Élelmezési Ipar, 1979 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1979-01-01 / 1. szám
Élelmezési Ipar XXXIII. évf. 1. szám 2 Az alkalmazkodóképességben, gyorsabb alkalmazkodásban alapvetően fontos, hogy mit termelünk és hogyan. A hogyannál pedig eldől az is, hogy milyen minőségben és mennyiért termeljünk. Még két témát említek a bevezető gondolatok során arról, mennyire szükséges, hogy belső tartalékainkat a jelenleginél nagyobb mértékben tárjuk fel és hasznosítsuk. Kérem majd szóljanak erről a témáról a vita során. A gazdasági tartalékok feltárása tulajdonképpen ott kezdődik, hogy a vállalatok, a gazdasági szervezetek a mostaninál nagyobb önállósággal rendelkezzenek elképzeléseik megvalósításához, a megfelelő megoldások kialakításához. Ebben van feladata bőven a minisztérium irányító munkájának is, a tröszti és országos vállalati szervezeteknek is. Belső tartalékaink feltárásában és hasznosításában építenünk kell arra a szellemi erőre, amivel rendelkezünk, arra az emberi tapasztalatra, amely minden munkahelyen rendelkezésre áll, csak kamatoztatni kell tudni mind az új megoldásokban, mind az akadályok felszámolásában. Ebben a kérdésben nagyon kérem a jelenlévő megyei vezető elvtársakat arra, hogy a szellemi erő hasznosításában és igénybevételében tekintsenek el a közigazgatási határoktól. A magyar népgazdaság — Hegyeshalomtól Záhonyig ■— egy gazdaság. Ugyanilyen értelemmel tartozik a kérdéshez az is, hogy megfelelő módon kezeljük a gazdasági szektorokat is. Ha valóban az összekapcsolódást, az együttműködést akarjuk fejleszteni, a tartalékok feltárását és hasznosítását akarjuk meggyorsítani és szolgálatunkba állítani, akkor ezt szektorra való tekintet nélkül kell tennünk. Sürgetnünk kell a tartalékok feltárását azért is, mert valóban van lehetőségünk több áru termelésére, új termékre saját erőből is. A gabonaiparban — hadd említsem — nem vagyunk megelégedve azzal, hogy csak a keveréktakarmány-gyártás van, mint ipari tevékenység felzárkózva ebben a szakágazatban a régi malomipari hagyományokhoz. A malomipar hajdanán is állított elő más terméket is. A világ sok országában, legutóbb nagy örömmel láttam Lettországban és a Szovjetunió más területén is, hogy sokféle más termék előállításával is foglalkozik a malomipar. Említhetnék más iparágat, más vállalati kört is. Van tehát mit behoznunk, nem is kell nagyon újat felfedeznünk. Hadd mondjam el, hogy a szesziparban is lehet újat hozni, előrelépni. Nem fontos Magyarországon 300 forintért import konyakot árulni, lehet magyart is, ha az olyan minőségű. Napóleon konyakot valószínűleg mostanában nem állítunk elő, de más jó, a külföldivel azonos minőségű konyakot azonban lehet, úgy mint az Szlovákiában, Romániában és még néhány, közvetlen szomszédos országban is látható. Ha van jó borpárlat Magyarországon — és miért ne volna — s ha pénzügyileg a forgóalapot rendezni lehet — és miért ne lehetne — akkor lehet az importból konyakot kiváltani. Örömmel mondom, meg is oldotta ezt a szeszipar. Kilép majd a piacra a Hungária nevű, új és állítólag igen jó minőségű konyakfajtával. Van persze néhány olyan dolog is, amit belső erőkkel nem tudunk rendezni. Ezért nagyon fontos, hogy a külső forrásokat az eddiginél — és erről is kell vitatkoznunk, tanácskoznunk — szervezettebben, gyorsabban, tervszerűbben kapcsoljuk be a megoldásba, legyen az licenc, csomagolás vagy bármi más. A licencvásárlásnál arra is gondolnunk kell, hogy nem a lefutott licencet, nem a kifutó géptípust kell megvásárolnunk azért, mert az a legolcsóbb, hanem azt, ami akkor tűnt fel, amivel még mi is eljuthatunk a piacra, expanziót érvényesíthetünk. A külföldi források témaköréhez azt is szeretném hozzátenni, hogy külső forrás nemcsak tőlünk nyugatra található. Még a fejlesztésben sem. Szocialista piacokon is található; együttműködésben, gépben, másban, csak ott jóval előbb kell tudnunk rendelni. Nagyobb tervszerűséggel kell tudnunk dolgozni, mert nem úgy van, hogy meggondolja a gyár, a szövetkezet, hogy vásárolni akar valamit, és az azonnal hozható is. Fejlesztési politikánkat érintettem már, tehát a jövőről beszéltem és ezzel be is fejezhetném. Nem fejezhetem azonban be anélkül, hogy ne szóljak egy gondolat erejéig a tudomány, a felkészülés szerepéről, arról, hogy a kutatásnak, vállalatinak, szövetkezetinek, agrárgazdaságinak, természettudományinak, biológiainak, valamennyinek, amellyel dolgozunk, kötelessége az új keresése, a meglévő bírálata. A vezetés dolga a gazdaságfejlesztés, vállalatfejlesztés; a vezetés dolga és felelőssége annak elhatározása, hogy a tudomány által ajánlott megoldásokból mit, mikor, hogyan valósítsanak meg. De ez ne korlátozza a kutató, fejlesztő munkát, a tudományos kutatás, a kutatási eredmények alkalmazását, mert különben sárba ragadtak maradunk. Nem tudunk az egyszerű menynyiségi fejlesztésből kilépni, ha nem újítunk tudományos tekintetben is. Figyelembe kell vennünk még azt hiszem azt is, hogy ezen a téren — nem túlzás ha azt mondom — egy megkövesedett szemlélettel is szemben állunk. Generációk nőttek fel országunkban éhezve. Gondolkodásukba beivódott az a meggyőződés, hogy a mezőgazdaságban, az élelmiszeriparban mindig az a fő feladat, minél többet termelni. Ma már minél jobbat is kell, mert a ,,minél több” termelésből mindig többet kell exportálnunk. A vevők nem kegyesek hozzánk, hanem a pénzüket számolják. Távlatokra készülünk és napi feladatokról beszélünk. Úgy gondolom, mindkettőre az áll, hogy csak úgy készülhetünk a távlatokra, úgy nézhetünk előre, hosszabb időszakra, ha látjuk mi van éppen közvetlenül előttünk. Ezt a kettőt kell összekapcsolnunk a vezetői munkában, az irányításban, a termelésben. Hiszem, hogy mai tanácskozásunk és holnapi vitánk ehhez ad majd emlékezetes, tartalmas segítséget. Még egyszer tisztelettel köszöntök minden résztvevőt, miniszterhelyettes elvtársakat és mindenkit, aki eljött a különböző intézményekből. Átadom a szót napirendünk előadójának, Kovács Sándor miniszterhelyettes elvtársnak. A szerző neve, beosztása és címe: Dr. Romány Pál miniszter Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Budapest, V., Kossuth L. tér 1. Romány P.: Élelmiszeriparunk többre képes