Bőripari Munkás, 1948 (1-12. szám)
1948-01-01 / 1. szám
Budapest, 1948 január M 1848-1948 "E szocializmus hajnalderengésének és a tudatos társadalmi küzdelemnek — magyar vonatkozásban — 100 éves évfordulója előtt állunk. Egy évszázad távlatából üzen nekünk a Múlt. Újraélednek a dicsőséges szabadságharc hősei: Petőfi, Vasvári, Táncsics, Kossuth. 1848 támadás volt a rendiség társadalmi formái ellen, törekvés a szabadabb életforma után. Kettős teher alatt nyögött az ország népe: a hazai feudálkapitalista kizsákmányolás és az osztrák elnyomatás igája alatt. A szabadságharc lázas esztendejéből fennmaradt írásos bizonyítékok fényt vetnek a forradalom okaira. A kézműipar csaknem lehetetlenné tette a munkásság életét. A céhrendszer kinövései különben is bő alkalmat adtak az elégedetlenségre. Nagyjában minden szakmában az volt a helyzet, hogy hajnali 4 vagy 6 órakor kellett kezdeni és a robot eltartott este nyolc, sőt kilenc óráig is. Ez ellen tenni kellett valamit, mégpedig közös erővel. I. Ferenc József általános céhszabályzata kimondta: „A mesterlegények szövetkezése, követeléseik kierőszakolására, szigorúan büntettetik.“ Igaz, hogy már az 1826. évi céhszabályzat a mestereknek is tiltja, hogy az iparcikkeket drágítsák, de a mestereknek csak az áru drágítását tiltotta, a munkásokat ellenben kiszolgáltatta annak, hogy az ő béreiket tetszés szerint, egyoldalúan megállapítsák. A szervezett erpészmunkásság elsősorban a műhelyzsarnokság ellen küzdött A patriarchális élet nem volt oly ideális, mint ahogy azt a polgári berkekben lefestettél. Érdekes és tanulságos, hogy milyen követeléseik voltak akkor a mesterlegényeknek: 1. A céhek szüntessenek meg; 2. a tegezés eltörlése; 3. rendes szállás; 4. munkaidő reggel 5-től este 7-ig; 5. kizárólag a közvetítők által való közvetítés; 6. a munkaszerződés szabadsága: a mester ne tekintessék segédei s legényei kényurául, hanem csupán mint mester; segédei ellenben nem mint rabszolgák s alattvalók, hanem mint igazi segédek és mestereiknek bizonyos keresetre szerződött tagjai; 7. aránylagos és illendő bér; 8. a felmondási idő meghatározása; 9. a jogtalan levonások megszüntetése; 10. segédek bevonása a kiképzés és jóléti institúciók igazgatásába. A párizsi vihar szele a pesti munkásságot is felrázta. Nagy tömegmozgalmaikról ugyan nem lehetett szó, mert akkor Pest városának csak 109.000 és 20 városnak 10.000-en felüli lakosa volt. Számos bizonyítéik van arra, hogy a céhbeli legényegyletek is kivették részüket a forradalomból. Sőt a szűcsmunkások szakosztályának tulajdonát képező céhládábanegy okmány található, amely igazolja, hogy a pesti szűcsök legényegyesülete 1848-ban 40 pengő forintot adott hazafias célokra. Megfélemlítés, üldözés, börtön és egyéb szigorú büntetés dacára is volt szövetkezés, sőt egyéb is. A forradalom vihara végigsöpört az országon. Nem győzött, de a legényegyletek tovább vitték az osztályharcot, ápolták a függetlenségi gondolatot, és gyűjtve az erőket vártak. A cipészeknek már a 16-di éve elején rendes gyülekezési helyük volt és felmerült a szakegylet alapításának a gondolata. Ez 1873-ban meg is valósult és a bécsi cipészkongresszuson a többször bebörtönzött Heckmann István képviselte a pesti cipészszakegyletet. 1878-ban felirattal, kérvénnyel fordultak az országgyűléshez és kérték az általános választójog bevezetését, tehát a politikai küzdelemből is kivették részüket. A gondolkodás hiánya, a közöny, az átkozott mindenbe való belenyugvás és csodavárás volt a legkomolyabb akadálya annak, hogy a szakegyletek nagyobb átütő erejűek legyenek. Az öntudat kifejlődésével ez is elkövetkezett 1890-ben a szociáldemokrata kongresszus megállapította, hogy: „A szakegyesületi szervezetek csak akkor felelnek meg feladataiknak, ha az egész országra kiterjednek és az összes szakmákat magukba foglalják.“ „A szakegyesületek képezik az eszközt, amely által a munkások kielégítő táplálkozást, egészséges lakást, rövidebb munkaidőt, továbbá tudományt és műveltséget szerezhetnek maguknak. Csak a szakegyesületi szervezet teszi a munkást ellenállóvá és harcképessé.“ A szakszervezetek megerősödésével nőtt a jelentősége, a befolyása és nőtt az ellene való hajtóvadászat is. A Darányi-féle rabszolgatörvény 1908-ban kimondta: „62. §. Kihágást követ el s 60 napig terjedhető elzárással büntetendő az a munkás vagy napszámos, aki a munkahelyén önként meg nem jelen, vagy ott önként megjelenvén, a munkát meg nem kezdi, szakadatlanul nem folytatja, vagy szándékosan rosszul teljesíti.“ És a szakszervezeti vezetők ellen létrehozták a tolonckocsi intézményét. Az első világháború előtt és azgat a szakszervezetek vitték rohamról rohamra az emberibb életlehetőségekért előbbre a munkásságot. A jogokért, a jobb életviszonyokért, a rövidebb munkaidőért, a magasabb bérekért folyatott küzdelemben nem állítottak fel nemzetiségi korlátokat. A szakszervezet olyan harci szervezetté vált, amelynek vezetése maga mellé tudta állítani még a szervezeten kívül álló tömegeket is. Gazdasági és politikai küzdelemben egyaránt. Fennsőbbségét eismerték és a küzdelemben résztvettek. Ma már régen túl vagyunk a céhkorszak ellentmondásaiból keletkezett küzdelmeken és a polgári társadalom, a kapitalizmus rabláncait is sikerült nagyjából lerázni. Ma már látjuk, hogy a reakció erői — feudalizmus és kapitalizmus — 1848-ban helyet és álarcot cseréltek. Az üldözés és megfélemlítés, a csendőrcsizma és szurony, a tolonckocsi és feketelista, a börtön és halál-láger, a kínzás és bitófa, nem tudtak elrettenteni. A hősök és vértanúk végtelen sora jelzik: az idáig megtett utat és az áldozatos küzdelem eredménye: a szabadság. Egy rombadöntött és kifosztott országot örököltünk: máris állanak a hídjaink, futnak a vasúti szerelvények, szaporodnál a magasba törő gyárkémények és a gépek újabb ezrei kerülnek a termelésbe. A bányászok újabb tervszerű, küzdelemre készülnek, a magyar zónákon a búzacsatát akarják megnyerni a föld új birtokosai. Ebbe a tervszerű munkába kapcsolódott bele a bőripari munkásság is, és az 1948-ra előírt termelést már hat hónappal előre teljesítette. Küzdelmeink most már az eddigi eredmények megszilárdításáért és kiterjesztéséért folynak, a népi demokrácia gazdasági s ezzel együtt a politikai megerősítéséért is. 1948-ban a népek világosabban látják, hol és ki az ellenség. Tudják, miképpen kell küzdeni ellene. Az idejét múlt, elaggott kapitalista termelési és társadalmi rendszer minden eresztékében recseg és ropog. Összeomlóban van. A népek szabadságvágya erősebb, mint a reakció erői. 1948 egyik feladata átvinni a köztudatba az 1848-as forradalom, történetét és eszményeit, hogy a haladás útját járva megvalósíthassuk annak minden célkitűzéseit. Feljegyezték — 1917-ben — egy szovjet hazafi mondását: „Ha a föld a parasztoké, az üzemek a munkásoké, a hatalom a Tanácsoké lesz, akkor tudni fogjuk, hogy miért harcolunk és harcolni is fogunk!“ Tudatosítani kell, hogy: „a mi harcunk most az ország építése. Itt a mi kezünk épít, ezt az országot magunknak építjük.“ 1848-ban likvidáltuk a feudalizmust, 1948-ban — reméljük — ugyanilyen sorsra jut a burásod tulajdon is! • Üdvözlünk 1848! Te mérted az első komoly ökölcsapásokat a nép ellenségeire. Példaadásod nyomán — erős akarattal és feszülő inakkal— készülünk társadalmi igazságot tenni: a Szabadság, Egyenlőség és Testvériség jegyében! Székely Ernő A Mono Bőripari Munkások Országos Szabad Szakszervezetének hivatalos lapja tregdsaA femete zsusza 1. szám Kitüntették LESZTÁK JÁNOS orsz. főtitkárunkat és NÉMET JÁNOST, azújpesti csoport elnökét Nagy megtiszteltetés érte a Bőripari Munkások Szakszervezetét abból az alkalomból, hogy a Köztársasági Elnök Leszták János főtitkárunkat a Szabadság-rend ezüst fokozatával és Német Jánost, újpesti csoportunk elnökét a Szabadság-rend bronz fokozatával tüntette ki. Valamenyien büszkék vagyunk arra, hogy Szakszervezetünk vezetői erre érdemesek voltak és hisszük azt, hogy az új generáció is az ő szellemükbe®, jog szakszervezetünk és az egyetemi munkásmozgalom érdekében dolgozni.