Bőripari Szemle, 1915 (14. évfolyam, 1-24. szám)
1915-01-01 / 1. szám
Mai számunkban megjelent a „BŐRTECHNIKA“ szaktudomány-technikai mellékletnek 1. száma, melyet előfizetőink teljesen díjtalanul kapnak. Olvasóinkhoz. Lapunk mai számának homlokán egy új számjelzés látható: a XIV. évfolyam számjelzése. Ez új számjelzés azonban nem akar újat mondani. Nem akarja azt mondani, hogy ezzel aztán új irányzatot is fogunk követni. Nem. Tizenhárom éven át követett irányzatunk nem szorul módosulásra. Útirányunk célját nem kell újból megjelölnünk. Maradunk akik voltunk és leszünk akik vagyunk , bőriparunk érdekeinek szószólói. Nehéz felhők vonultak a lefoly években bőriparunk feje fölött tova. Már-már azt hitték az emberek, hogy a nagy válságból nem lesz kiút, nem lesz menekülés. A világháború tisztító tüzének kellett eljönnie, hogy a kínos bizonytalanság véget érjen. A javában dúló háború kimenetele nem lehet kétséges. Az emberiségre váró békekorszak ismét hosszú évtizedekre biztosítandja a gazdasági jólétet. E jólétből a mi szakmánk és főleg a mi szakmánk fogja javát kivenni. Akárcsak ma. Tizenhárom év áll mögöttünk. Ezen idő alatt váltakozó alakulatok és helyzetekkel kellett megküzdenünk. Körülöttünk, mellettünk sokan születtek, nőttek fel és dőltek ki. És minden alakulattal szemben képesek voltunk szakmánk igazait megvédelmezni, megoltalmazni. Ha a múltban szükség volt ily orgánumra, mint a „a Bőripari Szemle akkor a jövőben kétszeresen szükség van ilyenre, midőn élet-halálharcot kell vívnunk egyes hatalmasok túlkapásaival szemben. Ennek tudatában, arra kérjük lapunk tisztelt előfizetőit, szíveskedjenek az előfizetési díj mielőbbi beküldése iránt intézkedni. Mert csak anyagiakban gazdag orgánum lehet független és önálló. A „Bőripari Szemle“ fölött. Senki sem merte álmodni, hogy ez a mű valamikor is létrejöhessen. És e mű létrejött. Gttinger Márkus dr. nevéhez fűződik ennek megteremtése. Az ő mély tudása és a kartell-technika legapróbb fázisának ismerete, kölcsönözték e mű megalapozásának a sikert. Az ellenfél legrabulisztikusabb fogásait az érvek erejével semmisítette meg. Az osztrák államhatalom kartellellenes végzéseit könnyed fordulattal szelte ketté. Mindennel megküzdött ez az ember. Csupán egygyel nem: a nagygyáros étvágyával. A nagygyáros, a nagybőrgyáros étvágya : tudjátok mi ez ? Telhetetlenség. Betegség. Ezzel a betegséggel, ezzel a kórral, ez az ember nem volt képes megbirkózni! Ha Ettinger dr.-nak eszébe jutna, a kartell rövid fennállása alatt szerzett gazdag tapasztalatait megírni és kiadni, könyvével bizonyára nagy sikert aratna. Nyomor és szenvedés közepette jött létre a kartell. A túltermelés és a legképtelenebb versenyviszonyok közben. A bőrgyárosok csak a legkomplikáltabb könyvviteltani technika segítségével bírták aktivitásukat fenntartani. A nyers- és készbőr árak közötti összhang rég fel volt dúlva. A könnyelmű hitelezés folytán, évente milliós bukásokat kellett elszenvedniük. A termelési költségek pedig évről-évre nagyobbodtak. Szóval a kartell megalakulásakor anarchisztikus állapotokat talált. Két év telt el azóta. Kinek is juthatna ma eszébe túltermelésről, kiélezett versenyviszokból kifolyó veszteségekről beszélni? És hova lett ezen rövid 2 év alatt, az a mindent magával rántó könnyelmű hitelezési állapot ? A bizonytalanság érzetéből, az erők tömörülése és konzerválása vált. A rendszertelenségből rendszer, az anyagi romlásból jólét, megnyugvás és boldogság fakadt! A nagygyárosok azonban ezt a jólétet nem akarták. A december 28. 29-én lefolyt budapesti és bécsi rendkívüli közgyűléseken 11000 szavazattal, 4000-el szemben elhatározták, hogy nem kell a rend, nem kell az erők tömörülése, a bedolgozás aránylagos fel- és elosztása, nem kell a hitelezési politikának gondos mérlegelése és ápolása! De kell az anarchia, a mindent magával rántó anarchia! Ez olcsóbb is, egyszerűbb is . . . Még csak a költségek aránylagos kvótáját sem kell érezte, miatta és általa viselni! ... A kartell megszűnt tehát szakmánk élő szervezetévé lenni. Fejfájára legfeljebb e jelmondatot írhatjuk: meghalt — de feltámadni többé nem fog! A bőrkartell feloszlott. A talpbőrkartell feloszlott. Hét évi előmunkálatnak eredménye :• két évi fennállás. Aki egyrészt a magyar és az osztrák bőrgyáros természetrajzát, másrészt a kartellák árunak minőségbeli eltéréseit ismeri, az a kartell megalakulásának első percében bámulatának adott kifejezést egy ilyen komplikált szerkezetű alkotmány létrehozatala BŐRIPARI SZEMLE 1915. január 1. Sírjánál többek között frliegner Antal, a M. B. E. Sz. igazgatója, volt munkatársa mondott megható búcsúztatót. A családhoz úgy bel-, mint külföldről a részvéttáviratok és iratok egész halmaza érkezett, többek között a M. B. O. E. és a V. B. O. Sz.-nek részvéttáviratai. Céghírek. Budapest. Germanus Sándor. Germanus Ferenc társtag kilépése bejegyeztetett. Nyíregyháza. Fekete Ferenc cipész cégének megszűnése bejegyeztetett. Üzleti tudósítás. Részből. Budapest, 1914. deczember 31. (Eredeti tudósítás.) A lefolyt jelentési időszakban az irányzat változatlanul élénk volt. Sürgős kereslet tárgyát ismét mindenféle színű és súlyú tehén-, hasított-, húzó- és blankbőrök képezték, amelyeket főleg hadseregszállítási célokra vásároltak, míg