Bőripari Munkás, 1948 (1-12. szám)

1948-01-01 / 1. szám

Budapest, 1948 január M 1848-1948 "E szocializmus hajnalderengé­sének és a tudatos társadalmi küzdelemnek — magyar vonatko­zásban — 100 éves évfordulója előtt állunk. Egy évszázad távla­tából üzen nekünk a Múlt. Újra­élednek a dicsőséges szabadság­­harc hősei: Petőfi, Vasvári, Tán­csics, Kossuth. 1848 támadás volt a rendiség társadalmi formái ellen, törekvés a szabadabb életforma után. Kettős teher alatt nyögött az ország népe: a hazai feudál­kapitalista kizsákmányolás és az osztrák elnyomatás igája alatt. A szabadságharc lázas eszten­dejéből fennmaradt írásos bizo­nyítékok fényt vetnek a forra­dalom okaira. A kézműipar csak­nem lehetetlenné tette a mun­kásság életét. A céhrendszer ki­növései különben is bő alkalmat adtak az elégedetlenségre. Nagy­jában minden szakmában az volt a helyzet, hogy hajnali 4 vagy 6 órakor kellett kezdeni és a robot eltartott este nyolc, sőt kilenc óráig is. Ez ellen tenni kellett valamit, mégpedig közös erővel. I. Ferenc József általános céh­­szabályzata kimondta: „A­ mester­legények szövetkezése, követelé­seik kierőszakolására, szigorúan bü­ntettetik.“ Igaz, hogy már az 1826. évi céhszabályzat a meste­reknek is tiltja, hogy az iparcik­keket drágítsák, de a mesterek­nek csak az áru drágítását til­totta, a munkásokat ellenben ki­szolgáltatta annak, hogy az ő béreiket tetszés szerint, egyolda­lúan megállapítsák. A szervezett erpészmunkásság elsősorban a műhelyzsarnokság ellen küzdött A patriarchális élet nem volt oly ideális, mint ahogy azt a polgári berkekben lefes­tettél­. Érdekes és tanulságos, hogy milyen követeléseik voltak akkor a mesterlegényeknek: 1. A céhek szüntessenek meg; 2. a tegezés eltörlése; 3. rendes szállás; 4. munkaidő reggel 5-től este 7-ig; 5. kizárólag a közvetítők által való közvetítés; 6. a munka­­szerződés szabadsága: a mester ne tekintessék segédei s legényei kényurául, hanem csupán mint mester; segédei ellenben nem mint rabszolgák s alattvalók, ha­nem mint igazi segédek és mes­tereiknek bizonyos keresetre szer­ződött tagjai; 7. aránylagos és illendő bér; 8. a felmondási idő meghatározása; 9. a jogtalan le­vonások megszüntetése; 10. segé­dek bevonása a kiképzés és jóléti institúciók igazgatásába. A párizsi vihar szele a pesti munkásságot is felrázta. Nagy tömegmozgalmaikról ugyan nem lehetett szó, mert akkor Pest vá­rosának csak 109.000 és 20 város­nak 10.000-en felüli lakosa volt. Számos bizonyítéik van arra, hogy a céhbeli legényegyletek is kivették részüket a forradalom­ból. Sőt a szűcsmunkások szak­osztályának tulajdonát képező céhládában­­egy okmány talál­ható, amely igazolja, hogy a pesti szűcsök legényegyesülete 1848-ban 40 pengő forintot adott hazafias célokra. Megfélemlítés, üldözés, börtön és egyéb szigorú büntetés dacára is volt szövetkezés, sőt egyéb is. A forradalom vihara végig­söpört az országon. Nem győzött, de a legényegyletek tovább vitték az osztályharcot, ápolták a füg­getlenségi gondolatot, és gyűjtve­ az erőket­­ vártak. A cipészeknek már a 16-d­i éve­­ elején rendes gyülekezési helyük volt és felmerült a szakegylet alapításának a gondolata. Ez 1873-ban meg is valósult és a bécsi cipészkongresszuson a több­ször bebörtönzött Heckmann Ist­ván képviselte a pesti cipész­­szakegyletet. 1878-ban felirattal, kérvénnyel fordultak az országgyűléshez és kérték az általános választójog bevezetését,­­ tehát a politikai küzdelemből is kivették részüket. A gondolkodás hiánya, a kö­zöny, az átkozott mindenbe való belenyugvás és csodavárás volt a legkomolyabb akadálya annak, hogy a szakegyletek nagyobb át­ütő erejűek legyenek. Az öntudat kifejlődésével ez is elkövetkezett 1890-ben a szociáldemokrata kongresszus megállapította, hogy: „A szakegyesületi szervezetek csak akkor felelnek meg felada­taiknak, ha az egész országra ki­terjednek és az összes szakmákat magukba foglalják.“ „A szakegyesületek képezik az eszközt, amely által a munkások kielégítő táplálkozást, egészséges lakást, rövidebb munkaidőt, to­vábbá tudományt és műveltséget szerezhetnek maguknak. Csak a szakegyesületi szervezet teszi a munkást ellenállóvá és harc­­képessé.“­­ A szakszervezetek megerősödé­sével nőtt a jelentősége, a be­folyása és nőtt az ellene való hajtóvadászat is. A Darányi-féle rabszolgatörvény 1908-ba­n ki­mondta: „62. §. Kihágást követ el s 60 napig terjedhető elzárás­sal büntetendő az a munkás vagy napszámos, aki a munkahelyén önként meg nem jelen, vagy ott önként megjelenvén, a munkát meg nem kezdi, szakadatlanul nem folytatja, vagy szándékosan rosszul teljesíti.“ És a szakszervezeti vezetők ellen létrehozták a tolonckocsi intézményét. Az első világháború előtt és az­gat a szakszervezetek vitték rohamról rohamra az emberibb életlehetőségekért előbbre a mun­kásságot. A jogokért, a jobb élet­viszonyokért, a rövidebb munka­időért, a magasabb bérekért foly­atott küzdelemben nem állítottak fel nemzetiségi korlátokat. A szakszervezet olyan harci szervezetté vált, amelynek veze­tése maga mellé tudta állítani még a szervezeten kívül álló tö­megeket is. Gazdasági és politi­kai küzdelemben egyaránt. Fenn­­sőbbségét eismerték és a küzde­lemben résztvettek. Ma már régen túl vagyunk a céhkorszak ellentmondásaiból ke­letkezett küzdelmeken és a pol­gári társadalom, a kapitalizmus rabláncait is sikerült nagyjából lerázni. Ma már látjuk, hogy a reakció erői — feudalizmus és kapitalizmus — 1848-ban helyet és álarcot cseréltek. Az üldözés és megfélemlítés, a csendőrcsizma és szurony, a tolonc­kocsi és feketelista, a börtön és halál-láger, a kínzás és bitófa, nem tudtak elrettenteni. A hősök és vértanúk végtelen sora jelzik: az idáig megtett utat és az áldo­zatos küzdelem eredménye: a sza­badság. Egy rombadöntött és kifosztott országot örököltünk: máris álla­nak a hídjaink, futnak a vasúti szerelvények, szaporodnál­ a ma­gasba törő gyárkémények és a gépek újabb ezrei kerülnek a ter­melésbe. A bányászok újabb tervszerű, küzdelemre készülnek, a magyar zónákon a búzacsatát akarják megnyerni a föld új birtokosai. Ebbe a tervszerű munkába kap­csolódott bele a bőripari munkás­ság is, és az 1948-ra előírt terme­lést már hat hónappal előre tel­jesítette. Küzdelmeink most már az eddigi eredmények megszilárdí­tásáért és kiterjesztéséért foly­nak, a népi demokrácia gazda­­sági s ezzel együtt a politikai megerősítéséért is. 1948-ban a népek világosabban látják, hol és ki az ellenség. Tud­ják, miképpen kell küzdeni ellene. Az idejét múlt, elaggott kapita­lista termelési és társadalmi rend­szer minden eresztékében recseg és ropog. Összeomlóban van. A né­pek szabadságvágya erősebb, mint a reakció erői. 1948 egyik feladata átvinni a köztudatba az 1848-as forradalom, történetét és eszményeit, hogy a haladás útját járva megvalósít­hassuk annak minden célkitűzé­seit. Feljegyezték — 1917-ben — egy szovjet hazafi mondását: „Ha a föld a parasztoké, az üzemek a munkásoké, a hatalom a Taná­csoké lesz, akkor tudni fogjuk, hogy miért harcolunk és harcolni is fogunk!“ Tudatosítani kell, hogy: „a mi harcunk most az ország építése. Itt a mi kezünk épít, ezt az orszá­got magunknak építjük.“ 1848-ban likvidáltuk a feudaliz­must, 1948-ban — reméljük — ugyanilyen sorsra jut a burásod tulajdon is! • Üdvözlünk 1848! Te mérted az első komoly ökölcsapásokat a nép ellenségeire. Példaadásod nyomán — erős akarattal és feszülő inak­kal— készülünk társadalmi igaz­ságot tenni: a Szabadság, Egyen­lőség és Testvériség jegyében! Székely Ernő A Mono Bőripari Munkások Országos Szabad Szakszervezetének hivatalos lapja tregdsaA femete zsusza 1. szám Kitüntették LES­ZTÁK JÁNOS orsz. főtitkárunkat és NÉMET JÁNOST, az­­újpesti csoport elnökét Nagy megtiszteltetés érte a Bőripari Munkások Szakszervezetét abból az alkalomból, hogy a Köztársasági Elnök Leszták János főtitkárunkat a Szabadság-rend ezüst fokozatával és Német Jánost, újpesti csoportunk elnökét a Szabadság-rend bronz fokozatával tüntette ki. Valamenyien büsz­kék vagyunk arra, hogy Szakszervezetünk vezetői erre érdemesek voltak és hisszük azt, hogy az új generáció is az ő szellemükbe®, jog szakszervezetünk és az egyetemi munkásmozgalom érdekében dolgozni.

Next