Élelmezési Ipar, 1986 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1986-01-01 / 1. szám
ko. ~ évfolyamába lép az Élelmezési Ipar. Ilyen jubileumokra való visszaemlékezés — ahogy nemrég egy irodalmi hetilapunk írta — azzal a veszéllyel jár, hogy a gyanútlan olvasóhallgató ugyanazokat a „hivatalos szövegeket” hallja (sokszor függetlenül attól, hogy a 38., 39. vagy a 40. évfordulóról van-e szó, ugyanazt a rádióból, mint a televízióból, de az újság sem különb. Pedig ennek az évfordulónak az igazi megértéséhez igenis érezni, átérezni kell azt, mi is volt itt 40 évvel ezelőtt, az ország atmoszféráját, a gazdasági-politikai-emberi tényezőket, amit nagyon nehéz, szinte lehetetlen azoknak átadni, kik nem élték mindazt át, mert számukra ez éppoly történelem, mint az én generációmnak volt Przemysl, a boszniai okkupáció, vagy Mária Terézia országgyűlése a vitam et sanguinem-mel. Negyven évvel ezelőtt egy szörnyű háború után (minden háború szörnyű, de ez a polgári lakosságra nézve is borzalmas volt), egy népellenes, félfeudalista rendszer romjain született az új világ. Végül is a német megszállás, a nyilas uralom, a hat hónapig tartó, az egész ország területén végigvonuló frontharcok és felszabadító küzdelmek következményeként nemcsak a régi Magyarország hatalmi rendszere omlott össze, de társadalmi szerkezetében, hagyományos struktúrájában is döntő változások következtek be 1945 tavaszáig. Ezt az óriási megrázkódtatást elviselni, egy ilyen szakadékból kivezető útra térni — az egyéni és társadalmi tragédiákkal mögöttünk — csak úgy volt lehetséges, ha minden épkézláb erőt megmozgatunk a mielőbbi újjáépítésre, ha tudatossá próbáljuk tenni: a romokon is, a lelkitesti sérelmeken felülemelkedve is, van és lesz magyar újjászületés. A gazdasági újjáépítésnek egyik motorja az akkor alakult Mérnökszakszervezet volt, amely a szent cél érdekében mozgósította az ország mérnök- és technikustársadalmát. Az elsők között alakult az Élelmezésipari szakosztály (akkor Mezőgazdasági iparinak hívtuk), és mi is nagy lelkesedéssel láttunk az országépítéshez. Pedig az iparban bizony meglehetősen alacsony volt abban az időben a műszaki értelmiség számaránya a fizikai munkavállalók számarányához viszonyítva és ezen belül még alacsonyabb volt ez a szám a mi iparunkban. 1948-as adat szerint az iparban (a zárójelben az élelmiszeripari adatok): mérnök 0,7% (0,2), technikus 1,6% (0,3), művezető 1,5% (1,4), mester 0,4% (0,2), összesen 4,2% (2,1) volt az arány a fizikai dolgozókhoz képest. Tehát nálunk minden 50 fizikai munkásra jutott egy műszaki értelmiségi dolgozó, minden 500-ra egy mérnök. A vegyiparban abban az időben a műszakiakból minden harmadik, a vasiparban minden hatodik volt mérnök, nálunk csak minden tizedik, sőt egyes iparágakban még rosszabb volt a helyzet. (Kivétel csak a cukor- és szeszipar volt, ahol megközelítették a vegyipar ellátottságát.) Nem véletlen tehát, hogy a „Meisterwirtschaft”-ot emlegették az élelmiszeriparokban. Ugyanakkor azt is határozottan le kell szögezni: iparunk nagyon sokat köszönhet a nagy gyakorlati ismerettel rendelkező mestereknek-művezetőknek, kik a termelés egyenletes fenntartását biztosították. Mi — az iparba kerülő ifjú mérnökök — a szakma szeretete, megbecsülése mellett a technológia csinját-binját tőlük tanultuk. Érthető tehát, hogy szakosztályunk mindent elkövetett, hogy ezt a hátrányos helyzetet minden eszközzel kompenzálja. Ehhez egyik legjobb módszernek szaklap indítását tartottuk. Egyébként akkori ténykedéseink nagyon sokban hasonlítottak az anekdotabeli hályogkovácshoz, hisz bizony jószándékkal, de erőnket-tudásunkat sokban meghaladó feladatokra vállalkoztunk. Legfeljebb annyi a különbség — ami bizony alapvető —, hogy egy idő után — ma szinte hihetetlennek tűnő éjjeli-nappali tanulással, tanítással — beletanultunk, belenőttünk a vállalt munkába. Ahogy akkor írtuk: „A magyar mezőgazdasági iparok országunk ipari össztermelésének 30%-át produkálják, és a magyar nemzetgazdaságban elfoglalt ilyen nagyjelentőségű szerepük kívánta meg, hogy a mezőgazdasági iparokban foglalkoztatott műszaki értelmiség, adminisztratív tisztviselők, és nem utolsó sorban az iparban foglalkoztatott minden dolgozó részére olyan szakfolyóiratot indítsunk meg, amelyből ismereteiket, szakmai tudásukat fejleszthetik, elméleti síkon és gyakorlati problémáik megtárgyalásával megismerik iparunk döntő kérdéseit, hozzászólhatnak azokhoz, azonkívül a mezőgazdasági iparokban dolgozó kartársak hasábjainkon publikálhassák kísérleteik eredményeit.” „Célkitűzésünk három irányú: 1. fejleszteni és minden rendelkezésre álló eszközzel átütőképessé tenni a hazai mezőgazdasági iparokat, és ez iparok sikeres működéséhez elengedhetetlenül szükséges iparágakat, ami mintegy 40 000 munkáskéz közvetlen foglalkoztatását jelenti.