Épitő Ipar, 1891 (15. évfolyam, 1/731-52/782. szám)
1891-01-14 / 2. (732.) szám
An 9 1891. BUDAPEST, 2.-732. sz. — Szerda, január 14-én. XV. ÉVFOLYAM 11 EPITO IPAR MŰSZAKI HETILAP. Tartalom. Vasútépítéstan. — A műszaki vélemény és a m kir. technológiai iparmúzeum. — Magyarország üvegipara és aj üveggyártás. —Vegyesek. (Rajzmelléklet: Az »Építő Ipar« címlapjának pályaművei.) Magyar Mérnök- és Építész-Egylet. — A budapesti építőmesterek, kőműves-, kőfaragó- és ácsmesterek ipartestülete. — Fővárosi ügyek. — Ajánlati árlejtések. — Tervpályázat. — Hirdetések, immunii „Vasútépítéstan.“ Irta Kisfaludi Lipthay Sándor. II. kötet. Vasúti felépítmény. II. füzet. Kereszteződések és kitérők. A szöveg közé nyomott 781 ábrával. 1891 .A Magyar Mérnök- és Épitész- Egylet Könyvkiadó Vállalata II. cyklusának illetménye. Majdnem minden technikai alkotásnak, főleg ha dynamikai erőhatásoknak kell ellenállnia, van, a szerint a mint ezek az erőhatások egyszerűebbek vagy bonyolódottak, és a körülmények szerint, melyek közt működnek, több vagy kevesebb és többé-kevésbbé kényes részlete, melyek az illető alkotmány »gyenge pontjait« képezik, s melyek a szerkesztéskor különös figyelmet, behatóbb, néha a kicsiségekre is kiterjeszkedő tanulmányt, később pedig kiváló gondozást követelnek. Ilyen gyenge pontjai, mondhatnók »Achilles-sarkai« a vasutaknak, közelebbről a vasúti felépítménynek — tisztán szerkezeti szempontból is — a »keresztezések és kitérők, kivált ez utóbbiak, melyek egyébiránt a legtöbb esetben a keresztezésekkel, és pedig a legkedvezőtlenebb alakúakkal, együttesen fordulnak elő. Már ez egymagában is megmagyarázza azt a versengést, melyet a kitérők s ezekben különösen a vonatot irányától elterelő váltók szerkezetének, ma már csaknem a gépészmérnök leleményes elmésségét követelő tökéletesbítése körül tapasztalunk. Még érthetőbbé lesz ez, ha tekintetbe veszszük, hogy a közlekedés terén is érvényesül az a közmondás, hogy: »l’appétit vient en mangeant«, amennyiben azt látjuk, hogy a már-már szédítő gyorsasággal járó vonatok zakatoló zenéjének idegizgató hatása csak azt a visszhangot kelti az utazó közönségben, hogy: »gyorsan még gyorsabban« . . . . s hogy ennélfogva a vasutak ügyintézői, mielőtt ennek a láznak a csillapítására általánosabb — kiadóbb (!) — eszközökhöz nyúlnának, igen bölcsen, egyelőre és mindenekfelett arra törekszenek, hogy a sebesség lassúdását bizonyos helyeken, a pálya »gyenge pontjain« (nem is szólva az állomásokon való bosszantó veszteglésről) lehetőleg csökkentsék. Ebben a versengésben nincs az az újítás, ha még akkorra volna is, mely komolyan komoly figyelmet ne arrogálna magának; másrészt meg csak természetes, hogy ezt a figyelmet, ha csak némiképp javítást is foglal magában az újítás, meg is adják neki, persze hogy könnyebben is oldhatják meg, mint például a sínrendszerre, vagy az egész felszerkezetre vonatkozó ötleteket. A tárgy absolut fontossága, melyet a felszerkezet eme részletének rendeltetése kölcsönöz neki, ennek az elemnek a vasúti mérnök más, vaskosabb, gyakran gigantesk műveihez képest és a reá ható hatalmas erőkhez mérve úgyszólván subtilis alkata s igy kényesebb természete — mely annál alkalmatlanabb, mert a szerkezet külső befolyásoknak, az idő viszontagságainak stb. van kitéve — ez a kettő, kapcsolatban az imént említett körülménynyel, melynél fogva már eddig is oly rengeteg anyaghalmaz gyűlt össze, hogy ember legyen, aki abból a legjavát csak ki is válaszsza, (mert hiszen a jó nem fér el mind egy kézikönyv elvégre is aránylag szűk keretében) — mindezek, a vasútépítéstan jelen két szakaszának megírását a szerző által elvállalt nagy és nehéz feladatnak kétségkívül legnehezebb részévé teszik. Annál nagyobb örömünkre szolgálhat, hogy constatálhatjuk, hogy a szerző, feladatának ezt a részét is minden tekintetben kitűnően oldotta meg. Már a rendelkezésemre álló hely korlátolt volta is kizárja, hogy ezúttal ennek részletes megokolásába bocsátkozzam, de egész általánosságban bátran ki merem mondani, hogy azoknak a szempontoknak, melyekből a kitérők és kereszteződések tárgyalandók olyan műben, mely nemcsak tankönyvül (ámbár mindenesetre ilyenül is) illetőleg tanszéki előadás vezérfonalául, hanem egyszersmind a gyakorlat emberének kézikönyvül, a gyakorlat változatos feladatai közül támaszul, tanácsadóul, sőt esetleg mint eszmesugalmazó is szolgáljon,s azoknak a szempontoknak Lipthay műve teljesen megfelel. Az anyag rendszeres felosztása, minden egyes tárgynak helyes, szabatos definitiója, a cél és az elérésére szolgáló eszközök, illetőleg az alkalmazásban levő leggyakoribb szerkezetek és szerkezeti alkotórészek megjelölése és typikus rajzokban bemutatása, az egyes eltérő szerkezetek előnyeinek és hátrányainak kiemelése, a szükséges számítások, és mindez arányos, helyes mértéket tartó megosztással és az éppen szükségesre szorítkozva se unal- más szószapora terjengősséggel, se keresett, tollszárkoptató és észgyötrő, vagy érthetetlen, úgynevezett »tömörség- szél«,se végre tépelődő szőrszálhasogatással előzárva,... a számításokat a legegyszerűbb alakban, a rajzokat aprólékos, bosszantó magyarázgatások nélkül . . . ime ezek azok a követelések, amelyekkel az efajta mű írója elé léphetünk. Ezeknek a követelményeknek, a szerző — ismételjük — egy-ől-egyig megfelelt, és megfelelt az elméleti és gyakorlati szempontok egyaránt való kielégítésével úgy, hogy valóban zavarban volnánk, ha azt kellene eldöntenünk, vájjon a tanárt, vagy a gyakorlati férfiút ismerjük-e hamarabb fel benne, s vájjon a szaktudóst a mű tartalmi súlyáért, vagy az irat, a mű constructiv tökélyeiért, éri-e nagyobb elismerés. Ami a kitérők kitűzésére szolgáló számításokat illeti, különösen kiemeljük — s ezt nagy nyomatékkal javára tudjuk be — hogy szerző annyiban eltér más szerzőktől, hogy következetesen az u. n. »vetítő« módszert alkalmazza, igen nagy szerencsével úgy, hogy vele a legbonyolódottabb számítások, mint aránylag egyszerűek jelentkeznek. Egyébiránt, ez a fejezet kimerítőbb, mint az a néhány — tisztán csak ezeknek a számításoknak szentelt speciális mű, mely eddig kézen forog — ami szintén nagyban emeli értékét, mert a mérnöki gyakorlatban sehol sem veszik oly szívesen a készet, mint éppen a mathematikai számítások terén. A szerző, mintha némi kis aggodalmat árulna el előszavában az iránt, váljon e részletekbe hatolásban sikerült-e a kellő mértéket megtartania ? E tekintetben nyugodt lehet. Aki csak azért olvassa el a kötetet, hogy általános érdeklődésből, csak olvasta legyen, olyan, ha lesz, kevés lesz. Ezek, bizony meglehet, ezt egy kicsit sokalni fogják (aminthogy 498 oldalnyi műszaki könyvet csakúgy végigolvasni, nem a legmulatságosabb dolog), ámde ezek tudják, hogy nem ez célja a műnek. Akik tanulás céljából olvassák, azoknak szükségük van annyira, amennyi benne van. A gyakorlat embere a legtöbb esetben megtalálja benne azt, amit keres; kivételes esetekben pedig nem kézikönyv a forrás, melyből merítenie kell, hacsak nem olyan az ember, akinek az is elég, akinek elég egy kis analógia, egy kis irányító arra, hogy aztán maga is boldogulhasson feladatával. Szóval, mi úgy találjuk, hogy a szerzőnek sikerült, igen szerencsés tapintattal, az arany középutat eltalálni.