Bőripari Szemle, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1904-01-01 / 1. szám

4 BŐRIPARI SZEMLE. De álljanak itt a szerzőnek érdekes fejtegetései, hadd szövetkezzék már most aki akar! Magára ez ér­dekes fej­tegetésre azonban már legközelebb visszatérünk. * * ¥ „Termelő és műhelyt tartó szövetkezetek. A termelő szövetkezetek nem egyebek, mint kis­iparosok alakította gyártelepek. Ezeknél a kisiparos rendszerint lemond önállóságáról, egyszerű munkássá lesz, egyénisége beolvad a tömeg egyformaságába. Valóságos kommunizmus: a vagyon, a munkaerők egybeolvadása, parancsszóra való dolgozás, a haszon a közösségé. Az igazgatóság gondoskodik munkáról, megveszi a nyersanyagot, kiosztja a munkát a tagok közt, meg­vizsgálja és átveszi az elkészített cikket. A termelő szövetkezetek dolgozhatnak megren­delésre vagy raktárra, de részükre a legmegfelelőbb munkakör, ha közhatósági szállításokra vállalkoznak. Ilyen termelő szövetkezetet alakítottak a besz­tercei szász tímárok 1885-ben. Nagy bőrgyárat épít­tettek, a­melyet gőzgéppel csermalommal és a szük­séges szakipari munkagépekkel láttak el. A tagok meg­szüntették önálló működésüket és mint munkások szere­peltek a közös bőrgyárban. Lukács Béla kereskedelemügyi miniszter 1893-ban meglátogatta e szövetkezeti gyárat és az ott látotta­kon buzdulva, egyik rendeletében hasonló termelő szö­vetkezetek alakítására serkentette az ország iparosait. Azonban szava elhangzott a pusztában, az ipa­rosok nem nagyon buzgólkodtak termelő szövetkezetek alakításában. Kettő-három keletkezett az egész or­szágban. A budapesti cipészek ipari hitelszövetkezeti termelő szövetkezete. A tagok legnagyobb része segé­dekből áll. 1901. évi forgalma 9,000 K.-ra rúgott. A besztercei timárszövetkezet 1900-ban megbukott s magával rántotta a szövetkezeti tagokat. Jól volt szervezve, helyesen felszerelve, még sem boldogult. Úgy látszik, nálunk még nem érkezett meg az ideje az ilynemű szövetkezeteknek. Az iparos mester önállóságához szokván, nem szívesen dolgozik parancs­szóra. A versengésből és a vevők megszerzésére és megtartására irányuló küzdelemből buzdító erőt me­rítenek az iparosok, a termelő szövetkezetekkel pedig megszűnnek a buzdulásra indító okok." A brassói kereskedelmi és iparkamara 1902. évi jelentése. VI. Általános helyzet. Részletes fejtegetéseinkből az tűnik ki, hogy jelen­tésünk évében a gabonatermés a mezőgazdasági főter­ményekre nézve, a tengeri kivételével, jó sikerült. Azt lehetett volna várni, hogy e mezőgazdasági termelés­nek ezen javulása, amelyet annyival nagyobb öröm­mel kellett fogadni, mivel az előző évek rosz­termésé­nek gyászos következményei nagy súlylyal nehezedtek a gazdasági helyzetre, a pangó forgalomnak új életet és lendületet fog adni. Sajnos, hogy a dolog nem így történt. A­mit a természet az egyik oldalon bőség szarujából áldásként széthintett, azt a kedvezőtlen oldalon az új nagy károk paralizálták. A bor- és gyümölcstermés rosszul sikerül­tek, a forgalmat nehéz bilincsekbe verték a gyakori mar­havész miatt sokszor drákói szigorral alkalmazott rend­szabályok. Ily körülmények között a földműves fontos jövedelmi forrásokat veszít, nem képes az évre-évről fokozódó adókat megfizetni, adósságokba merül és el­szegényedik. Nem csoda, ha utolsó tartalékpénzéhez nyúlva, vándorbotot ragad kezébe s távol szülőföldjétől, túl a tengeren, új kereset után néz. Sajnos, hogy ily módon a hazai föld gyakran a jobb munkaerőket veszíti el. A károk, a­melyek a földművest érik, átszármaz­nak hatásukban az iparra és kereskedelemre is, hatal­mukba kerítik a közgazdasági életnek legszélesebb te­rületeit s veszélyeztetik ennek kifejlődését, a­mely már régóta amúgy is alig észrevehető. A vállalkozási kedv elhanyatlott, a tőke, a­hol meg van, nem keres elhelyezést a kereskedelmi és ipari tevékenység terén; a csendes befektetés részesül álta­lánosan előnyben. Ilyen körülmények között haladásról szó sem lehet.­­ Több oldalról felszólalnak azon drákói szigor ellen, a­melylyel a hivatalos közegek marhavész idején a megteendő óvintézkedéseket foganatosítják, ami, állí­tólag, szintén előmozdítaná szélesebb néprétegeknek fokozódó elszegényedését. Erre vonatkozólag azt han­goztatják, hogy gyakran nincs semmi szükség arra, hogy az egész község és járás zárlat alá kerüljön, elegendő volna a legtöbb esetben, ha a zárlat csak azon helyekre nézve rendeltetnék el, a­hol az állatok megbetegedése bekövetkezett és hivatalosan megállapíttatott. A fentiekből könnyen érthető, hogy az állati ter­mékekkel való kereskedés is nagyrészt meg volt aka­dályozva. A bőrgyárak helyzete annyiban vált kedvezőtlenebbé, amennyiben a kikészítendő nyersbőrök árai folytonosan emelkedtek, míg a kész bőrt, melyet gyáraink egyálta­lában versenyképes minőségben előállítanak, a régi áron kellett eladni. A kelendőség, ha néha-néha kissé vontatott is volt, egészben véve mégis kielégítőnek, a haszon azonban csekélynek mondható. Ezen iparág képviselői a vasúti fuvardíj tételek leszállítását óhajtják úgy a nyersbőrök­, cserzőanyagok- és kész bőröknél, valamint a kőszénnél is. A szíjgyártóipar üzletmenete sok kárt szenvedett a már többször említett állati járvány folytán nagy szigorúsággal alkalkalmazott marhazárlat miatt. A czizmadia ipar nem találhat elegendő munkát a földművelő lakosságnak gyengült vevőképessége és pénz­hiánya miatt. Ezen iparágnak egészségtelen viszonyait legjobban illusztrálja azon körülmény, hogy p. o. több brassói mesterember a legutóbbi időben műhelyét a könnyebb megélhetés czéljából faluhelyre tette át, má­sok pedig akik ezelőtt önállóan, segédekkel és inasok­­kel űzhették mesterségüket, most maguk kénytelenek mint segédek mások műhelyeiben alkalmazást keresni. Ennek az iparszaknak a mesterei általánosan azt 1. szám.

Next