Az Épitési Ipar, 1878 (2. évfolyam, 1/53-52/104. szám)
1878-06-30 / 26. (78.) szám
4 Ezen módozat folyam-szabályozási szempontból sem ajánlható, mert a víztömeg, melynek egy része úgyis már az óbudai ág által vezettetik el, nagyon elosztatnék, ami a folyam főágára nézve igen káros hatással lehetne, amennyiben bekövetkezhetnék az az eset, hogy a főág hajózhatlanná válnék. 5. A budapesti dunaszabályozás által épített újpesti párhuzammá átváltoztatását vonná maga után, sőt a folyam viszonyait a Margitsziget körül is hátrányosan megváltoztatná. 6. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azon körülményt sem, hogy a javasolt munkálatok létesítése százezerekre menő és a kikötő jövedelmét mesze túlhaladó pénzösszegeket emésztene fel. Mindezen indokoknál fogva az albizottság ezen esz-mét egyhangúlag elejtette. Újabb eszmecsere következtében az első javaslatnak azon módosítása merült fel, hogy a kikötő felső zárgátja egészen eltávolítandó, helyette jégtörők alkalmazandók, az alsó nyílás pedig kibővítendő lenne. Ezen módosításra az első pont kivételével ugyanazon ellenvetések létettek, mint fenntebb. Végre ugyancsak a fentebbi javaslat módosíttatott olykép, hogy a felső zárgátban lévő jelenlegi 6 öl széles nyílás 25 ölre bővítessék ki és jégtörőkkel biztosítassék. E módosítás ellen felhozatott, hogy az csak fél intézkedés lenne és nem nyújtana tökéletes orvoslást, mert a 25 öles nyílásnál betóduló víz a kikötő medencében sebeségét elvesztvén, még több iszapot hozna be mint jelenleg. Lehetne ugyan folytonos kotrás által a kikötő közepe táján egy 25 öl széles folyót létesíteni, de a kikötő jobb- és balparti része annál nagyobb mértékben iszapoltatnék el és így az újpesti part, mely épen az árok be- és kirakására, hajók kihúzására, hajógyártelepre van szánva, használhatatlanná válnék, továbbá a jelenlegi áteresz lebontása és a 25 ölnyi nyílás biztosítása aránylag a semmiképen sem kielégítő eredményhez nagy költséget (156.pop frt) okozna. Ennélfogva a fenti eszmének ezen módosítása is elejtetett. Felemlítetett továbbá boldogult Török mérnök egy tervezete, mely a már fentebb megvitatott eszmével lényegében azonos lévén, az ugyanazon fentebb felhozott indokoknál fogva szintén elejtetni határoztatott. Szóba jött még olyforma javaslat is, miszerint a jelenlegi áteresz elzáratván, abba csövek alkalmaztassanak, melyek által a kikötő friss vízzel ellátható lenne. De ezt a bizottság nem találta célravezetőnek, mivel egyrészről, ha kevés cső alkalmaztatnék, elegendő fris vizet nem szolgáltatna, másrészt pedig sok cső alkalmazása esetén a költség oly magasra rúgna, hogy az ez által elérendő előny a tetemes kiadással semmi arányban sem állana. Ezután Schamotzil János miniszteri mérnök tervezete vétetett bírálat alá. Tervező a jelenlegi átereszt meghagyja és felhasználja úgy, hogy amint jelenleg ott áll, az oldalfalakat felemeli + 28 lábra a Duna sempontja fölött, és ezen 6 öl széles nyílást egy vas szerkezet segítségével olyképen zárja el, hogy az + 5 lábtól kezdve felfelé mozdulatlan marad, — 2 lábtól + 5 lábig pedig, 6 külön felhúzható rekesz tábla által tetszés és szükség szerint elzárható vagy nyitható legyen. A vasszerkezetnek külső része egészen fával van borítva, hogy a netaláni jégsurlódások vagy oda úszó tárgyak a vasszerkezeten sérüléseket ne okozhassanak. A szerkezet oly célszerűen van tervezve, hogy annak elhelyezése költséges vízfogógátak felépítése nélkül is létesíthető lesz. A nyílás szélessége 7 merőleges vasrácstartó által 6 részre van felosztva, melyeknek alsó része mint már fent említetett 6 felhúzható rekesztábla által van elzárva, ezen táblák a 0 alatti 2 láb mélységtől 5 lábig felfelé tehát 7 láb magasan felhúzhatók, úgy, hogy az átfolyási nyílás szükség esetében 20 lábra bővíthető; feltéve, hogy a víz másodpercenként csak 5' sebességgel folyik a nyíláson át, a kikötő medence másodpercenként 1o56 köbláb fris vizet nyerene, ami a víz felfrisítésére elegendő, mert a tett számítások szerint ezen nyílásokon 24 óra alatt mégegyszer annyi víz folyik keresztül, mint amennyit a kikötőnek egész víztömege tesz. Nagy és zavaros dunavízállás alkalmával ezen fatáblák egészen leeresztendők, miáltal a nagyobbszerű káros iszapbehordás a kikötőbe meg fog gátoltatni. A bizottság ezen tervezetet tüzetes megvitatás és az előbbi tervezetekkel való összehasonlítás után legjobbnak, leginkább célhoz vezetőnek, minden igényt kielégítőnek találta ; általa a feladat megfejtése egyszersmind legolcsóbban elérhető, mert létesítése Sahamorzd János költségvetése szerint csak 16.600 frtra rúgna, és azért a bizottság ezen tápzsilip tervezetét egyhangúlag ajánlja végrehajtásra, azon hozzáadással, hogy ha később néhány jégtörő felállítása szükségesnek mutatkoznék, azok az ott kimutatott módon az áteresz előtt építendők fel. Haynald István, orsz. építészeti felügyelő még azon indítványt tette, hogy nem lenne felesleges a vasszerkezetet a jelenleg már az átereszben lévő hídjárommal összekapcsolni, miáltal az egész szerkezet nagyobb ellenállási képességet nyerne; ezen indítványt a bizottság szintén elfogadta. A bizottság habár ezen tervezetet mint a jelen körülmények közt egyedül célszerű, határozottan ajánlja, mindazonáltal minden félreértés kikerülése végett szükségesnek látja felemlíteni, hogy a kikötőben és annak két nyílása közelében még ezután is mindig be fog következni kisebb mérvű eliszapolás, mint az minden kikötőnél elkerülhetően elő szokott fordulni, de az utóbbi években tapasztalt nagymérvű eliszapoláshoz nem is hasonlítható és kellő gondozás mellett évenkénti csekély költséggel eltávolítható lesz. Ennélfogva az újpesti kikötő haszonvehető állapotba való helyezésére szükséges munkák és kiadások röviden összefoglalva következők lennének : 1. A zárszerkezet helyreállítása.............. 16,600 frt 2. A felső zártöltés helyreállítása és burkolása 6,820 „ 3. A kikötő kikotrása.............................. 73,728 „ 4. Az alsó védmű helyreállítása a kikötő bejárásánál.......................................................... 4,566 ., 5. Később felállítandó jégtörők . ........... 1,152 ,, összesen 102,866 frt. De miután nem szükséges, hogy az egész kikötő egy év alatt kikotortassék, a bizottság a kotrásra előirányzott 73,728 frt összeget p. 3 évre feloszthatónak tartja s így még ez évben végrehajtandó munka költsége lenne............................................ 52,562 frt — kr. a második évben....................................... 24,576 ,, — „ a harmadik évre szintén.......................... 24,576 frtra. Az eddig felemlített és létesítésre ajánlott építkezések által a kikötő további fennállása, elegendő fris vízzel való ellátása és nagyobb mérvű be nem iszapolása biztosítva lesz, és így a tanácskozás kezdetén felvetett mindkét kérdés meg lenne oldva , amennyiben a kikötő egészségi szempontból is lényegesen javulna, hogy azonban a kikötő vize tökéletesen tiszta legyen és minden igényeknek megfelelhessen, szükséges oly intézkedéseket életbe léptetni, hogy a kikötőbe semmiféle péce vagy gyári csatorna bevezetése ne engedtessék meg és a már meglévők eltávolíttassanak, miután azok az albizottságnak a helyszínén szerzett tapasztalata szerint oly sűrű anyagokat hoznak magukkal, melyek a víz által fel nem oldhatók és el nem vihetők, hanem ott mindjárt a medencében lerakódnak, később rodhatásba mennek át és így az iszapolást elősegítve a vizet és levegőt rontják, sőt veszedelmessé teszik. Ennélfogva a bizottság egyhangú véleménye az, hogy Újpest község magának egy nagyobb gyújtőcsa-