Bőripari Munkás, 1928 (38. évfolyam, 1-21. szám)
1928-01-15 / 2. szám
Budapest, 1928. évi január 15 Feljegyzések TÉLSZÁZAD. A cipészmunkások szervezete 1928 januárban félszázados határkőhöz érkezett. Ötven esztendeje annak hogy a cipészmunkások, akkor még cipész- és csizmadia legények, kibontották a szervezkedés lobogóját Magyarországon. Ötven évvel ezelőtt zászlót bontani egy falattal nagyobb kenyérért, rendezet munkaviszonyokért és ezek között elsősorban tisztességes bánásmódért, bátor cselekedet volt! Tíz évvel a kiegyezés után, 1878-ban szervezkedésért harcolni, üldöztetéseket elszenvedni, későbben tolonckocsira kerülni, csendőri fedezet mellett végighurcoltatni az országon és sztrájksegély nélkül sztrájkolni, fekete listára kerülni, kigunyolt, kinevetett „csavargónak“ lenni, hősies cselekedhet volt! Félszázaddal előbb még éltek az ipartörvény rendelkezéseivel és a sztrájkoló cipész- és csizmadialegényt visszavitték csendőrfedezettel a munkahelyére. És mégis sztrájkoltak és éheztek, a tisztességesebb bánásmódért, egy pár fillér bérjavításért és a szervezkedés jogáért! Félszázaddal előbb még házról-házra járva, kalapban gyűjtöttek a lakóktól néhány fillért a sztrájkolóknak. Megbirkóztak a hatóságok üldözésével, a munkástársak közömbösségével és a munkáltatók durva, ellenséges bánásmódjával; megbirkóztak az éhséggel és a nyomorúsággal. Áldoztak ők szervezkedésért életet, munkát, egészséget, anyagi és erkölcsi javakat egyaránt. Fölsorolni itt, őket névszerint, félszázadon keresztül megnövekedett számukat, túlmenne e lap hasábjain. E sorokkal meghajtjuk elismerésünk és tiszteletünk lobogóját mindazokért, akik ázbaionák vállvetve küzdöttek a cipészipari munkás-ság életének és munkaviszonyainak megjavításáért, emberségesebb életéért. Meghajtjuk köszönetünk lobogóját azok előtt, akik e félszázad folyamán először hirdették közöttünk a szervezkedésnek, az osztályharcnak, és a magunkra eszmélésnek nagy gondolatait. Köszönetünk és hálánk lobogóját hajtjuk, még azok előtt a társaink előtt, akik közöttünk először hirdették a szocializmus igéit és bennünket a szocialista mozgalom harcosaivá neveltek. Meghatódottan gondolunk rájuk és szent fogadalommal erősítjük meg hitünket és meggyőződésünket, hogy az ő nyomdokain haladva, a cipő- és bőripari munkások szervezkedését, anyagi és erkölcsi jobblétét szolgáljuk mi is és szüntelenül azért a szervezetért dolgozunk, melynek alapjait félszázaddal előbb ők rakták le. A központi vezetőség a félszázados évfordulóra elhatározta a cipő- és bőripari mozgalom történetének megírását. A vezetőség ezzel a feladattal Mónus Illés szaktársat bízta meg, aki Horváth János, Farkas István, Hubay János, Günther Péter, Citrom Béla és Balassa Ottó szaktársak közreműködésével és részvételével tesz eleget annak a kívánságnak, hogy félszázados történetünknek méltó emléket állítsunk.* Négy ÉVTIZEDES JUBILEUMHOZ érkezzezett el Bodh József, a Cipész Szaklap szerkesztője és a cipészipar egyik legrégibb szaktanára. Bodh József is a mi sorainkból indult el. Cipészsegéd volt ,jegyzője lett a szakegyletnek, tevékeny munkása az aradi csoportnak, későbben a Budapesti Cipészsegédek Önképző Szakegyletének. Képességeit elsősorban a szakoktatás terén fejleszti ki, szaktanfolyamot tart a budai csoport tagjainak, szaklapot alapít és szakiskolát nyit a modern, mértani rendszerű mintavágás és tervezés tanítására. Későben egész sereg szakkönyvet ir s ezzel megteremti a magyar szakirodalmat. Könyvei egész generációkat neveltek föl. Ő lett az első állami vándor szaktanító. Szakiskolája ma is fönáll. Szaklapja is megjelenik, természetesen ma már nem az a jelentősége, mint amilyen volt két vagy három évtizeddel ezelőtt. A szaktanitásnak ma már képzett gárdája van. A szaktanitás országszerte elterjedt, különösen a cipész szakegyesület és a cipőfelsőrészt teszitok szakosztálya rendszeres szaktanfolyamairól VC7Z. Szívesen írjuk ezeket a méltató sorokat Bodr Józsefről, a szaktársról, a szaktanárról és az emberről, noha voltak idők, amikor konfliktusba keveredtünk. Harcainkat megvívtuk és ha támadtuk egyik-másik állásfoglalásáért, jóhiszeműségét nem, vontuk kétségbe, mindig értékeltük és szem előtt tartottuk, hogy tanított és tanít és mindig láttuk, hogy lapjában is becsületes szempontokat érvényesít politikai és gazdasági kérdésekben egyaránt. Szaktudása és munkássága elismerést és megbecsülést érdemel, mert a cipészmesterség előbbre viteléért dolgozott és dolgozik. A szakmai kultúrát szolgálta és szolgálja most is elvonult szentendrei otthonában. A PÁRTGYŰLÉS három napon keresztül folytatta a tanácskozásait, megbírálta a pártvezetőség jelentését és komoly figyelemreméltó türelemmel és élénk érdeklődéssel tárgyalta a napirend különböző kérdéseit. Idei pártgyűlésünk szelleme, általános benyomás szerint, jobb a megelőzőnél. Még nem írhatjuk és nem mondhatjuk, hogy semmi kifogásunk nincs. Még mindig akadnak bőven, akik országos tanácskozást használnak föl jelentéktelen, egyéni vagy helyi ügyek szóvátételére; még mindig több a türelmetlenség és az idegesség bizonyos csoportokban és tegyük hozzá, elvtársakban, mint amennyinek szabad volna lenni az ellenvélemény meghallgatásában. Noha ez alkalommal több volt a tárgyilagosság az ellenzéki fölszólalásokban és legalább a szellem tanúskodott objektivitásról, itt is vannak fogyatékosságok itt is föltalálható a hatásvadászat. Mindent egybevetve, a tanácskozások arra mutatnak, hogy az egyes kérdésekben való elmélyedés szükségét mindjobban fölismerik és jogosult a remény arra, hogy ezen a téren való haladás a pártgyűlések tanácskozásainak színvonalát is emelni fogja. Még mindig meglevő Im, hami hogy neki okvetlenül beszélnie kell, tekintet nélkül arra, van-e mondanivalója és tekintet nélkül arra, hogy közvetlenül előtte ugyanazt elmondották-e. Pedig, ha mindenki fölszólalna és csak tíz percet beszélne is, a kongresszus egy hét alatt sem végezhetne. Vannak csoportok és szakmák, amelyek előre fölosztják maguk között a pártgyűlési fölszólalásokat, mint a szereplésnek egy lehetőségét, tekintet nélkül arra, hogy azt a felszólalást bármilyen más objektív szempont indokolttá tenné. A fölszólalásra és a tanácskozásra jogosít elsősorban a bírálat, azután az új szempontok fölvetése, a kérdések más irányú megvilágítása és megvitatása, de semmiesetre sem az a körülmény, hogy „nekem is muszáj beszélni!“ Azt sem tartjuk szerencsésnek, hogy a pártgyűlés többségének bölcsessége pont akkor tagadja meg a beszédidő meghosszabbítását, mikor ellenkező vagy eltérő fölfogásnak a kifejtését hallhatná. Még súlyosabb ez, hogy nem is a vita folyamán, hanem a vita első szónokánál gyakorolja, amikor az az indoka sem lehet, hogy a kérdést már alaposan megvitatták vagy kimerítették. A többségi döntés kétségtelenül jogos, de nem volt helyes. Mindent egybevetve, a pártgyűlés a párt belső megszilárdulásának a jelét mutatta, fokozottabb munkával, több és lelkesebb agitációval. A párt belső megerősödése után a mozgalom külső képe is meg fog változni és a gazdasági és a politikai harc is elevenebb, eredményesebb és fokozottabb lesz. A pártgyűlés szaktársaink közül Farkas Istvánt és Memus Ilést a pártvezetőségbe, Hubai Jánost az ellenőrzőbizottságba és Breuer Lipótot a végrehajtóbizottságba választotta. XXXVIII. évfolyam, 5.szám Megjelenik minden hónap 1-én és Szerkesztőségi és kiadóhivatal, Budapest, VII. kerület, Dob utca 90. szám. Telefon: József 326-52 szem A szövetseg tagjai a lapot tagilletmenyként kapják. Előfizetési ára egy évre 16 pengő, félévre 8 pengő. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza m misága szisikssisánijara ? Előző lapszámunkban már közöltük, hogy a Magyar Cipőkereskedők Egyesülete elhatározta a cipőárak emelését. A magyar cipőkereskedők ezen határozata a fogyasztóközönség körében kellemetlen hatást váltott ki. Értesülésünk szerint azonban a cipőárak emelése egyelőre általánosan nem következett be. A kereskedőknek sokkal nagyobb még a téli árukból a raktárak és az áremeléssel ezeknek az eladását nem akarják veszélyeztetni. Egyes helyeken azonban már kísérleteztek az áremeléssel. A kereskedők a teljes áremelést a tavaszi áraknál tervezik. ♦ A készbőr nagyarányú drágulása a kisiparban is nagy mértékben érezteti hatását, mert több oldalról értesültünk, hogy úgy a javítások, mintaz új cipők árát a bőrdrágulásra való hivatkozással fölemelték. A bőrdrágulásra való hivatkozás megfelel a valóságnak, mert legutóbbi lapszámunk megjelenése óta a bőrgyárosok az árakat két esetben is emelték. Az utolsó áremelést olyan gyors ütemben hajtották végre, hogy a szaklapok különkiadásban közölték a bőrkereskedőkkel a bőrárak fölemelését. Az egész világpiacon tovább tart a bőrárak emelkedése. A nyersbőrárak emelkedése Magyarországom határozottan erősen érezteti hatását, mert a nyersbőrkiszállítási tilalom megszüntetésével a magyar nyersbőrök kivitele vált lehetővé és ez nagy hatással van a nyersbőr árának további emelkedésére. Egyelőre kiszámíthatatlan, hol fog megállni a nyersbőr-hossz. A nyersbőrárak emelkedése az egész ipart súlyos válságba juttatta, mert a fogyasztóközönség jövedelme nem áll arányban a cipőárak emelkedésével. Az eddigi fogyasztás egész biztosan az áremelkedés miatt csökkent és még jobban fogja éreztetni hatását a fokozódó munkanélküliségben. * A racionalizálás kérdésével az összes iparágakban rendkívül sokat foglalkoznak. A kérdés a bőriparba is, bevonult. Egyelőre csak az egyes nagyobb bőrgyárakon belül foglalkoznak a kérdéssel és igyekeznek a tökéletesebb termelési módokat megvalósítani. Nem mondhatjuk ugyanezt a cipőgyárakról, mert a cipőgyárak egyelőre sem racionalizáltan, sem pedig a régi termelési módok alapján nincsenek foglalkoztatva. A cipőgyárak nagy része most kezdimegszervezni a termelést, de a megszervezésben egyáltalán nem találjuk a racionalizálás bevezetését. Bizonyos, hogy a bőriparban a tökéletes termelési módnak nagy lehetőségei volnának. Kezdhetnénk mindjárt a kisiparban, ahol a leghihetetlenebb módon,, a régi alapon dolgoztatnak. A kisiparosok nagy része munka és rendelés nélkül áll és ami rendelés van, azt sem tudja, gazdaságosan előállítani. A középiparban a tökéletes termelési mód egyáltalán nem található meg, itt is teljesen a régi rendszer szerint termeltetnek. Egy újításra való törekvés azonban az összes középipari üzemekben föltalálható és ez a jelenőség a műhelyek föloszlatása és a munkások sittre való kitelepítése. Ez az egyedüli új termelési mód. Ezzel elérik a műhelyköltségek megtakarítását, sok esetben az adó- és a betegségéélyezési járulék fizetése alól is mentesülnek, de még a munkabérek tekintetében is kedvezőbb helyzetbe jutnak a munkáltatók, mert a sitten dolgozó munkások, megfosztva minden bérletörés elleni védekezés lehetőségétől, a legsilányabb bérek mellett dolgoznak. Egyáltalán nem veszik figyelembe a munkáltatók, hogy a munkások műhelyt, nagyon sokszor apró anyagot adnak a munkáltatónak minden ellenszolgáltatás nélkül. A cipőkézmsiparban tehát a racionalizálás a sitz-rendszer fejlesztésén és a csontig való kizsákmányoláson nyugszik. * A cipőárak termelési költségeinek tekintetében nagy megtakarítást lehetne elérni, ha a bőr- és cipőkereskedők nagy számát csökkenteni lehetne. A szakmában közismert, hogy úgy a bőr-, mint a cipőkereskedők számát 30—35 százalékkal anélkül lehetne apasztani, hogy ez hátrányosan befolyásolná a közönség ellátását Az ipar tehát a bőr- és cipőkereskedők 30—35 százalékát szükségtelenül tartja el s ez a cipő- és bőrárakat nagy mértékben megdrágítja. Különösen a cipőkereskedelem az iparban lévő tőkeszegénységet kihasználja és a termelőktől potom áron, nagyon sokszor valódi értéken alul vásárolja meg az árut és nem ritka eset, hogy az így megvásárolt árat 30, 40, 50 százalékos haszon hozzáadásával hozzák forgalomba. Ezen a területen a cipő olcsóbbá tételét nagy mértékben elő lehetne mozdítani és ebből a különbözetből még tisztességes munkabért is lehetne biztosítani a dolgozó munkások és iparosok részére. Egyelőre azonban semmi remény nincs arra, hogy a cipőgyártásban és a forgalombahozatalnál észszerűen és gazdaságosan járjanak el. Pedig ez a helyzet nagy mértékben befolyásolja a munkások gazdasági helyzetét, mert kevesbíti a fogyasztást, emeli a költségeket és a munkanélküliség segítségével a legmélyebb, szintre szorítja a munkabéreket.