Épitő Ipar, 1887 (11. évfolyam, 1/522-52/573. szám)
1887-09-11 / 37. (558.) szám
384 melyeket maguk a vaspálya műhelyei készítnek, vasúti műszóval kifejezve önkezelésben. Aki a hazai cikkek csoportjában ezeket a szerszámokat és készülékeket jól megnézi, és velük a külföldi csoportban látható, még változatosabb gyűjteményt összehasonlítja, önkéntelenül fölveti magában azt a kérdést, hogy aki amazokat készítette, miért nem gyártja emezeket is ? — A készítésre, vagy mondjuk a munkára gyáraink tényleg vállalkozhatnának, de nehéz volt eddig megküzdeniük a külföldi olcsóbb kínálattal, részben azért, mert a szerszámokat készítő külföldi gyárak, mint régibb és megerősödött ipartelepek olcsóbb áron dolgozhatnak, részben és méginkább azért, mert a szerszámokhoz való finomabb acélt iparosainknak is külföldről kellett venniük, tehát kétszeresen hátrányos volt a helyzetük, azaz nem csak volt, hanem az még mai nap is, bár újabban az állami vasművek központi igazgatósága különös gondot fordít arra, hogy a szerszámacélt a kellő minőségekben készíttette. Úgy vagyunk értesülve, hogy a magy. kir. államvasutak igazgatósága új miniszter intenziójához képest minden lehetőt megtesz arra nézve, hogy szerszámszükségletét hazai iparosoktól szerezze be és részben saját munkásai által hazai anyagokból készíttesse. Hogy ez az irány, ami különben nem mai keletű, hanem már évek óta mindig fokozottabb mértékben nyilvánult, lassanként, mondjuk néhány év alatt majdnem teljesen lehetővé fogja tenni a szükségleteknek belföldről való kielégítését, azt az eddigiek után bízvást remélhetjük. Ezt lehet mondanunk a mozdonyok és kocsik alkotórészeinek csoportjáról is. Az ide tartozó tárgyakat, melyeknek a vas, az acél, vörösréz és a különféle fémötvözetek szolgálnak anyagául, már most is úgyszólván hazai gyárak, s részben a vasút műhelyei készítik; a külföldről valók rendszerint olyanok, amelyeknek gyártására még legnagyobb ipartelepeink sincsenek eddig kellően berendezve, így p. o. a nagyobb kerekek talpait és kerékcsillagait még mindig a ternici és a Krupp-féle gyárból kell beszerezni, pedig a resicai, diósgyőri telepeknek az ily tárgyak gyártásához szintén hozzá lehetne fogniuk. Vas- és acélgyáraink egyébként már nem nagy tért engednek a külföldi behozatalnak, annál nehezebben tudnak azonban küzdeni vörösréz - hámoraink, pedig ezeknek a boldogulásához is megvolna az első kellék, a jó nyersanyag. A vörösrézből való drótok, rudak, tűzcsövek, a tűzszekrényekhez való lemezek, majd mind a külföld termékei, ezeknek itthon való gyártására különös gondot kellene tehát fordítani. Újabban a borostyánkői rézhámor kezd a vasúti szükséglet fedezésére is dolgozni, és cikkeinek a jó minősége el nem tagadható. A fentebbiekben, valamit két előbbi közleményünkben elmondottakból az tűnik ki, hogy a hazai ipar a vasúti szükségletek fedezése tekintetetében az áttörés kezdetén már jóval túl van ugyan, de még mindig van sok tennivaló is, és remélhető, hogy a mostani időszakos kiállítás hozzájárul a siker gyorsabb elérhetéséhez. A kiállításban látható anyagok nem tüntetik elő mindazon alakulatokat, és méreteket, amelyekben azok a vasút céljaira egyáltalában használtatnak, s ezért akadnak látogatók, akik többet és nagyszerűbbet kívánnának. A rendelkezésre álló hely, s különösen az a rövid idő és az az aránylag csekély költség, amely alatt és amelylyel a kiállítást létesíteni kellett, alig engedték volna meg a mostaninál teljesebb kiállítás létrehozását. Mi több szempontból megtettük észrevételünket, de azokon kívül a kiállítás sikerével meg vagyunk elégedve, és ezt tanulságosnak tartjuk. Az nem lehet célja egy ily kiállításnak, hogy a vasút által egyik s másik célra beszerzett, vagy általában használt minden tárgyat, p. o. gépet, készüléket, bútort, stb. bemutasson. Milyen terjedelem, és mennyi kiadás kellene ahoz, és végre is mennyivel volna több a haszon ? A közvetetlenül érdekeltek, a vaspályák és a gyárosok kiállítás nélkül is megtalálják az egymással való érintkezésre a kellő módot,és mi a kiállítás valódi hasznát nem is ennek a célnak az elérésében látjuk és keressük, hanem abban, hogy úgy mondjuk, erkölcsi buzdításban, amely a kérdésnek a nyilvánosság elé való hozása által úgy a megrendelőkre, mint a szállítókra gyakoroltatik, s amelynek hatása alatt míg egyrészről a gyárosok nagyobb befektetésekre kapnak kedvet és szerezhetnek kellő hitelt, másrészt a vaspályák is már a megrendelés alkalmával nagyobb bizalmat helyezhetnek a szállítókba, mint ezt különben tennék, és tették volna. A végeredményre nézve ez az erkölcsi hatás lesz véleményünk szerint a legtöbbet érő az egész kiállításból. Ua. A víz lehűtése csővezetékben. A »Wochenschrift d.oestr. Ing. und Architekten-Vereins« 1887. évi február 18-án kelt 7-ik számában ez a kérdés jelent meg: »Egy 200,000—300,000 lakóval bíró városnak ivóvízzel való ellátására meleg források állanak rendelkezésre, melyeknek hőfoka az egész éven át 16°C és melyeknek szállítási képessége 1000 liter másodpercenként. A források elég magasan feküsznek arra nézve, hogy gravitátióval legyenek a 80 km. távolságban levő városba vezethetők. A vezetés akár falazott nyílt, akár zárt csővezetékben történhetik, és a szóban forgó tájék középhőmérséke 10°C. Kérdés vájjon lehetséges-e, és ha igen, milyen eszközök segítségével, de lehetőleg csekély költséggel a vizet a városban való megérkezése előtt legalább 12°C-ra lehűteni?« Erre a kérdésre négy felelet érkezett a nevezett lap szerkesztőségébe, melyeket elég érdekeseknek tartunk arra nézve, hogy lapunkba is átvegyük annál inkább, mert a Budapest vízzel való ellátásának tárgyalásakor hasonló eset merült föl a tatai vizekkel, csakhogy itt arról van szó, hogy a viz 20°C-ról 15°-ra hűttessék le. T. olvasóink emlékezni fognak Sztoczek József műegyetemi tanárnak ebben a dologban tartott előadására, melyet lapunk 1886. évi 15. számában közöltünk. — Az említett feleletek tartalma ez: I. Perissini G. trieszti magánmérnök igy ír. A csővezetékekben levő víznek hőmérsékváltozásaira vonatkozó adatok, melyek eddig nyilvánosság elé kerültek, leginkább a forrásvizek megmelegítéséről szólnak. Minthogy azonban ugyanazon vezeték és a víz és föld ugyanazon eredeti hőmérsékkülönbözete mellett, a melegedés és lehűlés szám szerint azonosnak tehető, ennélfogva a már nyert adatok a jelenlegi esetben is elég megbízható következtetéseket engednek. Gravitational vezetékről lévén szó, valószínű, hogy az hegyoldalakban helyeztetik el, tehát inkább szárazföldön és sziklákon megy keresztül, és így akár falazott csatornákba, akár vascsőben foly is a 80 km. hosszú vonalon, tekintettel arra, hogy a fővezeték nagy mennyiségű vizet kell, hogy szolgáltasson, csak csekély hőmérsékingadozások várhatók. Bármily mélyen fektettetnék is a vezeték, nyáron suxnál nagyobb lehűlésre számítani nem lehetne. Nagyobb hűtés csak az által volna elérhető, ha a csatorna profilja igen laposra vezetnék, vagy pedig, ha több kisebb vascső alakalmaztatnék; megjegyzendő azonban, hogy kezdetben a lehűtés a csatorna vagy csővezeték összkerületének arányában növekednék, míg lassan-lassan ez az arány mindig kedvezőtlenebbé válik. Kedvezőbb az eset akkor, ha a vezetéket lehetséges elegendő hosszban csekély hőmérsékű talajvizen keresztül vinni; ebben az esetben lehetőleg sok vascső volna alkalmazandó. De a remélhető hőmérsékváltozás kipuhatolására vonatkozólag adatok nincsenek és itt csak az említendő meg, hogy sok függ a talajvíz mozgásától, illetve attól a vízmennyiségtől, mely egy bizonyos idő lefolyása alatt a csővezeték külső felületével érintkezik.