt a cipőgyárakról, mert a cipőgyárak egyelőre sem racionalizáltan, sem pedig a régi termelési módok alapján nincsenek foglalkoz­tatva. A cipőgyárak nagy része most kezdi­­meg­szervezni a termelést, de a megszervezésben egyáltalán nem találjuk a racionalizálás beveze­tését. Bizonyos, hogy a bőriparban a tökéletes termelési módnak nagy lehetőségei volnának. Kezdhetnénk mindjárt a kisiparban, ahol a leg­hihetetlenebb módon,, a régi alapon dolgoztat­nak. A kisiparosok nagy része munka és rende­lés nélkül áll és ami rendelés van, azt sem tudja, gazdaságosan előállítani. A középiparban a tökéletes termelési mód egyáltalán nem talál­ható meg, itt is teljesen a régi rendszer szerint termeltetnek. Egy újításra való törekvés azonban az összes középipari üzemekben föltalálható és ez a jelenő­ség a műhelyek föloszlatása és a munkások sittre való kitelepítése. Ez az egyedüli új terme­lési mód. Ezzel elérik a mű­helyköltségek meg­takarítását, sok esetben az adó- és a betegségé­é­lyezési járulék fizetése alól is mentesülnek, de még a munkabérek tekintetében is kedvezőbb helyzetbe jutnak a munkáltatók, mert a sitten dolgozó munkások, megfosztva minden bérletö­rés elleni védekezés lehetőségétől, a legsilányabb bérek mellett dolgoznak. Egyáltalán nem veszik figyelembe a munkáltatók, hogy a munkások műhelyt, nagyon sokszor apró anyagot adnak a munkáltatónak minden ellenszolgáltatás nélkül. A cipőkézm­siparban tehát a racionalizálás a sitz-rendszer fejlesztésén és a csontig való ki­zsákmányoláson nyugszik. * A cipőárak termelési költségeinek tekinteté­ben nagy megtakarítást lehetne elérni, ha a bőr- és cipőkereskedők nagy számát csökken­teni lehetne. A szakmában közismert, hogy úgy a bőr-, mint a­ cipőkereskedők számát 30—­35 százalékkal anélkül lehetne apasztani, hogy ez hátrányosan befolyásolná a­ közönség ellátását Az ipar tehát a bőr- és cipőkereskedők 30—35 százalékát szükségtelenül tartja el s ez a cipő- és bőrárakat nagy mértékben megdrágítja. Kü­lönösen a cipőkereskedelem az iparban lévő tőkeszegénységet kihasználja és a termelőktől potom áron, nagyon sokszor valódi értéken alul vásárolj­a meg az árut és nem ritka eset, hogy az így megvásárolt árat 30, 40, 50 százalékos ha­szon hozzáadásával hozzák forgalomba. Ezen a területen a cipő olcsóbbá tételét nagy mértékben elő lehetne mozdítani és ebből a különbözetből még tisztességes munkabért is lehetne biztosí­tani a dolgozó munkások és iparosok részére. Egyelőre azonban semmi remény nincs arra, hogy a cipőgyártásban és a forgalombahozatal­­nál észszerűen és gazdaságosan járjanak el. Pedig ez a­ helyzet­ nagy mértékben befolyásolja a munkások gazdasági helyzetét, mert keves­bíti a fogyasztást, emeli a költségeket és a munkanélküliség segítségével a legmélyebb, szintre szorítja a munkabéreket.

Next