Bőripari Szemle, 1920 (19. évfolyam, 1-24. szám)
1920-08-01 / 15. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: A belföldre Ausztriába f*tíl évre K 150 ~ Kilföldre egész évre. K 150.— Egyes szám ára . . . . K 10.— Szerkesztőség és kiadóhivatal, VI., TERÉZ-KÖRUT 25. SZ. Magyar Postatakarékpénztár számla 16376. sz. a. Telefon 104—66. HIRDETÉSI DÍJAK: Egész évi Hirdetések legjutányosabban számittatnak. Hirdetések petit-sora . . 5 kor. Apróhirdetés minden szó 1 kor. Nyilt-tér petit-sora . . .10 kor. MEGJELENIK MINDEN HÓNAP 1-én és 15-én. Értekezések, ismertetések nonpareille-soronként: 10 K. — 5 márka. Felelős szerkesztő és kiadó: HŰVÖS JAKAB Sürgönyeim : DISTICUS. Egyesületek, intézetek és kávéházak előfizetési dija 200.5 korona. Háromnál több mutatványszámnak elfogadása fél évi előfizetési díj megfizetésére kötelez. XIX. évfolyam. Budapest, 1920. augusztus 1-én. 15. szám. Bőripari Szbele A bőrgyártás, a tímár-, bőráru-, cipő- és kertyűipar, készbőr, nyersbőr, szőrmeáru, cserzőanyag és timársági melléktermékek kereskedelmének szaklapja. Telefon 104—66. Mai számunkban megjelent a „BŐRTECHNIKA“ szaktudomány-technikai mellékletének 8. száma, melyet előfizetőink teljesen díjtalanul kapnak. A csodaszer. Idestova hat éve annak, hogy kikapcsolódtunk a szabadforgalomból és azóta a letűnt kormányok mesterséges eszközökkel védett intézményekkel tartják fenn a forgalmat. A kereslet és kínálat örökéletű törvényét bilincsekbe szorítják és ha manapság egy-egy jelentéktelen forgalmi cikkre nézve ki is hirdetik a szabadforgalmat, máris hisszük, hogy ezzel a közóhajnak elég létetett. Az árak kialakulása elé abban a tudatban emeltek barikádokat, hogy ezáltal olcsóbbá teszik a termelést, melyre aztán az államhatalom rendszeresebb befolyást bír gyakorolni. Megalakították a szerencsétlen véget ért hadiközpontokat, melyek állami felügyelet alatt állottak és amelyek jövedelméből az állam is részesedik. Holott e központok alig voltak egyebek, mint a benne ülő nagytőkéseknek fiókvállalata, melyeket saját kebelükből oda küldött tisztviselők vezettek. Persze, vigyázva arra, nehogy tulajdonképpeni gazdájuk megkárosítását okozzák. Hogy oda a kisipar embereit is beengedték volna, meggyőződést szerzendő az iránt, váljon a nyersanyag-kiutalások pártatlan módon eszközöltetnek-e, arra ki merne számot adni? Holott a „BŐRIPARI SZEMLE“ legalább százszor sürgette ezt! De ki is hallgatott volna a kisipar exponenseire ? Tán a központokban ült felmentettek? . . . A letűnt háborús korszakra jellemző, hogy a nagyközönség még ma sem tudja, mennyit is tett ki az összeg, amit az államhatalom ezekből a központokból kihozott! Avagy azt hiszik, hogy ennek az oly fontos adatnak megismertetése felesleges? Tévedni méltóztatnak. Minden tárgyilagos szemlélő előtt tisztán áll a kérdés: először, hogy a szabadforgalom helyébe bekapcsolt intézmények egyetlen gazdasági ágazatba sem voltak képesek olcsóbbodást hozni; másodszor képtelenek voltak az ipar számára megfelelő mennyiségű nyersanyagot szolgáltatni — holott ez volt a tulajdonképpeni cél — harmadszor pedig, hogy a nagy mélységeket kitöltő rendeletek céljaikat semmiben sem érték el. Ellenben a zugkereskedelem, csempészet, áruhalmozás soha nem észlelt mérveket pont azóta öltöttek, mióta a rendeletekkel való kormányzás napirendre került. Hogy a tisztes, patinával bevont kereskedelem ép ettől az időponttól kezdve viseltetik passivitással és kerül mindenféle ügykörébe tartózkodó transaktiót, azt mindenki észlelhette, aki némileg is megfordul a kereskedelem portáján. Ahelyett azonban konstatálható, hogy a kereskedelemellenes irányzat soha sem volt erőteljesebb, mint napjainkban. Az igazi, hivatását lelkiismeretesen betöltő kereskedelem teljesen leszorult a színről, átengedve a teret áruforgalmi irodáknak, szövetkezeteknek és egyéb gazdasági egyesüléseknek. E felfogásunkat csak megerősíti Schneider Sándor, a Magyar-Szláv Kereskedelmi R.T. igazgatójának, az OMKB külkereskedelmi bizottságának ülésén elhangzott beszédének eme szószerinti passusa: „ . . . Ma nem arról van szó, hogy fejlesszük külkereskedelmünket, hanem hogy megvédjük. Ma a legelőkelőbb cégek súlypontjukat áttették Bécsbe. Félő, hogy ha ez a kivándorlás tovább tart, akkor a Bécs és Budapest közötti hegemónia kérdése végleg Bécs javára fog dőlni. Ma úgy áll a dolog, hogy Bécs magához ragadta a szukcessziós államok kereskedelmi vezetését. Bécsben találkoznak egymással a volt monarchiából keletkezett nemzeti államok és a Balkán kereskedői.“ Hogy ezen bizottság tárgyalásán a kereskedelemügyi minisztérium képviseletében megjelent ,Ballagi miniszteri tanácsos minő jelentést adott le kiküldőjének, arról nem kívánunk szólani. Tény, hogy kereskedelmünk, látva a háborús gazdasági intézményeknek az eddigieknél is erőteljesebb térfoglalatát, kezd minden iránt apatikussá, közönyössé lenni.