Bőripari Szemle, 1920 (19. évfolyam, 1-24. szám)

1920-08-01 / 15. szám

8. oldal. BŐRIPARI SZEMLE a garanciákat, amelyek a megbízhatóság, a feltétlen objektivi­tás szempontjából egyáltalán követelhetők, ha mi nyújtjuk a kormánynak azt a lehetőséget is, hogy ő saját közegeivel kellő befolyást és ellenőrzést is gyakorolhasson az eljárás fölött, ak­kor nem tudom belátni, hogy miért ragaszkodnék egy kor­mány ahhoz, hogy ezt a terhes, ezt a hálátlan feladatot ne­héz bürokratikus szisztémával akarja megoldani, amikor az ér­dekeltség hajlandó magára vállalni mindazokat az áldozatokat is, amelyek ezzel járnak. (Úgy van !) Ez volna szerintem nagy vonásokban az a cél, amelyet a legközvetlenebb jövőben el akarunk érni és el kellene ér­nünk. Már most méltóztassanak megengedni, hogy egész rö­viden reá­mutassak arra, hogy mit tartok én szükségesnek más, talán inkább adminisztratív vonatkozásokban egy ily szövetség­nél. (Halljuk, halljuk!) Mindenek­előtt szükségesnek tartom azt, hogy bekapcsolódjék a külföld hasonló célú és hasonló szervezetű testületeibe és abban a hálózatban, amely a kül­kereskedelem szolgálatát van hivatva végezni, láncszemet al­kosson, hogy Magyarország ott képviselve legyen a nemzet­közi szervezetek között, hogy Magyarország a maga hírszol­gálatát ugyanúgy megkapja, mint a­hogy megkapja Német­ország, meg­kapja Svájc, Olaszország, Belgium — mindegyik a maga külön-külön hasonló szervezetei révén — hogy szövet­séget képezzünk mintegy a hasonló külföldi szervezetekkel és így állandóan tájékozva legyünk arról, hogy mi történik a világ­ban. (Helyeslés.) Itt csak egyre utalok ebben a vonatkozásban a híres Harus-féle kieli nemzetközi intézetre, amely ma a legelső egész Európában, amely az egész világgazdaságnak a maga közle­ményeivel olyan tükrét szolgáltatja hetenként, kéthetenként, — aszerint, amint az események kívánják — mint aminőhöz foghatót ez idő szerint nem ismerek. Ide tartozik — és ezt a kiviteli kereskedelemben érde­kelt cégekkel karöltve kell és lehet csak elérni,­­ a külföldi hírszolgálatnak a napról-napra ismétlődő és nagyfontosságú kérdése. Ma Budapesten 10, 20, 30, 100 cég ugyanazokat a közleményeket kapja óriási költségekkel. Vegyük a textilszak­mát. Ahány nagy textilkereskedelemmel foglalkozó cégünk van, az mind egy forrásból kapja a maga távirati értesítéseit a kon­junktúrákról és áralakulásokról. Vegyük a valutaközléseket. Ed­dig az egyes cégek óriási költséggel rendezkedtek be erre — a dolog természete szerint. Mindazt, ami ebben nem egyéni titok, ami ebben nem az egyéni felhasználásnak az alapja, azt központosítani kellene olyképp, hogy a hírszolgálat ebben a szövetségben bonyolódnék le és ez a szövetség — úgy amint a tőzsdei árjegyzésről naponta közléseket adatnak le az egyes bankok és cégek — naponkint adhasson információkat az ér­dekelt cégeknek — természetesen velük együtt létesítendő szer­vezet által. Első pillanatra ez talán nagyon merésznek látszik, mert belenyúl az egyéni érdekbe. De ez téves felfogás. Ellenkező­leg, ez meg akarja könnyíteni az egyéni kereskedelmet, a ke­reskedelmi forgalom egyéni vonatkozásait és egy központból akarja az összes érdekeltséget egyidejűleg kiszolgálni. Felesleges hangsúlyoznom, hogy a szövetség szakosztá­lyokra, illetve szakokra kell hogy tagozódjék, mert csak úgy képes kellő működést kifejteni. A szövetség egységes veze­tésének érintése nélkül kell a szakmákat úgy megalakítani, hogy minden szakma önmagában képviseljen egy egészet, egy teljes szövetséget. És ha hatósággal, kormánynyal szemben képviseltetésről lesz szó, nem a szövetség tisztikara, nem a szövetség vezetősége, hanem mindig az illető szakosztály áll­jon ott, a szakma képviselői, akik egyedül vannak hivatva arra, hogy azt a szakmát helyesen, jól és objektíven képvisel­jék. (Helyeslés.) Hogy magánál a kormánynál is kellő súlylyal bírjunk — én nem ad hoc kormányról beszélek, hanem a kormányza­tot értem, amely mindig megvan, akár ez van a hatalmon, akár más­­ módot kell keresnünk arra, hogy a kormányzatnak is nyújthassunk valamit. Méltóztatnak tudni önök, akik a gyakor­lati élet emberei, hogy milyen nehéz a büro rideg falai között az akták tömkelegéből annak a tisztviselőnek képet alkotni magának a való életről. Hogy a mi bürokratizmusunk sok, igen sok tekintetben lomha, hogy a mi bürokratizmusunk igen sok tekintetben rövidlátó, az nem tisztán a bürokratizmus képvise­lőinek a hibája, hanem a szervezetnek. A magyar tisztviselői kar, különösen a miniszteriális tisztviselői kar, van olyan magas nívójú, mint bármely más állam tisztviselői kara. A helyzet, a viszonyok, a keret, amelyben mozog az élettől elzárva és csak a bürokratizmusban mozogva — ezek okozzák hibáit. Én azt tartom, hogyha mi abba a helyzetbe juttatnók a kormányzatot, hogy időközönként, havonként, az illető szakmák jelentése alap­ján egy helyzetképet adnánk a kormány illetékes tényezőinek, tehát a földművelésügyi miniszternek, abban az érdekkörben, mely őt illeti, a kereskedelemügyi miniszternek ismét abban az érdekkörben, amely őt illeti, sőt a pénzügyminiszternek is a maga érdekkörében, — hogy kiragadjak hirtelen egy példát: ha mi egy helyzetképet adunk a kormánynak ebben a hónap­ban — és minden hónapban — a bérpiac világszerte észlel­­hető viszonyairól, a bérpiac alakulásairól, a termelés emelkedé­séről vagy sülyedéséről, az árak emelkedéséről vagy hanyatlá­sáról, az illető nagy termelő országokban várható helyzetről, és ha ugyanezt tesszük a textilszakmában, hogy hónapról-hó­­napra tájékoztatjuk a kormányt, azok az osztályai a miniszté­riumoknak, amelyek ezekkel az ügyekkel foglalkoznak, a leg­értékesebb munkatársat fogják találni ebben a szövetségben és ezzel biztosítjuk magunknak és a szövetségben képviselt ke­reskedelemnek az állami főhatóság érdeklődését, mert mint mankóra, úgy lesz reá utalva erre a szövetségre. Ez lesz az a hely, ahonnan ő erőt, anyagot, tudást, tapasztalatot meríthet. (Úgy van!) Ezek volnának azok a legfőbb szempontok, amelyeket én magam elé tűznék e szövetség vezetésében. És végezetül, hogy a világban helyet foglalhassunk a magunk dolgaival is, mert sajnos, nyelvünk elszigeteltsége nagy részben oka annak, hogy mi ismeretlenek maradtunk a külföldön, a legutolsó balkán ál­­lamocska, a legutolsó délamerikai államocska is sokkal ismer­tebb volt mindig, mind Magyarország , amiben vessünk ma­gunkra, mint egyik legfőbb okár a mai helyzetünknek, mert nyelvünket annyira rá akartuk oktrojálni a külföldre, hogy aki érdeklődik Magyarország iránt, az olvasson magyarul, ami ter­mészetesen nem történt meg — hogy bekapcsolódjunk a vi­lágba ezen a réren is, azt tartom, szükséges lesz arról is gon­doskodni, hogy idegen nyelvű folyóiratot is adjunk ki a ma­gyar kereskedelemről és ily módon kapcsolódjunk be, szolgál­tassunk anyagot azoknak a társas egyleteknek a külföldön Ma­gyarországról, amelyektől külföldi információkat várunk. Ha helyeslik ezeket az általam elmondottakat, kérem hozzá szíves támogatásukat. (Élénk helyeslés, tetszés és taps.) 1920. augusztus 1. A kivitel kátéja. Kiviteli kereskedelem: Aki kiviteli kereskedelmet akar űzni, annak mindenekelőtt tisztában kell lennie av­val, melyik országba akarja a kivitelt gyakorolni és vál­jon az üzleti összeköttetések további ápolását az illető ország egy beviteli cégére akarja-e ruházni, vagy pedig maga veszi azt kezébe. Üzemeszközök: Ahogy a hadviseléshez pénz és mindig csak pénz szükségeltetik, úgy a békés verseny­hez kinl­t a világpiacokon is pénz, még­pedig szintén nem kevés pénz, szükségeltetik. Akinek pénzügyi viszo­nyai nem engedik, hogy jól megalapozott cégeknek ki

Next