Bőripari Szemle, 1907 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1907-01-01 / 1. szám
2. BŐRIPARI SZEMLE 1907. január 1. é. p. minden esetben a sör szesztartalma szerint. A munkássörre (Abzugbier) pld. hektoliterenként 4 k. 80 fillér, az állósörre (Lagerbier) már 10 korona, mig a kivitelre kerülő élvezeti sörre (Exportbier) 14 korona adó van kivetve. Magyarországon tudvalevőleg a söradóra nézve is csak egy tétel áll fenn, é. p. hetenként 17 korona. Németországban, hol a lakosság által fejenként és évenként az elfogyasztott sörmennyiség, az 1893—95 évek átlaga szerint, 106,8 litert, Angliában, 145,0 litert, Belgiumban, 1692 litert tesz ki a söradó, az ausztriai söradónál még kedvezőbb. Nemde Németország, Anglia, Belgium, Ausztria, ezek egytől-egyig pár exellene iparállamok és ez államok rájöttek ama nagy horderejű problémára, hogy életerős ipar, életerős munkástársadalmat követel, mely munkástársadalom az ő kivételes helyzeténél fogva, joggal számíthat kivételes és szociális intézkedések foganatosítására, mely intézkedések minden iparállamban egyet jelentenek az ipar felvirágoztatásával ! Magyarország, ahol munkáshiány van és hol képzett szakmunkások importjára vagyunk és leszünk utalva,— csak úgy bír az iparállamok sorába lépni, ha mindenek felett a külföldről betelepülni akaró gyáriparosokat abba a helyzetbe bírja juttatni, hogy munkásai — kiket javarészben magával hoznak — itt is élvezni fogják azt, amit odakünn már évtizedek óta, szintén az államhatalom akaratából kifolyólag élveznek. Ha alkalmazkodók leszünk e téren is a külföldi iparállamokban rég uralkodó felfogásokban és szokásokban, akkor mi sem fogja igazán annak útját állani, hogy ez az ország még akkor is iparállammá váljék, ha az államhatalom véletlenül a laisser fair és laisser passer elvét vallaná. * Hogy erről a nagy horderejű szociális kérdésről, a prágai közgazda hallgatott, mint dinnye a fűben, — hogy minden kérdésről birt beszélni csak éppen a söradó nagy horderejű kérdéséről nem, — az eléggé jellemző ő reá, illetve könyvére. A nyersbőr-aukciók ügye az iparegyesületben. Öt évi kínos hallgatás és semmittevés után, valahára megszólalt az Országos Iparegyesület bőripari szakosztálya. Tán e jeles szakosztály még öt évig hallgatott volna, ha a komoly munkától duzzadó kereskedelemügyi minisztérium, a „Bőripari Szemle“ kezdeményezéséből kifolyó nyersbőr-aukció ügyét, nem tette volna át — meghallgatás végett — említett egyesület szakosztályához, így hát kénytelen-kelletlen munkához fogott a t. szakosztály is Mindjárt a munka legelején kitűnt, hogy a minisztérium, a nyersbőr-aukció iránt oly ritka érdeklődést tanúsító magatartása, eleven húsba talált, ugyanis a bőripari szakosztály titokszerű ankétjára, csak olyanok kaptak meghívót, akik hivatásukból kifolyólag nem nagy barátjai a nyersbőrárveréseknek. Különben előre bejelentve, a legnagyobb nyilvánossággal, az érdekeltek minden rétegeinek meghallgatása mellett, tartották volna meg véleményadó gyűlésüket. Ezt tenni pedig elmulasztották. Az ankéten megjelent 3 budapesti nagybőrgyáros a megmondhatója, hogy miért. Avagy tán féltek a tisztelt urak, hogy ha ezenkéten az erre legelsősorban hivatott tényező: a mészárostestület, továbbá a magyar timáriparosok 300 tagot számláló képviselői, a nyersbőr-kereskedők, a nyersbőr-ügynökök, az országban létező körülbelül 200 középüzemi bőrgyáros és mintegy 40 nagy bőrgyáros, a kik közül nem egy híve akadt volna a magyarországi nyersbőrárverések eszméjének — végül pedig a szaksajtó képviselői megjelentek volna, akkor nem lehetett volna egyhangú szavazást enunciálni ? Avagy tán tartottak attól, hogy felsorolt szakférfiak legnagyobb része, a bőrfejedelmi észjárást felismerve, megakadályozzák azt a tendenciózus feliratot, melyet az ország első közgazdászának , Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszternek félrevezetésére lett kieszelve ? Avagy e bőrmessiások, a bukott szabadelvű rendszer idejét vélik élhetni, midőn az ország kisiparossait, mir-niksz, dírniksz, kifkundcvancigolva haza lehetett küldeni ? Holló urak, hiba van a kréta körül! Most más sor következik. * Minthogy nekünk nem adtak alkalmat, hogy azon a titokszerűen összehívott ankéton részt vegyünk, dacára annak, hogy felelős szerkesztőnk rendes tagja az Országos Iparegyesületnek —hol bizonyára szétmorzsoltuk volna, azokat a rideg tényeknek meg nem felelő állításokat, amelyek kiigazítását e helyütt tartjuk szent kötelességünknek. A nyersbőr-bizományos, ifj. Leitersdorfer Lipót, ki a bőrgyári szakosztály előadója, nem átallotta azt az állítást kockáztatni, hogy a „nyersbőr-aukciók tartásának csak oly országban van állami támogatás, vagy állami felügyelet mellett jogosultsága, amely ország annyi nyersbőrt termel, hogy annak elhelyezése gondot okoz és nemzetgazdasági érdekeket képvisel.“ Ezek volnának az. előadó urnak generál-érvei, a magyar nyersbőr-árverések meghonosítása ellen. Tiszteletteljesen bátorkodunk a nagytudású előadó urat megkérdezni: állja-e, fenntartja-e mindvégig fentebb citált állításait? Ha igen, úgy a magyar nyersbőr aukció ügye mellett hathatósabb védőbeszédet nem lehetett volna mondani, mint azt, amelyet az előadó úr tartott. Hát tényleg nem termelünk annyi nyersbőrt, mint amennyit feldolgozni bírnánk ? Sőt — az előadó úr leszögezett állítása szerint— még „behozatalra vagyunk a nyersbőr terén szorulva“? Nézzünk szemébe e könnyen odadobott állításnak. Tagadjuk, és lejebb hites statisztikai adatokkal bizonyítjuk, mintha Magyarország, a nyersbőr terén, behozatali állam volna. Mert ott, hol közel 19 milliónyi nyersbőrt visszünk ki, ugyebár ott ámítás azt merni állítani, hogy: „a nyersbőr terén behozatalra vagyunk szorulva“? ? Nos a t. előadó úr — hogy kifejezésünk élét tompítjuk, — ámított. Már most az a kérdés: tudva ámított-e, vagy nem ? Ha igen, úgy egyszerűen bűnt követetett el, midőn tudva oly referádát dolgozott ki.